Hánykodó kérdések között...

Napok óta gyötörnek ezek a gondolatok... Egyik ismerősömtől kaptam egy olyan kritikát a blogomra, ami elgondolkodtatott. Véleménye szerint az én igazi hangom a novelláimon keresztül jön át. Így aztán csalódásként éli meg, hogy a blogomon már nem csak azok találhatóak meg. Egyrészt örülök annak, hogy tetszik neki az az írói stílus, másrészt elgondolkoztat, hogy vajon most jó úton járok-e.

Pár hónappal ezelőtt meggyőződéssel írtam, hogy milyen jó ötlet volt, hogy a három (életmód, novellás, SK) blogomat összeszerkesztettem és most már csak egy felületet kell kezelnem. Ez utóbbi indok miatt még mindig így gondolom. Ellenben azt, aki SK területen mozog, lehet, hogy nem érdekli a versem, vagy az aktuális körömlakkom. Az a férfiolvasóm, akinek tetszettek a mély novelláim, értetlenül áll az előtt, hogy megosztok amolyan gondolatfoszlányokat... Valójában mit közvetítek, mit akarok mondani? Jó az, hogy elmondom vagy nem érdekel senkit, úgyis tele van az Internet hasonló semmitmondóságokkal?

Végül arra jutottam, hogy nem szeretnék változtatni. Általában a bloggerek nagytöbbsége úgy van a blogjával, hogy elsősorban maga miatt írja, bár örül minden látogatónak, visszajelzésnek, kommentárnak. Így aztán két irányba működő folyamat ez. Írjuk önmagunknak és írjuk másoknak.

Ezen gondolatmenetet folytatva: én, én vagyok a kedvenc helyeimmel, a novelláimmal, az elmélkedéseimmel, a hallgatott zenéimmel együtt. Nem gondolom, hogy minden vackot megosztok, igyekszek szelektálni, de egy apró, szinte semmiségnek tűnő ötlet is lehet annyira szívetmelengető, lehet ugyanannyira csodaként megélni, mint egy jól megírt novellát. A másik, hogy sose lehet tudni, a másik képernyő előtt ülőnek éppen mi ad pluszt az életéhez. Jómagam is szeretem a szép és mély mondanivalójú írásokat, ugyanakkor vannak napok, amikor inkább nézelődök egy egyszerűbb beauty blogon. Szívesen kutatok DIY projektek között és időzök el egy-egy receptet olvasva.

Végül... nem szeretnék kifogásokat, mentségeket keresni. Ti vagytok az olvasóim, ti mondjátok meg a véleményeteket! Érdekel, mert azáltal fejlődhetek. Keresem a hangomat, keresem a stílust és hiszem, hogy meg fogom találni azt, ami nekem is és nektek is tetszeni fog!

Üdv, Honey*

Melyik az én utam?

A világ megmentése a kommunikáción múlik

Valamelyik kedd délután kiültünk két barátnőmmel Vác főterére. Sütött a nap és pár óráig beszélgettünk. Hogy miről? Mindenről. Ahogy jöttek elő belőlünk a gondolatok, érzések, tanácsok, éreztem, hogy mekkora segítséget nyújtunk egymásnak azáltal, hogy beszélgetünk.

Megvitattuk azt is, hogy nekem milyen elképzeléseim vannak annak az irányában, hogy eddigi 22 (nem túl unalmas) évem pozitív és negatív tapasztalatait megosszam másokkal. Mindezt olyan formában, hogy előrébb vigyem mások életét. Szó esett arról is, hogy az egyik barátnőm mennyi energiát fektet abba, hogy a szüleivel beszélgessen, akik nem rég váltak el. Szeretne segíteni, de olykor nincs ereje, ideje hozzá. Ezen problémát vizsgálva mondtam neki, hogy ilyenkor ajánljon könyveket, filmeket, cikkeket, amelyek "elmondják azt, amit ő mondana". Persze ez nem minden esetben jó stratégia, de a fejlődéshez fontos, hogy a gyógyulni kívánó fél önmaga is rájöjjön bizonyos dolgokra.

Megérzésem szerint sok blogger tipikusan olyan ember, aki szeretné megmenteni a világot. Arra jöttem rá, hogy jó utat választottunk, hiszen kommunikálunk. Pontosan azt tesszük, amit a barátnőmnek tanácsoltam: ajánlásokat teszünk közzé, fórumokon vagyunk jelen, közvetítjük a szépet, a jót. Egyik bejegyzésemben említettem, hogy számomra olyan ez, mint valami társadalmi munka.

