A világ ezer sebből vérzik

A barátom most nem érti,
Mért könnyes két szemem.
A világ ezer sebből vérzik,
Helyette könnyezek.

Fájnak nekem üvöltő sorsok,
Megkínzott ráncok a homlokon.
Bennem égnek a panaszos sorok,
Melyeket szemetekben olvasok.

Világom félrecsúszott életei,
Mit esznek az alvilág férgesei,
Terhetek én sem cipelhetem,
Így hát élő Jézusom vállára teszem.

Elmentél...

Álmodsz-e rólam?
Szemed behunyva, pilláid éjében.


Suttogod-e nevem,
magad szépségére?
Félve mondva a szót,
szívet dobogtatót.

Őrized-e arcom,
Melyen csattant csókod,
S ajkad tüzelt tőle.

Borzong-e tested,
ha a szép emlékeket,
visszavetíted.
S velem vagy újra.

Én álmodok rólad,
Suttogom neved,
Őrizem az arcod,
S megborzong a testem

Mert egész egyszerűen:
Még mindig szeretlek!

Mondd el!

Mondd el! Mit érzel,
Mikor a szemembe nézel?

Mondd el! Dobban-e szíved,
Mikor mosolyod engem illet?

Mondd el! Bizsereg-e bensőd,
Mikor kezem kezedbe menekül?

Mondd el! Forróbb-e a lényed,
Mikor tüzesen egymást szeretjük?

Furulyaszó

A fürdőszoba ablakában ülök, a csempézett falak körülvesznek némaságukkal. A teret furulyaszó tölti be. Készülök a holnapi vizsgára. Kint a szél zenél, bizony sokszor túljátszva engem. Idejön az ablakhoz, direkt nekiszalad, hogy megijedjek az üveg koccanásától. Benéz, ő lát engem. Visszanézek.

Fejét fordítja felém egy virágos pulcsis lány, gubbaszt a kotta fölött, kezében hangszer.
A tükörképem.

„Én szurkolok.” – kacsint a szél, és továbbnyargal messzi útjaira.

Köszönöm!

Sziasztok kedves Olvasók!

Tegnap egy nagyon jó dolog történt velem:

Elértem a 3000 látogatót, aminek nagyon-nagyon örülök! Annak meg még inkább, hogy a visszajelzések alapján, volt akit megérintett a mondanivalóm.

Ezeket NEKTEK köszönhetem!

Üdv, Honey*

Ötödik díjam

Köszönöm a díjat Linanak!

Szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat
2. Felsorolunk 4 bloggert, akiknél 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról!

Zuzuherceg
GabriElla Fisher
Bells
Nicole

Viharos szeretőm

Tomboló elemek odakint, idebent,
Odakint villámlik, bent vágytól remegek.

Villám villanásban fénylik fel a tested,
Az alabástrom szobor nem fénylene szebben.

Villámnak tört nyila izzik a szemedben,
Meleg tekinteted most lángolva perzsel.

Félek a villámtól, de Te itt vagy velem,
Testeink vihara megnyugtatja lelkem.

Üzenet a Hargitáról

Üzenem a Hargitával:
Szeretlek,
Szívemben suttogom:
Szeretlek,
Csicsergi a vidám patak:
Szeretlek,
Messzeségből lükteti lelkem:
Szeretlek,
Bólogatják a nagy fenyők:
Szeretlek,
Éneklik a szálló felhők:
Szeretlek,
Táncolja a réti szellő:
Szeretlek,
A virág is azt mondja,
Helyettem:
Mindennél jobban SZERETLEK!

Hajszabadság

A nő fáradtan rogyott le a játszótéri padra. Nem értette, hogy a három gyerekének még honnan van energiája mászni, csúszni, hintázni, futni, mozogni. Őt teljesen elfárasztotta a munka, az anyaság, a házi asszonyság, a feleségi lét. Mindenben 110%-on akart teljesíteni.

Otthon katonás rendben álltak a polcon a tányérok, egymással párhuzamosan feküdtek az illatos, tiszta törölközők. Ragyogott minden, pornak helye nem volt. Az irodában becsülték, tisztelték a munkáját. Várták kreatív ötleteit, pontos feladatvégzéséért egyre jobb szakmai eredményeket ért el. Férjét minden este meleg étellel várta haza, szerelmi életüket táplálta, s hogy életben tartsa a tüzet, próbált kívánatos maradni, és nyitott volt férje szexuális közeledésére. Gyermekeit a legjobb iskolába íratta. Különórák, szakkörök, zenetanulás, sport... Egyik helyről a másikra vitte őket. A nevelésben konzervatív volt, ezt látta otthon, ezt követte ő is.

Kívülről úgy tűnt, hogy minden működik. Fizikailag így is volt, ő mégsem érezte boldognak magát. Üres volt, fáradt és hiába a tökéletesség, mégis elégedetlen. A nagy hajtásban ideje sem volt ilyeneken gondolkodni, de ott a napfényes tavaszi ücsörgésben, előjött egy élet problémája.

Hintázó nagylányát nézte. Meglazult a kontya. - jegyezte meg magában. Ki fog esni a hajgumija, meg kéne igazítani. - szólalt meg benne a maximalizmus, de ereje nem volt, hogy figyelmeztesse gyermekét. Azután valami különöset érzett:
"Milyen gyönyörű ez a lány, így félig kibomlott hajjal."
A szívét szeretet öntötte el. Már régen érzett ilyet. A napok rohanásában, a törtetésben a tökéletesség felé már arra sem volt ideje, hogy érzéseket tápláljon.

Kinek akarok én megfelelni? - kérdezte önmagától. Eszébe jutottak a magazinok, a TV műsorok, az emberek... Minden, ami elvárja, hogy minden perfekt legyen minden és mindenki. Gondolatai mögül kitekintve azt látta, hogy a világoskék hajgumi végleg kioldódik lánya barna hajkoronájából és szabadon száll a levegőbe, lágyan lelibbenve a színes kavicsok közé. A gyönyörű hajzuhatag repült a Duna-menti ég kéklő hátterével maga mögött.

