Dobos fiú - 2

Öt srác ül az asztalnál. Szemtelenül fiatalok.

A Dobos fiú szólal meg először, a semmiből előkapva a témát. Bekapcsolódik a Szóló gitáros, majd véleményt fűznek hozzá a Basszusok is. Az Énekes teszi fel az i-re a pontot. A beszélgetés izzik. Lüktetését a pont jókor, pont jót mondó Dobos adja meg. A többiek szavai mindössze körítést jelentenek. Az ízét az ütemes, megfelelően irányzott mondatok adják.

Csendben ülök, hallgatom őket. A Szóló megszomjazik, elindul sörért. A Basszusok ráunnak a témára, kimennek rágyújtani. Kezd darabjaira esni a társalgás. Csak ketten maradnak. Az Énekes feláll, kihagy a szívverésem, a Dobos bejezi a mondatot, szívdobbanás, az Énekes még mond valamit, újabb lüktetés belül, majd követi a Basszerosokat.

Csönd, én pedig belül meghalok… Egy pillanatra.
- Szia! Te vagy az ájulós lány? – kérdezi tőlem a Dobos, és megtelik élettel a lelkem. Zavartan hebegtem:
- Ja, igen és bocsi, hogy ekkora galibát okoztam a koncerteteken.
- Semmi baj! – mosolyog rám. – Egyébként, hogy hívnak?...
…és beszél, és nem hagyja abba. A fejemben pedig ott motoszkál:
Csak mondd! Azzal tartasz életben. Az tart egybe Engem. Te vagy az Alfa és az Omega. Ha abbahagyod, nincs lüktetés, kialszik a Szív.
A fiúk visszaszállingóznak. A Dobos fiú szólal meg először, a semmiből előkapva a témát. Bekapcsolódik a Szóló gitáros, majd véleményt fűznek hozzá a Basszusok is. Az Énekes teszi fel az i-re a pontot. A beszélgetés izzik. Lüktetését a pont jókor, pont jót mondó Dobos adja meg.

Dobos fiú - 1

Öt srác áll az emelvényen. Szemtelenül fiatalok.

Kezdődik. A dobos verni kezdi az ütemet, a gitárosok belecsapnak a húrokba, majd énekelni kezd a középső fiú. Minden a helyére kerül.

Én pedig állok a terem közepén. Körülöttem tombol az embertömeg, de nem észlelek semmi mást, csak a Zenét. A hangszerek harmonikus összecsengését, melyek körbeölelik az énekes hangját. Bele olvadok, én vagyok a Zene, bennem születik a Dallam.

Aztán kiesik egy gitár hangja, eltűnik a szóló, nem hallottam. Majd megszűnik a basszus. Mintha esne szét az egész. Mégis tartja valami. Elhomályosul a világ. Már csak az ének van és a dob. A sorok végei visszhangzanak a fülemben. Már nem vagyok magamnál. Sötét. Nem hallom az éneket sem. Csak a dob ver. Ütemre. Szívdobbanásra.

Elhallgat. Megszűnik minden.

Éles fény világít a szemembe. Nem akarom kinyitni. Lassan bújok ki szemhéjam takaró függönye mögül. A dobos arcát látom. Engem néz. Kicsit felemelkedek és erőtlenül megszólalok:
- Te csak játssz!
Visszahanyatlok.
Azzal tartasz életben. Az tartja egybe a Zenét. Te vagy az alfa és az omega. Ha abbahagyod, nincs lüktetés, kialszik a Szív.
A koncert megy tovább. A dobos verni kezdi az ütemet, a gitárosok belecsapnak a húrokba, majd énekelni kezd a középső fiú. Minden a helyére kerül.