Sminktartók

Ahogy az ékszereimet és a sminkcuccaimat rendezgettem, igény merült fel még pár tartóra. Így készült a maradék parafalapból egy kisebb tartó és mivel mással, mint szalvétatechnikával és konzerv doboz újrahasznosítással egy kissé magasabb sminktartó.

Én sokkal szívesebben festem az arcomat ezek után…

Ti hogy vagytok vele? Jobb a kedvetek reggel, ha szép fürdőszobakellékekkel találkoztok még félálomban?

Üdv, Honey*

Törött tükör újrahasznosítása

Körülbelül másfél hete a barátom hajnalok hajnalán közölte velem, hogy eltörött a fürdőszobai tükör. Félálomban alig fogtam fel. Mivel nem volt rögzítve, csak a falhoz támasztva, így ledőlt és három részre repedt. Mikor felébredtem, és képes voltam felfogni a veszteséget, valahogy egy pillanatra sem szomorodtam el. Egyrészt, mert volt egy másik tükör, amit a helyére lehetett támasztani, másrészt, máris több ötletem is támadt, hogy mit fogok készíteni a széttört tükörből. 

1. Egy gumi végű kalapáccsal, az udvaron még kisebb darabokra törtem a tükör felét. Ezeket a darabokat pillanatragasztóval rögzítettem a konyha előre letisztított csempéjére. Így nem csak feldobtam az unalmas sarkot, hanem kicsit tágítottam is a teret. Az előtte álló gyertyával varázslatos hangulatot teremt a vacsorához. 

2. Maradt még egy nagy keretem és egy viszonylag épen maradt fél tükröm. Ezt elvittük üvegeshez, aki nagyon aranyos módon ingyen egyenesre vágta a törött felét. (Sőt még két érdekes formájú hulladéktükröt is adott, ami már nem kellett neki.) Tehát a fél tükör visszakerült a keretbe, a maradék részbe pedig kartonból és parafalapból (otthon találtam) készítettem ékszertartót. Csak méretre vágtam az anyagokat, majd beillesztettem a helyére és némi rajzszöggel rögzítettem még. Utána már csak az ékszerek felhelyezése maradt gombostűkkel. Ilyen lett:

Nektek hogy tetszik?

Üdv, Honey*

Citromos álom

Ez a desszert olyan, amire valóban igaz, hogy könnyű és finom! Sőt a nevét is méltón viseli, mert mikor először belenyalsz, felsóhajtasz: „Mint egy álom!”

A recept:

- babapiskóta
- 4 dl tejföl

- 4 dl habtejszín
- 2 citrom lereszelt héja
- 1 citrom leve
- 9 ek porcukor
- gyümölcs a tálaláshoz

Egy tálban összekeverjük a tejfölt, a citrom héját és levét, valamint a porcukrot. Egy másik tálban felverjük a habtejszínt. A két elegyet összeforgatjuk. Egy 2-3 literes edénybe rétegezzük a babapiskótát és a krémet. Alul is és felül is krém legyen. Tálalás előtt 2 óráig hűtőben pihentetjük.

Én nagyon szeretem!!!
Ha kipróbáltátok, írjátok meg, nektek hogy ízlett!

Üdv, Honey*

Laptop új köntösben

Igazából idejét sem tudom, hogy mióta van meg a laptopom… Körülbelül öt éve koptatom a billentyűzetét. Nem mondom, hogy olyan, mint újkorában, sőt sokszor nem bántam vele kegyesen. Kollégista éveim alatt sanyarú sorsok között cipeltem stb. Ennek ellenére azért nincs olyan rossz állapotban. Egy ideje azonban csúnya karcolás ékesítette és a felszínén meglátszott az idő múlása. Ez ellen szerettem volna tenni, amikor eszembe jutott, hogy újra bevetem a szalvétatechnikát.

Először letisztítottam, majd akril festékkel kentem le. Ezt követte a szalvétaminták ráragasztása, majd még színek felvitele egy kis szivacsdarabkával. Minden szín után kimostam és megtöröltem, így csak egy darabot használtam fel a mosogatószivacsból. A végén hajlakkot használtam a tartósabbá tételéhez.

Nektek, hogy tetszik?

Üdv, Honey*

Emlékdoboz

Te is arra gondolnál a cím alapján, hogy van egy doboz, amibe beleteszed az emlékeidet? Nos, lehet olyan emlékdobozod is. Én azonban valami mást eszeltem ki. Amikor kiköltöztem a szobámból, rengeteg rajz, versek, újságkivágások kerültek le a falról. Nem akartam, hogy ezek elkerüljenek szem elől, hiszen mind kedves a szívemnek. Viszont az új lakhelyem falait sem szerettem volna kitapétázni velük. Úgyhogy elkészítettem ezt a kis újságtartó asztalkát. Semmi más nem kellett hozzá, csak egy kartondoboz, néhány papír, aminek az egyik fele fehér, a másik oldalán lévő szövegre pedig már nincs szükségem, technokol, valamint dequpage ragasztó és ecset. Először bevontam a papírral a dobozt. Aki szeretné színesre, utána be is festheti, úgy is szép lenne. Utána ráragasztottam a papírdarabokat. Végül, hogy ne jöjjön fel a szélük, végigkentem dequpage ragasztóval. Mivel úgy hatásosabbnak tűnt, rávittem a ragasztót, majd az ujjamat végighúztam a szélén. Szerintem nagyon aranyos, és szívet melengető ránézni is. Egyetlen baj, hogy nincs már hely rajta… :)

Nektek van emlékdobozotok? Eldugjátok-e a kis papírokat, vagy szem előtt tartjátok?

Üdv, Honey*

Egy fiúnak olyan nehéz ajándékot adni...

Ti is egyet értetek a címmel? Persze, nem olyan nehéz, ha ismerjük őt, illetve, ha van valami olyan hobbija, amit nagyon szeret, vagy, ha egyértelműen a tudtunkra adja, hogy minek örülne. Van, mikor ezek közül egyik sem teljesül.

Adok egy kis segítséget, hátha valaki úgy gondolja, hogy ez az ő párjának is tetszene. Milyen jó is együtt aludni a szeretett fiúval. Főleg akkor, ha saját ágyneműtök is van. Én erre gondoltam, amikor elkészítettem ezt a fekete-fehér kreációt. Ezt a színkombinációt nehéz beszerezni, sőt egyszínű ágyneműt szinte lehetetlen vásárolni. Nekem mázlim volt, mert anya tudott két fehér ágyhuzatot adni. (Javaslom, hogy turkálóban keressetek egyszínű ágyneműt.) Az egyik huzatot kifehérítettem, a másikat befestettem feketére. Én Impera fekete textilfestéket használtam, és mosógépben történt az átszínezés. (Két doboznyi kell egy ekkora textilre!) Ezek után láncöltéssel került rá a huzatokra a két fél szív.

Láncöltés:

Az anyagba hátulról szúrod a tűt, áthúzod a cérnát a másik oldalra, majd ahol átjött a tű, oda visszaszúrod, de nem húzod át, hanem alulról, egy kicsit előre haladsz.

Közben a cérnából formálsz egy hurkot a tű körül.

Ebből lesz az első láncszem. Ugyanígy folytatod a minta mentén. Célszerű hímző rámát használni.

Persze egészen más mintát is lehet készíteni. Én először a neveinket, vagy monogramjainkat képzeltem el rájuk. Az utolsó pillanatban jött ez az ötlet. Más színekkel is lehet dolgozni, de ha már a fiúnak készítjük, akkor az ő kedvenc színkombinációjával érdemes.

Kipróbáljátok? Írjátok meg, hogy sikerült!

Üdv, Honey*

Tejszínes-kukoricás tészta

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki nem tudott főzni, mégis el szerette volna kápráztatni a barátját valami finomsággal. Mivel kreatív lélek volt és értett az ízekhez, így elképzelt valami újat. Vásárolt tésztát, tejszínt, császárszalonnát, kukorica konzervet és hagymát. Megfőzte a tésztát. (Ennyit még ő is tudott!) Majd egy serpenyőben megfutatta az összevágott hagymát és császárszalonna darabokat. Mikor nagyjából üveges lett mindkettő, beleöntötte a tejszínt és a kukoricát (lé nélkül). Sózta, fűszerezte, majd összemelegítette az elegyet. Végül összeforgatta a tésztával. Szívdobogva tálalta fel a párjának.
- Hmm! – hümmögte a fiú az első falat után, majd elismerő pillantással jelentette ki: - Újra beléd szerettem!