"De jó volna így szállni nekem is...!"

Onnantól kezdve tudatosan próbálta kioldani az életéből a szoros hajgumit. Lelkivilágát nem tekerte szigorú kontyba, hanem igyekezett hajszabadságban létezni, és ha olyan napja volt, még kócosan is tetszett magának, sőt másoknak is. Kibontott életfrizurával érdekes módon már nem 110%-on, hanem 150%-on teljesített, mert önmagát adta és belső boldogsága meghálálódott, megsokszorozódott.

Negyedik díjam

A díjat köszönöm Reni-nek!!! Köszönöm, hogy mindig fűzöl véleményt a verseimhez! :)




11 dolog rólam:
♥ Rák a horoszkópom. Az erre a csillagjegyre jellemző tulajdonságok közül a családcentrikusság és a hangulatváltozékonyság érvényes rám.
♥ Néha van olyan, hogy valamiről azt gondolom: "Ez már annyira gáz, hogy jó." A legutóbb egy csillogó, mosolygó műanyag virágot láttam meg egy kertben. Giccses volt, mégis azóta KELL egy olyan! :)
♥ Imádok utazni! Ez számomra egyenlő a kalanddal, élménnyel, ismeretszerzéssel, élettapasztalással.
♥ Sokszínű személyiség vagyok, rengeteg dolog érdekel. Terveim között szerepel egy olyan blog, ahol meglátásaimat, gondolataimat, tapasztalataimat megoszthatom különféle témákban.
♥ Kávéfüggő vagyok. :$
♥ Zeneileg mindenfélét szívesen hallgatok. A mulatós, a komolyzene, népzene, rock, romantikus slágerek közül is vannak kedvenceim. A magyar dalokat jobban szeretem, mint a külföldi szövegűeket.
♥ A blogon szerepel egy fénykép, amin a barátom látszik. Ő az! :) Nagyon szeretem ŐT! :)
♥ Az igazi nevem Hanna. A Honey abból jött, hogy mikor Németországban babysitterkedtem, akkor a kisfiúk, akikre vigyáztam Hanninak hívtak, ami kicsit "háni"-san hangzott. Ebből már csak egy lépés volt a méz angol megfelelője. A mézet egyébként nagyon szeretem. A csillag pedig utalás erre a versemre:
Csillag szeretnék lenni... (Elsősorban neked Reni! :))
♥ A legjobb barátnőm egyben a kolis szobatársam, csoporttársam, szerkesztőtársam (Kanapé), valamint együtt kezdtünk blogolni. Ő itt tevékenykedik: Zuzu herceg világa
♥ A barátaimat Isten ajándékának tekintem.
♥ Van egy bolond, koromfekete cicám, akit Bagirának hívnak.

Válasz a kérdésekre:
 
1. Mért kezdtél el írni?
Élénk képzelőerővel rendelkeztem már egész kis korom óta. Miután alsóban megtanultam a betűket, már bármit papírra tudtam vetni, amit az agyam kigondolt. Azóta élek az írás varázsló erejével.

2. Mi az, amit szeretsz benne?
Az általa kapott teremtő erőt, illetve én itt élem ki a művészet iránti elsődleges hódolatomat.

3. Mi a kedvenc időtöltésed?
Szeretek sétálni, a szeretteimmel lenni, sportolni, olvasni, írni, játszani, zenét hallgatni, kirándulni, utazni, néha még takarítani is... :) Rengeteg minden van, amit szívesen csinálok! :))

4. Szereted olvasni mások blogjait?
Igen. Főleg, ha belelátok kicsit a sorok mögötti személyiségbe. Érdekesek az emberek, jó felfedezni a másikban, ami bennem is élő és eleven dolog.

5. Szereted a költészetet?
Igen, bár ritkán, de volt rá példa, hogy csak leültem egy verses kötettel és elmerültem a szavak összecsengésében és a versek tartalmában.

6. Vannak-e kedvenc könyveid és melyek azok?
Természetesen akadnak. :) Regény kategóriában: Babay Bernadette - Bombajó nagyanyó. Ezen kívül egy ideje szívesen olvasok pszichológiai jellegű könyveket, melyek párkapcsolatokról, önismereti kérdésekről szólnak.

7. Kit tartasz a blogvilágból tehetségesnek?
Nem szeretnék senkit megnevezni, mert a tehetség megállapításához nem értek. Van, aki jobban fejezi ki magát, jobban átjön a stílusa, de aki önmagát adja a műveiben az mind tehetséges. Legalább az önkifejezésben. :)

8. Mi az, ami inspirál?
Mindig más... A természet, az emberek, élethelyzetek, érzések, zenék, képek... bármi.

9. Szereted kritizálni magadat írás terén?
Nem igazán szoktam. Persze, ha érzem, hogy valami még nem az igazi, akkor addig próbálok javítani rajta, amíg nem találom megfelelőnek. Mások véleményére azonban nagyon kíváncsi vagyok és az építő kritikának mindig örülök, bár nem mindig javítok/változtatok, csak ha magaménak érzem az újított művet.

10. Hova szeretnél mindenképp eljutni az életben?
Mindenhová!!! :) Görögországba, Spanyolországba (főleg Barcelonába) és a Bahama-szigetekre. Legalábbis ezek az elsődlegesek jelenleg. :)

11. Vannak félelmeid? Melyek azok?
Félek a szeretteim halálától. Nem szeretem a bezártságot, és a villámlás/dörgés/vihar sem tartozik a kedvenc dolgaim közé.