Merjünk kommunikálni egymással, merjünk a másikat megkérdezni és meghallgatni!

Szerencsére nekünk már nem kell megmentenünk a világot, valaki megtette helyettünk! Annak idején egy politikai szervezet gyűlésén valaki kifejtette, hogy Jézus kommunikációjához szeretnék hasonlíttatni a szervezet kommunikációját. Jézus egy középpont volt, aki maga köré vette a tizenkét apostolt, majd belőlük alakult ki a kereszténység. Jézus lehajolt a gyermekekhez, a szegényekhez, a betegekhez, beszélt hozzájuk. Ő valóban megmentette a világot, kereszthalált mindannyiunk bűnéért. Sokan nem értik, nem értjük ennek a jelentőségét, de a bibliai alap, melyet az életével támasztott alá sokunk értékrendjéhez hasonlít, akkor is, ha nem hiszünk Istenben. Jézus az életével kommunikált, Isten a Biblián keresztül szól hozzánk.

Szép szombatot!
Üdv, Honey*

2. Ember tervez, Blogger végez! - Avagy az új fejléc

Mivel ez kissé hosszú lett volna egy bejegyzésben, így két részben osztottam meg a logó és a fejléc történetét. Itt találjátok az első részt:
1. Ember tervez, Blogger végez! - Avagy az új logó

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy elképzelés... Ebben a második bejegyzésben gondoltam leírni, hogy milyen kálváriát jártunk meg, amíg sikerült elérnünk, hogy a fejléc olyan legyen, amilyennek szerettük volna látni. Most már letettem róla, mert van az a mondás, hogy "Csak a szépre emlékezz!". Ehhez tartva magamat, legyen elég annyi, hogy egy éjszaka munkája van benne, de SIKERÜLT! :) Most pedig a szépségek következzenek!

Fejléc: Ez már kissé hosszabb történettel bír és nem is lettem vele azonnal elégedett. Az általam tervezett képen mindennek jelentése van. Kezdem ott, hogy valami egyszerűt szerettem volna, játékosat, színeset, olyat, amiben minden benne van, ami én vagyok. :) A kiindulási alapot az adta, hogy pár héttel ezelőtt egyik fősulis órán meg kellett tervezzük a saját címerünket. Az egyémben az itt láthatóak egy része szerepelt. A mostani fejlécen több embléma van, mint a címeremen volt. Hogy mire gondolhatott a költő? Mondom! :D

A formája:
Nem véletlen, hogy egy ilyen kerekded alakú fejlécet képzeltem el. A gömbölyűség számomra teljességet és nőiességet fejez ki.

1. Ember tervez, Blogger végez! - Avagy az új logó

Mivel ez kissé hosszú lenne egy bejegyzésben, így két részben osztom meg a logó és a fejléc történetét. 

Mint, ahogy láthatjátok, kissé megújítottam az oldal megjelenését. Ebben nagy segítségemre volt egy drága barátnőm, Molnár Renáta, aki egy szuper logót és fejlécet készített nekem.

Kezdem az elején, mért is kapta ezt a címet a bejegyzés. Amikor másfél hónapra pihentettem a blogot, akkor sem állt le teljesen az agyam abban a "munkában", hogy a blogon gondolkozzon. Tudtam, hogy szeretném jobban csinálni és mind kinézetben, mind tartalomban tudatosabbá válni. Elgondolkoztam azon, hogy az egészet áttelepítem egy Wordpress-es oldalra, de amikor visszatértem, valahogy mind-mind olyan blogspot-os blogokba futottam, amelyek meggyőztek arról, hogy "Járt utat járatlanért el ne hagyj!"

Első hatalmas lépés a három blogom összeolvasztása volt és úgy létrehozni az oldalakat, hogy ne legyen rengeteg pont a menüsorban. Innentől kezdve vártam, hogy jöjjön a további ihlet azzal kapcsolatban, hogy min változtassak még. Tudtam, hogy szeretnék egy személyre szabott logót és fejlécet. Aztán meg is talált a Múzsa és csókot nyomott a homlokomra. Nagyon kezdetleges rajztudásommal készítettem egy-egy vázlatot.

