JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2014. szeptember 25., csütörtök

Anya tükre

A kapcsolatok első évei amennyire szépek, olyannyira embert próbálóak is olykor. Ez az időszak, amíg kiderül, hogy vajon két ember tényleg egymáshoz illik-e.

Én is éltem át a kétségeket, hogy mellettem marad-e. Szenvedtem, amiért kételkedést éreztem. Nem tudtam, hogy elhihetem-e, mikor azt mondja "Szeretlek". Azon a késő augusztusi nyárdélutánon egyedül gubbasztottam a fülledt padlásszobában, édesanyám ifjúkorának színhelyén. Gondolkoztam. A kezdeten, az elmúláson, a szerelmen, a kapcsolatunkon. Elméláztam, vajon másnak is nehéz volt, vajon más is kételkedett? Régen, másnak milyen volt?...

Például anyukáméknak. Ismerem őket, látom a házasságukat, az örömeiket, a harcaikat. Tudom milyenek külön-külön, milyenek együtt. Az azonban titok előttem, hogyan kezdődött a kapcsolatuk, miként bimbózott ki, miken mentek keresztül, míg kimondták egymásnak az "igen"-t.

Felpillantottam, hátha választ kapok a bútoroktól, az ablaküveg csillogásától, a padló nyikorgásától. A tükör fénylésére odakaptam a fejemet és megláttam azt a rúzzsal felírt pár szót: I love you. Feltápászkodtam és odaálltam megszemlélni az odaszáradt krémet. Huszonhárom éve jelzi azt a szerelmet, amit apukám érzett anyukám iránt. Meglepetésnek szánta? Meglepetést okozott? Búcsúzásként írta vagy üdvözlésként? Öröm volt, vagy bosszúság az összekent tükör?

Újabb kérdések merültek fel bennem, miközben az arcomat szemléltem. Addig álltam mozdulatlanul, tág tekintettel, előre bámulva, amíg eltűntem a tükörben. Önmagam helyett anyát és apát láttam fiatalként. Gondterhelten ültek az ágy szélén és beszélgettek. A hangjukat nem hallottam, csak néma filmként figyeltem a mimikájukat, a testtartásukat, a mozdulataikat. Hol indulatosan, hol szerettetel, hol szomorúan, hol vidáman szóltak a másikhoz. Érzelmi hullámvasúton utazhattak, de végig egymás kezét fogták. A végén megérkeztek, megölelték egymást, megbékéltek. Anya mondott valamit, majd felállt és elindult lefelé. Amint eltűnt az ajtóban, apa is felkelt a helyéről, a tükörhöz ment és egy szívvel egyetemben felírta a vallomást.

Megnyugodtam, ahogyan ők is. Láttam, hogy másnak is meg kellett élni az összecsiszolódás fájdalmait. "Az új dolgok születése mindig fájdalommal jár. Gondolj, a kisgyermek életre hozására. Fájdalmas, de az egyik legszebb dolog." - jutott eszembe anya nagy bölcsessége. Rájöttem, hogy lehet, hogy mélyponton van a kapcsolatunk a szerelmemmel, de a szívemben tudtam, hogy fogjuk egymás kezét. Baj nem lehet.

Valahol pedig lesz egy felirat, mely évtizedekkel később majd választ ad a közös gyermekeinknek a kételyeire.

Művilág - West End ihlette vers

Műfény, műlevegő
Műnövény, műlevelű.
Műanyag étel, műital,
Hamiskás élet, mű piac.
Műemberek műönbizalommal,
Egymás felé nulla bizalommal.
Műkapcsolatok hálójában,
Művirág vagyok,
Egy művilágban.




2014. szeptember 23., kedd

Szimbólumok

Indák 
A baráti beszélgetés alatt annyian összegyűltünk, hogy már csak úgy fértünk el, ha az ölébe ültem. Fél combján csücsülve, félig felé fordulva, félig a többiek irányába, tökéletes helyzetben éreztem magamat. Ezt a szemközti srác is megerősítette: - Ahogy így rátok nézek, olyanok vagytok, mint a magyar szimbólumok közt is jelentős egymásba fonódó két inda. Ahogy ölelitek egymást, ahogy a másikra néztek, mint két virág, melyek gyökerei erősen kapaszkodnak egymásba.


