Mikor megláttalak izzadni kezdett a tenyerem, ideges remegés futott végig rajtam, a szívem 120-szal dobogott és gyomorgörcsöm is volt. Be kell valljam, több rossz van ebben a kapcsolatban, mint jó. Elszakítottál a barátaimtól, a családomtól. Egy igénytelen csövest csináltál belőlem. Miattad nem mostam hajat napokig, nem érdekelt, ha büdös vagyok, ha körülöttem áll a kupi és kosz van. Miattad nem volt időm mosogatni, enni, néha még WC-zni sem. Szerelmi ajándékként nem adtál mást csak könyveket, jegyzeteket, tételeket. Sokat tanultam tőled, bár annyira azért nem akartam. Ráébresztettél egy-két dologra, néha mosolyogtam is azon, amit olvastam.
Igaz, volt hogy szüneteltettük a kapcsolatot, de duplán bosszút álltál érte. Rendben, beismerem, hogy voltak szép pillanataink, és csak remélni merem, hogy lesznek még. Tény, hogy egyszer megihlettél és írtam egy "verset":
A vizsga előtti utolsó napon,
Várod, hogy a Föld meghasadjon.
Ne terheld már tovább az agyad,
Van, mikor csak a remény marad.
Mindezek ellenére szeretném, ha megszűnnénk létezni egymás számára! Nagyon kérlek, tartsd tiszteletbe a kérésemet! Ha igazán szeretsz, megteszed!
Szeretettel: Honey*
