Eperfagyi tejszínhabbal

Június elseje volt, a nyár első napja, igazi meleg. A városligetben kinyitottak az árusok: büfé, pattogatott kukorica, vattacukor és természetesen fagyizók minden mennyiségben. Az egyik színes krémekkel megpakolt pult mellett egy leányzó állt, Ancsának hívták. Hét éves lehetett, de talán még csak hat volt. Csillogó szemmel nézett fel az apjára.
- Tényleg azt kérhetek, amit csak akarok? – kérdezte boldogan.
A magas, komoly ember elmosolyogott.
- Hát persze, tündérkém. Ma kezdődik a nyár, ezt meg kell ünnepeljük. Aztán elutazol a nagymamához és rengeteget játszhatsz az unokatestvéreiddel. Később majd én is lemegyek egy hétre.
A kislány arca szomorú lett.
- Nem szeretnék játszani a gyerekekkel, én veled szeretnék. – felelte foghíjas, eperpiros szájával.
- Kicsi kincsem – hajolt le mellé az édesapja – Nekem muszáj dolgoznom, de neked jó sorod lesz a nagyinál. Friss levegő, sok-sok játék és a nagymama nagyon finomakat főz ám! Szeretnék menni én is, de sajnos nem lehet. Majd kiveszek egy hét szabadságot és akkor én is ott leszek és csak együtt fogunk játszani. De most kérj valamit, válassz, amit csak szeretnél!
Ancsit felemelte az apukája és elétárult a sokféle fagylaltíz.
- Mi az a piros? – mutatott az eperre. – Olyat kérek! Meg soook tejszínhabot rá.
Amikor kezébe tartotta a tölcsért, alig tudta elhinni, hogy az övé és boldogan nyalt bele a fehér habba és az alatta pirosló eperfagyiba. Elkezdődött a nyár…

Születésnapi hat gombóc

Születésnapom volt. Ültem a hűvös falak közt, élveztem a csendet és a hat gombóc fagylaltot, melyen még ráadásként ott csücsült a tejszínhab is. Ahogy olvadtak az ízek a számban, számot vetettem az elmúlt kerek húsz évvel.
Elsőként a tiramisuba kanalaztam bele, és eszembe jutott a családom. A csokikrém sokágú indaként kígyózott a vaníliaszín között, ők alkotják a gyökeret, ahonnan indultam. A barna és a vanília keveredésének különböző árnyalata, a sokszínű, változatos társaság, mely – mint a csoki és a krém – együtt alkotják a tökéletes tiramisu ízt, a család egységét. Ez a kedvenc süteményem is, mely csak úgy igazi, ha anyu készíti. Lágyszínű hála és csokoládé-édes szeretet melegítette a szívemet.

A joghurt-erdei gyümölcsös volt a következő gombóc. A barátok olyanok, mint az erdőben megbúvó gyümölcsök. Sokszínűek, de mindannyian édesek. Különböző helyeken fordulnak elő, de mindegyiket oly jó megtalálni, mint ízes bogyóra lelni az erdőben. Energiát adnak, mint a vitaminokban gazdag gyümölcs és mindig jókedvre derítenek, akárcsak egy pirosan mosolygó szamóca. Szép emlékként felidéztem, ahogy egyik barátnőmmel szedtük a szedret, csupa maszatok voltunk mind a ketten és a sebes munka közben átbeszélgettük életünk nagy dolgait, valamint néha-néha szánkba is csempésztünk az édes-kesernyés gyümölcsből. Egy másik barátnőmmel pedig ültünk a budai lakás asztala mellett és fáradtan kanalaztuk a házi joghurtot, melyet lilára festett a szintén házi készítésű szederlekvár. A barátok gyümölcsök, melyek megédesítik az életet. A joghurt pedig a minket összekötő, tejfehér boldogság.