JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2014. július 31., csütörtök

Csipkecsoda

Áttört, légies, könnyed, nőies. A hölgy legfinomabb testrészét, a nyakát emeli ki, díszíti fel. A csipke ékszerként a legszebb. Egy minta a keskeny csuklón, egy motívum a fülek alján lebeg.

Ezt a nyakláncot szintén egy netes kép ihlette, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesanyám a Hunnia Csipkemúzeum tulajdonosa, így pillanatok alatt találtunk megfelelő gépi csipkét, ami alkalmas az ékszerhez. Kikeményítettem, megvártam, míg megszárad, aztán már csak a láncot kellett rászerelnem.

Te hordanád?

Üdv, Honey*

...és akkor táncolni kezdett

Ahogy belépett a perifériás látómezőmbe, egyből odakaptam a fejemet. Nem lehetett nem rá figyelni. Ruhája élénk színű, feltűnő mintás kacéran lengte körbe a testét. Frizurája magasra tornyozott, művészi. Extrém magassarkú cipőben tipegett, tökéletes smink, gondosan összeválogatott ékszerek. Szolárium barnította ruganyos bőr, fitness teremben kialakított formák. Szép volt, jelenség volt, de ahogy átvonult a színpad előtt, a nézőtér másik része felé, végül már a zene kötötte le a figyelmemet. Eszembe sem jutott volna többé, ha...

Ha körülbelül az ötödik számnál táncolni nem kezdett volna. Lerúgta magáról a tűsarkúakat, majd fellépett a magasított parkettre. A zene épp akkor váltott egy igazán tüzes számra. A nő meglepő szenvedéllyel mozdult a ritmusra. Olyan elemi erővel csavarta a csípőjét, rázta a mellét, lépett az ütemre, hogy minden szem rá szegeződött. Haja kibomlott, a sminkje elkenődött egy kicsit, a válláról lecsúszott a ruha pántja. Mindez nem zavarta, csak táncolt, táncolt, mintha az élete múlna rajta. A testét már nem ő uralta, hanem a zene démonja szállta meg. Kitört, leszaggatta a tökéletességének a láncait, emberré vált, szerethetővé... és ahogy táncolt, beleégett az ember emlékezetembe örökre.




2014. július 30., szerda

Dugóból kulcstartó

Egy szolid pukkanás és a bor feltörő illata tölti be az orrlyukakat. Azután poharakba csordul, simogatja a torkokat, mámorít, szerelmet gerjeszt... A szédítő éjszakákban elgurulnak a dugók.

Aztán másnap esetleg megtaláljuk őket. Sőt netalántán még fel is használjuk. Én így tettem, amikor anyu jelezte, hogy kellene valami masszívabb kulcstartó a vendégházaink számára. Az egyszerű, műanyag lapos megkülönböztetők nem segítettek abban, hogy a vendégek el ne vigyék, el ne veszítsék a kulcsokat. Jött hát az ötlet, hogy parafadugókból készítsünk bilétákat. A kivitelezéshez egy éles bicska, fehér akrilfesték, alkoholos filc, lakk, kötözőzsinór, fúró kellett. Ilyenek lettek:



Üdv, Honey*

Megérkezett

Haragomba burkolózva menekültem a barlang legvégére. Lehuppantam a padkára és hagytam, hogy simogatóan körülöleljen a medence vize. Jobb szerettem volna, ha Ő ölel, de rosszul esett, amit mondott, menekültem inkább a közeledés helyett. Sértetten bámultam bele a párába, akaratosan próbáltam örülni az egyedüllétnek, mikor mindennél jobb lett volna, ha Vele vagyok. A lezubogó vízfüggöny mögött egyszerre megjelent egy alak, és felém közeledett. A körvonalaiból tudtam, hogy Ő az. A szívem huncutul ugrálni kezdett a mellkasomban. A fehér ködben jól kivehető volt fekete alakja. Karcsú nyaka szép ívben görbült gömbölyű, izmos vállába. Formás karjait hanyagul lógatta bele a hullámokba. Lépdelt befelé a barlangba, de úgy éreztem, hogy a lelkem falait töri épp át. Megölelt, bocsánatot kért, megérkezett.


