JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2014. április 22., kedd

Kaleidoszkóp lány

Azt játszom, hogy minden betérő vásárlót kielemzek magamban. Aztán jött Ő, aki mindig új jelzőket kapott. Sose tudtam egy szóval meghatározni. Az újabb és újabb találkozások azt éreztették velem, hogy egy hullámvasúton ülök, és sosem tudom milyen lesz a következő kanyar, emelkedő vagy éppen lejtő. Ő pont ilyen volt.

Amikor először jött, randira mehetett. Csokoládébarna magassarkú félcipőbe bújtatta formás lábait, fényes nylon harisnya feszült felette, mely kacéran simult a borostyán-zöld szoknya alá. A szett sárga blúzban fejeződött. Csak egy piros rúzst vásárolt. Úgy tűnt, már csak ez hiányzott a tökéletes kinézethez. Izgatott volt és kipirult.
Legközelebb fekete tréningnadrágot és piros toppot viselt. Tejet, gyümölcsöt és Nők Lapját tett a pultra elém. Péntek volt és várakozás sütött a lényéből. Szerintem lélekben már az otthoni foteljében ült, újságot olvasott és mellette kakaót kortyolt.
Vasárnap korán reggel érkezett. Az édesanyjával. Cseresznyés nyári ruha simult alakjára, derekát kacéran ölelte át fekete öve. Jól megpakolt kocsit toltak a pénztárhoz, benne mindenféle hozzávaló az ünnepi ebédhez. Tetszett, ahogy segített a nagybevásárlásnál. Szinte láttam, hogy részt vesz a sütés-főzésben. Színes fazekakból felszálló gőzben siklik asztaltól pultig. Pucol, belenéz, kóstol…
Aztán egy ideig nem jött. Mikor újra betért, ünneplőt viselt. Elegáns, élére vasalt, fekete nadrág, hófehér blúz és pár decens ékszer. Izgult. Remegő kézzel tette elém a csomag szőlőcukrot, kezembe szórta az aprót. Riadtság ült a szemeiben, így gyöngéden megszorítottam a kezét.
- Sok sikert! Ne izgulj!
Hálásan mosolyodott egy halványat.
- Nyelvvizsgázok. Sok minden múlik rajta.
- Menni fog! – bátorítottam.
Utána szinte már hiányzott, hogy nem jött. Az új találkozáskor felszabadult volt. Színes sztreccsnadrág feszült a lábán és fuksziaszín ujjatlan takarta formás melleit, lapos hasát. Fülhallgatójának zsinórja kanyargott a deréktáskájáig. Kissé lihegve tette a szalag végére a szénsavmentes ásványvizet. Újabb tulajdonságot sorakoztattam a többi mellé. Láttam szerelmesen, lazán, háziasként, felruháztam okos és most a sportos jelzővel.
Legközelebb a kisöccsével tért be. Buborékfújót és színes cukrokat vettek. Pompázó, bohém öltözékéből mosolygott rám. Szinte már gyermekien. Nyalóka alakú fülbevaló fityegett füleiben, lila, cicás pólót, sárga shortot és szivárványos szandált viselt.
Másnap 100-as papírzsepit vásárolt. Szinte már fájdalmasan hanyagul dobálta magára a kék kockás inget, a kissé bő farmert és a barna cowboy csizmát. Már csak a kalap és a revolver hiányzott az összképről. Miközben ezen méláztam, alig vettem észre, hogy a szemei pirosra vannak sírva. A keze remegve tette az árut a szalagra. Mikor adtam a blokkot, anélkül vette el, hogy rám nézett volna.
- Akarsz róla beszélni? Tíz perc múlva vége a munkaidőmnek. Átöltözök és beülhetünk valahová.
Ekkor rám emelte a tekintetét.
- Oké. – felelte. – Ott szemben leszek. – mutatott az út túloldalán lévő csöpp kis kávézóra.
Életemben először éreztem milyen, ha csiga lassan múlik az idő.

