JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újrahasznosítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újrahasznosítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 6., hétfő

Újrahasznosítással díszített Húsvét

Feltámadott!

A szakdolgozatírás mellett nem sok időt szentelhettem a Húsvéti készülődésnek, de pont az abból való kiszakadás végett, mégis szerettem volna egy kicsit díszíteni, dekorálni. Mivel a dolgozatom egyik fő problémája a környezetszennyezés, és megoldásként az újrahasznosítást is felhozom, így a mostani díszeket is próbáltam asszerint kitalálni. Nem valami sok, de mégis olyan jól esett elkészíteni ezeket.

Ajtódísz nyuszi: Az ötletet a régi füzeteimből kimentett üres lapok adták. Rengeteg van, mert félretettem, hogy jók lesznek jegyzetlapnak, de jobb szeretem a jegyzetfüzeteket, mindig azokba firkálok. Még annó, unalmas órákon szerettem végtelenítve leírni az aktuális szerelmem nevét, szívecskékkel elválasztva egyet-egyet. Ezzel folytatódott a gondolat. Teleírtam a lapot, majd a hátuljára megrajzoltam a nyusziformát. Utána már csak körbeváágni kellett, majd egy vattapamacsot ragasztani farkinca gyanánt. Végül körbehajtogatott celuxszal rögzítettem a bejárati ajtóra.





Felfújhatós nyuszi: A neten találtam az elkészítési videót, szerintem nagyon egyszerű elkészíteni! Azért, hogy újrahasznosított legyen, egy régi AVON katalógusból egyik lapjából csináltam meg.









Két tojás: Mindkettő füzetlap felhasználásból született. Az egyiknél kiszíneztem a kedvenc színeseimmel a csíkok közti részt, majd körbevágtam tojásformára. A másikhoz szintén az Avonból vágtam le különböző szélességű csíkokat és azokat kissé fedve az előzőt egymás alá ragasztottam.

Áldott Húsvét hétfőt!
Ti mivel dekoráltatok?

Üdv, Honey*

2014. november 17., hétfő

Masnis karkötőtartó

Elegáns rendezettség, finom virágok, nőies masni, csillogó gyöngyök… Mindaz, mi nem hiányozhat egy úrinő budoárjából.

Az ötletet Takács Nóra Hogyan legyek jó nő? videóinak egyikéből lestem el. Tetszett az ötlet, de nem gondoltam volna, hogy majd megvalósítom, hiszen nincs olyan sok karkötőm, hogy megérné. Azonban, amikor pakolgattam a kreatív kellékeimet, akkor rábukkantam erre a papírhengerre, és végül azon nyomban elkészítettem ezt a karkötőtartót. Először választottam hozzá üveget (olívabogyós), majd kivágtam az illesztés helyét. Utána kartonlapokból köralakokat metszettem, ezeket tettem a két végébe. Következett a festés, és amíg száradt teleszórtam gyöngyökkel az üveget. Kicsit unalmasnak találtam így, úgyhogy még két művirággal dobtam fel. Végül összeillesztettem az üveg nyakát és a papírhengert. Ekkor vettem észre a henger hibáját. Ezt elfedve ragasztottam rá még egy masnit is. Ilyen csinos lett:


Nekem végül is nagyon tetszik! Meglehetősen egyszerű, szerintem próbáljátok ki! :)
Üdv, Honey*

2014. november 5., szerda

SORSOLÁS!!! - Csuklóra ülő elegancia

Körbeöleli a csuklót, fehér, mely az ártatlanságot jelképezi, virág, mely a nőiesség szimbóluma.

A múltkor volt egy kis időm alkotni. Amikor kipakoltam az összes kézműves kellékeket tartalmazó dobozomat, rábukkantam egy annak idején eltett ragasztós gurigára. Forgattam egy darabig a kezeim között, majd ráhúztam a csuklómra. Kicsit nagy volt. Abban a pillanatban találtam ki, hogy újraálmodom egy kicsit. Először félbevágtam, és egy kicsit összetolva egyberagasztottam, hogy szűkebb legyen. Aztán egy fehér szalaggal körbetekertem, a végén, hátulról rögzítettem. Miután megszáradt, ráragasztottam a két művirágot.