2014. július 29., kedd

Felelősek vagyunk egymásért

A lányok kint ültek a falalján, a fiú tett-vett. Csak Ő tudott magyarul. Aggódva tekintgettünk fel a szomszéd ház fölé, ahol vészjóslóan gyűltek a sötét fellegek. Villámok hasították az eget és hamar érkezett a dörrenés is, mely jelezte, hogy nincs már messzi a vihar. Odabent gyorsan készen lett az egyszerű tojásos tészta, melynek párája betöltötte a kis lakot. Jól esett bent, de a társaság kint várt. Aztán leesett egy hatalmas esőcsepp, majd megállás nélkül követte a többi. A lányok nem mozdultak. Az egész lényükből sütött, hogy tudják, hogy hol a helyük. Tudják, ezt akkor is meg kellene oldaniuk, ha messzi lennének a lakott helytől. Mégis éreztem, hogy azért jobban esne nekik bent. Gondolkozás nélkül invitáltam be őket. A kanapén sorban ültek körbe: a rövid hajú magyar fiú, a cseh göndör lány, a barna alacsony román, a fiús arcú, fekete hajú horvát, a lengyel és a másik horvát lány. Kinek mélytányér jutott, kinek lapos, ki kanállal, ki villával evett. Angol szavak röpködtek, majd csend lett. Élvezettel ették a meleg vacsorát. Gyorsan ürült a hatalmas, műanyag tál, és egyesével dőltek hátra, mind jóllakottan. Ketten felajánlották a mosogatást, én hálásan fogadtam el, majd jólesően néztem végig a multikulturális társaságon. 

Szombaton, még dolgoztam, amikor a Kávéházhoz érkezett egy srác és négy lány. Az első félmondat, amit elcsíptem ez volt: 
- Mindenünket elvették. 
Apámhoz intézte a szavakat, de ahogy elérkeztek a fülemhez, azonnal kimentem, hogy tudomást szerezzek a történtekről. A fiú elmondta, hogy egy túlélő túrán vesznek részt, nincs se pénzük, se telefonjuk, minden fontosat elvettek tőlük. Csak egy kevés ruhát vihettek magukkal. Szállást kerestek éjszakára, de hozzátették, hogy megdolgoznának érte. Apámon éreztem, hogy hirtelen nem olyan rugalmas, olyan vendégszerető, így hamar átvettem a szót. Mivel nem olyan régen tettem rendbe a házunk mögötti fedett színt, így ajánlottam, hogy alhatnak ott. A kerti slagnál zuhanyozni is tudtak, és amikor hazaértem nekiláttunk, hogy egy tojásos tésztát összedobjunk. Ők segíteni szerettek volna nekünk, mi segíteni szerettünk volna nekik. Ők hálásak voltak, én természetesnek vettem. Ők tudták, hogy nagyon megkönnyítem a dolgukat, én szerettem volna megkönnyíteni a dolgukat. 

A vihar hamar elcsendesedett odakint. A társaság aludni tért, másnap hamar kellett folytatni az utat. Mi még csendesen beszélgettünk. 
- Szerintem annyira fontos, hogy az emberek visszanyerjék az egymás iránti bizalmukat. Hogyha ez ma egy picit is sikerült, akkor már mindenképp megérte ez a vendéglátás. 


Szélcsengő

Amikor megszólal, amikor megcsendül, hallod a szellő hangját. Egy picit hozzád szól a természet. Jó kedve van, ha csak csilingel, de lehet, hogy haragos, ha már a szálak is összegubancolódnak. Pihen, ha csend van. Neked vajon mit üzen a szél? Régi emlékekről mesél? A nagyvilág híreit hozza magával? Netán egy messzi szerelmes dalt énekel neked? ... Hallgasd!

Amikor a garázsban pakoltunk, rábukkantunk ezekre az édes, kis kulcsokra. Tudtam azonnal, hogy nekem kell! Bár akkor még nem tudtam, hogy mire. Egyik nap, amikor a hobbiboltban válogattam, bejött egy hölgy, aki szélcsengőhöz keresett kis kulcsokat. Ekkor körvonalazódott ki bennem, hogy lekoppintom az ötletet. Pár gyöngy, egy fa függönykarika, némi damil és a kulcsok összeszerelésével el is készült ez a kis csoda:



Üdv, Honey*

2014. július 27., vasárnap

Minikert

Gyermekként olyan nagynak tűnik a kert, megmászhatatlannak a gyümölcsfa, égig érő paszulynak a magasra nőtt gaz és hajónak hittük a függőágyat. Aztán, ha felnőttként hazalátogatsz, alig hiszed, hogy ugyanott vagy. Bele se férsz a homokozóba, ahol egykor várkomplexumot építettél, kis medencédet pedig egyenesen kineveted. Pedig valaha komoly vízi csaták helyszíne volt! Gyermekként óriások szerettünk volna lenni, hiszen minden tőlünk volt nagyobb. Felnőttként végre megtehetjük, hogy valódi Gulliverek lehessünk saját Liliputunkban. 