Próbáljátok ki, ha még nem vagytok mesterszakácsok, de valami nagyon finomat, olcsót és könnyűt szeretnétek főzni! ;)

Üdv, Honey*

Ananászos teabólé

Valamelyik szülinapomra vagy karácsonyra… már nem emlékszek, kaptam egy fémdobozt, benne kártyákkal. Ezeken a kis lapokon receptek szerepeltek, többnyire olyanok, amelyek teát tartalmaznak. Három kategóriára van bontva:
- HIDEG ITALOK
- FORRÓ ITALOK
- DESSZERTEK&SÜTEMÉNYEK
Eleinte úgy gondoltam, hogy sosem fogom ezeket elkészíteni, de amióta összeköltöztünk a barátommal, igényem van arra, hogy olykor-olykor meglepjem valami finomsággal. Így előre vettem a HIDEG ITALOK-at, majd találomra kihúztam egyet. Ananászos teabólé – olvastam, és a hozzávalók sem tűntek vészesnek.

Hozzávalók 10 pohárhoz:
- 1 l gyümölcstea
- 1 rúd fahéj
- 1 alma
- 300 g ananász (darabok)
- 500 ml narancslé
- 500 ml ribizlilé
- cukor
- 300 ml ásványvíz

1. Készítsük el a gyümölcsteát, és tegyünk bele egy rúd fahéjat. Ezután hűtsük ki.

2. Az almát hámozzuk meg, a magházát vágjuk ki, majd a húsát kockázzuk fel. Az ananászdarabokkal együtt tegyük bóléstálba.

3. A teát és a gyümölcsleveket öntsük a gyümölcsre, és a tálat töltsük fel ásványvízzel. Ízlés szerint édesítsük.

Én PICKWICK Fruit Variations Black Tea-t választottam, ebből pedig a barackosat használtam fel a készítéshez. Konzerv ananászt és Sió gyümölcsleveket vettem. Végül aztán nem a recept szerint készítettem el, mert kettőnkre nem terveztem 10 pohárnyit csinálni. A hozzávalókat érzés szerint öntöttem össze, s végül kimaradt a cukor és az ásványvíz.

A végeredmény pedig? A tea lágyságot adott bele, a fahéj karakteressé tette, a gyümölcsdarabok megbolondították a gyümölcslevek savanyították kicsit. Jégkockával kiváló nyári ital azoknak, akik szeretik a különlegeset.

Megjegyzés: Ha kínáljuk, érdem kis, dekoratív villát tenni a pohárba, ugyanis a végén a gyümölcsdarabokat ki kell szedni.
(Én még annyi hátrányból indultam, hogy nem nagyon volt semmi, amit bólés tálnak tudtam volna használni, így egy kancsóba készítettem el. Így viszont az alma- és ananászdarabok benne maradtak. Tényleg érdemes keresni valami erre alkalmas edényt és merőkanállal kimerni a poharakba.)

Kellemes fogyasztást a nyári napokra!

Üdv: Honey*

Pillangóhatás - avagy a szociális szerepek, társas kapcsolatok

Egy iskolai beadandó volt ez Pedagógiai szociálpszichológiára, de ez ne ijesszen meg senkit, szerintem elég érdekes. Kommentben jelezzétek, hogy Ti mit gondoltok!

1. Társas kapcsolatok fontossága

Ahogy betegségekhez és végső soron halálhoz vezet az étel vagy a víz hiánya, éppígy nem lehetünk meg társas kapcsolatok nélkül sem.

MASLOW, a szükségletek öt szintje:
1. Fizikai és biológiai szükségletek (étel, víz, levegő és szex)
2. Önmagunk óvása és biztonság (védelem, törvény, rend, félelem, szorongás nélküli élet)
3. Szeretet és tartozás valahová (barátság, szeretetteli kapcsolatok, annak érzése, hogy mások elfogadnak)
4. Önbecsülés és büszkeség (önértékelés, erő, teljesítmény, kompetencia, siker, státus, hírnév)
5. Önmegvalósítás (önbeteljesítés, képességeink kihasználása)

2. Egymásra hatás

A pillangó-effektus, ami kimondja, hogy a kezdeti feltételek apró változásai nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszútávú működését. Ez igaz lehet a természet működésére, de ugyanígy vonatkoztatható az emberi kapcsolatokra is. Annyira érzékeny lények vagyunk, hogy egyetlen rossz szárnycsapással elindítjuk azt a dominóhatást, mely megállíthatatlan. Amit ma teszünk, vagy nem teszünk, nem csak magunkra van hatással a mában, hanem jelentősége lesz más életében holnap, avagy évek múlva. Legegyszerűbb példa: Ádám és Éva ketten voltak a Földön. Hihették, hogy csak kettejük dolga, hogy esznek-e az almából vagy sem. Övék a döntés, meghozták, de a mai napig hatással van minden egyes emberre a Földön. Rád, rám, ránk mindannyiunkra. Bűnösök lettünk.

3. Szociális szerepek

Státusok azok a pozíciók, amelyeket a társadalom tagjainak biztosít. Lehetnek:
- életkori státusok: gyermek, felnőtt, öreg
- családi, nemi státusok: szülő-gyermek, férfi-nő
- foglalkozási státusok: tanár-diák
Nem minden foglalkozáshoz kapcsolódik szociális szerep, csak azokhoz, ahol a szereppartnerek kimutathatók.

4. Férfi szerep, női szerep

A társas kapcsolatok közül leginkább a férfi-női kapcsolatok érdekelnek, ezekről olvastam eddig a legtöbbet. Most is ezt emelném ki, melyhez segítségül hívom Maslow elméletét a szükségletek öt szintjéről. A szeretetteli kapcsolatok a harmadik helyre kerültek, ami azt jelenti, hogy bizony igen fontosak. Fontosabbak, mint az ötödik helyen lévő önmegvalósítás. Ezzel szemben a média folyamatosan azt közvetíti, hogy mindennek az alapja, ha megvalósítod önmagadat.
Ha ezt az öt szintet nézem, akkor az jut eszembe, hogy a férfiakat legtöbbször azzal vádolják, hogy nekik csak az első szintre van szükségük („kaja, pia, szex”), ezzel szemben a nők felé minden azt sugallja, hogy „Légy önmagad!”, „Szeresd a tested”, „Törődj magaddal!” stb. Valójában elveszni érzem azt, hogy EMBER a nő is, a férfi is. Mindenkinek szüksége van az öt szint közül mindre, de fontos lenne, hogy ezek egymásra épüljenek.
Talán ahhoz, hogy legkevésbé ártsunk, legkevésbé borítsuk fel a rendszert meg kellene tanulnunk helyesen hozzáállnunk a szükségleteinkhez. Hogyha végiggondoljuk az életkori státusokat és melléjük állítjuk a szükségleteket, akkor csecsemőkorban még a fizikai és biológiai szükségletek a legmeghatározóbbak. Gyermekkorban önmagunk óvása és biztonság, ami fontos. Kamaszkorban, felnőtt életünk kezdetén főként a szeretet és a valahová való tartozás jelenti a legtöbbet. Életünk fénykorában nagyon befolyásoló tényező, hogy milyen az önbecsülésünk, és lehetünk-e büszkék. Mindezeket, ha elértük, ha helyesen kezeltük, akkor tapasztalataink fényében, életünk derekán elérhetjük az önmegvalósítás szintjét. Ezek az egymásra épülő szükségletek elkezdtek felborulni, összekeveredni. Mindez minek a hatására… Nem taglalnám, de tény, hogy a mai napig ez árad a TV-ből, reklámokból, magazinokból stb.

Elindul egy pillangóhatás. Valahol sérül Valaki és ő továbbkarcol.
Remek könyvek, cikkek szólnak erről. Szerencsére van, aki felismeri az élet folyásának helyes medrét, de amíg nem ez szól a csapból, hanem pont az ellenkezője, addig nem lesz gyökeres változás. Ámbár, ha visszakanyarodunk a pillangóhatás elméletéhez… Működhet akár építő módon is.

A mi felelősségünk pont akkora, mint egy pillangóé. Óvatosan hát a szárnyainkkal!

Tükörtánc

Tervezz egy koreográfiát! - olvasta századszorra is Adél, majd gondterhelten görnyedt tovább felette. "Legyetek kreatívak! Nagyon egyedi ötleteket várok!" - utasította őket a tanár. A lány azonban egyáltalán nem hitte, hogy ez menne neki. Felpillantott a papírból és bámulni kezdett ki az ablakon. Pont vele szemben állt egy facsemete, amit tavaly ültettek az édesanyjával. A gyönge törzsű növény még nem tudott ellenállni a szeszélyes tavaszi szélnek, így alázatosan hajlongott a nagyobb úr ereje alatt. Adél egy ideig csak nézte a fácskát, majd mintha valaki marionett bábként használná, szinte akaratlanul állt fel és követni kezdte a fa mozdulatait. "Tükörtánc" - jutott eszébe a cím, és hirtelen felocsúdva gyorsan papírra vetette. Azután fogta a kis kézi kameráját és kiszaladt az udvarra. Izgatottan nyomta meg a felvevő gombot, majd szakszerű mozdulatokkal járta körbe főszereplőjét. Az operatőr bátyjától ellesett technikákat próbálta feleleveníteni, majd mikor hiába járatta az agyát, feladta. "Csak az sikerüljön jól, amit elképzeltem." - kívánta, mert a fejében már összeállt a mozdulatsor. Miután felvett 10 percnyi anyagot, leállította, majd visszaszaladt a házba.
- Erik! Gyere, segíts nekem! - kiabált be a testvére szobájába, aki azonnal ugrott is.
- Mi kellene hugi?
- Ezt kéne megvágni 3 percesre, majd valami olyan effektet kellene alkalmazni, hogy réginek hasson. Lehetne fekete-fehér és egy csöppet zavaros a kép.
- Mihez kell? - kérdezte a bátyja, de Adél csak sejtelmesen mosolygott.

