Még nem is számoltam be az időszakról, amely alatt nem publikáltam... Ezennel ezt a bejegyzést ajánlom a Semmi, és Veled? blog szerzőjének, bízván abban, hogy további publikálásra ösztönözze. :) Illetve ajánlom mindenkinek, aki bizonytalan abban, hogy Írni vagy nem írni? Mert a bloggereknek ez sokszor A nagy kérdés.
Január elején kezdődött a bizonytalanság. Jól, jobban akartam csinálni a blogok vezetését, kétségbeestem, hogy vajon kinek írok, mért írok. Mindenkit kérdezgettem, hogy szerinte mért nem olvasnak többen? Kíváncsi voltam, másoknak mi a titka... A kérdéseimre nem jöttek egyértelmű válaszok. Annyira elbizonytalanodtam, hogy be is zártam mindhárom blogomat. Ekkor kezdtem újra naplót írni.
Íme három idézet az akkor írtakból:
"2015. január 3.
Ülök a földön, lábaim magam alá hajtva. Már zsibbadnak, de nem érdekel. Nézem a fehér rongyszőnyeget, ahogy a lilás derengésben alszik. Bámulok, s közben a gondolataim cikáznak. Miért is írok? Lődözgetem a végtelen Internetbe a kis írásaimat. Mintha az űrbe küldeném, ahonnan semmi visszajelzés nem jön. Mások hogy csinálják? Mi a titkuk? Kétségbe vagyok esve, hogy szabad-e egyáltalán blogolnom, vagy hagyjam a csudába? Gábor (a párom) szerint magam miatt blogolok. Ez valahol így is van, de azért rengeteget számít, hogy elér-e a mondanivalóm másokhoz... Szeretném, ha olvasnának, szeretném, ha megtalálnának, szeretnének, hasznos lennék, írnának nekem..."
"2015. január 4.
Újra naplót írok? Talán ez az útja annak, hogy visszatérjek ahhoz, amiért valaha írni kezdtem? A magam szépségére, az érzelmeim levezetésére..."
"2015. január 7.
Ja, ma valami olyasmit fogalmaztam meg magamnak, hogy ez a blogolás olyan, mint a társadalmi munka vagy jótékonykodás. Az, hogy a tapasztalataimat, praktikáimat stb. ingyen megosztom másokkal és közben én is jól érzem magamat."
Ez utolsó dátumtól számítva azonban volt még körülbelül másfél hónap, míg végre elhatároztam magamat, hogy újra blogolni fogok. Az első löketet a Napi Boldogság ezen bejegyzése adta. Azon belül is megszívlelendő ez a mondat: “Megengedheted magadnak azt a luxust, hogy nem foglalkozol az eredménnyel.”
Ekkor már tudtam, hogy folytatni szeretném, de nem tudtam hol, hogyan, milyen kinézettel, maradjanak külön a blogjaim, vagy tegyem egy helyre a bejegyzéseket... A következő megerősítést az urban:eve-n találtam, ennek az idézetnek a formájában: "Ha nem tudsz nagy dolgokat csinálni, csinálj kis dolgokat nagyszerűen."
A következő időszakban átmenetileg elvetettem a nagyszabású terveket: új oldal, megfelelő design, logókészítés, tervezés, tanulás mindezekről... Egyetlen dolgot hajtottam végre, bár az is jó nagy falat volt: a blogok összevonását. Több ember véleménye után meggyőztem magamat, hogy ez lesz a legjobb. NEM BÁNTAM MEG! Amennyiben ilyesmin töröd a fejedet, mindenképp lépd meg ezt! (Megjegyzés: egy novellás-verses-idézetes, egy életmód és egy kézműves oldalam volt.) Amennyiben szakmai szempontból fontos a szegmentálás, akkor ez nem vonatkozik rád.
Ezen kívül kipofoztam, felépítettem az oldalt úgy, hogy átmenetileg tetszik, szeretem. Utána megnyitottam újra, s azóta hála Istennek minden napra jutott bejegyzés. Ezzel is dilemmáim voltak, hogy naponta mennyi írás egészséges. Minden nap kell írni? Vagy hetente legyen X számú megosztás? Bízom benne, hogy ez megmarad, hiszen rengeteg ötletem, több vázlatom van, mindig nyitva a szemem és a szívem, és írok, mert írni akarok és szeretném, ha olvasnának! :)
Mikor újra megnyílt a Honey* apró csodái, meglepően sokan jelezték, hogy már hiányolták, mért nem írtam, szerettek olvasni... Csak úgy hízott a májam a büszkeségtől! :) A látogatottsági statisztikákra jó ránézni, s azóta egy új feliratkozó és egy szívmelengető komment is érkezett egy nagyon kedves bejegyzésemhez.
Végül rádöbbentem, hogy jól döntöttem. Éreztem, hogy a bizonytalanság oka nem az olvasókban vagy azok hiányában, a kommentelőkben vagy azok hiányában, esetleg a statisztikákban van, hanem önmagamban keresendő. Én ezen a kálvárián mentem végig, nem gondolom, hogy neked is ilyen hosszú lesz, neked is ezek a stációk lesznek, de szurkolok, hogy sikerüljön eljutni a végére, amikor újra bízol magadban!
Amennyiben kedvet érzel ahhoz, hogy megosszad a saját újjászületésedet, önmagad ilyen téren való megerősítését, bátran írd le kommentben! Buzdítsuk egymást!