Ezt a lavórt nyár elején, egy garázs rendberakásakor találtam. Tudtam, hogy mivel viszonylag jó állapotban van, így nem kerülhet kidobásra. Először polcot szerettem volna tenni bele, de rájöttem, nem lennének kihasználva az adottságai. Így egy régebbi álmomat valósítottam meg. Elsőként a lavórt díszítettem egy kicsit ki, mégpedig a jól bevált szalvétatechnikával. Aztán hosszú idő telt el, mivel bonsait szerettem volna vásárolni bele, de sajnos nem kapható a környékünkön. Vagy csak én voltam türelmetlen ahhoz, hogy meghozzák a virágboltba. Pláne úgy, hogy aztán megláttam ezt a növényt, ami már nem kellett anyának. Egyből lecsaptam rá és még aznap beültettem. Következő nehézség a kis tó kialakítása volt. Eleinte valódi vízzel próbálkoztam, de az nem volt az igazi és macerásnak is tűnt. Aztán elvetettem, hogy legyen benne tó, mire megláttam a neten egy olyan megoldást, ahol kék üveggolyókat tettek a víz helyére. Én azonban az újrahasznosítás híve vagyok, így az én kis kertembe egy kék nejlonszatyor került, felé pedig egy akril festékkel kékre festett üvegdarab. Az udvarban találtam még egy kis növésű növényt, amit szintén beleültettem a földbe. Utána jött a mohaprojekt. Szerencsémre találtam a kerítésen megtelepedett puhaságokat. Kialakult hát a lavórkert flórája. A "berendezését" szintén újrahasznosított agyagokból készítettem el. Mivel Kávéházban dolgozok a frappéhoz, jegeskávéhoz adott szívószálat sose dobom ki. Elmosogatás után várja, hogy valahol még felhasználjam őt. Belőlük készült a minihinta és a minipad. Én nagyon beleszerettem. :) 




Üdv, Honey*

2014. július 26., szombat

Tejfölös kenyér

Az első Nála töltött éjszakámat egy tejfölös kenyérnek köszönhetem.

Már besötétedett odakint, amikor megéheztem és a legegyszerűbb, legfinomabb, kevés alapanyagból álló tejfölös kenyeret kívántam meg. Nagy nehezen feltápászkodtam a képernyő elől, majd a hűtő és a kenyértartó felé vettem az irányt. Merész karéjt szeltem a friss házikenyérből, majd nem sajnáltam rá a hófehér, krémes réteget. A vacsorámmal besétáltam a nappaliba, majd újra helyet foglaltam a gépnél. Ahogy beleharaptam a kenyérbe, már ütöttem is le az első billentyűt. Ő írt, válaszolni kellett. Tudtam róla, hogy imádja a tejfölös dolgokat, a tejfölhöz is tejfölt eszik, így azonnal megjegyeztem, hogy „Tejfis kenyeret eszek. Kérsz?” Hevesen „bólogatott” a virtuális világon keresztül, mire nekem támadt egy merész ötletem.
„Oké, viszek be neked. Jaa, de akkor nem tudok már hazajönni…” – jutott az eszembe hirtelen.
Hogyan, már nem emlékszem, végül megszületett a döntés, hogy akkor ott alszok Nála. Sebesen kikapcsoltam a gépet és gyorsan beálltam a zuhany alá. Egy órám volt, hogy elkészüljek. Persze a legjobb formámat akartam hozni! A nagy sietségben, a tejfölt majdnem otthon is felejtettem.

Most is megízlelem a lágy, hűvös réteget, majd elér a fogam a puha kenyérhez. Már nem csak egy ízt jelent nekem ez az étel, hanem egy emléket. Egy olyan élményt, ami azóta meghatározta az életemet.

2014. július 25., péntek

Néha félek

Néha félek,
Ha csúnya filmet nézek.
Néha félek, 
Ha magányomat érzem.
Néha félek, 
Ha villám cikázik az égen.
Néha félek, 
Ha mellettem egy pók feléled.
Néha félek, 
Ha valaki többé már nem ébred.
Néha félek, 
Ha fájdalom ér el.

Bár felnőttként élek, 
Néha én is félek.


Bezárt rózsa

A rózsát szülinapomra kaptam, de azóta eltelt már egy kis idő, így megszáradt azóta. Gondoltam, hogy felfüggesztem a falra, ami meg is történ. Jól nézett ki a hosszú szárával, de még nem volt az igazi. Eszembe jutott, hogy láttam ilyen keretet, ami milyen jól mutatna, főleg, ha félredönteném. Már csak festék kellett hozzá és tádáááám kész! :)


Nekem a Szépség és a Szörnyeteg jut eszembe róla. Van az a rész, hogy egy üvegben van a rózsa, aminek az elhervadtáig kell visszaérnie Bellának, különben a Szörnyeteg örökké csúf marad. Az én virágom már elszáradt, de a mi mesénknek is boldogság a vége.

Üdv, Honey*

2014. július 24., csütörtök

Hippi óra és a készenléti vendéglátóság

Ennek az órának igazán kalandos élete volt már addig is, hogy elkészült. Eredetileg egy csipke alá kellett volna kerülnie, de ahhoz - mint kiderült - kicsi volt. Így elhatároztam, hogy készítek magamnak egy új faliketyegőt. Le is festettem vaníliasárga akrilfestékkel és egy gyönyörű, rózsás szalvétát terveztem rádequpageolni. Minden készen is volt hozzá...