Szikla 
Hetekig tartó küzdelem zajlott benne, s akkor délután úgy tűnt, hogy csillapodik benne a háború. A dombtetőn beszélgettünk, a hanyagul szétszórt sziklák között. Akkor is próbáltam megerősíteni, hogy mellette állok, hogy szeretem. A kételyei ellenére ő is így érzett. Időközben mosolyogva néztük a sziklákba vésett "Sanyi+Anikó" "Laci+Mariann"... feliratokat. El-elgondolkoztam, hogy vajon tart még a szerelem nekik? Aztán nem számított, hogy velük mi van, aztán nem számított, hogy gyerekesnek tartottam volna e tettet, csak az számított, hogy valami módon megpecsételjük a szeretetünket. Egy-egy porló kővel nekiálltunk és belevéstük az örökkévalóságot jelző sziklába, hogy Gábor+Hanna ÖRÖKKÉ.


Végtelen vonal 
A lánykérés csodálatos estéjén felkért táncolni. Nem volt semmi flanc, csak a zene és mi. A csípőnk fektetett nyolcas alakban ringott, táncolt, keringett egymás mellett, teljes szimbiózisban. Monoton, ismétlődő mozdulataink belém égtek és ígértek. Ígérték, hogy a végtelen szimbóluma bennünk, a szerelmünkben van. 


Gyűrű 
Naponta ezerszer is rápillantok a csillogó kőre, a gyűrű közepén. Megtagadhatatlanul jelzi, hogy az övé vagyok. A kör, mely újra és újra bejárható a végtelenségig itt fénylik az ujjamon. A legszebb ígéret legszebb szimbóluma.

Hetedik díjam

A díjat köszönöm Reninek!


Szabályok:
- Írd ki kitől van!
- Írj magadról 11 dolgot!
- Válaszolj 11 kérdésre!
- Küldd tovább 11 embernek!

Magamról 11 kedvenc:
1. Kedvenc magazinom: Nők Lapja
2. Kedvenc filmem: Míg a jackpot el nem választ...
3. Kedvenc zeneszámom: Hooligans - Küzdj az álmodért
4. Kedvenc könyvem: Babay Benadette - Bombajó nagyanyó
5. Kedvenc olvasmányaim témája: pszichológia
6. Kedvenc ételem: sajtos-tejfölös tészta :)
7. Kedvenc édességem: kókusz golyó
8. Kedvenc sportom: úszás
9. Kedvenc színem: narancssárga
10. Kedvenc meglepetésem: amikor marcipán szívet kapok a barátomtól 
11. Kedvenc helyem: Terény


+1 INFÓ: MÚLT HÉTEN MENYASSZONY LETTEM! :) 

Válasz Reni kérdéseire:
1. Ha regényt írnál, az milyen témában lenne? Miért?
Teljesen változó, de leginkább az jellemfejlődés, az emberi kapcsolatok amelyekre próbálnám a hangsúlyt fektetni a hosszabb műveimben.

2. Hova utaznál el szívesen?
Bárhová. Szívem szerint bejárnám az egész világot a legutolsó szegletéig.

3. Milyen zenét hallgatsz? Kedvenc dal esetleg?
Zenei mindenevő vagyok, szeretem a magyar dalokat. A kedvenc dalra válaszoltam feljebb :)

4. Milyen nyelvet tanulnál meg szívesen?
Csütörtökön voltam a második olasz órámon, ahol egyébként két kisötöst is kaptam. :) Eddig tetszik. Az angolomat jó volna tökéletesíteni, meg a németben is érdemes lenne elmélyülni újra. Ezen kívül a spanyol érdekelne.

5. Gyakran olvasol? Milyen témájú könyveket szeretsz?
Naponta olvasok szinte, bár akkor csak cikkeket a Nők Lapjából. Amikor nekifeszülök egy-egy könyvnek, az vagy ifjúsági regény vagy pszichológiai jellegű.

6. Van fóbiád?
Nincs, de a vihart nem szeretem.

7. Szeretnél valamilyen természetfeletti erővel rendelkezni? Melyik lenne az?
Ki ne szeretne!? :) Bár mindnek van hátulütője, de azt hiszem szívesen repülnék.

8. Szereted a gyerekeket?
Imádom őket! Mondjuk ez azt hiszem elengedhetetlen valaki olyannak, aki óvónőnek tanul. Ámbár nem csak emiatt, egészen kis korom óta sok gyereket szeretnék. :)

9. Miért kezdtél el írni?
Annyi volt a fantáziám szülte történetekből, hogy a fejemben már nem fértek el, így elkezdtem papírra vetni.