Láthatjátok, hogy az én "műalkotásomhoz" képest, mennyire más születik akkor, ha egy profi nyúl hozzájuk. :) Ami viszont igazán érdekes: Mért pont ilyen

Logó: Talán tudjátok, hogy imádom a vízcseppeket! :) Amikor esős idő után ott csücsülnek egy korláton, egy pad támláján, áthívom őt a körmömre és nézem, ahogy visszacsillan benne az egész világ. Egyszerűek, szépek, aranyosak... Alapvetően a logónál szerettem volna, ha összefoglalja az apró csodákat, azt, amiről a blogom szól. Összeírkáltam pár dolgot: virág, pillangó, csillag... Ezek mégsem voltak igaziak, olyan személytelennek tűntek, nem azt tükrözték, amit szerettem volna. Azután jött, hogy ami összefoglal, az a szem lenne, amiben visszatükröződik a világ. Ezt viszont nem tudtam megrajzolni és úgy éreztem, hogy túl aprólékosnak kellene lennie, ahhoz, hogy szép legyen. Ez viszont egy logónál nem szerencsés. Tovább dolgoztattam az agyamat, mígnem egy Balassagyarmat-Vác utazás alatt, papírravetettem a fent látható vázlatot. Eleinte azt gondoltam, hogy a vízcseppben is tükröződik valami, de végül elvetettem. Még régebben (pont a csepp-imádatom miatt), gondolkoztam azon, hogy átnevezem a blogot: Honey* csöppnyi csodái-vá. Ekkor talán jobban érvényesült volna a logó, de szerintem ez nem volt szükséges ahhoz, hogy így is hatásos, sokatmondó legyen a kis piktogram a blog címe mellett és a Facebookon. :) Amikor a barátnőm az ikrafirkám alapján elkészítette ezt, szerelem volt első látásra. Maximálisan elégedett voltam/vagyok vele. Pláne, hogy ezt minden gond nélkül fel tudtam tölteni a helyére.

Most már ti is velem együtt csodálhatjátok! Hogy tetszik?
Üdv, Honey*

A mélypontról felfelé, avagy egy Főnix újjászületése

Még nem is számoltam be az időszakról, amely alatt nem publikáltam... Ezennel ezt a bejegyzést ajánlom a Semmi, és Veled? blog szerzőjének, bízván abban, hogy további publikálásra ösztönözze. :) Illetve ajánlom mindenkinek, aki bizonytalan abban, hogy Írni vagy nem írni? Mert a bloggereknek ez sokszor A nagy kérdés.

Január elején kezdődött a bizonytalanság. Jól, jobban akartam csinálni a blogok vezetését, kétségbeestem, hogy vajon kinek írok, mért írok. Mindenkit kérdezgettem, hogy szerinte mért nem olvasnak többen? Kíváncsi voltam, másoknak mi a titka... A kérdéseimre nem jöttek egyértelmű válaszok. Annyira elbizonytalanodtam, hogy be is zártam mindhárom blogomat. Ekkor kezdtem újra naplót írni.

Íme három idézet az akkor írtakból:

"2015. január 3.
Ülök a földön, lábaim magam alá hajtva. Már zsibbadnak, de nem érdekel. Nézem a fehér rongyszőnyeget, ahogy a lilás derengésben alszik. Bámulok, s közben a gondolataim cikáznak. Miért is írok? Lődözgetem a végtelen Internetbe a kis írásaimat. Mintha az űrbe küldeném, ahonnan semmi visszajelzés nem jön. Mások hogy csinálják? Mi a titkuk? Kétségbe vagyok esve, hogy szabad-e egyáltalán blogolnom, vagy hagyjam a csudába? Gábor (a párom) szerint magam miatt blogolok. Ez valahol így is van, de azért rengeteget számít, hogy elér-e a mondanivalóm másokhoz... Szeretném, ha olvasnának, szeretném, ha megtalálnának, szeretnének, hasznos lennék, írnának nekem..."

"2015. január 4.
Újra naplót írok? Talán ez az útja annak, hogy visszatérjek ahhoz, amiért valaha írni kezdtem? A magam szépségére, az érzelmeim levezetésére..."

"2015. január 7.
Ja, ma valami olyasmit fogalmaztam meg magamnak, hogy ez a blogolás olyan, mint a társadalmi munka vagy jótékonykodás. Az, hogy a tapasztalataimat, praktikáimat stb. ingyen megosztom másokkal és közben én is jól érzem magamat."

Ez utolsó dátumtól számítva azonban volt még körülbelül másfél hónap, míg végre elhatároztam magamat, hogy újra blogolni fogok. Az első löketet a Napi Boldogság ezen bejegyzése adta. Azon belül is megszívlelendő ez a mondat: “Megengedheted magadnak azt a luxust, hogy nem foglalkozol az eredménnyel.”