11 kis kíváncsi kérdés Daydreamer számára:
1. Mért pont a dráma műfajt választottad az érzéseid megfogalmazására?
2. Az ország melyik részében laksz?
3. Mennyi idős vagy most?
4. Mikor és mért kezdtél bele a blogolásba? Mik a tapasztalataid?
5. Mit gondolsz a blogomról?
6. Mit jelent számodra az írás?
7. Nevezz meg egy olyan blogot, ami sokat jelent neked!
8. Ha nem fekete/szürke lenne a háttér a blogodon, milyen szín jönne még képbe?
9. Milyen különleges képességet választanál, ha lehetne?
10. Kérdezz valamit te is tőlem! :)
11. Máshol is írsz, mást is írsz, van-e másik blogod? Ha igen, miféle?

Szeretettel: Honey*

Csillag szeretnék lenni…

Csillag szeretnék lenni.
Fényesen csillogó,
Boldog életeknek utat mutató.

Fénylenék mindig,
Hogy mindenki lásson,
S világos testembe belekapaszkodjon.

Bókok

A szélcsengő játékos csilingeléssel jelezte a hobbibolt tulajdonosának, hogy beléptem. Vidám hangjával nem tudtam azonosulni. Rossz kedvem volt. Vagyis... vagyok annyira felnőtt, hogy bevalljam, a Zöld szemű szörnyeteg nem hagyott nekem nyugtot. Féltények voltam. Mindenkire.

Pedig tudtam ennek csak az önbizalomhiány az oka, rémeket látok, de valahogy aznap utáltam magamat. Semmi sem volt jó.

A bácsi mosolyogva jött ki a pult mögül.
- Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Üvegfestéket keresek. - feleltem, mire rámutatott egy polcra, ahol a szivárvány minden árnyalatában sorakoztak a színes folyadékok. A kinti napsütés éppen hátulról világította meg az üvegcséket. Pompáztak, ragyogtak, fénnyel árasztották el a helyiséget. A színek beszélni kezdtek:

A lila azt mondta:
- Olyan szép a hajad! .. mint egy királylánynak. :)
... mintha ezt már hallottam volna az egyik csoporttársamtól.
A zöld így szólt:
- Tetszett a tegnapi írásod.
... ezt nem a barátom írta nekem?
A halvány-rózsaszín elfogultan dicsért:
- Istennő vagy!
... ugyanezt mondta az egyik lány az éjszaka. Pedig csak egy műanyag poharat adtam neki.

Így tovább... és tovább, míg végül rá nem jöttem:

A bókok színes üvegcsék az agyunk egyik polcán, s mikor önbecsülésünk hiányával küszködünk, csak fel kellene pillantanunk arra a bizonyos polcra, hogy kiszínesedjen a világ, valamint rájöjjünk, hogy ezek a színek igazából belőlünk fakadnak.

Harmadik díjam

Köszönöm szépen a díjat Dorothy Large-nak!!! Nagyon jól esett, hogy akkor sem felejtettél el, ha az utóbbi időben eléggé inaktív voltam!

1. Mi volt az a könyv/film/blog, ami teljesen megváltoztatta a nézőpontodat?
Voltak sztorik, amik alakították/változtatták/továbbvitték az életemet, de olyan, hogy 180 fokos fordulatot vett volna az életem valamitől, olyan nem volt.

2. Kiről mintázod a szereplőidet?
Leginkább a körülöttem élők személye ihlet meg, de sose teljes ábrázolást adok, hanem azt jelenítem meg a lényéből, ami elsőként megragadott.

3. Mi ihlette a történetedet?
Ez a blogom nem folytatásos történet, hanem kis szösszenetek, melyek persze apró, rövidke cselekménnyel is rendelkeznek többnyire. Minden ihletet adhat, és adott is. Kevesen tudják, de egyébként próbálkoztam regénnyel is, sőt ezt nem adtam még fel. Egyszer azt is fel fogom tenni, ha úgy látom jónak. Azt egy vonaton dolgozó kalauz ihlette... :) A már kész (14 oldalas) "regényemnek" pedig egy buszsofőr adta az alapját.

4. Ki a kedvenc bloggered?
Kettő is van. Egyik sincs előbb, mint a másik!
-Zuzu herceg világa
Aki ezt szerkeszti, nem csak egy blogger, hanem az egyik legjobb barátnőm, csoporttársam, szobatársam, blogtársam (Kanapé) stb. A szerkesztésben lehet, hogy nem olyan látványos az oldala, viszont együtt kezdtünk bele az írásaink internetes megjelenítésébe, egymás kritikusai vagyunk és én látom a külsőségek mögött az írásainak a tartalmát, úgyhogy ezért ő az egyik kedvencem!
-The Soul's Journey
Szattit sokan ismerhetik a blogvilágban. Nem ez az egyetlen oldala, de ő sem feltétlenül az írásai miatt a kedvencem (Persze azok is remekjók!!!), hanem mert a virtuális életben nagyon jó barátnők lettünk.

5. Melyik blogot olvasod rendszeresen?
Sajnos, most, hogy a sajátomat sem frissítem rendszeresen, így olvasgatni sem nagyon szoktam, pedig szeretnék!! Több van, amit kifejezetten kedvelek. Főleg azok ragadnak meg, amelyekből árad a szerkesztője személyisége, akik önmagukat adják. Tetszik, hogy 13-14 éves lányok is vannak, akik merik vállalni a gondolataikat, melyek ráadásul mélyek és őszinték. Szeretem a verseket, novellákat, a kritikás blogokat és a pályázatokat is. A fanfictek nem állnak annyira közel hozzám, de folytatásos/történetes oldal is van, melyet szívesen olvasok.

Akinek küldöm:

életszemlélet.