Ilyen lett:


Szerintem nagyon szép, de én nem vagyok nagy karkötős, így arra gondoltam, hogy azok között, akik feliratkoznak a blogra és megosztják a Facebookon (az oldalt!), kisorsolom ezt a csodaszép, elegáns karkötőt. (Kérlek titeket, hogy a chatablakban hagyjatok üzenetet a Facebookos nevetekkel, hogy csekkolni tudjam a megosztást.) A sorsolás november 22-én, szombaton lesz. Hajrá lányok, és fiúk (lehet nyerni a barátnőtöknek is)!

Üdv, Honey*
Ui.: Bal oldalon van a megosztási és a feliratkozási lehetőség is!

2014. augusztus 19., kedd

Ékszeres dobozka

Az alkotó ember keze varázserővel bír. Képes átváltoztatni éjszakai erdővé egy kézkrémes tégelyt...

Ma nem saját SK cuccot mutatok be, hanem a barátnőm engedélyével, az általa kidíszített kis dobozt. Mivel sokat utazik, főleg nyáron, de a fülbevalóitól ilyenkorra sem akar megválni, így egy régi kézkrém tartót kimosott, majd ebben pakolta, utaztatta a függőit. Egy idő után azonban unta annak egyszerűségét, így feldobta. A felhasznált technika az akrillal való festés és a szalvéta dequpageolás.

Szerintem nagyon cuki!!!


Mit szóltok hozzá? :)

Üdv, Honey*

2014. augusztus 16., szombat

Gyerektábor - péntek

"A kreativitás a létező legnagyobb lázadás. Ha teremteni akarsz, meg kell szabadulnod minden beléd nevelt meggyőződéstől; máskülönben kreativitásod nem lesz más, mint másolás - mindössze egy indigómásolat lesz. Csupán akkor lehetsz kreatív, ha egyén vagy."
/Osho/


Pénteken festőkké változtattuk a gyerkőcöket. Reggeli motiváció gyanánt bemutattam nekik új tudományomat, a létrával való közlekedést. Képzeletben kifestettem egy szobát nekik.



Ezt pólódíszítés követte. Itt már a kész felsőkben díszelgünk:


Majd borotvahabbal márványoztunk:


Délután képeket nézegettünk, kiállítást rendeztünk, fagyiztunk, majd jelmezbált rendeztünk és buliztunk.






Így záródott a tábor. Nagyjából... :)

Üdv, Honey*

2014. augusztus 15., péntek

Gyerektábor - csütörtök

"Az egyszerű dolgokat bonyolulttá tenni mindennapos dolog; a bonyolult dolgokat egyszerűvé tenni, a lehető legegyszerűbbé, ez a kreativitás."
/Charles Mingus/


Csütörtökön a zenéé volt a főszerep. Reggel meghallgatták a gyerekek Zuzu furulyázását, majd átsétáltunk a Kávéházba, ahol Luca, a húgom mutatta be nekik a hegedűt, és meg is szólaltatta. Visszatérve dobokat (konzervdobozból és lufikból) és csörgőket (macisajtos és kézkrémes dobozokból, valamint kavicsokból, gombokból stb.) készítettünk. Ezt kis zenebona követte.



Délután volt csendes pihenő meseolvasással és egy kis Mézga család nézés, majd népi játékokat játszottak a gyerekek Zuzu vezénylésével:


Aznap még sort kerítettünk egy újabb kísérletre, amit szintén csak innen származik: Kémiai jojó


Videót itt láthattok róla: Kémiai jojó

Üdv, Honey*

2014. augusztus 14., csütörtök

Gyerektábor - szerda

"Nem létezik szabályok által irányított kreativitás. (...) Ha szabályokat keresünk a kreativitásban, az olyan, mintha az elmét próbálnánk elválasztani a testtől."
/Frank Herbert/

Szerdán a színházas témánál volt egy kis mélyrepülés, a délelőtti bábkészítés nemigen tetszett nekik és a paraván kifestését is hamar megunták.