Igen ám, csakhogy aznap kezdődött el a környékünkön tartott, hippik látogatott SUN fesztivál. Ráadásul az eső is egész nap esett, kisebb-nagyobb elánnal. Így aztán több alkalommal kellett a vendégházunkat kiadnunk. Ellenben nehezítette a helyzetet, hogy minden vendégünk külföldi volt, így angolul kellett mindent intézni. Utolsó vendégeink éjfél körül érkeztek meg. Miután átadtam nekik a szállást, hazajöttem és úgy gondoltam, befejezem még az órát. El is kezdtem kenni a ragasztót, rá a szalvétát, újabb réteg ragasztó... De állj! Akkor vettem észre, hogy amit nagy lelkesen kenek, az fehér festék... Színre is megegyeztek, dobozra is, én pedig már fáradt voltam.

Még frissiben leszedtem a szalvétát, majd mérgemben mindenhová fehéret kentem. Közben szakadatlanul járt az agyam a nap eseményein. Végül úgy gondoltam, ha már úgyis órát készítek, amiről az idő fog eszembe jutni, akkor jusson eszembe erről a tárgyról majd ez az éjszaka. Tehát úgy döntöttem, készítek egy hippi órát. Ehhez elővettem a színes akrilfestékeket és egy kis szivacsdarabka segítségével körbeszivárványoztam. Beszereltem az óraművet, majd zuhanyzás után bezuhantam az ágyba.

Az órára nézve az emberek sokszínűsége jut eszembe. Erről a fesztiválról az a hír járja, hogy csupa drogossal van teli. Így aztán meg voltunk ijedve, hogy milyen arcok fognak érkezni. Ezzel szemben mindenki nagyon kedves volt, hálás a segítségért, azért, hogy késő éjszaka is megvártuk őket. Eszembe jut, hogyan segítette őket egy magyar férfi a fóti Auchannál, aki velem egyeztette a srácok szállását, majd őket informálta angolul. Neki is idejébe, telefonszámlájába került, mégis... A magyar fuvarozó vállalat, akik a fesztiválhelyszín és Terény között hozták-vitték az embereket, ők is annyira készségesek, segítőkészek voltak.


Néha-néha melegebb éghajlatra kívántam volna az egész, díszes társaságot, de összességében nagyon sokat tanultam... előítéletről és annak helytelenségéről, emberségről, különbségekről, segítségről, kultúrákról. Illetve büszke voltam magamra, mert valódi helyzeteket kellett megoldjak az angol tudásom segítségével. Sikerült! :)

Üdv, Honey*

2014. július 22., kedd

Cetlitartó

Ez már megint egy neten látott ötlet, ami azonnali megvalósításra várt. Mármint akkor, ha már van két ép ilyen formám (nem tudom, mi a hivatalos neve). Ez nem olyan régen bekövetkezett. Azt hittem, hogy ennél könnyebbre nem is vállalkozhattam volna. Mégis akadtak problémák. Az egyiket félbevágtam, majd akrilfestékkel kétszer átkentem a részeket. Száradás után Technokollal összeragasztottam a tartót. Állítólag a hungarocell nem bírja ezt a ragasztót, de végül is nekem nem marta szét. Mivel az alján volt valami írás, ami nem tetszett, így oda egy szalagot terveztem. Viszont ilyen kötöző épp kéznél volt, meg ez, a régen medálként funkcionáló virág, így kapta meg ezt a díszítést. Ezt dequpage ragasztóval erősítettem rá, ami lakk is egyben. Ilyen lett:


Még csak egy toll árválkodik benne, de lassan megtelik úgy érzem. Szerintem bájos, szerinted? :)

Üdv, Honey*

2014. július 20., vasárnap

Bolondos képhez bolondos keret

Történt vala, hogy a tavalyi szülinapomra kaptam a barátnőmtől egy fotót, ami hűen tükrözi, hogy mennyire bolondosak tudunk mi lenni. Sokáig egyszerű papírként díszlett a falon, majd nemrég bele került egy egyszerű fakeretbe. Már, amikor belehelyeztem, tudtam, hogy át fogom alakítani, fel fogom dobni valamivel. Így is történt. Ezt a tojáshéjas technikát is szerettem volna kipróbálni. Technokollal ragasztottam fel az összetört héjakat, majd a megkötés után még egy réteg dequpage ragasztót is kentem rá. Amikor az rászáradt, egy szivacsdarabka segítségével kiszíneztem az egészet. Ilyen lett:


Üdv, Honey*

2014. július 19., szombat

Tanulópénz...

Elég furcsa cím ez egy ilyen finomságnak, de majd mindjárt megértitek. Szóval csütörtök este a Nők Lapját lapozgatva rátaláltam egy isteninek tűnő receptre, és mivel nem tűnt nehéznek, így gondoltam, másnap el is készítem. Alapanyagok megvoltak hozzá, nekiláttam hát. Mindent a leírtak szerint tettem... Talán ez volt a baj!