A lány izgulva ült a sötét nézőtéren és figyelte a csoporttársát, aki egy modern darabot adott elő. Erotikával és bulizással fűszerezve. Tetszett neki az ötlet, de távol állt tőle ez a durva világ. Az ő lelke sokkal finomabb dolgokhoz szokott.
- Tarizmann Adél. - hallotta meg a nevét, és tudta, most már ő következik. Odaszaladt az előre elkért projektorhoz és becsúsztatta a CD-t.
- Csilla, elindítanád nekem, ha biccentek a fejemmel? - kérdezte az asszisztens nőt, aki készségesen rábólintott. Adél barna harisnyát viselt, halványzöld tütüt és virágos trikót. Felment a színpadra, majd jelzett. A hófehér áttetsző függönyön megjelent a fa, felcsendült a zene, pörögni kezdett a film. A lány a kép mellett állt, majd ahogy a törzs jobbra dőlt, Adél követte a mozdulatot, balra hajlott, Adél is így tett. A szél megcsavarta a növényt, a lány elfordult egyik, majd másik irányba. A lába szorosan a földre szegezve maradt, mintha ő maga is fa lenne, aki erős gyökerekkel kapaszkodik a földbe. Ennek ellenére a lábai, a törzse, a karjai pontosan tükrözték a fa küzdelmét a széllel. Egy ideig csak kecsesen ringatózott, de az utolsó fél percben vadul megdolgoztatta őt a természet erős eleme. A fa ágait cibálta a hirtelen jött szélvihar, Adél valami transzállapotot játszott el a színpadon, majd a markában tartott virágszirmokat szétszórta maga körül. A feszültség a tetőpontra hágott, majd a szél hirtelen elült és a fával együtt, Adél mozdulatai is kisimultak, elhalványultak, majd újra egyenesen állt.

A nézőtéren felcsendült a taps. Adél meghajolt és mindaz a nyugodtság, amit a tánc közben átélt, szertefoszlott. Ugyanúgy érezte bizonytalanságot, a félelmet. Lelépdelt a lépcsőn és kikapcsolta a projektort. Ekkorra ült el a taps. A lány tudta, hogy az elismerés mindenkinek kijár, aki dolgozott vele, de már várta, hogy megy tovább a műsor, hiszen a tanárnő senkit sem elemzett ki a helyszínen. Ezzel szemben most csettintett a nyelvével.
- Na fiatalok! Ez az, amire vártam! Ötletes, lenyűgöző, Adél önmagát adta benne, mellette elképesztően művészi lett. Egyszerre volt mindenki számára érthető, de sejtelmes is. A kivitelezéssel pedig Adél esetében sohasem volt gond. A szenvedély, a táncban való élés most először megjelent a munkádban. - fordult most már a tanítványához. - Köszönöm!

Kaleidoszkóp lány

Azt játszom, hogy minden betérő vásárlót kielemzek magamban. Aztán jött Ő, aki mindig új jelzőket kapott. Sose tudtam egy szóval meghatározni. Az újabb és újabb találkozások azt éreztették velem, hogy egy hullámvasúton ülök, és sosem tudom milyen lesz a következő kanyar, emelkedő vagy éppen lejtő. Ő pont ilyen volt.

Amikor először jött, randira mehetett. Csokoládébarna magassarkú félcipőbe bújtatta formás lábait, fényes nylon harisnya feszült felette, mely kacéran simult a borostyán-zöld szoknya alá. A szett sárga blúzban fejeződött. Csak egy piros rúzst vásárolt. Úgy tűnt, már csak ez hiányzott a tökéletes kinézethez. Izgatott volt és kipirult.
Legközelebb fekete tréningnadrágot és piros toppot viselt. Tejet, gyümölcsöt és Nők Lapját tett a pultra elém. Péntek volt és várakozás sütött a lényéből. Szerintem lélekben már az otthoni foteljében ült, újságot olvasott és mellette kakaót kortyolt.
Vasárnap korán reggel érkezett. Az édesanyjával. Cseresznyés nyári ruha simult alakjára, derekát kacéran ölelte át fekete öve. Jól megpakolt kocsit toltak a pénztárhoz, benne mindenféle hozzávaló az ünnepi ebédhez. Tetszett, ahogy segített a nagybevásárlásnál. Szinte láttam, hogy részt vesz a sütés-főzésben. Színes fazekakból felszálló gőzben siklik asztaltól pultig. Pucol, belenéz, kóstol…
Aztán egy ideig nem jött. Mikor újra betért, ünneplőt viselt. Elegáns, élére vasalt, fekete nadrág, hófehér blúz és pár decens ékszer. Izgult. Remegő kézzel tette elém a csomag szőlőcukrot, kezembe szórta az aprót. Riadtság ült a szemeiben, így gyöngéden megszorítottam a kezét.
- Sok sikert! Ne izgulj!
Hálásan mosolyodott egy halványat.
- Nyelvvizsgázok. Sok minden múlik rajta.
- Menni fog! – bátorítottam.
Utána szinte már hiányzott, hogy nem jött. Az új találkozáskor felszabadult volt. Színes sztreccsnadrág feszült a lábán és fuksziaszín ujjatlan takarta formás melleit, lapos hasát. Fülhallgatójának zsinórja kanyargott a deréktáskájáig. Kissé lihegve tette a szalag végére a szénsavmentes ásványvizet. Újabb tulajdonságot sorakoztattam a többi mellé. Láttam szerelmesen, lazán, háziasként, felruháztam okos és most a sportos jelzővel.
Legközelebb a kisöccsével tért be. Buborékfújót és színes cukrokat vettek. Pompázó, bohém öltözékéből mosolygott rám. Szinte már gyermekien. Nyalóka alakú fülbevaló fityegett füleiben, lila, cicás pólót, sárga shortot és szivárványos szandált viselt.
Másnap 100-as papírzsepit vásárolt. Szinte már fájdalmasan hanyagul dobálta magára a kék kockás inget, a kissé bő farmert és a barna cowboy csizmát. Már csak a kalap és a revolver hiányzott az összképről. Miközben ezen méláztam, alig vettem észre, hogy a szemei pirosra vannak sírva. A keze remegve tette az árut a szalagra. Mikor adtam a blokkot, anélkül vette el, hogy rám nézett volna.
- Akarsz róla beszélni? Tíz perc múlva vége a munkaidőmnek. Átöltözök és beülhetünk valahová.
Ekkor rám emelte a tekintetét.
- Oké. – felelte. – Ott szemben leszek. – mutatott az út túloldalán lévő csöpp kis kávézóra.
Életemben először éreztem milyen, ha csiga lassan múlik az idő.

Végre ott ült velem szemben. Kértem neki egy újabb cappuccinot, magamnak egy erős kávét, és kérdőn néztem rá. Ő pedig beszélni kezdett:
- Tudod, mindig is úgy éreztem, hogy több énem van. Ez nyitottá tesz a világ dolgaira, mégis olykor háború dúl bennem. Ellentét feszül a felnőtt és a gyermek közt, a bohém és a bölcs között. Csatában áll a racionális személyiségem az álmodozóval. Szóval ez az, ami felőröl. Anyukám szerint túl gyerekes vagyok. A kisöcsém utál, amikor anyjaként viselkedek. A bankban furcsán néznek rám, amikor bemegyek valamilyen hippis öltözékben, és a játszótéren nem jönnek a közelembe a gyerekes anyák, ha magassarkúban vagyok. A fiúk nem szeretik, ha romantikus vagyok, a lányok meg idegenkednek tőlem, ha előjön a fiúsabbik énem. Engem nem szeret senki. – állapította meg és szomorúan nézett a szemembe.
- Nekem tetszik, hogy sokszínű vagy. Olyan a léted, mint egy kaleidoszkóp. Minden találkozásnál másmilyen vagy. Örökké új arcodat mutatod, és mindegyik csodálatos. Úgy érzem, most elromlott ez a finom kis műszer, összezavarodtak az áttetsző, színes formák. Ellenben, még ez a kavarodás is szép. Biztos, hogy van, aki megjavít, meggyógyít, aki helyre teszi a játék alkotóelemeit.
- Megkérhetlek rá? – kérdezte félénken.
Mindennél jobban vágytam rá, de magamtól nem mertem volna felajánlani.
- Szívesen segítek… - elővettem a táskámból a kedvenc tárgyamat, egy díszes távcsövet és átnyújtottam neki. - … Kaleidoszkóp lány. Sose felejtsd el, hogy ez tesz különlegessé!