10. Vannak terveid az írással kapcsolatosan?
Igen. Szeretnék a Nők Lapja munkatársa lenni, a blogomnak nagyobb népszerűséget, könyvet írni és kiadni.

11. Elégedett vagy a blogoddal és az olvasóiddal?
Magammal nem vagyok elégedett, mert nem tudok rendszeresen írni/posztolni. Úgyhogy emiatt se a blogommal, se az olvasókkal nem vagyok elégedett, de tudom, hogy ezek rajtam múlnak, csak magamat okolhatom. 

Most nem küldeném tovább senkinek, vagy inkább MINDENKINEK küldöm, aki szívesen írna magáról! :) 11 kérdést én is írok azért, kérlek ezekre kommentben válaszoljatok:

1. Hordanál-e esős időben gumicsizmát? Ha igen, hogy nézne ki?
2. Mi az ami biztos, hogy lenne az álomlakásodban?
3. Optimista, pesszimista vagy realista vagy?
4. Melyik könyvet ajánlanád nekem?
5. Mit ennél most?
6. Melyik a kedvenc órád?
7. Mi jut eszedbe erről: "Madarak, kiket megkövezünk hevességtek tiszta pillanatában, hova zuhantok?"
8. Milyen állat lennél szívesen?
9. Kávé vagy tea?
10. Mutass egy képet a kedvenc fülbevalódról!
11. Környezetbarátnak érzed magad? Ha igen, ez miben nyilvánul meg? 

Üdv, Honey*

2014. szeptember 21., vasárnap

Zongoradosszié

Az élet dallam, az írás zene, a szerelem hangsor... Hullámzó kottafejek az öt soron belül, egy életet foglalnak össze. Játszik a dal, játszik a zene szerelmese.


Az ötlet valami Facebookos oldalról származik. Amint megláttam, lementettem és tudtam, hogy elkészítem majd a fiatalabbik húgomnak. Erre tegnap került sor, mégpedig a születésnapja alkalmából. Szerettem volna gyárilag fehér dossziét venni, de mivel nem volt ott, ahol én kerestem, így maradt a natúr befestése. Ezek után fekete alkoholos filccel húztam meg a vonalakat. Fekete dekorgumiból vágtam ki a maradék billentyűt, majd helyreragasztottam őket. A végén már csak a szalagot kellett szépen eligazítani, kicsit rá is ragasztottam. Aztán készen is voltam! :)

Ilyen:



Ti örülnétek, ha ilyen díszítené az asztalotokat?

Üdv, Honey*

2014. szeptember 15., hétfő

Oviban járt az ősz...

Lehulló, színes falevelek mesés táncában még egy csepp kisgyermek is szívesebben veszi fel az esőkabátot és a gumicsizmát...

Régen osztottam meg bármit is, és ezt sajnálom. Vége a gondtalan nyárnak és a szeptember minden létező problémát az utamba sepert. Mint valami gonosz utcaseprő, elém tornyozta a gond-leveleket. Próbálom keresni a szépeket, próbálok arra gondolni, hogy a végén beleugorhatok, de egyelőre még csak az utamat torlaszolja el. Mindenesetre az elmúlt hetekben találtam pozitívumokat. Az egyiket el is hoztam megmutatni.

Gyakorlaton voltam szeptember első két hetében. Vizuális foglalkozás keretein belül a gyerekek különböző formájú faleveleket pöttyöztek be az ujjukkal az ősz színeit felhasználva. Ezeket kivágtuk és fonalra felragasztottuk őket, majd az ovi öltözőjének a plafonjára fellógattuk. Ilyen lett:

Szerintetek szép? :)

Üdv, Honey*

2014. szeptember 2., kedd

CD függés

A szivárvány minden színét szórja szerteszét. Másik oldalán a világ számos szép helye jön be a szobába. 

Ezek sajnos nem újraírható CD-k és olyan adatok voltak rajta, amelyekre már nincs szükségem. Így nagyjából nyár eleje óta terveztem, hogy kezdek velük valamit. Eredetileg nem ebbe a sarokba szántam ezt a díszt, de végül is, nagyon tetszik, hogy végül ide került. Az elkészítés menete rendkívül egyszerű: kellenek nem használt/karcos CD-k, esetemben egy régebbi nagy falinaptár, Technokol, damil, gyöngyök és a svájci bicskám. 