Mentaparfé étcsokoládé-forgáccsal

HOZZÁVALÓK 6 SZEMÉLYRE: (Nekem 4 pohár lett belőle!)
2,5 dl tej, 5 dl tejszín (HABTEJSZÍN, ezt rendszerint elfelejtik megemlíteni. Én Hulalát vásároltam.), 15 dkg cukor (A Hulala eleve cukrozott, szóval lehet kevesebb is.), 2 csokor menta, 5 tojássárgája, 10 dkg étcsokoládé közepesen durvára aprítva

A tejet és 2,5 dl tejszínt forráspontig melegítjük a cukorral. A mentaleveleket megmossuk, egy edényben ráöntjük a meleg tejszínes keveréket. Lefedve egy órát állni hagyjuk, hogy átvegye a menta ízét. A mentát eltávolítjuk. Ismét felmelegítjük a keveréket (Kb. kézmelegnek kell lennie!), közben simára keverjük a tojássárgákat. Lassan hozzáöntjük a mentás folyadékot, simára keverjük, majd az egészet visszaöntjük a lábasba, végül állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. A krémet kihűtjük. A tejszín másik felét kemény habbá verjük. (A Hulalát előtte jó alaposan le kell hűteni. Anya szerint tökéletes, kőkemény habot lehet belőle verni. Nekem még sose sikerült... lehet, hogy nem volt elég hideg.) Óvatosan összeforgatjuk a mentás krémmel. A csokoládét közepesen durva forgácsokra aprítjuk, és a masszába forgatjuk. A parfét formába vagy poharakba töltjük, és mélyhűtőbe tesszük.

Én két helyen rontottam el:
1. Forrón öntöttem a tojássárgájához a keveréket, így a tojás megfőtt a hőben.
2. Valamiért megint nem sikerült felvernem a habot... :(


Végül szép is lett, és igazából ízre is finom, csak az állaga miatt olyan savanyú pofával kanalaztam... El voltam keseredve, de a tanulópénzeket meg kell fizetnem nekem is.

Jó étvágyat hozzá, ha kipróbáljátok! Nektek biztos jobban sikerül. :)

Üdv, Honey*

2014. július 18., péntek

Üzenőfal

A konyha még olyan üres - állapítottam meg nemrég, majd kitaláltam, hogy vagány lenne táblafestékkel lekenni valamit, kiakasztani és minden nap krétával ráírni a napi menüt. El is kezdtem tenni a megvalósításáért, de elszörnyedve láttam, hogy ilyen festék csak 2 literes kiszerelésben van, több mint 8000 forintért. Így a szívemben már lemondtam e tervemről. Ellenben arról nem, hogy feldobjam valamivel a konyhát. Ezt a csipeszes megoldást a neten találtam és egyből beleszerettem az ötletbe. Vettem hozzá alaplapot, akrillfestékkel lekentem, majd ugyanígy tettem a csipeszekkel is. Száradás után lefújtam lakkal az egészet, majd faragasztóval rögzítettem a csipeszeket. Ilyen lett:


Nekem nagyon tetszik!

Üdv, Honey*

2014. július 17., csütörtök

Kávészentély

Félve megsúgott álmom, hogy egyszer majd, ha nagy házam lesz, bizonyára kialakítok benne egy zugot, mely a kávézásról fog szólni. Még nem tartok itt, de a jelenlegi konyhámat próbálom úgy kialakítani, hogy a díszítésen visszatükröződjön a kávé iránti szenvedélyem. Ehhez a falra került a barátnőmtől kapott dequpázsolt kép, elhelyeztem egy ilyen kávébabból és  teamécsesből összeállított gyertyát, valamint készítettem egy faliképet. Még annak idején a nagypapám küldött nekem kávés vicceket, amelyeket sokáig őriztem, míg végre méltó helyet kaptak itt:




Ezek pedig körmöcskézett bögrealátétek: 



Terveim között szerepel még egy kis polc, amin a kávébögréimet sorakoztathatom majd fel.

Üdv, Honey*

2014. július 16., szerda

Ellentét

A garázsrendezés során ronda alumíniumvillákat is találtam. Viszonylag sokat, és máris megfordult a fejemben, hogy ezekből majd fogast csinálok, hiszen könnyű meghajlítani ezt a fajta fémet. El is kezdődött a hosszas alkotási folyamat, ugyanis nem minden ment úgy, mint a karikacsapás. Az első problémába akkor ütköztem, mikor a forma kialakításánál vagy eltört a villa foga, vagy el sem akart hajolni. Sok törött landolt a kukába. Aztán négy evőeszköz maradt meg: ebből kettő meghajlítva, kettő csak a maga valójában. Elővettem a fúrógépet, hogy átlyukasszam ezeket. Itt ütköztem a következő problémába: hosszú és fárasztó volt, míg át bírtam fúrni egyet. Végül már fémhez való fúrófejet is vettem, de azzal sem volt sokkal gyorsabb. Mire volt két ép, átlyukasztott villám, úgy döntöttem, hogy a másik kettőt kidobom. Az egyik már időközben eltörött, a másikhoz pedig már nem volt energiám. A kétféle alakú fogas különböző színeket kapott, majd felszegeztem őket a falra. Most már csak a használatuk van hátra.