Cappuccino-nász

- Egy cappuccinót kérek! – mondta a lány kora reggel a barista fiúnak. Bíborvörös sálja fölött kipirult arccal húzta fáradt mosolyra ajkait. A magas, fiatal kávékészítőnek első látásra szimpatikus volt a barna szemű szépség. Csak ketten voltak bent a csöppnyi kávézóban. A fiú beteljesült álma volt ez a békés helyiség. A belső enteriőrt a meleg kávébarna szín határozta meg. Ezt egészítették ki a vajfehér bútorok. A székek puha vászonborítást viseltek magukon, az asztalokon kávébabokkal díszített gyertyák pislákoltak.

Hideg, téli reggel volt. A fiú bal lábbal kelt fel aznap, de ahogy a lány belépett az ajtón, magával hozta a reményt. A bizakodást afelé, hogy mégis jó lehet az a nap.
- Kíváncsi vagy, hogyan készül? – kérdezte a barista. A lánynak felcsillant a szeme. Mindig is úgy gondolkozott, hogy minden nap fel kell fedeznie, mért volt érdemes felkelni reggel. Aznap ez volt az első lehetőség, és élt is vele. Bólintott, a fiú pedig hozzálátott.
Kis fémkancsót vett elő, tejet töltött bele, majd habosítani kezdte. Lágy hangon mesélt mellé:
- Most készül a menyasszony. Hófehér ruháját díszítem, szoknyáját habos-babosra készítem. Csüccs, leültetem őt. – a fémkancsó pereméről áthuppantotta a tejhabot a csésze aljára.
- Várja a vőlegényét. A férfi egész valójának esszenciáját adja át a nőnek. – folyni kezd a sötét színű ital, bele a fehér habba. – Találkozik az ifjú pár. Elemi vággyal keverednek egymással, házasodnak, eggyé válnak. Az ő frigyük adja ezt az ízélményt. A karakteres kávét tökéletesen kiegészíti a tej lágysága. A habos túldíszítettség mellett megnyugtató a barna egyszerűség. Nagyon fontosak a minőségi hozzávalók. Olcsó tejből és vacak kávéból soha nem lesz jó a cappuccino-nász. – a fiú ránézett a lányra, és hirtelen zavarba jött.
- Cukrot?
A lány bólintott.
- Kérek, köszönöm.
Elvette a felé nyújtott italt, és leült az egyik asztalhoz. Lassan kortyolta a meleg folyadékot, közben nem tudott szabadulni az iménti élménytől. Csönd telepedett rájuk. Mindketten zavarban voltak. A fiú úgy tett, mintha fontos pakolnivalója lenne. Félt a lányra nézni, aki viszont nem akarta zavarni, pedig neki is szimpatikus lett a romantikus lelkületű kávésfiú. Már kiitta a cappuccinót. Elhatározta, hogy megtöri a kínos csendet, ekkor azonban új vendég érkezett. Csalódottan hagyta a csészét az asztalon. Az órájára pillantott, mennie kellett.

Másnap a fiú fütyörészve nyitotta ki a kávézó ajtaját. Reménykedett, hogy a lány újra betér. Vidáman pakolgatott, várta a vendégeket. Jöttek is a törzsvásárlók, kérték a szokásosat, jöttek idegenek, ők a különlegességeket keresték. A lány azonban messzire elkerülte a kedves kis helyet.
A barista minden nap bízott benne, hogy újra cappuccinót készíthet a barna hajú szépségnek, akit – mit sem sejtve ebből – elsodort az élet egy egészen más irányba…

Évekkel később a nő cappuccinója mellől tekintett fel a hófehér menyasszonyi ruhájára. Másnapra tervezték a menyegzőt. Bár élete legboldogabb napjának képzelte az esküvőjét, mégis inkább ürességet érzett. Mintha a vőlegénye számára csak egy kellék lenne. Munkahelyi románcnak indult, de mindenkit meglepve, a kollégája megkérte a kezét. Sokévnyi jegyesség következett, mely során lassan kiütközött személyének igazi valója. A nő kezdett ráébredni arra, hogy férfi remekbe szabott életének „i”-jére egy fiatal, csinos feleség tenné fel a pontot. Ez lenne az ő szerepe.
Belekortyolt a habos italba, és az íz hatására felidéződött benne a barista fiú meséje.
- Vajon, a vőlegényem lényének egész esszenciáját készül nekem adni? Vajon, mennyi munka van az ő kávé-íze mögött? Vajon, ő minőségi alapanyag? – ilyen kérdések ültek meg a gondolatai között, de a válaszokat inkább „nem”-nek érezte. – Vajon, én úgy várom majd őt, mint a tejhab a beléfolyó kávét? Vajon, vele szeretnék cappuccinó lenni, vagy maradnék még egy kicsit lágy, fehér ital? Vajon, elég finom volnék? – folytatta a kérdezősködést, de ismét „nem”-eket kapott, sőt úgy érezte, hogy lényének tej mivolta mintha savanyodni kezdett volna.
- Nem szabad tönkretenni az íz-élményt. – suttogta magának. Felállt, és elindult.

Hideg téli reggel volt. A férfi a kávéspult mögül tekintett fel az ajtó nyitódására. Már régen nem várta a lányt, a remény csak olykor-olykor pislákolt fel. Először nem ismerte meg a nőt, aki barátságosan, mégis félénken mosolygott rá.
- Egy cappuccinót kérek, de most én mesélek.
Ekkor már tudta, ki a vendége. Gyorsan lefőzte az italt, majd bezárta az ajtót és a nő mellé telepedett, aki pedig mesélt és mesélt. Mindent elmondott az életéről, az eltévedéséről, arról, hogy megszűnt szinte önmaga lenni a vőlegénye mellett, arról, hogy otthagyta a férfit, hogy nem érezte a cappuccino-nász varázsát, és a baristának köszönheti, hogy nem ment bele egy rossz házasságba. A teret betöltötték a vallomások. A kávékészítő mester felidézte a fájó napokat, amikor hiába reménykedett, amikor marcangolta önmagát, hogy az első találkozáskor nem kezdeményezett.
Ekkor váltak mind a ketten minőségi alapanyaggá.

Egy év múlva a nő mosolyogva nyitotta ki a szemét. Az ágy mellett ott ült az új vőlegénye, ölében tálcán kínálta a reggelit, az elmaradhatatlan cappuccinóval.
- Emlékszel? – kérdezte a nő, amikor átvette az italt.
- Hát persze, én a te kávéd, te az én tejhabom…
- Ásó, kapa, nagyharang! – nevettek fel egyszerre.

Újabb SK dolgok

A barátommal nem régen lettünk egy évesek, illetve a névnapja március vége felé volt. Mivel akkor gyakorlaton voltam, később sikerült csak elkészítenem az ajándékát. A meglepetés pedig ez a parafadugókból készült tábla. A készítéshez hobbiboltban vettem 1000 Ft-ért egy képkeretet, a dugókat karikákra vágtam (csuklófájdító feladat), aztán egyszerűen Technokollal ragasztottam rá az alapra. A képkeretben benne van egy hátlap, egy papír, majd egy plexidarab. Ezeknek a sorrendjét megcseréltem, kívülre került a papírlap, erre kerültek a dugók. Így, ha megunná a párom a kitűzőtáblát, képkeretként még nyugodtan felhasználhatja.

Ez a másik nem annyira nyűgözött le engem, de sokan mondták, hogy szép, kíváncsi vagyok Ti mit gondoltok róla! Ezt vizuális nevelés órán készítettem. A technika az, hogy egy üveglapra temperát nyomunk, többféle színűt, majd egy henger segítségével egybemaszatoljuk. A lényeg, hogy a festék egyenletes felületet képezzen. Ez után ráfektetünk egy papírlapot, majd a felénk néző fehér részére rajzolunk valami mintát. Mikor végeztünk, a lapot óvatosan lehúzzuk és megvárjuk, hogy megszáradjon. A festék eleve kiad egy fakéreghez hasonlatos textúrát, míg a rajzolt vonalaink szépen kitűnnek az alapszínből. Nekem így sikerült az első próbálkozásom:

Nektek, hogy tetszik?

Üdv, Honey*

A tavaszi megújulás jegyében

Körülöttem mindenki szalvétatechnika lázban ég, így hát kedvet kaptam ahhoz, hogy én is kipróbáljam. Erre pedig a legalkalmasabb terep a pénztárcám volt, ami már ezer éves, de megszoktam és ahelyett, hogy újat vettem volna, kicsit felújítottam. Nem néz ki úgy, mint fénykorában, de szerintem nagyon szép és egyedi lett. Azonban beszéljen helyettem a kép:

A dolog úgy készült, hogy akrillfestékkel lekentem kívülről, majd száradás után jöttek a szalvétából kivágott pillangók rá decupage-olása. A végén még egy réteg decupage ragasztó és készen is lett!