Ezen a napon jutott először eszébe valakinek, hogy kifestesse az arcát, amire Zuzu vállalkozott is. 





















Délután elbábozták az A macskának négy a lába… c. nótát, amit rendkívül élveztek, majd szintén lekötötte őket a zsebszínházas előadásom, végül a Kamillatündéreket játszottuk nekik el, amelynek díszlete újrahasznosítással készült.





















A Zsebszínház ötlete tőlem származik, a kivitelezést édesanyámnak köszönhetem. A Kamillatündéreket egy iskolai bábórára dolgoztuk fel. A bábok és a paraván kartondobozból, joghurtos flakonból, papírhengerből és maradék anyagokból készült.

Üdv, Honey*

2014. augusztus 13., szerda

Gyerektábor - kedd

"A kreativitás megjelenése a környezeten múlik. (...) Amilyen mértékben elfogadja, esetleg el is várja a szokásostól eltérő megközelítéseket, újszerű megoldásokat a környezet, olyan mértékben fognak azok megjelenni."
/Gyarmathy Éva/


Kedden a posta volt a napi téma. Délelőtt elkészítették dobozból a posta épületét, különböző alakú ablakokat vágattak a gyerekek, majd kifestették. Az ő fejükből pattant ki az ötlet, hogy a maradék kartonból még pultot is készítsünk. Ez sajnos nem lett túl tartós.



Aztán dugóból nyomdát készítettek és leveleket írtak egymásnak, nekünk, illetve a szüleiknek. 




Aznap még nem erőltettük a csendes pihenőt, így két izgalmas dolgot is kipróbáltunk. Az egyik a kőgyurma, mely ötlet innen származik: Gyereketető - Kőgyurma



Egy kísérletet is kipróbáltunk, ami nagyon tetszett mindenkinek. Ezt szintén innen vettem: Gyereketető - Kísérlet vagy varázslat?

A videót itt lehet megtekinteni: Gyufás kísérlet

Délután játszótérre mentünk, ahol várépítés zajlott:


Üdv, Honey*
Ui.: Szeretetáradás :$

2014. július 16., szerda

Ellentét

A garázsrendezés során ronda alumíniumvillákat is találtam. Viszonylag sokat, és máris megfordult a fejemben, hogy ezekből majd fogast csinálok, hiszen könnyű meghajlítani ezt a fajta fémet. El is kezdődött a hosszas alkotási folyamat, ugyanis nem minden ment úgy, mint a karikacsapás. Az első problémába akkor ütköztem, mikor a forma kialakításánál vagy eltört a villa foga, vagy el sem akart hajolni. Sok törött landolt a kukába. Aztán négy evőeszköz maradt meg: ebből kettő meghajlítva, kettő csak a maga valójában. Elővettem a fúrógépet, hogy átlyukasszam ezeket. Itt ütköztem a következő problémába: hosszú és fárasztó volt, míg át bírtam fúrni egyet. Végül már fémhez való fúrófejet is vettem, de azzal sem volt sokkal gyorsabb. Mire volt két ép, átlyukasztott villám, úgy döntöttem, hogy a másik kettőt kidobom. Az egyik már időközben eltörött, a másikhoz pedig már nem volt energiám. A kétféle alakú fogas különböző színeket kapott, majd felszegeztem őket a falra. Most már csak a használatuk van hátra.


Ti használnátok?

Üdv, Honey*

2014. június 30., hétfő

Sminktartók

Ahogy az ékszereimet és a sminkcuccaimat rendezgettem, igény merült fel még pár tartóra. Így készült a maradék parafalapból egy kisebb tartó és mivel mással, mint szalvétatechnikával és konzerv doboz újrahasznosítással egy kissé magasabb sminktartó.


Én sokkal szívesebben festem az arcomat ezek után…

Ti hogy vagytok vele? Jobb a kedvetek reggel, ha szép fürdőszobakellékekkel találkoztok még félálomban?