Ti használnátok?

Üdv, Honey*

2014. július 13., vasárnap

Rájöttem, hogy tudok főzni :)

Ez a bejegyzés leginkább azoknak szól, akik félnek főzni kezdeni. Át tudom érezni... Sokáig voltam úgy, hogy nyálcsorgatva nézegettem szakácskönyveket, olvasgattam recepteket, látogattam gasztroblogokat. Ezek után mindig lelkesen ígértem meg magamnak, hogy megtanulok főzni. Aztán ott lett volna a lehetőség a koliban, hogy nekilóduljak a tudás megszerzésének, de aztán többnyire a szobatársamra hagytam e nem túl hálás feladatot. Néha-néha nekiálltam kreálni valamit a tűzhelyen, amik rendszerint sem is sikerültek rosszul. Mégsem éreztem, hogy elsajátítottam volna a tudományt. (Ráadásul legtöbbször olyan szerencsétlen voltam, hogy csoda, hogy nem gyújtottam fel a konyhát. Egyszer majdnem sikerült! :D)

Aztán a nyár elején összeköltöztünk a párommal, így kénytelen vagyok főzni. Magamat is megleptem azzal, hogy hosszú időn keresztül egyszer sem ettük ugyanazt. Szerintem tehát a főzőtudomány egyik alapja a változatosság, amihez kreativitás szükséges.

Egyik alkalommal anya mondta, hogy maradt még pörkölt odahaza. (Nem költöztem messzi a szülői háztól.) Ahogy belenéztem a csöpp kis fazékba, láttam, hogy kevés lesz az adag. Azonban rögvest jött az ötlet, hogy némi frissen fejt borsóval felgyógyíthatnám. Így is történt! Megpároltam a zöldséget olajon, majd elkevertem a felmelegített pörivel, tettem hozzá egy kis tejfölt ééés... nem akarom dicsérni magam, de isteni lett! Mellé zsályás krumpli volt köretként, ami önmagában is megérdemelné, hogy írjak róla. A burgonyát héjastól kell megfőzni, majd, ha puha, leönteni róla a vizet és megpucolni, összevágni. Lábas alján hagymát pirítani, beleönteni a krumplit, összevágott zsályával elkeverni, és kész is! Fejedelmi! Na és az élvezetek fokozása végett, addigra már elkészült a saláta. Ennek menete pedig így történt: délelőtt megláttam a boltban egy üveg olívabogyót, és annyira megkívántam, hogy nyomban álmodtam köré egy salátát. Megvettem a hozzávalókat: paradicsom, saláta, mozarella, olívaolaj, vöröshagyma. Innentől már csak a fűszerezésen (só, bors, friss bazsalikomlevél) múlik a siker.


A másik alappillér tehát, hogy az ember abból gazdálkodjon, ami van. Az utóbbi időben borsó volt, hát secperc alatt megtanultam elkészíteni a borsófőzeléket és a borsólevest. Itt pedig újra visszautalnék arra, hogy mindehhez mi szükséges? Kreativitás.

Így történt, hogy rájöttem: főzni nem olyan nagy ördöngősség!

Üdv, Honey*

Ui.: Plusz egy dolog, amiért megéri újat kipróbálni: leírhatatlan Gáborom arckifejezése, mikor közlöm vele "Amúgy ilyet még sose főztem." :D

2014. július 12., szombat

Kávés tálca

Álom és ébrenlét határán lebegek még. Félig még a biztonságot adó álomba kapaszkodok, de már agyam józanabbik része kávéért kiált. Valahol érzem az illatát, mintha a kotyogást is hallanám. Talán még mindig álmodok... Aztán csókot kapok az orcámra.
- Szívem, itt a kávéd. - teszi mellém a tálcát, rajta ott a gőzölgő fekete. Nem is kezdődhetne szebben a nap.

Igen, igen, ezt is a garázsban találtam. Na persze, nem ebben az állapotában, hanem sokkal inkább kopott, koszos, csúnya volt. Ilyen:


Találtam régebbről megmaradt gesztenyeszín lazúrfestéket. Ezzel kentem át kétszer is. Utána az aljára vanília sárga akrilfesték került, majd a kávémintás dequpázsolással el is készült a régi-új tálca:


Ti el tudnátok képzelni, hogy ezen kapjátok ágyba a kávét? :)

Üdv, Honey*

2014. július 11., péntek

Csipkében mért idő

A garázsrendezésről már írtam. Ott kezdődött e tárgy története is. Megtaláltuk anya régi horgolt csipkéit. Amikor megláttam a szabályos kör formájukat, egyből eszembe jutott egy kép, ami az Interneten köszönt szembe velem. Ez pedig egy csipkeórát ábrázolt. Már csak a megvalósítás maradt hátra. Ehhez kikeményítettem a csipkét, vettem óraművet. Akrilfestékkel átfestettem a mutatókat (a fekete nem látszott volna), majd összeszereltem. Így mutat a falon:


Elgondolkoztató az idő relativitása... Tegnap 6-kor keltem és így éreztem azt a nap végén, hogy végre csináltam valamit (egész nap talpon voltam). Érdekes, ma fél 8-kor keltem, nem mondom, hogy tétlen voltam, de nem is hajtottam úgy, mint tegnap, mégsem érzem, hogy nem töltöttem ki a napomat. Néha az idő azért van, hogy sürgessen és minél több dolgot megcsináljak. Néha pedig azért van, hogy ne foglalkozzak vele, hogy megfeledkezzek róla és szabadnak érezzem magam. Ilyenkor az idő is olyan, mint egy csipke... leheletkönnyű, finom, áttetsző...

