Apró öröm

Csak telnek a napok gyors egymásutánban. Korán kelés, későn fekvés, reggeltől estig tartó dolgozás a hét hat napján keresztül... Így telik a nyaram. Nem panaszkodni akarok, csak egy kis megértést kívánok, amiért nem publikálok, bár az is lehet, hogy oly sokan nem is igénylik.

Azért most mégis elmesélem, hogy egy fáradt, kedvetlen napomon csoda történt velem:

Apró öröm

Hazaértem fáradtan, unottan;
Mint egy robot végeztem dolgomat.
Egyedül voltam, kiégve,
Rosszkedvűen merengve.

Aztán kinéztem az ablakon,
Egy jó barátom, a Hold rám kacsintott.
Csöngetett valaki, beengedtem,
Egy szőke kislány állt előttem.

Rám mosolygott, felvidultam,
Százszorszépet szórt markomba.
Eldalolt egy dalt, boldoggá tett vele,
Aranyport szórt kicsike lelkemre.

Ezt a verset sok-sok évvel ezelőtt írtam és meglepő, amikor egyszer valósággá válik, amit egyszer papírra vetettem. Aznap mégis ez történt. Dolgoztam, de szívtelenül. Csak a kezem tette, amit tennie kellett, lélekben máshol jártam. Aztán megérkezett Lilike, az angyalarcú, szőke kislány, aki eleinte olyan félénknek tűnt, később pedig teljes bizalommal kereste a társaságomat. Fagyit adtam neki, beszélgettünk, játszottunk. Aznap ez volt az egyetlen, ami erőt adott, ami megmosolyogtatott, ami megmutatta, hogy apró örömök még a legrosszabbnak tűnő napokon is vannak.