Végre ott ült velem szemben. Kértem neki egy újabb cappuccinot, magamnak egy erős kávét, és kérdőn néztem rá. Ő pedig beszélni kezdett:
- Tudod, mindig is úgy éreztem, hogy több énem van. Ez nyitottá tesz a világ dolgaira, mégis olykor háború dúl bennem. Ellentét feszül a felnőtt és a gyermek közt, a bohém és a bölcs között. Csatában áll a racionális személyiségem az álmodozóval. Szóval ez az, ami felőröl. Anyukám szerint túl gyerekes vagyok. A kisöcsém utál, amikor anyjaként viselkedek. A bankban furcsán néznek rám, amikor bemegyek valamilyen hippis öltözékben, és a játszótéren nem jönnek a közelembe a gyerekes anyák, ha magassarkúban vagyok. A fiúk nem szeretik, ha romantikus vagyok, a lányok meg idegenkednek tőlem, ha előjön a fiúsabbik énem. Engem nem szeret senki. – állapította meg és szomorúan nézett a szemembe.
- Nekem tetszik, hogy sokszínű vagy. Olyan a léted, mint egy kaleidoszkóp. Minden találkozásnál másmilyen vagy. Örökké új arcodat mutatod, és mindegyik csodálatos. Úgy érzem, most elromlott ez a finom kis műszer, összezavarodtak az áttetsző, színes formák. Ellenben, még ez a kavarodás is szép. Biztos, hogy van, aki megjavít, meggyógyít, aki helyre teszi a játék alkotóelemeit.
- Megkérhetlek rá? – kérdezte félénken.
Mindennél jobban vágytam rá, de magamtól nem mertem volna felajánlani.
- Szívesen segítek… - elővettem a táskámból a kedvenc tárgyamat, egy díszes távcsövet és átnyújtottam neki. - … Kaleidoszkóp lány. Sose felejtsd el, hogy ez tesz különlegessé!


2014. április 21., hétfő

Cappuccino-nász

- Egy cappuccinót kérek! – mondta a lány kora reggel a barista fiúnak. Bíborvörös sálja fölött kipirult arccal húzta fáradt mosolyra ajkait. A magas, fiatal kávékészítőnek első látásra szimpatikus volt a barna szemű szépség. Csak ketten voltak bent a csöppnyi kávézóban. A fiú beteljesült álma volt ez a békés helyiség. A belső enteriőrt a meleg kávébarna szín határozta meg. Ezt egészítették ki a vajfehér bútorok. A székek puha vászonborítást viseltek magukon, az asztalokon kávébabokkal díszített gyertyák pislákoltak.

Hideg, téli reggel volt. A fiú bal lábbal kelt fel aznap, de ahogy a lány belépett az ajtón, magával hozta a reményt. A bizakodást afelé, hogy mégis jó lehet az a nap.
- Kíváncsi vagy, hogyan készül? – kérdezte a barista. A lánynak felcsillant a szeme. Mindig is úgy gondolkozott, hogy minden nap fel kell fedeznie, mért volt érdemes felkelni reggel. Aznap ez volt az első lehetőség, és élt is vele. Bólintott, a fiú pedig hozzálátott.
Kis fémkancsót vett elő, tejet töltött bele, majd habosítani kezdte. Lágy hangon mesélt mellé:
- Most készül a menyasszony. Hófehér ruháját díszítem, szoknyáját habos-babosra készítem. Csüccs, leültetem őt. – a fémkancsó pereméről áthuppantotta a tejhabot a csésze aljára.
- Várja a vőlegényét. A férfi egész valójának esszenciáját adja át a nőnek. – folyni kezd a sötét színű ital, bele a fehér habba. – Találkozik az ifjú pár. Elemi vággyal keverednek egymással, házasodnak, eggyé válnak. Az ő frigyük adja ezt az ízélményt. A karakteres kávét tökéletesen kiegészíti a tej lágysága. A habos túldíszítettség mellett megnyugtató a barna egyszerűség. Nagyon fontosak a minőségi hozzávalók. Olcsó tejből és vacak kávéból soha nem lesz jó a cappuccino-nász. – a fiú ránézett a lányra, és hirtelen zavarba jött.
- Cukrot?
A lány bólintott.
- Kérek, köszönöm.
Elvette a felé nyújtott italt, és leült az egyik asztalhoz. Lassan kortyolta a meleg folyadékot, közben nem tudott szabadulni az iménti élménytől. Csönd telepedett rájuk. Mindketten zavarban voltak. A fiú úgy tett, mintha fontos pakolnivalója lenne. Félt a lányra nézni, aki viszont nem akarta zavarni, pedig neki is szimpatikus lett a romantikus lelkületű kávésfiú. Már kiitta a cappuccinót. Elhatározta, hogy megtöri a kínos csendet, ekkor azonban új vendég érkezett. Csalódottan hagyta a csészét az asztalon. Az órájára pillantott, mennie kellett.