Kérdéseim pedig:
1. Mennyi idős vagy jelenleg? Mit tanulsz?
2. Mondj öt szót, amit éppen jellemzi a szerelemmel kapcsolatos érzéseidet!
3. Mit jelent számodra, ha kapsz egy díjat?
4. Mesélj 5-10 mondatban a kutyusodról!
5. Fejezd be: Nagyon szeretnék most egy...

Változás#1

"A tűzálló üveg fényes felületén szivárvány színben csillogott az üvegmosó folyadék. Lassan szívódott fel, maga után hagyva a tökéletes tisztaságot. A papírtörlő és én alig kellettünk. Az ablakon beáramló tavaszi friss levegő csókot lehelt a sütő ajtajára, odavarázsolva az újjászületést."
Sziasztok!

Ezzel a kis szösszenettel szeretném bevezetni a mondandómat, melyben több mindent szeretnék összefoglalni.

Először is, bocsánatot kérek azért, mert az utóbbi időben eltűntem a blogvilágból. Ez lehet, hogy csak nekem okoz némi lelkifurdalást, de talán a kevés olvasóm, a cseréim, Ti mégis hiányoltatok kicsit... Szóval BOCSÁNAT!!!

Másodszor, szeretnék köszönetet mondani. Hálás vagyok azért, mert offline életem alatt is érkeztek cserefelkérések, kritikák, díjak, kommentek stb. Jól esett látni, hogy nem felejtettetek el, úgyhogy KÖSZÖNÖM!!!

Végül, de nem utolsó sorban ígéretet szeretnék tenni. Erre utal az első pár sor. Ahogyan a takarítás újjávarázsol egy tárgyat, egy lakást, így szükséges a blogomat is megújítani. Szeretnék változtatni, kicsit csinosítani rajta, de még "kezdő vagyok a szakmában", meglátjuk mennyire lesz átláthatóbb, tetszetősebb. Ezen kívül bepótolom a díjak megválaszolását, mert azzal nagyon el vagyok maradva. Tehát ÍGÉREM, hogy visszatérek és hozzátok is igyekszek sűrűbben benézni!!!

Üdv, Honey*

Első díjam

(Ez a bejegyzés már régóta fent van a blogon, csak nem az átalakítás során kerül most /pár hónappal később/ ki a főoldalra. Amikor kaptam: 2013. február 12.)

Tegnap este fáradtan, mérgesen, borzasztó rossz kedvvel értem haza. Nem kellett volna már bekapcsoljam a gépemet, de gondoltam kínzom még egy kicsit magamat. Erre ez fogadott!


 








 

Annyira jól esett, hogy ezt a Facebookos posztot szülte: "Mikor fájó szívvel becsuksz magad mögött egy ajtót, biztos lehetsz benne, hogy valahol kinyílik egy másik, ami majd megmosolyogtat. :)"

Köszönöm a díjat Szanii-nak!!! <3

Szabályok:
- Tedd ki a blogodra! Ha ez kész...
- Írj öt dolgot magadról! Ha ez is kész...
- Válaszolj azokra a kérdésekre, amiket feltettek neked! És ha ez is kész...
- Tegyél fel öt kérdést annak, akinek küldöd! Végül...
- Küldd tovább öt embernek.

Öt dolog rólam:
- Van 5 fiatalabb tesóm és imádom a családomat
- Néha úgy érzem magam, mint egy csiga, aki a hátán cipeli a házát, amikor napokig egy utazótáskából élek és körbejárom életem 4 fontos színterét
- Nagyon sok minden érdekel, amit néha nehézségként élek meg
- Apró dolgokban látom az élet szépségét, az élet értelmét
- Meg akarom menteni a világot! :D ...bár tudom, hogy képtelen vagyok rá...

Szanii kérdéseire adott válaszaim:

Mikor kezdtél el blogolni, és miért pont ezt a témát választottad?
Nagyjából másfél hónapja. Előtte volt weboldalam és facebook-os oldalam, aztán egy barátnőm tanácsolta, hogy blogon keresztül még több embert el lehet érni. Így megpróbáltam. Azt kell mondjam, tetszik. :)

Milyen gyakran szoktad látogatni a blogomat? Mi az ami a legjobban tetszik, és mi az, amin te változtatnál?
Amikor valami újat látok megjelenni, be szoktam kukkantani, aztán, ha megragad valami, akkor olvasni kezdek. Tetszik, hogy sokféle vagy és sok minden érdekel. Bár egy kicsit zavaró, hogy mindent egy oldalon próbálsz megmutatni, ami szerintem kicsit zsúfolttá teszi a blogot. Amin én változtatnék, hogy tennék fel önálló gondolatokat is.

Hány éves vagy és hányadikos?
Az első évente változik. :) Jelenleg 20 vagyok és első éves óvodapedagógus szak hallgató.

Vannak saját idézeteid, verseid, történeteid?
Ezekkel van tele a blogom :)

Van meghatározó dátum az életedben?
A legmeghatározóbb 1992. július 6., amikor megszülettem. Sokat veszítettem volna, ha ez nem történik meg :))

Kérdéseim:
- Mi késztetett először írásra? Hogyan kezdődött az írás szeretete?
- Vers, novella, regény (hosszabb történet), idézetek, esetleg egyéb... melyik műfaj áll hozzád legközelebb?
- Mit tanulsz/dolgozol?
- Van-e olyan nagy világrengető álmod, amit szívesen megosztasz velünk? :)
- Mi a véleményed a blogomról? (Kíméletlenül jöhet bármi! ;))

Akiknek küldöm:
http://alwaysrememberwhoareyou.blogspot.hu/
http://zuzuhercegvilaga.blogspot.hu/
http://bells-novellak.blogspot.hu/
http://thesouls-journey.blogspot.hu/
http://titokzatosversek.blogspot.hu

Összetört üvegek - kiteljesedett énkép

Addig csak távolról néztem a hatalmas, de már üres gyárépületet.