* * *

Álmodtam egy egéralátétet magamnak... és rózsás volt. Nos, ennek a továbbfejlesztett saját gyártmányú változata látható az alábbi képen. Az ötlet egyébként nem saját, itt találtam: http://www.kisflanc.hu/2013/04/hogyan-keszits-hazilag-egerpadot.html

Az alkotás menete: fehér dekorgumiból kivágtam az előre megrajzolt rózsa alakját, majd levágtam egy külső szirmot. Tetszőleges színnel lefestettem, majd kivágtam az újabb szirom helyét. Így haladtam befelé. Száradás után lekentem még matt lakkal. Ezt lehet, hogy nem kellett volna, mert olyan, mintha még mindig ragadna, de majd meglátom milyen lesz holnap és esetleg próbálok korrigálni rajta.

Üdv, Honey*

Mozaik-vers

Mozaik vagyok, darabokból,
Álmokból, ködből és arcokból.
Kirakni magam sose tudom,
Gyötrő köreim futom, futom.

Mutassál célt nekem,

Különben szétesek.

Fogd meg a két kezem!

Rakd össze életem!

Jöjj mindig énvelem!
Ha mindezt kérhetem.

Terényi népszokások évkör alapján – pedagógiai megvilágítással

Többen tudhatjátok, hogy óvó néninek tanulok. Ennek megfelelően sokszor "pedagógus szemmel" tekintek az engem körülvevő dolgokra. Valahogy így kerekedett egy kiselőadásnyi anyag, melyet értékesnek tartok, hát úgy gondoltam, megosztom veletek.

* * *

Egy pedagógusnak ősszel kezdődik az év. Innentől kezdve a gyerekekkel együtt elevenítik fel a népszokásokat. Mint leendő pedagógus, a nevelés szempontjából rendkívül fontosnak tartom, hogy a gyerekek tudják, hogy honnan jöttek, hiszen csak így fogják tudni azt, hová is tartanak. Nekem egy csoda volt Budapestről Terénybe költözni, az élő hagyományok vidékére. Kisdiákként élveztem az összes szokás felelevenítését, majd mikor nagyobb lettem kutattam is utánuk. Még most a főiskolán is érdekel a múlt, ezért járok Hagyományismeret órára. Ezen élmények, ismeretek hatására állítottam össze ezt a kis bemutatót. Fogadjátok érdeklődéssel!

Bár ez nem tartozik szorosan a népszokásokhoz, de fontosnak tartom megemlíteni, az épített örökséget. A gyermek esztétikai érzékét legjobban az őt körülvevő értékek megmutatásával lehet fejleszteni. Terényben erre azért van remek lehetőség, mert a mai napig állnak azok az eredeti palóc kontyos házak, melyekben eleink mindennapjaikat töltötték. A lakóházak, az autentikus tárgyak megismerése sokkal közelebb viszi a gyermeket a népszokások értéséhez. 

Szüreti Felvonulás és Bál:

Gyermekként mindenki szeretne felnőtt lenni. Ehhez mérten, álmodozó lányként nagyos dolognak tartottam, hogy bálba megyek. Izgatottan készültem is rá. Segítettem kidíszíteni a báltermet a szüretben betakarított termésekkel. Másnap süteménnyel a kezemben érkeztem meg a helyszínre és ámulva néztem a lovakat, melyek a felvonulás részei voltak, a rajtuk ülő huszárokkal. Izgatottan vártam, hogy elinduljon a színes menet és énekeljünk, körtáncot járjunk, valamint meghallgassuk a kisbíró krónikáját az elmúlt évről. Később, nagylányként szintén szerettem a szüreti mulatságot. A mai napig nagyon szeretem felvenni a terényi népviseletet, a szüreti ruházat pedig különösképpen is tetszik a nemzet színeit magán viselve. 

A szüreti bál ideológiáját már nem biztos, hogy sokan ismerik. A kisgyereket külön fel kell rá készíteni, hogy tudja mi zajlik, miért zajlik. Talán kevesen elmélkednek azon, hogy ilyenkor mit ünnepeltek a régmúlt fiataljaik. Örültek annak, hogy vége a betakarítási munkáknak, végre élvezhették munkájuk gyümölcsét. Ezt minekünk is érdemes lenne eltanulni tőlük és átadni a gyerekeinknek. Jó volna olykor megállni a kész termék fölött, és csupán örülni neki. 

Érzések... és versek

Senkinek nem kívánom azt, hogy átélje mindazt, amin keresztülmegyek. A bennem kavargó érzések, vagy azok hiánya teljesen boldogtalanná tesz. Kicsit olyan - ami 21 évesen furcsa - mintha kiégtem volna. Nem mondom, hogy biztos vagyok benne, de talán már látni kezdtem a kiutat. Szerencsére tudom, hogy legalább egy ember mellettem van. Ezt az életszakaszt két régebbi versemmel tudnám megfogalmazni:

Semmi

Hogy fogalmazzak, ha nem érzek?
Mit érezzek, ha semmi nincs?

A világ elveszett!
Nekem nincs benne kincs.
De bánatot sem ismerek,
A lelkem már kiüresedett.

Semmi nincs már!
Nem létezek!
Megszűntek az álmok, érzések.

Vége mindennek!
Eltűntek a színek, dallamok, illatok.
Csak én vagyok!

De, hogy minek!?
NEM TUDOM!

Ez egy 2006-ban írt vers, melynek egésze egy nagy lemondás. A következőben már odáig eljutok - és itt érzem magam most is -, hogy segítségért kiáltok.

Élettelenül

Nincs életem, nincs halálom,
Szerelemre már nem vágyom.
Nincs lakásom, nincs barátom,
Üres vagyok, reszketek, fázok.

Elégtek már a szép szavak,
Elvonult a boldog tavasz.
Nincsen virág, nincs madár,
Hogy lesz színes a világ?

Elhagytak a zenei hangok,
Fülemben nem zúgnak harangok.
Szívemen nem ugrálnak angyalok;
Narancssárga már nem vagyok.

Arany volt a szívem, lelkem,
Bűntelenül szerethettem.
Nem fájt, elmúlt, ez volt,
A múlt, ami megholt.

Most azt érzem, hogy nem élek,
Nincs értelme az életnek.
Eltűnt érzés, eltűnt ég,
Eltűnt fény és eltűnt kép.

Mikor leszek végre boldog?
Mikor tűnnek el a gondok?
Mikor támadhatok fel?
Uram, segítséged kell!

Hogyha olvasod ezt és van egy kis hited a Jóisten felé, akár ismeretlenül, akár barátként szólj Hozzá egy pár szót érettem. Köszönöm!

Gyógyító beteg

Hajnalban megbántott a férjem, front is volt, nem bírtam aludni, fájt a fejem. Délután kialvatlanul, félig betegen indultam dolgozni. Mindennek tetejében éjszakai műszakra voltam beosztva.

A gyermekpszichiátriára menet az ápoltjaimra gondoltam. Az autista Csillára, a hipochonder Andrisra, a depressziós Martinra és Gáborra. Végül aztán nála időztek el a gondolataim. A pszichiáterek nem tudták megállapítani, hogy mi a baj. Fizikailag minden rendben találtak az orvosok, a lelki problémákat azonban nem sikerült feltárni. Alapvetően egészségesnek tűnt, mégis olyan tünetekről számolt be, hogy órákig ült a sötét szobában és képtelen volt arra is, hogy a távirányítóért nyúljon. Sajnáltam őt, és magamat is, mert segíteni szerettem volna, de neki, csak neki nem tudtam. Azt megtanultam az egyetemen, hogyan kezeljek egy autistát, miként bánjak egy hipochonderrel vagy hogyan próbáljak jókedvűvé varázsolni egy depresszióst. De egy diagnosztizálatlan beteggel mit kezdjek?

Annyira ártatlan, jó gyerek volt. Segítőkész, kedves, udvarias. Mért kellett megbetegednie? - marcangolt belülről a kérdés.

A műszakot megkezdve, kedvetlenül indultam ki a kertbe, hogy összecsődítsem a gyereksereget és levezényeljem a takarodót. Odakint csend volt, ami meglepett, mert általában zsivajogni szoktak. Ahogy kiléptem, megláttam őket. A padokon ültek, a hársfa alatt és nézték Gábort, aki gitározott nekik. Közelebb mentem hozzájuk, ekkor már hallottam, hogy a fiú a Gyöngyhajú lányt pengeti. A gyerekek csillogó szemekkel nézték őt. A fiúk tekintetében tisztelet, barátság, bajtársiasság tükröződött. A lányokon pedig látszott, hogy megdobogtatja a szívüket szép arcú, zenélő társuk. Együtt énekeltek. Hamisan, bátortalanul, de mindenki ajkáról szállt a dal. Ahogy figyeltem őket, mind egészségesnek tűnt. Mint egy szimpla gyereksereg, akik táboroznak és a tűz körül élvezik egymás társaságát.

Tisztes távolságot tartva, halkan csatlakoztam hozzájuk. A látványtól, a hangoktól elmúlt a fejfájásom. Elfogadóvá lettem Gábor betegségével, a saját tehetetlenségemmel. Felüdült lélekkel kezdtem dolgozni, de még egy kis ideig húztam a takarodót. Nem volt szívem őket beparancsolni.

