Születésnapi hat gombóc

Születésnapom volt. Ültem a hűvös falak közt, élveztem a csendet és a hat gombóc fagylaltot, melyen még ráadásként ott csücsült a tejszínhab is. Ahogy olvadtak az ízek a számban, számot vetettem az elmúlt kerek húsz évvel.
Elsőként a tiramisuba kanalaztam bele, és eszembe jutott a családom. A csokikrém sokágú indaként kígyózott a vaníliaszín között, ők alkotják a gyökeret, ahonnan indultam. A barna és a vanília keveredésének különböző árnyalata, a sokszínű, változatos társaság, mely – mint a csoki és a krém – együtt alkotják a tökéletes tiramisu ízt, a család egységét. Ez a kedvenc süteményem is, mely csak úgy igazi, ha anyu készíti. Lágyszínű hála és csokoládé-édes szeretet melegítette a szívemet.

A joghurt-erdei gyümölcsös volt a következő gombóc. A barátok olyanok, mint az erdőben megbúvó gyümölcsök. Sokszínűek, de mindannyian édesek. Különböző helyeken fordulnak elő, de mindegyiket oly jó megtalálni, mint ízes bogyóra lelni az erdőben. Energiát adnak, mint a vitaminokban gazdag gyümölcs és mindig jókedvre derítenek, akárcsak egy pirosan mosolygó szamóca. Szép emlékként felidéztem, ahogy egyik barátnőmmel szedtük a szedret, csupa maszatok voltunk mind a ketten és a sebes munka közben átbeszélgettük életünk nagy dolgait, valamint néha-néha szánkba is csempésztünk az édes-kesernyés gyümölcsből. Egy másik barátnőmmel pedig ültünk a budai lakás asztala mellett és fáradtan kanalaztuk a házi joghurtot, melyet lilára festett a szintén házi készítésű szederlekvár. A barátok gyümölcsök, melyek megédesítik az életet. A joghurt pedig a minket összekötő, tejfehér boldogság.