Üdv, Honey*

2014. július 10., csütörtök

Mire jó, ami már nem jó semmire?

Szerintem már jó hónapja is van, hogy anyával nekiálltunk rendezgetni a garázst. Sok kincsre bukkantam, melyeknek az újraálmodott verzióját közzé is fogom tenni. Ezt a saroglyát anya tolta elő valahonnan, én meg értetlenül néztem rá, hogy mit akar ezzel csinálni. Az ötlet, hogy nyugágy legyen belőle, tőle származik. Egyből beleszerettem az elképzelésbe, és lelkesen álltam neki a megvalósításának. Mivel a szerkezettel semmi gond nem volt, így csak a külalakját kellett egy kis lenolajjal és fekete fémfestékkel kicsinosítani. A fészerben pont találtunk megfelelő méretű szivacsot hozzá. A huzatkeresés azonban váratott magára. Többször elázott a viharban a leendő nyugágy, majd tegnap végre elnyerte eredeti formáját. Anya ajánlott egy huzatot (két nagypárnára való), ami tökéletes állapotban van, csak az anyagával nem volt megelégedve drága szülém. Nekem azonban teljesen megfelelt, sőt kifejezetten tetszik, hogy kicsit olyan hatása van, mint a fodrozódó víznek.



Amikor megláttam készen, egyből az jutott eszembe, hogy milyen szuper, ezzel is kipipáltam valamit a "Do it" listámról. Aztán beugrott, hogy ez nem is szerepelt rajta. Ez elszomorított, mert mindig felszabadító valamin túllenni, majd törölni "Na ez is megvolt!" megállapítással. Aztán meg elnevettem magam, mert milyen mókás lenne csak azért felírni, hogy kitörölhessem. :)

Üdv, Honey*

Ui.: Most a saroglya-nyugágyból írom ezt a bejegyzést, és meg kell valljam: nagyon kényelmes!

2014. július 8., kedd

Bocsi, mi az a bocsa?

Jó kérdés, de én most nem fogok rá tudományos választ adni, hiszen arra ott van a Magyar Golyósportok Szövetsége. Az, hogy nekem mit jelent, persze más kérdés.

Röviden összefoglalva az a lényege, hogy a játékosoknak a saját bocsa golyójukkal kell megközelíteniük a kis piros golyót (palino). Mindenzt gurítással teszik egy meghatározott hosszúságú pályán. A pontot az írja, akinek közelebb van a golyója. Hivatalosan 12 pontig tart a játszma.

Ez persze így eléggé száraz, viszont megéri megismerni. Miért?

- Mert a bocsás rendezvényeken, versenyeken sok nagyon jófej emberrel lehet megismerkedni.
- Mert a bocsával és a bocsás kapcsolatokkal sok helyre el lehet jutni belföldön és külföldön egyaránt.
- Mert kis gyakorlással sokat lehet benne fejlődni.
- Mert nem csak sport, hanem elmejáték és pszichésen is toppon kell lenni közben.
- Mert a bocsa mellett mindig van ital, étel, nevetés, zene...
- Mert még 11-2-ről is lehet nyerni!
- Mert a magyarországi, kültéri bocsapályák nagyon szép településeken helyezkednek el, így garantáltak: a jó levegő és az izgalmas kiegészítő programok.
- Mert Budapesten egy szuper bocsaklub van, a belváros szívében, ahol rendszeresen vannak versenyek (nem csak bocsa, hanem pl. darts is) és mennyei ízesített sör kapható! :)
- Mert ...

Szerintem, ezek közül egy is elég ahhoz, hogy valaki megismerje a bocsát. Mégis azt javaslom, hogy ne ez alapján döntsetek, hanem tapasztaljátok meg!