Akkor azonban átléptem a nyikorgó vasajtó túloldalára. Por szállt föl és sitt szag uralta a teret. A sarokban nedvesen ült a penész. Óvatosan lépkedtem az üvegcserepeken, melyek csikorogva daloltak a cipőm talpa alatt.

Mindezt könnyeim sós függönyén keresztül érzékeltem. Az egész gimis osztályom cikizett. Nekem, aki mindig a tökéletesre törekedett, fájt, hogy a hibáimmal szembesítenek nap, mint nap.

A felnőttek sokszor mondták, hogy ne foglalkozzak velük, hisz, ami a fiatalok értékrendje szerint hiányosság, az a világ szemében erény lehet. „Az, hogy kitartóan küzdesz jó célokért, igenis hasznos dolog. Még akkor is, ha az osztálytársaid utálnak, mert a munkavégzés kapcsán olykor hiányzol a tanórákról. Ugyanakkor én tudom, hogy a karitatív tevékenységed egyáltalán nem megy a tanulás rovására.” – mondta a minap a kedvenc tanárom.

Hittem is, nem is a szavait. Örültem, hogy a felnőttek becsülik munkámat, mégis fájt, hogy a kortársaim szemében nulla vagyok. Pedig próbáltam nekik is megfelelni. Együtt cigiztünk, ott volt a helyem az összes buliban, oszlopos tagja voltam a társaságnak. Ez az életmód odáig juttatott, hogy megbántottam vele valakit, akit nem szerettem volna. Hiába kértem bocsánatot, hiába tűnt úgy, hogy megbocsájtott, mégis ellenem fordított mindenkit, az egész osztályt.

Lassan egyedül maradtam. Magányom csendjében volt időm ráébredni, hogy olyanoknak akartam megfelelni, akik meg sem érdemlik és olyan eszközökkel, melyekkel önmagamnak is hazudtam. Álarcban töltöttem éveket, görcsösen. Mit kaptam érte? Egy rakás hamis barátot.

Bár már rájöttem ezekre, még mindig fájt. Az összes beszólásuk, cselekedetük ellenem, égetett odabent.

Az a nap is ilyen volt, ezért menekültem a rég elhagyott gyárépületbe. Egy rozsdás fémkorláton ültem. Keménysége, hidegsége, kényelmetlensége kevésbé zavart, mint társaim maró szavai. Könnyeimen keresztül felnéztem az ablakokra. A homályos üvegeket szinte mindenhol megszakította a hiány. Sok-sok kitört részlet, nem egész, hibás. Mégis, ezeken keresztül láttam ki. Tisztán kéklett az ég, egy fa ágai között madárka család trillázott. Mindezt csak a hibákon keresztül láttam, láthattam.

Lehet, hogy, amit valaki hiányosságnak fog fel, másnak az a szép énbennem? – tettem fel a kérdést önmagamnak. A válasz pedig ott volt a régi gyár összetört ablakaiban.

Az én Univerzumom

Néztem a képernyőt. A nő remegve, fizikai fájdalmakat átélve utazott az Univerzumon át. Mégis tudtam, boldog. Boldog, mert a végtelen, a hatalmas bolygóközi tér összes csodáját láthatja. Csillag-milliók mellett suhant el, átúszott a Tejúton. Utazott, repült egy varázslatos, ismeretlen, gyönyörű világban. Felfedezte, átélte mindazt, amit az nyújtott neki.

Miután vége lett a filmnek, Ő még félálomban megkérdezte:
- Te beleültél volna abba az űrkapszulába?
Megráztam a fejemet.
- Nem hiszem. Valahogy engem sosem vonzott annyira a Földön kívüli lét.

Nyugodt szuszogásából ítélve, szinte éreztem, hogy már a válaszomat sem hallotta. Elaludt. Befészkeltem magamat a karjai közé és tovább gondolkoztam a filmen, meg a kérdésen. Fülem alatt ott lüktetett a szívverése.

Becsuktam a szememet és az Ő arca jelent meg előttem. Elárasztott a puszta tudat, hogy van nekem és ez szeretettel töltötte fel a lelkemet.

Olyan Ő számomra, mint egy saját Univerzum. Hatalmas, kiismerhetetlen, felfedezésre váró, ugyanakkor lenyűgöző, izgalmas, fenséges. Kettőnk kapcsolatába belépve, beleültem abba a bizonyos űrszerkezetbe. Azóta repülök… egyenesen a csillagokba.

(FILMÉLMÉNY – A KAPCSOLAT)

Nem tudok...

Nem tudok játszani,
Nem tudok mást adni,
Nem tudok más lenni,
Nem tudom elfedni.

Azt adom, mi vagyok,
Nem játszok darabot,
Önmagam maradok,
Ha bele is halok…

Az ég hangja

Mosolyogva érkezett a hintákhoz, akkor még napsütésben fürösztöttem a Duna-partot.

Éreztem, hogy a lány lassan olyanná alakul, mint én. Végig láttam a folyamatot.

Mikor fellegeket terítettem a tájra, beborult az ő szíve is. Nem miattam, a fiú miatt. Túl sokat agyalt rajta, gyötrődött, a lelkét köd fedte be. Ekkor én is szürke gomolyagot eresztettem a hullámok hátára.

Elindult visszafelé. Figyeltem, ahogy felfelé baktat a szűk, macskaköves utcán. Már képtelen volt sírni. A lelkemben volt a lelke és üresség ült benne. Tudtam, a könnyek segítenének, de száraz volt a szeme, a szíve.

Helyette kezdtem folyatni cseppjeimet, sírtak a fellegeim. Ő felnézett rám. Arcán csorogtak végig esővizem vékony patakjai:

„Köszönöm.” – gondolta a lány és nem bánta, hogy eláztattam, mire hazaért. Tudta: az ő könnyeit sírom.