Először körberajzoltam a CD-ket, majd kivágtam, és felragasztottam. Aztán a bicska helyes részével átfúrtam alul is, felül is. Ezek után csak saccolva mértem le a távolságokat. Látszik is, hogy nem annyira szabályos, de nekem nem is ez számított. A gyöngyöket pedig extraként tettem rá. Lehetett volna még díszíteni, de nekem így pont elég. 

Nektek, hogy tetszik?

Üdv, Honey*

2014. szeptember 1., hétfő

Memory Remains/Ink my mind - Interjú

Képzeld magad egy sötét terembe, középen színpad. Piros, haragoszöld és kék fények játszanak körülötted. A kezedben műanyag pohárban lötyög a sör. Izgatottan várod a koncertet, majd megszólalnak a dobok, a gitárok és énekelni kezd az énekes. Amit ordít, helyetted üvölti, amikor könnyezik, helyetted sír, amit ő kimond a színpadon, te nem mered, csak megborzongsz tőle… Nekem valami ilyesmi élmény volt részt venni egy Memory Remains koncerten.


Az zenekar egyik énekesével (Nagy Benedek - Bendzsi) pár éve találkoztam egy tanfolyamon, rajta keresztül ismertem meg a fiúbandát. Mivel csak ajánlani tudom a zenéjüket, hoztam nektek egy interjút. A legutóbbi fellépésükkor sikerült elcsípnem a két frontembert egy beszélgetésre:

Az első koncerten, amin jelen voltam, még más formációban szerepeltetek és más is volt a nevetek (Headlesscore). Aztán rövid időn belül kiderült, hogy feloszlik a zenekar, nemsokára azonban jött a hír, hogy újjászerveződtök. Rohamos tempóban éledtetek fel, és kezdtetek egymás után koncertezni, születtek új dalok, létrehoztátok a Facebook oldalatokat. Igazán lenyűgöző volt, ahogyan egy fiatal srác így kiáll az álmai mellett, és nem torpantja meg őt egy kudarc. Mi adott erőt ehhez az újrakezdéshez?
Bendzsi: Valójában nem is teljes feloszlásról beszélünk, bár tény, hogy az 5 tagú csapatból ketten kiléptek. Mindenesetre Zsoltban (gitár) és Somában (dob) egyaránt pörgött a vágy, és a fantázia, ahogy bennem is. Adott volt tehát, hogy folytatni kell, csak a "Hogyan?" maradt kérdéses. Tudtuk, hogy az énekes keresés, az egyik legreménytelenebb feladat egy együttes életében. Szerencsére, akkoriban nagyon megszerettem az éneklést. Bár tapasztalatlan voltam és balga, kipróbáltuk, hogy milyen lennék énekes szerepben. Basszus gitárosi posztomat átadtam egy már akkor is nagyon közeli barátunknak, Ákosnak. Miután Ákos szóba került, rájöttünk, hogy van egy szintén hasonló zenéket kedvelő, hasonlóan nagyon közeli jó barátunk, Kristóf személyében. Egy gyors kérdés után kiderült, hogy neki is lenne kedve velünk zenélni. Viszont a félig új csapat teljesen új nevet is igényelt, így a Memory Remains névvel törtünk elő.

Amikor titeket látlak – nem csak zenekarként – együtt, valahogy mindig olyan kellemes összhangot mutattok. Bennem az él, hogy látok hat szemtelenül helyes és jófej srácot, akik ugratják egymást, szórakoznak, élvezik az életet, de belül valami sokkal több van. Először voltatok barátok, aztán társak, vagy fordítva, a közös zenélés hozott össze benneteket?
István: Ákost már régebb óta ismertem, és a barátomnak tudtam. Bendzsit, Zsoltot és Somát a zenekar létrejötte előtt egy kicsivel ismertem, velük a zene hozott össze igazán. Máté a szaktársam volt, mikor én már a zenekar tagja voltam. Amikor a volt gitárosunk más utakra evezett, én hívtam be Mátét, tudván zenei képességeiről.