Civitas Fortissima - 1919. január 29.

Állok ebben a szépen hulló hóesésben. A szemem a pulpituson álló polgármesteren, de azt, amit mond már nem hallom. A fejemen sok más ezer gondolat is átfut. Megzavarodok, ugyanis nem a saját agyam szüleményei jelennek meg előttem. Olvasok mások gondolataiban.
"Rohadt hideg van."
"Széjjelfagy a lábam és pisilnem is kell."
"A suli uncsi, de ott legalább meleg van. Mi a csudáért kell itt jéggé válni?"
Csupa ehhez hasonló dolog van a sok-sok iskolás fiatal fejében. Meg tudom őket érteni. Én is fázok, én sem értettem soha, hogy mért kell végigállni a hosszú ünnepi beszédeket. Több kedvem lett volna még a matekórához is, mint kint rostokolni a hidegben. Aztán az évek teltek, lassan felnőttem és most magam vagyok itt. Önszántamból állok a hóesésben, önszántamból nézem majd a hosszas koszorúzást, önszántamból tisztelgek a hősök előtt. Még nem értem ma sem, hogy pontosan mit is jelent a Civitas Fortissima, a Legbátrabb Város, de valamit érzek. Érzem, hogy ünnep ez a mai. A lelkem is felöltötte szép ruháját. Büszkeségből szőtték, rettenthetetlenségből varrták, hazaszeretettel bélelték. Ekkor újabb gondolatt hallok meg. Keresem a gazdáját, mert érdekesnek tűnik. Fülelek, honnan érkezik. Egy idős simlisapkás bácsit pillantok meg, akinek a távolba révedező tekintete egészen más képet vetít elém.
"1919, Balassagyarmat. Az emberek meg vannak riadva. Anyám egész nap imádkozik. Fél, hogy a csehszlovákok elveszik a házunkat, elveszik a városunkat, egyik pillanatról a másikra idegenek leszünk a szülőföldünkön. Nem csodálkozok. Az egész ország meg van bolygatva. A csehek pedig vérszemet kaptak, és persze akarják a gyarmati vasútállomást. Ideges vagyok. Itt ülünk ebben a fülledt osztályteremben, miközben odakint harcolnak apáink. Látom a többiek arcán, hogy nekik is máshol jár az eszük. Dobol a lábam, miközben hátra-hátra pillantok a kabátomra. Reggel, iskolába menet előtt eltettem egy puskát. Biztos, ami biztos. Még a tanítás kezdete előtt összetalálkoztam a fiúkkal. Mások is gondoltak erre. Mégis csak ülünk, félünk. A tanár érzi, hogy nem jár sikerrel az anyag leadásával, de azért próbálkozik:
- Kérem Erdőssi, ismételje a versrészletet! 
Ez én vagyok, állapítom meg, majd fél füllel figyelek. Petőfit szaval:
- "Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk?
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok Istenére,
Esküszünk, esküszünk, 
Hogy rabok tovább nem leszünk!"
Felpattanok és teljes átéléssel kiáltom a sorokat, majd kiegészítem: Fiúk, igaza volt a híres költőnek! Gyerünk! Nem akarok rab lenni, szabadságot Balassagyarmatnak! Akár az életünk árán is. 
A többiek felpattannak. A tanár csak kapkodja a fejét, de addigra már olyan az osztály, mint egy felbolydult méhkas. Mindenki előveszi a fegyverét. Kinek-kinek csak egy kapája, ásója, kaszája volt odahaza, azt hozta el. Van, aki egész komoly puskával érkezett. Egymást túlharsogva rohanunk ki a folyosóra.
- A tetőre menjünk, onnan lőjük őket! - kiabálja valaki, és szaladtunk fel a padlásra.
Utána... utána már nem is emlékszek. Minden olyan gyorsan történt. Ropogtak a fegyverek. Harcoltunk. Egyik pillanatban azt éreztem, hogy talán megnyerhetjük a csatát, másik pillanatban arra gondoltam, hogy esélyünk sincs, talán meg is ölnek bennünket. Mégsem tudtam csüggedni, nem lehetett feladni, mert a fülemben egyfolytában csengtek Petőfi sorai és ez bátorított. A többieken láttam, hogy fáradnak. A testem nekem is nehezen bírta a metsző hideget, mely csak úgy süvöltött be a gerendák között. Még csak délután egy óra volt és ki tudta meddig tart a küzdelem. Ki kellett hát bírni bármit. Nemsokára azonban lihegve jelent meg a padlásfeljáróban Kacuka, akit a tudósítással bíztunk meg.
- Fiúk, a város felszabadult! Balassagyarmat a miénk marad!
Szinte hallani lehetett, ahogy mindenki válláról mázsás súly gördül le. Ekkor értettem meg, hogy mi a szabadság. Egy rövid ideig fogoly voltam, egy rövid ideig a halál árnyékában léteztem, de mégis megmenekültem."
Ahogy a bácsi visszaemlékezését "hallgattam", én is megértettem mit jelentett akkor bátornak lenni. A legnehezebb nem a fegyverfogás lehetett, hanem az első lépés a szabadság felé. Csakhogy akkor ők nem tudták még, hogy a harcuk nem torkollik-e véres halálba. Állok a sok velem egykorú között. A gondolataik között még mindig sokszor szerepel, hogy unják magukat és fáznak. Szívesen továbbsugároznám nekik Erdőssi bácsi történetét, mert ahhoz képest semmiség ez a hideg. Én már tudom, hogy az idős úrhoz hasonlóan még sokan tettek a mi szabadságunkért, hazánkért, városunkért, jövőnkért. Voltak, akik az életüket is feláldozták ezért.

(A történet nagy része valós történeten alapszik. Akinek felkeltettem az érdeklődését, mindenképpen olvasson utána. Mindenkinek érdemes lenne tudnia, hogy Balassagyarmat Magyarországhoz tartozása nem mindig volt ilyen egyértelmű, mint ma. Ti hogyan vélekedtek erről, és mit gondoltok az iskolai ünnepségekkel kapcsolatban?)

Hahó hó!

Bár már pár napja esedékes, de csak most jutott rá időm. Szóval reagálnék a hóhelyzetre egy gyermek aranyköpéssel. Karácsony táján még reménykedve vártuk a hóesést, de mégse jött. Ennek ellenére a kisöcsém kapott egy szánkót. Ekkor teljes meggyőződéssel kijelentette:
- Ha az angyal hozott szánkót, akkor fog hozni havat is.
Milyen igaza volt! :)

Kedves Vizsgaidőszak!

Bár még egy hónapja sem tart a kapcsolatunk, de én már nagyon unom, úgyhogy szakítani szeretnék veled.

Mikor megláttalak izzadni kezdett a tenyerem, ideges remegés futott végig rajtam, a szívem 120-szal dobogott és gyomorgörcsöm is volt. Be kell valljam, több rossz van ebben a kapcsolatban, mint jó. Elszakítottál a barátaimtól, a családomtól. Egy igénytelen csövest csináltál belőlem. Miattad nem mostam hajat napokig, nem érdekelt, ha büdös vagyok, ha körülöttem áll a kupi és kosz van. Miattad nem volt időm mosogatni, enni, néha még WC-zni sem. Szerelmi ajándékként nem adtál mást csak könyveket, jegyzeteket, tételeket. Sokat tanultam tőled, bár annyira azért nem akartam. Ráébresztettél egy-két dologra, néha mosolyogtam is azon, amit olvastam.

Igaz, volt hogy szüneteltettük a kapcsolatot, de duplán bosszút álltál érte. Rendben, beismerem, hogy voltak szép pillanataink, és csak remélni merem, hogy lesznek még. Tény, hogy egyszer megihlettél és írtam egy "verset":
A vizsga előtti utolsó napon,
Várod, hogy a Föld meghasadjon.
Ne terheld már tovább az agyad,
Van, mikor csak a remény marad.

Mindezek ellenére szeretném, ha megszűnnénk létezni egymás számára! Nagyon kérlek, tartsd tiszteletbe a kérésemet! Ha igazán szeretsz, megteszed!

Szeretettel: Honey*

Kreatívságok

A szorgalmi időszak utolsó heteiben nagy hajrának "örvendhettünk". Sokszor lett halálosan elegünk a rengeteg ZH-ból, a beadandókból és ilyenkor örültünk annak, hogy van Vizuális nevelés óránk, amire szintén le kell adni az anyagokat. Csakhogy ezek nem fárasztottak, inkább felvidítottak. Ezen kívül közeledett a karácsony is, úgyhogy ajándékgyártásra adtam a fejemet. Nézzük, mik is készültek nálam! (Bocsánat a rossz minőségért, ezek telós képek. Ezentúl nem ilyeneket hozok, ígérem! ;))

Ezt a képkeretet valami szivacsos anyagból készítettem, ami nem tudom mi lehetett előző életében, de amikor megláttam, tudtam, hogy egyszer új formába öntöm. Némi gombbal és egy adag lila festékkel ez lett belőle. Az egyik barátnőm kapta ajándékba. Szerettem volna egy képet tenni bele, de sajnos egy közös képünk sem volt meg, így született bele ez az idézet.