Üdv, Honey*

2014. június 29., vasárnap

Törött tükör újrahasznosítása

Körülbelül másfél hete a barátom hajnalok hajnalán közölte velem, hogy eltörött a fürdőszobai tükör. Félálomban alig fogtam fel. Mivel nem volt rögzítve, csak a falhoz támasztva, így ledőlt és három részre repedt. Mikor felébredtem, és képes voltam felfogni a veszteséget, valahogy egy pillanatra sem szomorodtam el. Egyrészt, mert volt egy másik tükör, amit a helyére lehetett támasztani, másrészt, máris több ötletem is támadt, hogy mit fogok készíteni a széttört tükörből. 


1. Egy gumi végű kalapáccsal, az udvaron még kisebb darabokra törtem a tükör felét. Ezeket a darabokat pillanatragasztóval rögzítettem a konyha előre letisztított csempéjére. Így nem csak feldobtam az unalmas sarkot, hanem kicsit tágítottam is a teret. Az előtte álló gyertyával varázslatos hangulatot teremt a vacsorához. 


2. Maradt még egy nagy keretem és egy viszonylag épen maradt fél tükröm. Ezt elvittük üvegeshez, aki nagyon aranyos módon ingyen egyenesre vágta a törött felét. (Sőt még két érdekes formájú hulladéktükröt is adott, ami már nem kellett neki.) Tehát a fél tükör visszakerült a keretbe, a maradék részbe pedig kartonból és parafalapból (otthon találtam) készítettem ékszertartót. Csak méretre vágtam az anyagokat, majd beillesztettem a helyére és némi rajzszöggel rögzítettem még. Utána már csak az ékszerek felhelyezése maradt gombostűkkel. Ilyen lett:



Nektek hogy tetszik?

Üdv, Honey*

2013. szeptember 5., csütörtök

Pókerszett

Te vagy pókerrajongó? Esetleg tudod, hogy a testvéred, fiúd örülne egy pókerkészletnek? A boltit drágállod, meg egyébként is jobb szeretsz egyedi holmikat gyártani?

Én is valahogy így voltam. A szerelmemmel játszottunk olykor-olykor pókert, de zsetonok nélkül kicsit uncsi volt. Eleinte zsepi és teamécses volt a tét, aztán elkészült ez a készlet. Nagyjából egy hétig készítettem, végül elégedett lettem az eredménnyel. Kellett hozzá egy csomó felesleges karton, vízfesték, alkoholos filc és rengeteg türelem.
















Te is elkészítheted a sajátodat! Jó munkát!
Üdv, Honey*

2013. augusztus 29., csütörtök

WC papír guriga újrahasznosítás

Mostanában az a dilim, hogy amire első ránézésre azt mondom, hogy „Ebből még lehet valami…”, azt nem dobom ki, hanem elteszem. Így voltam a WC papír gurigákkal is. Elkezdtem gyűjteni, és persze mellette ki is találtam, hogy mire használhatnám. El sem hiszitek, hogy mennyi szuper dolgot lehet belőle készíteni. Itt van mindjárt egy kis kerti virág:


(Csak esőmentes időbe érdemes kitenni az udvarra. Cserépben nagyon mutatós az ablakpárkányon, egymagában vagy igazi virág mellé szúrva. Lehet belőle ajándék is akár.)

Készülhet belőle mécsestartó:



Pillangó:


Szívecske:

(Ezt a szerelmem készítette nekem és ne kérdezzétek, hogy miért néniz! :))

Méhecske:

Kép, avagy rajzmappa egyik illetve másik oldala: 



Azt hiszem a lehetőségek tárháza végtelen. Július 28-án, a Palóc Búcsúra még kézműves foglalkozásra is ezt az alapanyagot vittem. Sajnos az alkotó gyermekkezekről nem készült fénykép.

Mellé pedig megosztom veletek, hogy volt ott egy 10 év körüli kislány. Mikor figyelmeztettem őt valamilyen hiányosságra, valamire, amit talán precízebben is meg tudott volna csinálni. Ő csak ennyit mondott:
- Szerintem pont így szép! Nekem így tetszik!
Ezzel megmutatta, hogy sokszor a szabálytalanabb szebb, mint a tökéletes! Milyen igaza van!