Kíváncsi vagyok a többiekre is. Válassz valakit a csapatból, és jellemezd 3 szóval!
Bendzsi: Zsolt: legjobb barát, tehetség, empátiamester

Az előbb, mikor említettem, hogy szórakoztok, ugratjátok egymást elmosolyodtál. Mesélj el egy emlékezetes sztorit!
Bendzsi: Egyet sem tudnék most kiemelni. Mikor Velük vagyok, minden más megszűnik... Nincsen semmi baj, csak a vidámság, ami körbevesz. Legyen szó akár veszekedésről, az is annyira rövid ideig tart, hogy fel se fogjuk. Egyébként, ami a turnébuszban történik, az ott is marad. ;)

Veszekedés… Azért elkerülhetetlen, még akkor is, ha egy hajóban eveztek. Volt-e már nézeteltérés közöttetek? Hogyan oldottátok meg?
István: Nézeteltérés mindig van, ami teljesen egészséges. Az nem lenne normális, ha nem volna. Az örök kisebb vita, az a populáris vagy rétegzene téma. Bár megbeszéltünk már, hogy ez is, az is lesz, mégis újra és újra feljön. Zsoltnak sokszor problémát okoz egy két ember hanyagsága, többek között az enyém is. A névváltással kapcsolatban volt régebben konfliktus. Csak Bendzsinek nem tetszett, amit kitaláltunk. Ezeket a nézeteltéréseket hosszas érveléssel oldjuk meg, kedvtől és alkoholmennyiségtől függően több vagy kevesebb sikerrel. Szerintem meglepően értelmes beszélgetések kerekednek ilyenkor, és mindig dűlőre jutunk valahogy.
Bendzsi: Minden együttes életében vannak nehéz szakaszok, konfrontálódásokkal tűzdelt napok, hetek, esetleg hónapok. Mi sem vagyunk és nem is leszünk kivételek, de ez így teljesen normális. Mikor zeneírásra kerül a sor, mindig kiéleződik a helyzet. Zsolt kemény hardcore-t igénylő személyisége áll szemben az én "szentimentális"-nak nevezett, borzalmasan pop-befogadó lelkem között... Hozzátenném én is leginkább olyan stílusokat kedvelek, mint Zsolt, csak közben a legkülönbözőbb egyéb zenéket is tudom szeretni. Aztán a végén mindig sikerül megalkotni azt, amit akartunk. Aminek végül összeborulás és egymásra büszkélkedés az eredménye.

Névváltás!? Ez nekem új, meséljetek csak!
István: Ez egy folytonos probléma volt, már a kezdetektől fogva. Szeretjük a Memory Remains nevet, de a legtöbb kritikát arra kaptuk. Idővel kezdtük gyerekesnek érezni, olyan tinibandás... Így, egy szintén hangzatos, mélyebb jelentéssel bíró keményebb nevet húztunk elő a kalapból, várva, kinek hogy tetszik: Ink my mind Bár ez mindegy is, hiszen majd megszokják.

Sorminta

Fénykép a falon, fénykép az albumban, fénykép a polcon... Leginkább emlék a szívünkben. Megállított pillanat, megtartott, megőrzött szépség.

Mikor szétnézek a házban, szobában, mindig találok helyet, ahová még lehetne tenni valamit. Így jött ez az ötlet is. Meg a csipeszdíszek régóta tetszenek. A Körömlakk-Lak elkészítése után rengeteg művirág akadt, és amióta megvettem ezt a vanília sárga akrilfestéket, szíves-örömest használom. Szétszedtem a csipeszeket, lefestettem őket, majd az összeszerelés után Technokollal felragasztottam a virágot. A "madzag", amin vannak a fotók, igazából 3 fonal összefonása.


Ez anyukám és én vagyunk ^_^
Nektek, hogy tetszik? :)

Üdv, Honey*

2014. augusztus 30., szombat

Meghívók, melyek nem csak egy alkalomra szólnak

Gesztus, mely kifejezi, hogy szeretettel látnak, sőt várnak. Egy „papírfecni”, mely megmarad még sokáig, visszaidézve az eseményt, melyen részt vettünk.

Nem más ez, mint a meghívó. Vizuális nevelés órára kellett elkészíteni egy óvodai, illetve egy bármilyen más meghívót. Egy Anyák Nap-ira és egy esküvőire esett a választásom. Szerettem volna, úgy készíteni, hogy azok majd ne a fiók mélyére kerüljenek, hanem még díszei lehessenek a lakásnak.


A szív alakú Anyák Napi meghívó igazából egy kép is egyben az óvodás gyermekről. Ehhez csak egy minta kell, majd egymásra ragasztani a lapokat, középre a formára vágott fotót, majd körbevarrni, és egy akasztót tenni felülre.