Az én barátnőm

Hétfő reggel másra sem vágytam, minthogy az ablakon besütő napfényben elkortyolgassam a kávémat. Nem lehetett volna szebb a nap kezdete, hisz drága szobatársam kikészítette az asztalomra a mindennél jobban óhajtott tejeskávémat. Mosolyogva bújtam ki az ágyból és álmosan botorkáltam ki a koli konyhájába, hogy felmelegítsem a karamell-barna folyadékot.

Félig kinyílt szememmel nem észleltem, hogy a mikró tálcáját valaki kiemelte és elfelejtette visszatenni. Meg aztán nem is számítottam rá. Ahogy azonban belehelyeztem a bögrémet, az alul lévő mélyedés elnyelte azt. A kávém szétfröccsent, szinte az egész helyiséget beborítva. Mérgelődve, de alázattal takarítottam össze és kitöröltem az agyamból reggeli, békés kávézásom képét.

***

Még volt tíz percünk az órakezdésig, de barátnőm már sürgetett, ami nem jellemző, hisz már szinte hozzászoktunk, hogy örökké késve érkezünk.
- Hová sietsz? – kérdeztem.
- Még akarok venni valamit a büfében.

Ez elfogadható válasznak tűnt, így elindultunk. Belépve a kajaillatú helyiségbe, megszólalt:
- Egy kávét kérek.
Megdöbbenve vetettem oda:
- Még egyet!? Most ittál.

A következő szavai hallatán azonban a meghatottság apró könnyei gyűltek a szememben:
- Te hülye, NEKED.

Kipislogva a sós cseppeket, csak ennyit mondtam:
- Hát ilyen barátnőm van nekem.

Megszületés

Minden egyes reggel egy újjászületés, egy jobb élet reményében kelünk fel.

Először csak egy halvány fénycsíkot észleltem, lassan nyílt a szemem a világra. Nagyot szippantottam a kávé illatú levegőből, megtelt a tüdőm az éltető oxigénnel. Szinte lebegve botorkáltam ki a konyhába. Megláttam a köldökzsinóromat, kötődésem szimbólumát. Megnyugodtam: a kávéfőző fekete vezetéke be volt illesztve a konnektorba, onnan szívva magába a működtető energiát. Béke áradt szét bennem, volt még kötődés, volt még egy meleg, biztonságos burok, ami védett a külvilágtól. Az egyenletesen kotyogó hang adta szívdobbanásom ritmusát.

Széthúztam a függönyt, rácsodálkoztam a világra. Megérkeztem! Kitöltöttem magamnak a fekete italt, és mint mohó gyermekszáj szívja anyja mellét, úgy kortyoltam az éltető lét.

Így születek újjá nap, mint nap…

Tavaszi ár

Hömpölyög az Ipoly a réteken,
Nem viszi semmilyen értelem.
Hullámok csapkodják életem,
Elzárják tőlem a végtelent.

Állni és nem folyni, ez kényelem,
Számomra legnagyobb félelem.
Árasszon el száz érzelem,
Szárnyalnom így lehet énnekem.

Ha lelkem majd nem csak tévelyeg,
Hanem árad, mint folyó a réteken,
Visszakapom végre az életem,
S meglelem benne az Édenem.

5 méter távolság...

Csak 5 méter, mégis mekkora távolságnak tűnik…

Felnéztem a könyvből és vettem a merszet, hogy odapillantsak a férfira. Vágyaim alanya csak 5 méterre ült. Az ablakon beáramló tavaszi fuvallat táncot járt a fehér függönnyel. Épp oly féltakarásba vonva a fekete pólós fiút, mint amennyire sötét lepel lengett érző lelkem felett, homályba szorítva az érzelmeimet. Hiába tűnt könnyednek a szél és a függöny keringője, eltakarta Őt… csak alakjának vonalait láthattam. A szívem pedig ugyanezt érezte. Nincsenek éles kontúrok, csak elmosódott pacák…

Ahelyett, hogy örülnék a napsütésnek, a sok csicsergő madárnak, a tavasznak, vihart várok. Orkán erejű szél jöjjön, mennydörgés, villámlás és SZAKÍTSÁK LE A FÜGGÖNYT!!!

Hősök

- A kedvenc sorim a Hősök. – nyávogta egy cicababa hang a hozzá hasonló platinaszőke barátnőjének.
A hideg is kirázott ennek a megnyilvánulásnak a hallatán. Bedugtam a fülhallgatómat és lehunytam a szememet. Bezárkóztam a fantáziavilágomba, képzeletem puha magányába burkoltam magam. Ott már várt rám a saját Hősök sorozatom.
Szerepel benne egy anyuka. Különleges képessége, hogy minden reggel hajnalban kel, hogy dallal ébressze kisfiát. Palacsintát készít, akkor is, ha nincs kedve hozzá. Hat gyermeket nevel, fáradhatatlan munkával. Férjét szeretettel várja haza, nyitott szívvel hallgatja urát. Minden nap tesz azért, hogy csinosítsa, rendezze a házat. Emellett mosolyog, örül az életnek, tanul, képzi magát, mindig cselekszik. Alázattal szolgál, de kőkemény jellem. Álmokkal, elképzelésekkel, melyek felé örökké törekszik. Számomra ő az etalon, a követni való példa.
Van benne egy apuka, aki éjt nappallá téve dolgozik, hogy eltartsa a családját. Közben tanul, nevel, törekszik mindig és mindig jobb lenni. Mitől különleges? Attól, hogy annyira emberi, ahogy küzd a világ ellen a világért. Bárcsak lennének ilyen fiatal srácok, mint amilyen ő 45 évesen!
A legédesebb karakter a főszereplő csajszi kisöccse. Ő a legminibb hős. A kedvenc epizódom az volt, amikor megtanult görkorizni és hóban, sárban is azzal ment óvodába. Egy másik részben segített a házimunkában, terített vagy volt olyan is, amikor szétosztotta a névnapjára kapott csokit.
A mellékszereplők közül kiemelnék párat: Egy óvónő azzal vált hőssé, hogy három héten keresztül teljes műszakban dolgozott. Van benne egy vidéki buszsofőr, aki felelősségteljesen szállítja minden nap az utasokat a kátyús utakon. Nem mérgelődik, nem panaszkodik, van ereje mosolyogni, viccelődni, sőt megáll, ha meglát egy út mentén sétáló kamasz fiút. Akadnak még fiúk és lányok, férfiak és nők, akik a mindennapok egyszerű hősei.
Már csak a főszereplőről nem esett szó… Sajnos sose leszek olyan, mint ő, de azért majd mindig törekszek rá. Ő mindenben olyan tökéletes. Vicces is, de az agya hihetetlenül okos. Bolondos, de tud komoly lenni. Minden szerepben a legjobbat alakítja. A szíve aranyból van és legtöbbször úgy segít, hogy a másik ne tudja meg milyen áldozatokat hoz meg érte. Ha szemetet lát, felveszi, hogy kidobja a következő kukába. Nem mérgelődik mások hülyeségén, hanem teszi azt, amiről úgy érzi, képes rá. Márpedig ő mindenre képes! Szeretnék én is ilyen lenni!
Kinyitom a szememet és csak bámészkodok. Imádom ezt a sorozatot. Főleg azért, mert nem kell vele megvárjam a kedd 23:20-at és a szerda 0:10-et, hanem egész nap nézhetem. Mert az IGAZI HŐSÖK KÖZTÜNK ÉLNEK!!!