Innen tudtok tájékozódni:
Ászgárd Bocsa Klub


Jó játékot! :)
Üdv, Honey*

2014. július 6., vasárnap

Létra a csillagokba

Az élete átlagos, semmilyen, fehér asztali lámpaként indult és sok-sok éven keresztül szolgált engem. Fénnyel borította be az íróasztalomat akkor is, amikor valamelyik este festegettem. Amit elterveztem nem sikerült és ez felmérgesített, plusz az is, hogy pazarlásnak tartottam, hogy maradt egy csomó kék festék kinyomva a palettámra. Ekkor történt, hogy szétnéztem, mi az, amit befesthetnék. A lámpára néztem és megszületett a terv. Aznap este csak a búrát pingáltam ki, de már az is nagyon tetszett, és végül boldogan feküdtem le. Vagy már másnap vagy pár nappal később viszont zavarni kezdett, hogy olyan félkész, így újra elővettem a festéket, ecsetet és nekiláttam, hogy befejezzem. Nos ez lett belőle:


Üdv, Honey*

2014. július 2., szerda

Hope & Pearl Photo

A fénykép egy különös találkozás. Egy kattanás és egy pillanat találkozása. Mögötte mégis sokkal több van. Van benne valami sorsszerűség, kell hozzá két ember találkozása, valamiféle belső indíttatás, hogy megörökítődjön a perc töredéke.

Egy tavaszi napon a párommal sétáltam, amikor találkoztunk a volt osztálytársával. Ők jól elbeszélgettek, engem inkább a fiatalasszony kislányának sapija kötött le:



A rövid bemutatkozás és párbeszéd után, Klaudia megkérdezte, hogy lefotózhat-e bennünket. Örömmel igen-t mondtunk és pár nappal később megérkezett egy Facebook üzenetben ez:


Rövid időn belül követni kezdtem az oldalát (Hope & Pearl Photo by Klaudia Strancsik-M), majd nemrég hírt kaptam róla, hogy megnyílt a blogja:
Hope & Pearl Photo


Mindkettőt szívből ajánlom nézegetésre, olvasásra.
Szerintem nincs olyan ember, aki ne lapozgatná szívesen a fotóalbumot, melyben az emlékei vannak megörökítve. Az élményt csak fokozza, ha profi fotós készíti a képeket, különleges helyszíneken, érdekes kiegészítőkkel, sejtelmes fényekkel, trükkös szögekből, tökéletes utómunkával. Fontos kiemelni, hogy Klaudia az újszülött, baba és kismamafotózással foglalkozik elsősorban, de családi- és portréképeket is készített már.

Egy nő életében csodás időszak, amikor anyává válik. Majd legnagyobb boldogsága a kis csöppség, akinek életet adott. Szeretnénk őrizni magunkban ezeket a pillanatokat, de a gyermek gyorsan cseperedik, és azon kapjuk magunkat, hogy már totyog, már maga fedezi fel a világot, hogy nem lehetünk eléggé szemfülesek, amikor rájuk figyelünk. Ezeket a mosolyogtató, felettébb aranyos kópéságokat is örökké magunkban hordoznánk. Természetesen az édesapákról és a nagyobb testvérekről sem szabad megfeledkeznünk, hiszen ők ugyanúgy részesei egy új élet születésének.

Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, mindenképp nézzetek szét Klaudia oldalán! Akkor is kukkantsatok be hozzá, ha csak szép képeken pihentetnétek a szemeiteket!

Üdv, Honey*

2014. július 1., kedd

Körömlakk-Lak

Mit ér egy régi ócskaság!? Főleg, ha anyum úgy harangozza be, hogy „apa hazahozott valami …”, és itt csúnyát mondott. Ennek ellenére a húgom és én úgy csaptunk le a két tárgyra, mint a ragadozó a zsákmányára. Mondjuk Luca szemfüles volt, egyből lenyúlta a kincses ládikát, nekem meg maradt ez:

Ez már a polcszerelés után készült. A festést már elkezdtem.

Mondjuk, azért egy percig sem búslakodtam, mert ötlet ötletet követett. Először is körömlakktartó kispolcnak használom majd. Ehhez megkértem öcsémet, hogy vágjon méretre egy lécet, ami a polcokat képezi majd. A két darabot, helyére szögeztem, majd levettem a tetejét az alsó tárolónak. Így kapta meg eredeti formáját. Mire ez elkészült, már megálmodtam, hogy az egészet fehérre festem majd. A díszítést illetően még nem volt ötletem, de a fehér színben biztos voltam. Magam sem tudom, hogy miért. Aztán megtörtént az átszínezés is, de nem tudtam folytatni. Fel-alá járkáltam a munkahelyemen, ahol az udvaron van egy gyönyörű rózsaborok, kis labdacs alakú virágokkal. Jött is az isteni szikra, hogy legszívesebben ilyeneket ragasztanék a kis polcra. Élő virággal dolgozni nem túl szerencsés, a szárított virág is macerás, úgyhogy maradt a művirág. Ellenben egy petákot sem akartam kidobni emiatt, úgyhogy egy kissé morbid ötlettől vezérelve a temető „szeméttelepén” kutakodtam. (Az a hely, ahová kidobják a hervadt virágokat és egy-két művirág csokor is található.) Nos, meg is akadt a szemem egy félreeső színfolton, amit közelebbről megvizsgálva, megállapítottam, hogy nem is csúnya. Így került haza a díszítés alapja. Alaposan megmostam, megszárítottam a virágokat és leveleket, majd találomra felragasztottam ide-oda. Végül ilyen lett:



Üdv, Honey*