Ebben az igazi nehézség és hosszabb feladat a fekete-fehér szív kihímzése, mely keresztszemes technikával készült. Ez után szintén a szöveg szerkesztése és a lapok egymásra ragasztása következett.

Üdv, Honey*

2014. augusztus 21., csütörtök

Méhecskés polcdísz

Egy kisbaba utánanéz a megmozduló tárgynak. Csöppnyi kezét felé nyújtja, kíváncsi tekintettel figyeli a színes játékokat, melyek felette keringnek…

Ez a polcdísz, akár babáknak is készülhetett volna, de mivel még nem vagyok kismama, így csak azzal a hírrel tudok szolgálni, hogy egy fősulis bábóra tartozéka volt. A Kamillatündérek című mesét játszottuk el, melyben szerepel egy méhraj is. Az összerakása igazán egyszerű volt. Parafa dugókat festettem le sárga akrilfestékkel, majd alkoholos filccel csíkoztam be őket. A csápok feketére színezett, félbetört fogpiszkálók. A szárnyak maradék tüllanyag, apró rombuszokra vágva, középen összekötve és felragasztva. A tartószerkezeten sem gondolkoztam sokat, kartonlapokat ragasztottam egymásra, így alakítva ki az alaprácsot. Erre vékony madzaggal felerősítettük a méhecskéket, és már használható is volt!

A premiert követően most már a lakás sarokpolcát díszíti: 



Üdv, Honey*

2014. augusztus 19., kedd

Ékszeres dobozka

Az alkotó ember keze varázserővel bír. Képes átváltoztatni éjszakai erdővé egy kézkrémes tégelyt...

Ma nem saját SK cuccot mutatok be, hanem a barátnőm engedélyével, az általa kidíszített kis dobozt. Mivel sokat utazik, főleg nyáron, de a fülbevalóitól ilyenkorra sem akar megválni, így egy régi kézkrém tartót kimosott, majd ebben pakolta, utaztatta a függőit. Egy idő után azonban unta annak egyszerűségét, így feldobta. A felhasznált technika az akrillal való festés és a szalvéta dequpageolás.

Szerintem nagyon cuki!!!


Mit szóltok hozzá? :)

Üdv, Honey*

2014. augusztus 18., hétfő

Szerelmes hazavárás

Találkozni, újra látni, megölelni, megcsókolni, szeretni, hazavárni. Mindezt kifejezni...

Nyár elején rágni kezdtem a párom fülét, hogy készítsen szúnyoghálót az ajtóra. Meg is vettem hozzá az anyagot. Magam sem tudom, hogy miért, a fehér színűre esett a választásom. Végül egy mesterember készítette el az ajtót, s amikor készen lett, értettem meg, hogy vajon mért döntöttem a hószín mellett. Azt még bárhogyan lehet díszíteni. :) Gondolat gondolatot követett, és egyszer csak beugrott, hogy ilyen feliratosra szeretném elkészíteni. A szavak pedig szinte gondolkozás nélkül jöttek, hiszen ez a kis ház a mi szerelemlakunk, és igazán kifejező így hazavárni a Kedvest. 

Nézzétek meg Ti is! 
















Mit szóltok hozzá? :)

Üdv, Honey*

2014. augusztus 17., vasárnap

Gyerektábor - szombat

"Jó ízlés! Milyen szörnyűséges dolog. Az ízlés a kreativitás gyilkosa."
/Pablo Picasso/


Szombaton már csak három gyerek maradt, így megőrzés jellegű volt az utolsó nap. Mivel a héten először jó idő volt, így medencézést terveztünk. Délelőtt még a DUPLO-val játszottak, a szomszéd kiscicának házat építettek.


Ez idő alatt mi pakoltunk. Ebéd után pedig átmentünk hozzám és feltöltöttük a medencét. A gyerkőcök pancsoltak. Azt játszották, hogyha elment a nap, akkor világvége van és csak úgy élik túl, ha leteszik a fejüket a víz alá.