Itt a bögrealátét a lényeg, ami körmöcskével készült. A vizuális nevelés órára az volt a feladat, hogy az elkészült hosszú körmöcskedarabból alkossunk valamit. Én ezt találtam ki:

Ez is órára készült, mégpedig tortaalátétből eszkábált szövőkereten. Mivel eléggé bénán sikerült az eleje, így sokáig gőzöm sem volt, mit hozok majd ki belőle. Végül megláttam benne ezt a VALAMIT. :) Tehát egy üvegruha, netán teamelegítő? Nem igazán tudtam még eldönteni, de az biztos, hogy egész nap jó kedvre derít, ha csak ránézek.

Ezen a képen a fülbevaló az érdekes a nyaklánccal együtt. Persze, ennek is van története. Valamelyik vizus órán papírt márványoztunk és kikaptuk feladatnak, hogy valamit készíteni kell a papírból. Ahogy ránéztem a "képre", megláttam azt a határozott, szép színű, kacskaringós mintát, ami a nyaklánc alapját adta, majd megleltem a fülbevalónak valókat is. Aztán járni kezdtem a boltokat, hogy miként is lehetne ebből ékszert varázsolni. Végül dekorgumi, Technokol, átlátszó tapadós fólia, bőrdarab, fülbevalókapocs és kis karikák kellettek hozzá. A kellékekkel felszerelkezve, nem sejtettem, hogy majd ez lesz belőle, de a nekem nagyon tetszik a kész mű! No és nektek?

Ő itt Amanda. Ismeritek az érzést, amikor van egy számotokra kedves tárgy és bár nem tudjátok már használni, kidobni sem szeretnétek? Így voltunk mi is ezzel a cuki kis kávéfőzővel. Szegénykében lassan főtt le a kevés kávé, ráadásul egy alkalommal megolvadt a füle, úgyhogy hoztam helyette egy másikat a koliba. Amandát pedig hippiköntösbe öltöztettem a színes alkoholos filceimmel, majd egyszer csak jött az isteni szikra, hiszen már egy ideje kerestem alkalmas fülbevalótartót. A kávéfőző új életet kezdett!

 

Nektek hogy tetszenek ezek?

Üdv, Honey*

Szerelmes hópihe

Hópihe, ha hullna,
Hálával tartozna,
Hogy reáhullhat
A te vállaidra.

Gallérodon ülne,
Úgy dicsőítene,
Boldog lenne attól,
Hogy teveled lehet.

Fénylő ragyogása
Téged ünnepelne,
Csillagteste rajtad
Boldogságot lelne.

Tárgyaid

A vendégek elmentek. Egyedül ülök az üres lakásban. Te is elmentél. Amíg tartott a tor, megpróbáltam erősnek látszani. Most már nem megy. Körülvesznek a tárgyak, melyek mind rád emlékeztetnek.

A ruháidból édes cseresznyés illat érződik. Mennyivel más így, hogy nem puha, meleg nyakad hajlatából mámorít el. Megkeresem az egyedi tervezésű üveget. Fekete kockán, átlátszó kockán, fekete kocka. Letisztult vonalak, mégis különleges. Rád emlékeztet. Kipattintom a kupakját, beleszimatolok. Ugyanaz az illat, de mégsem. Téged nem lehet bezárni egy üvegbe. - előbuggyan az első könnycsepp.


Kimegyek a konyhába, hogy igyak egy pár korty vizet. A polcon ízléses fémdobozban tartjuk a fekete-teakeveréket. Mindig azt ittad. Szeretted a kesernyés ízét, a karakteres aromáját. Végül teát iszok, black tea-t. Ugyanaz az íz, de mégsem. Már nem veled iszom. Téged nem lehet belesűríteni egy ital esszenciájába. - felbuzog a második könnycsepp.

Kisétálok a nagyszobába. A falióra ketyegése megnyugtat. Felnézek a különös darabra. Gondosan megmívelt ötvösmunka az az óra, amit egyik karácsonyra vettem neked. Angliai vonatállomás hangulatát idézi. Még a felirat is erre utal: KENSINGTON STATION, LONDON 1879. Emlékszel, hogy mindig időutazósat játszottunk? Szeretted a XIX. századot. Hallgatom az egyenletes lüktetést. Ugyanaz a hangulat, de mégsem. Téged nem jellemezhet egy monoton kattogás. - megjelenik a harmadik könnycsepp.

A komód szélén ízlésesen sorakoznak egymás mellett az After Eight csokoládék egy aranyozott tálban. Nem voltál nagy édességevő, de ebből minden nap szívesen elrágtál egyet. Amikor megláttam, hogy éppen olvad a szádban a mentás csoki, szemtelenül megcsókoltalak, hogy nekem is jusson belőle. Te mindig csak mosolyogtál és nem haragudtál rám. Kedvetlenül nyúlok a tálba, hogy előcsomagoljak egyet. Ugyanaz a zamat, de mégsem. Az ajkaid közül valahogy más volt. Téged nem tudlak feloldani egy mentolos ízvarázsban. - kibújik a negyedik könnycsepp.

Sírva bolyongok a szobákon keresztül. Egyikbe be, másikból ki. Homályosak a tárgyak, az éles vonalakat elmossa a szememen ülő sós pára. Nem akarok elszakadni tőled. Ha téged már nem tudlak ölelni, legszívesebben minden tárgyadat magamhoz vonnám. De üresek, tudom, hogy üresek, azok nem Te vagy. Te már nem vagy. Zokogva borulok le a párnákra. Egyik fekete, másik fehér. Szeretted ezt a két színt, én pedig szerettem a kedvedben járni. Pedig én kedveltem a vidám sárgát, a bohém lilát, a meleg narancsot és a szivárvány összes árnyalatát. Téged a letisztult vonalak jellemeztek, engem az összevisszaság. Te szeretted racionálisan szemlélni a világot, én az érzelmeim útján. Te sokszor maradtál szótlan, én örökké beszéltem. Ahogy felidézem mindezt, halvány mosolyra húzódik a szám. Felemelem a fejemet, és önmagammal találom szembe magamat a szemközti tükörben. Révedezve bámulom az arcképemet. Mintha ez is téged idézne.


Emlékszek egy beszélgetésre. Ültünk a frissen berendezett lakásban, gyönyörködtünk a felhalmozott tárgyakban és megkérdeztem:
- Neked mi tetszik itt a legjobban?
Mosolyogva felelted:
- Nem mi, hanem ki. Te vagy számomra a legkedvesebb látnivaló ebben a kis lakban. - és csókot forrasztottál ajkaimra.

Most már felderül a lelkem, hisz tudom, a tárgyak nem őrizhetik az emlékedet, de bennem örökké élsz. Szeretlek!

1 évesek lettünk

Egy évvel ezelőtt ültem a nappaliban, ölemben a laptoppal. Vizsgára kellett volna tanulnom, de nem vitt rá a lélek. Helyette neteztem és egyszer csak rábukkantam a Pennát a kézbe! c. blogra. Szerelem volt első látásra. Ezek után elkezdtünk e-mailezni Szattival, aki arra buzdított, hogy nyissak egy blogot. Január 16-án pedig megszületett a Honey* apró csodái.

Mit is mondhatnék?...
KÖSZÖNÖM!!!

Puszi, Honey*

A múlandóság verse

A lány reggel belenézett a tükörbe és ahogy forgolódott, döbbenten látta, hogy teljesen fekete a háta. A maszatból olykor-olykor kitűnt valami rendszer, hogy ezek betűk, ezek szavak voltak egykoron. Csak a "Szeressük" szó volt kivehető. A lány elmosolyodott. Kiment az éppen ébredező fiúhoz.
- Nem tudod, mitől fekete a hátam? - kérdezte tetetett szemrehányással.
- Tegnap verset írtam rá.

A lány csendesen szuszogott az ágyon, már aludt. A fiú szemére azonban nem jött álom. Nézte szerelme csupasz hátát, mely fel-alá hullámzott minden levegővételnél. Csak az az egy szem gyertya pislákolt, amit még együtt gyújtottak meg. Nem akarta abbahagyni a lángolást. Ebben a lágyan ingadozó fényben gyönyörködött a leányban, és túláradó szeretet öntötte el a szívét. Sose volt a szavak embere, nem tudta megfogalmazni, hogy mit érez, de akkor rímek, szerelmes szavak jutottak eszébe. Nem akarta, hogy elvesszenek mondatok. Azonban nem volt kéznél se írószerszám, se papír. Csak a kedvese szemceruzája hevert az éjjeli szekrényen. Felvette és lepattintotta a kupakot, majd óvatosan írni kezdett. A lány meztelen hátára rótta fel versét, a gondolatokat, melyeket a szívében érzett:
"Minden, amit gondolok,
Minden, amit érzek,
Úgy nyer értelmet,
Ha szemeidbe nézek.
Téged látlak nappal,
Téged látlak éjjel,
Szeressük hát egymást,
Forró szenvedéllyel."