Ellibbensz

Már csak egy fekete selyemkendő vagy,
Könnyedén fölkap a szél,
Átsuhansz hegyen-völgyön,
Tőlem messze térsz.

Jobb is így nekünk,
Hogy újat kezdhetünk,
Fekete selymünkből levetkezhetünk,
S színes új ruhát magunkra ölthetünk.

Illatba rejtett életbölcsesség

Álltam a kolis fürdőszoba közepén. A polcon megláttam egy halványzöld tubust, rajta: Fa Joghurt Aloe Vera krém tusfürdő.

A barátnőmé, de sebaj, beleszagolok.
Kipattintottam a fedelét, odahajoltam és kicsiket szippantottam az illatból.

Előjött az emlékezés dzsine. Magával ragadott és visszarepített 2007-be, egy másik fürdőszobába.
A koli zuhanya alatt álltam és elgondolkozva szappanoztam magam a saját joghurtos, aloe verás tusfürdőmmel.
Imádtam az illatát, a zuhanyzás tisztító, felszabadító érzését. Ráérősen csorgattam magamra a vizet, a hab kényelmesen folydogált le testemen. Agyamban lassú táncot jártak a gondolataim, gondjaim:
"Hiányzik a családom… Szeretem a barátaimat… Jó itt, de jobb lenne otthon… Milyen mókás lány ez az Erika. Olyan kis cuki és mellé vicces is. Ma is hasfájósra nevettük magunkat, miközben a pirítós kenyereket készítettük. Mindenkinek meg volt a maga feladata. Én kaptam ki a forró szeleteket a sütőből, majd Eri megvajazta és a fiúk mind megették. Legalábbis majdnem mind… :) Ugyanakkor alig másfél éves a kisöcsim. Rossz érzés, hogy kimaradok a fejlődéséből.”

Bűntudat

Fáradttá tesz a vonat zötykölődése. Legszívesebben lehunynám a szememet, de valami nem hagyja. A kíváncsiságom nem altat el. Mindig néznem, mindig figyelnem kell.

A havas tájat, a fehér takaró alatt alvó kidőlt fákat, a földre hulló indákat, nyuszikat, őzeket.

Lassan falu következik, előtte vasúti átkelő. Nézek előrefelé.
Ki az az őrült, aki ott integet? Már messziről látni. Mi a csuda baja van?

Elhalad a vonat. Egy nagydarab, mamlasz fiú. Talán fogyatékos. Mögötte az anyja áll és fogja. Talán, hogy ne fusson a szerelvény elé.

Csak nézek, nem integetek vissza. Morcosan bámulok kifelé…

…aztán fájni kezd. Belém nyilall: Ezt az embert olyan boldoggá tette volna, ha valaki viszonozza üdvözlő gesztusát. Én arra nem voltam képes, hogy felemeljem a kezemet.

Pedig annak idején, sőt néha most is hányszor szórakozok azzal, hogy vonatról, vagy vonatnak integetek.

Még mindig bánom… Ellenben remélem, hogy őt már az is boldoggá tette, hogy ott állt kint és a sűrű hóesésben lengette a karját pár ismeretlen felé. Talán ő többet adott nekünk, mint mi tudtunk volna őneki…

Interjú a "Zenekarommal" (A nyertes mű)

A Művelődési Ház világos csarnokában ülök. Mellettem hatalmas, zöld növények, valahol zene szól. Az interjúalanyaimra nem kell sokat várjak, már itt is vannak. Kíváncsian teszem fel az első kérdést:

Mikor jelenik meg az új művetek?
Szív (frontember): Jelenleg van egy félkész mű, amelyen az Orral dolgozunk közösen. Az alapgondolat régóta meg van. Egyelőre még érlelődik, de bízunk benne, hogy a napokban be tudjuk mutatni.

Az Orrhoz fordulok.

Mi a Te szereped ebben a munkában?
Orr: Az alapötletet egy tusfürdő illata adta, amely a múlt emlékeinek képkockáit vetítette a Szív számára. Egy picit beleszólt az Agy is, de Ő inkább külön, magányosan szeret dolgozni.