Ilyen lazulással töltöttük az utolsó napot. A gyerekek nagyon élvezték! (Mi is. :))
Üdv, Honey*

2014. augusztus 16., szombat

Gyerektábor - péntek

"A kreativitás a létező legnagyobb lázadás. Ha teremteni akarsz, meg kell szabadulnod minden beléd nevelt meggyőződéstől; máskülönben kreativitásod nem lesz más, mint másolás - mindössze egy indigómásolat lesz. Csupán akkor lehetsz kreatív, ha egyén vagy."
/Osho/


Pénteken festőkké változtattuk a gyerkőcöket. Reggeli motiváció gyanánt bemutattam nekik új tudományomat, a létrával való közlekedést. Képzeletben kifestettem egy szobát nekik.



Ezt pólódíszítés követte. Itt már a kész felsőkben díszelgünk:


Majd borotvahabbal márványoztunk:


Délután képeket nézegettünk, kiállítást rendeztünk, fagyiztunk, majd jelmezbált rendeztünk és buliztunk.






Így záródott a tábor. Nagyjából... :)

Üdv, Honey*

2014. augusztus 15., péntek

Gyerektábor - csütörtök

"Az egyszerű dolgokat bonyolulttá tenni mindennapos dolog; a bonyolult dolgokat egyszerűvé tenni, a lehető legegyszerűbbé, ez a kreativitás."
/Charles Mingus/


Csütörtökön a zenéé volt a főszerep. Reggel meghallgatták a gyerekek Zuzu furulyázását, majd átsétáltunk a Kávéházba, ahol Luca, a húgom mutatta be nekik a hegedűt, és meg is szólaltatta. Visszatérve dobokat (konzervdobozból és lufikból) és csörgőket (macisajtos és kézkrémes dobozokból, valamint kavicsokból, gombokból stb.) készítettünk. Ezt kis zenebona követte.



Délután volt csendes pihenő meseolvasással és egy kis Mézga család nézés, majd népi játékokat játszottak a gyerekek Zuzu vezénylésével:


Aznap még sort kerítettünk egy újabb kísérletre, amit szintén csak innen származik: Kémiai jojó


Videót itt láthattok róla: Kémiai jojó

Üdv, Honey*

2014. augusztus 14., csütörtök

Családom körében

Nálunk a hülyeség családi hajlam. 
Aki nem ismeri a családomat, gyors ismertető: hatan vagyunk testvérek (Hanna - 22 /ez vagyok én/, Benedek - 20, Csenge - 18, Luca 16, Gedeon /Gida/  - 13 és Palkó - 7). Tudom, hogy nem illik magammal kezdeni, de én vagyok a legidősebb és sorban szerettem volna leírni. Amikor lejegyeztem ezeket az aranyköpéseket, még nem mindenki volt ennyi idős, ez főleg Palikára igaz.

Csak némi ízelítő abból, amit összehoztunk az elmúlt évek során. Jó olvasást és mosolygást! ;)

Kívül-belül eszik (apám mondta kisöcsimre, mert csupa maszat volt a szája)

Még régebben pakoltunk a padlásra és Benedek megcsinált valamit, ami nagyon nehéz volt. Erre apum, aki ott dirigált, elkezdi: Benedek te egy bátor aligátor vagy! Mire húgom megszólal: Apa, te meg egy bátor dirigátor vagy.

Megyünk Budán, az alagúton, és utána van egy kocsma, amire ki van írva: AZ UTCA LEGJOBB KOCSMÁJA, UGORJ BE EGY POHÁRRA. Na ehelyett Luca azt olvasta, hogy UGORJ BE EGY POHÁRBA.

Anya szerinted én normális vagyok vagy nem vagyok normális? 
Nem vagy normális... De ez ebben a korban normális! (válaszolt anyu helyett apu)

Apu, adj egy 10 000-est! Csak, hogy lássam, hogy nincsenek anyagi gondjaink. (Benedek)

Ettünk sültkrumplit, amit ugye szeletben mérnek, öcskös megszólal:
Kéjek egy szelet szöjpöt! 

A ketcup lecsap, a mustár visszavág (apu)

Asszonyfeleség, hol az ebédem? (Palika, a 2 és fél éves öcsim)

Palika nyafogott valami miatt, erre Csenge: 
- Jól van, nem fogsz belehalni. 
Mire Pali: De méj nem fogok belehalni? 

