Tükörtánc

Tervezz egy koreográfiát! - olvasta századszorra is Adél, majd gondterhelten görnyedt tovább felette. "Legyetek kreatívak! Nagyon egyedi ötleteket várok!" - utasította őket a tanár. A lány azonban egyáltalán nem hitte, hogy ez menne neki. Felpillantott a papírból és bámulni kezdett ki az ablakon. Pont vele szemben állt egy facsemete, amit tavaly ültettek az édesanyjával. A gyönge törzsű növény még nem tudott ellenállni a szeszélyes tavaszi szélnek, így alázatosan hajlongott a nagyobb úr ereje alatt. Adél egy ideig csak nézte a fácskát, majd mintha valaki marionett bábként használná, szinte akaratlanul állt fel és követni kezdte a fa mozdulatait. "Tükörtánc" - jutott eszébe a cím, és hirtelen felocsúdva gyorsan papírra vetette. Azután fogta a kis kézi kameráját és kiszaladt az udvarra. Izgatottan nyomta meg a felvevő gombot, majd szakszerű mozdulatokkal járta körbe főszereplőjét. Az operatőr bátyjától ellesett technikákat próbálta feleleveníteni, majd mikor hiába járatta az agyát, feladta. "Csak az sikerüljön jól, amit elképzeltem." - kívánta, mert a fejében már összeállt a mozdulatsor. Miután felvett 10 percnyi anyagot, leállította, majd visszaszaladt a házba.
- Erik! Gyere, segíts nekem! - kiabált be a testvére szobájába, aki azonnal ugrott is.
- Mi kellene hugi?
- Ezt kéne megvágni 3 percesre, majd valami olyan effektet kellene alkalmazni, hogy réginek hasson. Lehetne fekete-fehér és egy csöppet zavaros a kép.
- Mihez kell? - kérdezte a bátyja, de Adél csak sejtelmesen mosolygott.

A lány izgulva ült a sötét nézőtéren és figyelte a csoporttársát, aki egy modern darabot adott elő. Erotikával és bulizással fűszerezve. Tetszett neki az ötlet, de távol állt tőle ez a durva világ. Az ő lelke sokkal finomabb dolgokhoz szokott.
- Tarizmann Adél. - hallotta meg a nevét, és tudta, most már ő következik. Odaszaladt az előre elkért projektorhoz és becsúsztatta a CD-t.
- Csilla, elindítanád nekem, ha biccentek a fejemmel? - kérdezte az asszisztens nőt, aki készségesen rábólintott. Adél barna harisnyát viselt, halványzöld tütüt és virágos trikót. Felment a színpadra, majd jelzett. A hófehér áttetsző függönyön megjelent a fa, felcsendült a zene, pörögni kezdett a film. A lány a kép mellett állt, majd ahogy a törzs jobbra dőlt, Adél követte a mozdulatot, balra hajlott, Adél is így tett. A szél megcsavarta a növényt, a lány elfordult egyik, majd másik irányba. A lába szorosan a földre szegezve maradt, mintha ő maga is fa lenne, aki erős gyökerekkel kapaszkodik a földbe. Ennek ellenére a lábai, a törzse, a karjai pontosan tükrözték a fa küzdelmét a széllel. Egy ideig csak kecsesen ringatózott, de az utolsó fél percben vadul megdolgoztatta őt a természet erős eleme. A fa ágait cibálta a hirtelen jött szélvihar, Adél valami transzállapotot játszott el a színpadon, majd a markában tartott virágszirmokat szétszórta maga körül. A feszültség a tetőpontra hágott, majd a szél hirtelen elült és a fával együtt, Adél mozdulatai is kisimultak, elhalványultak, majd újra egyenesen állt.

A nézőtéren felcsendült a taps. Adél meghajolt és mindaz a nyugodtság, amit a tánc közben átélt, szertefoszlott. Ugyanúgy érezte bizonytalanságot, a félelmet. Lelépdelt a lépcsőn és kikapcsolta a projektort. Ekkorra ült el a taps. A lány tudta, hogy az elismerés mindenkinek kijár, aki dolgozott vele, de már várta, hogy megy tovább a műsor, hiszen a tanárnő senkit sem elemzett ki a helyszínen. Ezzel szemben most csettintett a nyelvével.
- Na fiatalok! Ez az, amire vártam! Ötletes, lenyűgöző, Adél önmagát adta benne, mellette elképesztően művészi lett. Egyszerre volt mindenki számára érthető, de sejtelmes is. A kivitelezéssel pedig Adél esetében sohasem volt gond. A szenvedély, a táncban való élés most először megjelent a munkádban. - fordult most már a tanítványához. - Köszönöm!