Ekkor már tudtam, hogy folytatni szeretném, de nem tudtam hol, hogyan, milyen kinézettel, maradjanak külön a blogjaim, vagy tegyem egy helyre a bejegyzéseket... A következő megerősítést az urban:eve-n találtam, ennek az idézetnek a formájában: "Ha nem tudsz nagy dolgokat csinálni, csinálj kis dolgokat nagyszerűen."

A következő időszakban átmenetileg elvetettem a nagyszabású terveket: új oldal, megfelelő design, logókészítés, tervezés, tanulás mindezekről... Egyetlen dolgot hajtottam végre, bár az is jó nagy falat volt: a blogok összevonását. Több ember véleménye után meggyőztem magamat, hogy ez lesz a legjobb. NEM BÁNTAM MEG! Amennyiben ilyesmin töröd a fejedet, mindenképp lépd meg ezt! (Megjegyzés: egy novellás-verses-idézetes, egy életmód és egy kézműves oldalam volt.) Amennyiben szakmai szempontból fontos a szegmentálás, akkor ez nem vonatkozik rád.

Ezen kívül kipofoztam, felépítettem az oldalt úgy, hogy átmenetileg tetszik, szeretem. Utána megnyitottam újra, s azóta hála Istennek minden napra jutott bejegyzés. Ezzel is dilemmáim voltak, hogy naponta mennyi írás egészséges. Minden nap kell írni? Vagy hetente legyen X számú megosztás? Bízom benne, hogy ez megmarad, hiszen rengeteg ötletem, több vázlatom van, mindig nyitva a szemem és a szívem, és írok, mert írni akarok és szeretném, ha olvasnának! :)

Mikor újra megnyílt a Honey* apró csodái, meglepően sokan jelezték, hogy már hiányolták, mért nem írtam, szerettek olvasni... Csak úgy hízott a májam a büszkeségtől! :) A látogatottsági statisztikákra jó ránézni, s azóta egy új feliratkozó és egy szívmelengető komment is érkezett egy nagyon kedves bejegyzésemhez.

Végül rádöbbentem, hogy jól döntöttem. Éreztem, hogy a bizonytalanság oka nem az olvasókban vagy azok hiányában, a kommentelőkben vagy azok hiányában, esetleg a statisztikákban van, hanem önmagamban keresendő. Én ezen a kálvárián mentem végig, nem gondolom, hogy neked is ilyen hosszú lesz, neked is ezek a stációk lesznek, de szurkolok, hogy sikerüljön eljutni a végére, amikor újra bízol magadban!

Amennyiben kedvet érzel ahhoz, hogy megosszad a saját újjászületésedet, önmagad ilyen téren való megerősítését, bátran írd le kommentben! Buzdítsuk egymást!

Sok sikert!
Üdv, Honey*

Ui.: Még eszembe jutott egy régi szösszenetem, talán az is inspiráló lehet: Főnix

Blogajánló#2 - Zuzu herceg világa

Nehezen és bevallom jócskán késve születik meg e bejegyzés. Ennek írói válság az egyik oka, a másik, hogy nem csak egy blogról írok, hanem a legjobb barátnőm oldaláról van szó. Nem könnyű most félretennem az elfogultságomat. Ő lett a másik nyertese a Csöppnyi csodám c. pályázatnak. A művét pedig itt olvashatjátok: Az első verseny nyertesei

Most pedig akkor íme Zuzu és az ő blogja a Zuzu herceg világa:

A barátnőm műveinek ereje az egyszerűségükben rejlik. Nagyon őszintén, tisztán ír. Abban hasonlítunk, hogy a mindennapok csodáit igyekszünk papírra vetni. Én általában hasonlatok mögé bújok, nem lehet tudni hol a határ a valóság és a képzelet között. Ellenben Zuzu úgy írja le, ahogyan történt az adott esemény. Teszi ezt remek érzékletességgel. Ajánlom az írásait azoknak, akik szeretnének nyugalmat találni a rohanásban, akik szeretnék meglátni a szürkeségben a szeretet fényét.

Köszönöm Zuzu, hogy mersz írni, hogy írsz, hogy nem csak én láthatom, hanem másnak is engeded látni a benned bújó tehetséget!
Ami nagyon tetszik, avagy a személyes kedvencem: Soha ne add fel!

Puszi, Honey*

Ui.: Sorry a hallgatásomért! Nem akarok szabadkozni, nyilván éreztétek már az alkotói válságot... :/