Csillagnéző

A tó partján feküdtünk, a fejem a mellkasán pihent, és az eget kémleltem egy-két hullócsillag megpillantásának érdekében. A sötét felületen jól kivehetően szikráztak a fényes pontok. Jobbról a fák fölül, felhők közeledtek és vihart jelző villámok sejlettek fel itt-ott. A párom és a haverja az univerzum hatalmasságáról, a bolygók távolságáról folytattak eszmecserét. Hiába voltam oly közel hozzá, mégis azt éreztem, hogy fényévekre van tőlem. Sajnos a kapcsolatunk mélyponton volt az elmúlt pár napban.

Aztán simogatni kezdte az arcomat. Éreztem, ahogy közel enged magához, az érzéseihez, a szívéhez. Cirógató keze eltakarta ugyan előlem az eget, de az érintéséért az összes csillagot odaadtam volna.

…és odaadnám most is.


Gyerektábor - szerda

"Nem létezik szabályok által irányított kreativitás. (...) Ha szabályokat keresünk a kreativitásban, az olyan, mintha az elmét próbálnánk elválasztani a testtől."
/Frank Herbert/

Szerdán a színházas témánál volt egy kis mélyrepülés, a délelőtti bábkészítés nemigen tetszett nekik és a paraván kifestését is hamar megunták.







Ezen a napon jutott először eszébe valakinek, hogy kifestesse az arcát, amire Zuzu vállalkozott is. 





















Délután elbábozták az A macskának négy a lába… c. nótát, amit rendkívül élveztek, majd szintén lekötötte őket a zsebszínházas előadásom, végül a Kamillatündéreket játszottuk nekik el, amelynek díszlete újrahasznosítással készült.





















A Zsebszínház ötlete tőlem származik, a kivitelezést édesanyámnak köszönhetem. A Kamillatündéreket egy iskolai bábórára dolgoztuk fel. A bábok és a paraván kartondobozból, joghurtos flakonból, papírhengerből és maradék anyagokból készült.

Üdv, Honey*

2014. augusztus 13., szerda

Gyerektábor - kedd

"A kreativitás megjelenése a környezeten múlik. (...) Amilyen mértékben elfogadja, esetleg el is várja a szokásostól eltérő megközelítéseket, újszerű megoldásokat a környezet, olyan mértékben fognak azok megjelenni."
/Gyarmathy Éva/


Kedden a posta volt a napi téma. Délelőtt elkészítették dobozból a posta épületét, különböző alakú ablakokat vágattak a gyerekek, majd kifestették. Az ő fejükből pattant ki az ötlet, hogy a maradék kartonból még pultot is készítsünk. Ez sajnos nem lett túl tartós.



Aztán dugóból nyomdát készítettek és leveleket írtak egymásnak, nekünk, illetve a szüleiknek. 




Aznap még nem erőltettük a csendes pihenőt, így két izgalmas dolgot is kipróbáltunk. Az egyik a kőgyurma, mely ötlet innen származik: Gyereketető - Kőgyurma



Egy kísérletet is kipróbáltunk, ami nagyon tetszett mindenkinek. Ezt szintén innen vettem: Gyereketető - Kísérlet vagy varázslat?

A videót itt lehet megtekinteni: Gyufás kísérlet

Délután játszótérre mentünk, ahol várépítés zajlott:


Üdv, Honey*
Ui.: Szeretetáradás :$

2014. augusztus 12., kedd

Gyerektábor - hétfő

Eltűnésem oka, hogy egy hétig gyerekeket táboroztattam, úgyhogy ezen kívül semmire nem volt időm. A jó hír azonban az, hogy ez elég sok témát ad most nekem. Arra gondoltam, hogy napokra lebontva számolok be azokról az alkotásokról, melyeket a gyerekekkel készítettünk.

"A kreativitás az a képesség, hogy a gondolkodás eddigi keretein túlmenően gondolkozzunk, és felfedezzük a szokatlan, sőt néha zseniális megoldásokat."
/Kurt Tepperwein/

Hétfőn a közlekedés volt a téma. A napi motiváció a félkész terepasztal előhozása volt, amit aztán rájuk hagytunk, hogy úgy fejezzék be, díszítsék, fessék, ragasszák, tervezzék meg, ahogy szeretnék. Ez nagy sikert aratott.


A fiúk körében hamar népszerű lett a repülőkészítés, melyet csipeszből és szívószálból gyártottak. 



Két WC papír guriga autó is kigurult a műhelyből. (Ezekről sajnos nincs kép.) Azután mindenkit felvillanyozott, amikor tejes dobozból hajót készítettünk.


Délután ki is próbáltuk azokat a tavon:


Üdv, Honey*