Sok sikert!
Üdv, Honey*
Ui.: Még eszembe jutott egy régi szösszenetem, talán az is inspiráló lehet: Főnix
Január elején kezdődött a bizonytalanság. Jól, jobban akartam csinálni a blogok vezetését, kétségbeestem, hogy vajon kinek írok, mért írok. Mindenkit kérdezgettem, hogy szerinte mért nem olvasnak többen? Kíváncsi voltam, másoknak mi a titka... A kérdéseimre nem jöttek egyértelmű válaszok. Annyira elbizonytalanodtam, hogy be is zártam mindhárom blogomat. Ekkor kezdtem újra naplót írni.
Íme három idézet az akkor írtakból:
"2015. január 3.
Ülök a földön, lábaim magam alá hajtva. Már zsibbadnak, de nem érdekel. Nézem a fehér rongyszőnyeget, ahogy a lilás derengésben alszik. Bámulok, s közben a gondolataim cikáznak. Miért is írok? Lődözgetem a végtelen Internetbe a kis írásaimat. Mintha az űrbe küldeném, ahonnan semmi visszajelzés nem jön. Mások hogy csinálják? Mi a titkuk? Kétségbe vagyok esve, hogy szabad-e egyáltalán blogolnom, vagy hagyjam a csudába? Gábor (a párom) szerint magam miatt blogolok. Ez valahol így is van, de azért rengeteget számít, hogy elér-e a mondanivalóm másokhoz... Szeretném, ha olvasnának, szeretném, ha megtalálnának, szeretnének, hasznos lennék, írnának nekem..."
"2015. január 4.
Újra naplót írok? Talán ez az útja annak, hogy visszatérjek ahhoz, amiért valaha írni kezdtem? A magam szépségére, az érzelmeim levezetésére..."
"2015. január 7.
Ja, ma valami olyasmit fogalmaztam meg magamnak, hogy ez a blogolás olyan, mint a társadalmi munka vagy jótékonykodás. Az, hogy a tapasztalataimat, praktikáimat stb. ingyen megosztom másokkal és közben én is jól érzem magamat."
Ez utolsó dátumtól számítva azonban volt még körülbelül másfél hónap, míg végre elhatároztam magamat, hogy újra blogolni fogok. Az első löketet a Napi Boldogság ezen bejegyzése adta. Azon belül is megszívlelendő ez a mondat: “Megengedheted magadnak azt a luxust, hogy nem foglalkozol az eredménnyel.”
Ekkor már tudtam, hogy folytatni szeretném, de nem tudtam hol, hogyan, milyen kinézettel, maradjanak külön a blogjaim, vagy tegyem egy helyre a bejegyzéseket... A következő megerősítést az urban:eve-n találtam, ennek az idézetnek a formájában: "Ha nem tudsz nagy dolgokat csinálni, csinálj kis dolgokat nagyszerűen."
A következő időszakban átmenetileg elvetettem a nagyszabású terveket: új oldal, megfelelő design, logókészítés, tervezés, tanulás mindezekről... Egyetlen dolgot hajtottam végre, bár az is jó nagy falat volt: a blogok összevonását. Több ember véleménye után meggyőztem magamat, hogy ez lesz a legjobb. NEM BÁNTAM MEG! Amennyiben ilyesmin töröd a fejedet, mindenképp lépd meg ezt! (Megjegyzés: egy novellás-verses-idézetes, egy életmód és egy kézműves oldalam volt.) Amennyiben szakmai szempontból fontos a szegmentálás, akkor ez nem vonatkozik rád.
Ezen kívül kipofoztam, felépítettem az oldalt úgy, hogy átmenetileg tetszik, szeretem. Utána megnyitottam újra, s azóta hála Istennek minden napra jutott bejegyzés. Ezzel is dilemmáim voltak, hogy naponta mennyi írás egészséges. Minden nap kell írni? Vagy hetente legyen X számú megosztás? Bízom benne, hogy ez megmarad, hiszen rengeteg ötletem, több vázlatom van, mindig nyitva a szemem és a szívem, és írok, mert írni akarok és szeretném, ha olvasnának! :)
Mikor újra megnyílt a Honey* apró csodái, meglepően sokan jelezték, hogy már hiányolták, mért nem írtam, szerettek olvasni... Csak úgy hízott a májam a büszkeségtől! :) A látogatottsági statisztikákra jó ránézni, s azóta egy új feliratkozó és egy szívmelengető komment is érkezett egy nagyon kedves bejegyzésemhez.
Végül rádöbbentem, hogy jól döntöttem. Éreztem, hogy a bizonytalanság oka nem az olvasókban vagy azok hiányában, a kommentelőkben vagy azok hiányában, esetleg a statisztikákban van, hanem önmagamban keresendő. Én ezen a kálvárián mentem végig, nem gondolom, hogy neked is ilyen hosszú lesz, neked is ezek a stációk lesznek, de szurkolok, hogy sikerüljön eljutni a végére, amikor újra bízol magadban!
Amennyiben kedvet érzel ahhoz, hogy megosszad a saját újjászületésedet, önmagad ilyen téren való megerősítését, bátran írd le kommentben! Buzdítsuk egymást!
Sok sikert!
Üdv, Honey*
Ui.: Még eszembe jutott egy régi szösszenetem, talán az is inspiráló lehet: Főnix