A betűk szerelmesen kanyarodtak egymásba, dőlt vonalaik szinte simogatták a lány bőrét. A fiú elégedetten nézte művét, majd hamarosan elnyomta az álom.

- Kár, hogy nem tudom mit írtál. Kár, hogy elveszett.
A fiú megsimogatta Szerelmét.
- Azok csak szavak, a mögötte lévő érzések nem múltak el.

Vágyutazás

A falat kaparom kínomban, 

Mert nem vagy itt velem 

Vágyaim szorítnak bitóra, 

Mert nem simít két kezed. 

Mért-e tűz bensőmben, 

Mi az, mi kell nekem? 

Mért ég-e láng esőben, 

Izzóan énbennem? 

Nem oltja semmi szomját a vágynak, 

Nem szabhat semmi a testnek gátat, 

Nem fordíthatsz többet hátat, 

Mert akárhol vagy, megtalállak!

Hétfő esti séta

Kigyúltak a fények,
Ez az este szép lesz.
Most már, hogy velem vagy,
Semmitől sem félek.
Szemeid tüzébe
Hogyha belenézek,
Még mindig remélek.
Ha végképp elégek,
A sok is kevés lesz,
Aurádba lépek,
S végképp megbékélek.

Égfestő

Csillagokat rajzolnék az égre,
Arany ujjam tíz hegyével.
Egy pötty ide, egy barátnak,
Egy pont oda, jóanyámnak,
Festenék tejutat tesóknak,
Göncöl-szekeret hintónak.
Húznék vonalat üstökösnek,
Megalkotnám a nyári eget.

Hálavers

Ajándékot kaptam és nem viszonoztam,
Egy baráti szálat széjjelszakítottam.
Megbántam a tettem százszor és ezerszer,
Hálámat szeretném kifejezni versben:

Köszönöm szépen a vidám perceket,
Mindig segítő baráti kezedet,
Hálával tartozok a támogatásért,
S mi örömöt adtál, a sok ezer másért!

Köszönöm, hogy a barátod lehettem,
Megtanítottál, milyen az igaz szeretet,
Elfogadtál engem és hittél is bennem,
Nem kellett az úton egyedül mennem.

Jó barátnő voltál, nem érdemeltelek,
Mégis tőled kaptam jobb életemet,
Köszönöm még egyszer, hogy velem voltál végig,
Áldott legyen léted még száz meg száz évig!

Beszélgetés a bennem élő Színésznővel

Üdvözlöm Művésznő!

Helyet foglalok a Duna parti padon. Nemrég még az eső esett. Ő csinos, kockás mintás pokróccal készült. Leterítette a nyirkos fára és azon foglalt helyet. Nekem az épp felszáradó rész maradt. Kicsit hideg. A szellő belekap a hölgy barna hajába. Láthatóan élvezi. Én fázok tőle, összébb húzom a kabátomat. Egy pillanatra elmélázok... Vajon, most is játszik?

Az Élet című sorozat ünnepelt sztárja. Hogyan éli meg ezt a szériát? 

Egészen fiatalon, pályafutásom kezdetén kaptam a felkérést, hogy játsszak. Bizonytalan időre szerződtem, de gyorsan megszeretem, mert általában jól kijövök a Rendezővel és a kollégáim nagy többsége is remek ember. Persze, akadnak olykor-olykor összezördülések, de alapvetően jó kapcsolatom van a velem dolgozókkal. Egyszer majdnem kiszálltam a sorozatból. Volt egy csúnya veszekedésünk a Rendezővel, később rájöttem, hogy én voltam túl makacs és öntörvényű, mégis Ő jött oda megvigasztalni. Én ezért lehetek ünnepelt sztár, mert mögöttem egy csodálatos, bölcs Direktor és a csapata áll. Ő az, aki terelgeti az utamat már a legelső évadtól kezdve. Úgyhogy megígértem neki, hogy többet meg se kísérlem itt hagyni az Ő remek sorozatát. Addig játszok benne, amíg egyszer majd ki nem rúg.

Ilyen elfoglalt színésznőnek, mint Ön, nem sok magánélete lehet. Mégis szabad hallanunk arról, hogy mivel tölti az idejét, ha nem szerepel éppen?

A kamerák előtt zajlik az életem, nincs egy szabad percem sem, ami ne a filmezésről szólna. Bár azt elárulhatom, hogy egy Operatőr fiú szép szeme a legfőbb kamera, melynek reflektorfényében létezek. Vele is a Rendezőm hozott össze. 

Remek színésznőnek ismerem Önt. Mi a titka?

A folyamatos játszás és, hogy igyekszek mindig megújítani önmagam. Nem szeretem, ha rám húznak egy szerepet, így sokfélét igyekszek magamból adni. 

Ön szerint az jó a nézőnek, ha mindig újat tapasztal Önből, vagy jobb szeretnének egy általánosat?

Azt tapasztalom, hogy rengeteg olyan színész van, aki nem szeret kilépni a megszokott szerepéből. Ez nem feltétlenül rossz, hiszen ha egy barátságos, szeretni való karaktert jól játszik, azt szívesen nézik az emberek. Sőt csodálják is. Sajnos azonban akad számos olyan kollégám is, akik egy visszataszító arculat vonzásában él. Csak olyan filmekre kérik fel őket, melyben gonoszat, ellenséget kell alakítaniuk. Már képtelenek másra. Általában a nézők élete is egyhangú, akár unalmas is. Így, amikor rákapcsolnak az Életet sugárzó csatornára, szeretik, ha meglepetések érik őket. Nos, ilyenekkel tudok szolgálni. 

Mi a helyzet akkor, ha valaki egy kezdeti pozitív szerep után egy negatívat lát Önből?

Ez egy ilyen sorozat. Majd még nagyobb lesz a meglepetése akkor, ha ezek után lát egy hirtelen váltást a jó felé. Nemrég játszottam egy bukott nő szerepét. Talán elárulhatom, hogy a következő részben megdöbbentő feltámadást fogok prezentálni. 

Kérem, meséljen az eddig játszott szerepeiről!

Hmmm.... Voltam én már annyi minden. Koldus és királylány, szerelmes tinilány, megfontolt, dolgozó nő. Játszottam feministát is és olyan nőt is, aki élvezi, ha egy férfi uralkodik rajta. Szerepeltem gonoszként, lázadóként, vásott kölyökként. Voltam balerina, kecses salsatáncos, játszhattam romantikus jelenetben, pszichodrámában, szociodrámában, volt részem rengeteg vígjátékban. Lehettem kalandor, bohóc, harcos amazon, a végzet asszonya, játszhattam nyuszilányt, kurvát, szeretőt. A felsorolás a teljesség igénye nélkül történt, hisz sok eljátszott szerepre már nem is emlékszek.

Nálam egy-egy karakterrel bensőséges viszony alakul ki. Én beleadom azt, ami összességében bennem van, az eljátszott jellem pedig hozzátesz ahhoz, ami én vagyok. Így építgetjük egymást én és a szerepeim. 

Mit szeretne leginkább előadni jelenleg?

Még rengeteg karakter bőrébe nem bújhattam bele, de remélem, hogy alkalmam lesz még sok mindent kipróbálni. Amire most legjobban vágyok, a feleség szerepe. Talán már benne van a forgatókönyvben.

Kívánok még sok-sok remek alakítást és, hogy a 2014-es évadban új arcát mutathassa meg nekünk!

Főnix

Ültem a földön, porba hullva. Nyeltem a könnyeim. A sós cseppek marták az arcomat, belefolytak ajkaim közé, ahonnan mély, fájdalmas sóhajtások törtek fel.

Fejemben cikáztak a gondolatok, a miértek, a szívemet kételyek fürösztötték.

Behunytam a szemem. Próbáltam elpihenni a puha sötétségben, de ehelyett világosság töltött el.

Egy Főnix madár szállt fel, tűzvörös teste lángolt. Először csak a szememmel láttam, majd ráömlött a szívemre. Beköltözött, felmelegített, szárnyakat adott.

"A modern kultúrában és irodalomban főnixmadár az újjászületés, a halál utáni megújulás és megerősödés jelképe. Egyes legendák szerint a főnixmadár sebei maguktól begyógyulnak, ezért a madár gyakorlatilag elpusztíthatatlan. A főnix a tűz és az istenségek szimbóluma is." - jutott eszembe, amit nem olyan rég olvastam a neten.

Átváltoztam én is. Felkeltem a földről, lemostam arcomról a könnyeket. Igen, bármikor képes vagyok újjászületni! Egy Főnix madár szárnyalásának nem lehet véget vetni.

Sújtson le fájdalom, bántsanak az emberek, legyen igazságtalan az élet, egy Főnix madár mindig, újra, örökké felröppen a porból!