Másnap a fiú fütyörészve nyitotta ki a kávézó ajtaját. Reménykedett, hogy a lány újra betér. Vidáman pakolgatott, várta a vendégeket. Jöttek is a törzsvásárlók, kérték a szokásosat, jöttek idegenek, ők a különlegességeket keresték. A lány azonban messzire elkerülte a kedves kis helyet.
A barista minden nap bízott benne, hogy újra cappuccinót készíthet a barna hajú szépségnek, akit – mit sem sejtve ebből – elsodort az élet egy egészen más irányba…

Évekkel később a nő cappuccinója mellől tekintett fel a hófehér menyasszonyi ruhájára. Másnapra tervezték a menyegzőt. Bár élete legboldogabb napjának képzelte az esküvőjét, mégis inkább ürességet érzett. Mintha a vőlegénye számára csak egy kellék lenne. Munkahelyi románcnak indult, de mindenkit meglepve, a kollégája megkérte a kezét. Sokévnyi jegyesség következett, mely során lassan kiütközött személyének igazi valója. A nő kezdett ráébredni arra, hogy férfi remekbe szabott életének „i”-jére egy fiatal, csinos feleség tenné fel a pontot. Ez lenne az ő szerepe.
Belekortyolt a habos italba, és az íz hatására felidéződött benne a barista fiú meséje.
- Vajon, a vőlegényem lényének egész esszenciáját készül nekem adni? Vajon, mennyi munka van az ő kávé-íze mögött? Vajon, ő minőségi alapanyag? – ilyen kérdések ültek meg a gondolatai között, de a válaszokat inkább „nem”-nek érezte. – Vajon, én úgy várom majd őt, mint a tejhab a beléfolyó kávét? Vajon, vele szeretnék cappuccinó lenni, vagy maradnék még egy kicsit lágy, fehér ital? Vajon, elég finom volnék? – folytatta a kérdezősködést, de ismét „nem”-eket kapott, sőt úgy érezte, hogy lényének tej mivolta mintha savanyodni kezdett volna.
- Nem szabad tönkretenni az íz-élményt. – suttogta magának. Felállt, és elindult.

Hideg téli reggel volt. A férfi a kávéspult mögül tekintett fel az ajtó nyitódására. Már régen nem várta a lányt, a remény csak olykor-olykor pislákolt fel. Először nem ismerte meg a nőt, aki barátságosan, mégis félénken mosolygott rá.
- Egy cappuccinót kérek, de most én mesélek.
Ekkor már tudta, ki a vendége. Gyorsan lefőzte az italt, majd bezárta az ajtót és a nő mellé telepedett, aki pedig mesélt és mesélt. Mindent elmondott az életéről, az eltévedéséről, arról, hogy megszűnt szinte önmaga lenni a vőlegénye mellett, arról, hogy otthagyta a férfit, hogy nem érezte a cappuccino-nász varázsát, és a baristának köszönheti, hogy nem ment bele egy rossz házasságba. A teret betöltötték a vallomások. A kávékészítő mester felidézte a fájó napokat, amikor hiába reménykedett, amikor marcangolta önmagát, hogy az első találkozáskor nem kezdeményezett.
Ekkor váltak mind a ketten minőségi alapanyaggá.

