JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: óra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: óra. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 24., csütörtök

Hippi óra és a készenléti vendéglátóság

Ennek az órának igazán kalandos élete volt már addig is, hogy elkészült. Eredetileg egy csipke alá kellett volna kerülnie, de ahhoz - mint kiderült - kicsi volt. Így elhatároztam, hogy készítek magamnak egy új faliketyegőt. Le is festettem vaníliasárga akrilfestékkel és egy gyönyörű, rózsás szalvétát terveztem rádequpageolni. Minden készen is volt hozzá...

Igen ám, csakhogy aznap kezdődött el a környékünkön tartott, hippik látogatott SUN fesztivál. Ráadásul az eső is egész nap esett, kisebb-nagyobb elánnal. Így aztán több alkalommal kellett a vendégházunkat kiadnunk. Ellenben nehezítette a helyzetet, hogy minden vendégünk külföldi volt, így angolul kellett mindent intézni. Utolsó vendégeink éjfél körül érkeztek meg. Miután átadtam nekik a szállást, hazajöttem és úgy gondoltam, befejezem még az órát. El is kezdtem kenni a ragasztót, rá a szalvétát, újabb réteg ragasztó... De állj! Akkor vettem észre, hogy amit nagy lelkesen kenek, az fehér festék... Színre is megegyeztek, dobozra is, én pedig már fáradt voltam.

Még frissiben leszedtem a szalvétát, majd mérgemben mindenhová fehéret kentem. Közben szakadatlanul járt az agyam a nap eseményein. Végül úgy gondoltam, ha már úgyis órát készítek, amiről az idő fog eszembe jutni, akkor jusson eszembe erről a tárgyról majd ez az éjszaka. Tehát úgy döntöttem, készítek egy hippi órát. Ehhez elővettem a színes akrilfestékeket és egy kis szivacsdarabka segítségével körbeszivárványoztam. Beszereltem az óraművet, majd zuhanyzás után bezuhantam az ágyba.

Az órára nézve az emberek sokszínűsége jut eszembe. Erről a fesztiválról az a hír járja, hogy csupa drogossal van teli. Így aztán meg voltunk ijedve, hogy milyen arcok fognak érkezni. Ezzel szemben mindenki nagyon kedves volt, hálás a segítségért, azért, hogy késő éjszaka is megvártuk őket. Eszembe jut, hogyan segítette őket egy magyar férfi a fóti Auchannál, aki velem egyeztette a srácok szállását, majd őket informálta angolul. Neki is idejébe, telefonszámlájába került, mégis... A magyar fuvarozó vállalat, akik a fesztiválhelyszín és Terény között hozták-vitték az embereket, ők is annyira készségesek, segítőkészek voltak.


Néha-néha melegebb éghajlatra kívántam volna az egész, díszes társaságot, de összességében nagyon sokat tanultam... előítéletről és annak helytelenségéről, emberségről, különbségekről, segítségről, kultúrákról. Illetve büszke voltam magamra, mert valódi helyzeteket kellett megoldjak az angol tudásom segítségével. Sikerült! :)

Üdv, Honey*

2014. július 11., péntek

Csipkében mért idő

A garázsrendezésről már írtam. Ott kezdődött e tárgy története is. Megtaláltuk anya régi horgolt csipkéit. Amikor megláttam a szabályos kör formájukat, egyből eszembe jutott egy kép, ami az Interneten köszönt szembe velem. Ez pedig egy csipkeórát ábrázolt. Már csak a megvalósítás maradt hátra. Ehhez kikeményítettem a csipkét, vettem óraművet. Akrilfestékkel átfestettem a mutatókat (a fekete nem látszott volna), majd összeszereltem. Így mutat a falon:


Elgondolkoztató az idő relativitása... Tegnap 6-kor keltem és így éreztem azt a nap végén, hogy végre csináltam valamit (egész nap talpon voltam). Érdekes, ma fél 8-kor keltem, nem mondom, hogy tétlen voltam, de nem is hajtottam úgy, mint tegnap, mégsem érzem, hogy nem töltöttem ki a napomat. Néha az idő azért van, hogy sürgessen és minél több dolgot megcsináljak. Néha pedig azért van, hogy ne foglalkozzak vele, hogy megfeledkezzek róla és szabadnak érezzem magam. Ilyenkor az idő is olyan, mint egy csipke... leheletkönnyű, finom, áttetsző...

Üdv, Honey*