Egy év múlva a nő mosolyogva nyitotta ki a szemét. Az ágy mellett ott ült az új vőlegénye, ölében tálcán kínálta a reggelit, az elmaradhatatlan cappuccinóval.
- Emlékszel? – kérdezte a nő, amikor átvette az italt.
- Hát persze, én a te kávéd, te az én tejhabom…
- Ásó, kapa, nagyharang! – nevettek fel egyszerre.

2014. április 9., szerda

Újabb SK dolgok

A barátommal nem régen lettünk egy évesek, illetve a névnapja március vége felé volt. Mivel akkor gyakorlaton voltam, később sikerült csak elkészítenem az ajándékát. A meglepetés pedig ez a parafadugókból készült tábla. A készítéshez hobbiboltban vettem 1000 Ft-ért egy képkeretet, a dugókat karikákra vágtam (csuklófájdító feladat), aztán egyszerűen Technokollal ragasztottam rá az alapra. A képkeretben benne van egy hátlap, egy papír, majd egy plexidarab. Ezeknek a sorrendjét megcseréltem, kívülre került a papírlap, erre kerültek a dugók. Így, ha megunná a párom a kitűzőtáblát, képkeretként még nyugodtan felhasználhatja.


Ez a másik nem annyira nyűgözött le engem, de sokan mondták, hogy szép, kíváncsi vagyok Ti mit gondoltok róla! Ezt vizuális nevelés órán készítettem. A technika az, hogy egy üveglapra temperát nyomunk, többféle színűt, majd egy henger segítségével egybemaszatoljuk. A lényeg, hogy a festék egyenletes felületet képezzen. Ez után ráfektetünk egy papírlapot, majd a felénk néző fehér részére rajzolunk valami mintát. Mikor végeztünk, a lapot óvatosan lehúzzuk és megvárjuk, hogy megszáradjon. A festék eleve kiad egy fakéreghez hasonlatos textúrát, míg a rajzolt vonalaink szépen kitűnnek az alapszínből. Nekem így sikerült az első próbálkozásom:


Nektek, hogy tetszik?

Üdv, Honey*

2014. április 2., szerda

A tavaszi megújulás jegyében

Körülöttem mindenki szalvétatechnika lázban ég, így hát kedvet kaptam ahhoz, hogy én is kipróbáljam. Erre pedig a legalkalmasabb terep a pénztárcám volt, ami már ezer éves, de megszoktam és ahelyett, hogy újat vettem volna, kicsit felújítottam. Nem néz ki úgy, mint fénykorában, de szerintem nagyon szép és egyedi lett. Azonban beszéljen helyettem a kép:



A dolog úgy készült, hogy akrillfestékkel lekentem kívülről, majd száradás után jöttek a szalvétából kivágott pillangók rá decupage-olása. A végén még egy réteg decupage ragasztó és készen is lett!

* * *

Álmodtam egy egéralátétet magamnak... és rózsás volt. Nos, ennek a továbbfejlesztett saját gyártmányú változata látható az alábbi képen. Az ötlet egyébként nem saját, itt találtam: http://www.kisflanc.hu/2013/04/hogyan-keszits-hazilag-egerpadot.html


Az alkotás menete: fehér dekorgumiból kivágtam az előre megrajzolt rózsa alakját, majd levágtam egy külső szirmot. Tetszőleges színnel lefestettem, majd kivágtam az újabb szirom helyét. Így haladtam befelé. Száradás után lekentem még matt lakkal. Ezt lehet, hogy nem kellett volna, mert olyan, mintha még mindig ragadna, de majd meglátom milyen lesz holnap és esetleg próbálok korrigálni rajta.

Üdv, Honey*