Mért van így? – kérdezem az Agyat.
Agy (frontember): Legjobban a Kézzel tudok közösen munkálkodni. Közvetlenül irányíthatom és mindent leír, amit megfogalmazok magamban. Ritkán alkotok csak egymagam, de akkor próbálok tartalmas mondanivalóval szolgálni. A többiek olykor-olykor kérik, hogy toldjam meg egy kis plusszal az érzelmek világát. Szívesen teszem, szeretek segíteni.
Kéz: Valóban nagyon kedves az Agy. Bár keményen munkára fog, de mindig hagyja, hogy ihletet merítsek a Szív számára. Engem ez tölt fel. Megtapintani a bársony puhaságát, a cica meleg szőrét, a másik ember bőrének pulzálását.

„A szem a lélek tükre.” – mondják. Te miben segíted a Szív munkáját? – kérdem a Szemtől.
Szem: Valóban elég szoros szimbiózisban élünk egymással. A legtöbb inger rajtam keresztül jut a főnökhöz. Rengeteg dolgom van. Az emberek nem is tudják, hogy mikor fáradtan pillogok, akkor is éberen figyelem őket. Ami pupilláimon keresztül átjut mind újabb képeket vonz be, összeáll egy képsorozattá, majd a Szívvel együtt gyúrunk belőle egy történetet.

Kíváncsi vagyok egy konkrét sztorira arról, hogyan születik egy közös alkotás.
Száj: Az előbb ittam egy isteni olasz kávét. Megveszek ezért az édes-kesernyés ízért. A fekete karakánságát oldja a tejszín fehér könnyedsége. Úgy érzem, egyszer egy novella alapját fogja adni ez az íz.
Orr: Engem az illata bűvöl el. Olyan, mint egy levegőben úszó varázsszalag. Megérzem, belekapaszkodok, és ennek mentén bizonyára elérek a kotyogó kávéfőzőig.
Fül: Ó az a mennyei muzsika, amit a lefövő ital ad. Szeretem hallani. Módszeres, lüktető hangja zene számomra.
Szív: Engem is megdobogtat. Néha sajnos a koffeintartalma miatt, de mégis imádom. Felidéződnek bennem a „hajnali” 10-es álmos kávézások a barátnőimmel, a Kávéházi nyári munkám, a kedvenc cukrászdám lila-virágos tapétája.
Kéz: Az milyen egy klassz hely! Domborúak a minták, igazi élvezet volt végigsimítani a falat… A témához visszatérve: csak melegen szeretem a kávét. Fogom a bögrét és a porcelánfalon átszűrődő kellemes meleg felolvasztja ujjaim görcsös merevségét.
Szem: A többiekhez hasonlóan, én is szeretek kávézni. Általában tejjel/tejszínnel fogyasztjuk. A legszebb, legfinomabb látvány, ahogy a fehér folyadék kacskaringós keveredéssel megszelídíti a fekete italt. Mindig elvarázsol! Ahogy az előbb az is, ahogy a kávé barnára festette a habot és csíkokban ült egymás mellett a két szín az ital tetején. Szebb kép volt, mint bármely híres festmény.
Agy: Nálam a munkafolyamat része egy csésze fekete. A gőzében ihletet lelek. Meg aztán van, hogy fáj a fejem és akkor csak a kávé segít.

Köszönöm! Ezt jó volt hallgatni. A szem mellett a munkák másik oroszlánrésze rád hárulhat. – nézek a Fül felé.
Fül: Tény, hogy nekem is oda kell figyelnem, hisz bármilyen párbeszéd nagyszerű alapja lehet egy szöveganyagnak, hisz a háttérben szóló zene hatására rezdülnek a Szív húrjai. (A társára néz.) Valójában azonban mi mindannyian ugyanolyan fontosak vagyunk. Csak együtt tudunk komponálni, alkotni.

Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok további munkátokhoz!

Főszerepben: a Mosolyvarázsló

Rendező: az Élet
Helyszín: zsúfolt vonat, Vácról a Nyugatiba
Időpont: dél körül
Szereplők:

• egy aktatáskás fiatalember
• három idétlen kamasz fiú
• egyetemista lány, füle bedugva
• idős néni kosárral a kezében
• anyuka
• kamaszlány
• fiú 

Főszerepben: a Mosolyvarázsló

Első jelenet:
Zötyög a vonat, mindenki el van merülve a saját kis gondterhelt világában. Az Aktatáskásnak megcsörren a mobilja.
Aktatáskás: Hello Péter! (csönd) Igen, hallottam, de van egy kis gond az üzlettel… (csönd) Igen, igen, tudom, hogy sürget a határidő. (csönd) Rendben. Oké, meg fogom oldani. (dühös, pofákat vág) Hello! (kinyomja a telefont és nagyot sóhajt)
Kamasz fiú 1. (megveregeti a másik hátát): Ne is törődj vele, az összes csaj ribanc!
Kamasz fiú 2. (ránt egyet a vállán): Á leszarom, menjünk inni este!
Kamasz fiú 3.: Basszus, holnap dogát írunk matekból.
Kamasz fiú 2. (dühösen): Francba, még az is! Szar ez az élet!
Egyetemista lány kiveszi a fél fülhallgatóját és meghalljuk a dalt:

Hiányzol

Hiába próbálom a szót rejteni,
Hiányzol.
Hiába próbálom az érzést ejteni,
Hiányzol.
Hiába próbálok magamnak hazudni,
Hiányzol.
Hiába próbálok mással aludni,
Hiányzol.

Hiába próbálom bánatom kiírni,
Hiányzol.
Hiába próbálok mindent kisírni,
Hiányzol.
Hiába próbálok rólad nem beszélni,
Hiányzol.
Hiába próbálom büszkén elviselni,
Hiányzol.

Hiába próbálom szívemből törölni
Hiányod,
Hiába próbálok már másnak örülni,
Ha még mindig,
Ha még fájón,
Nagyon hiányzol!

Ne bánts! Menj! ...csak fáj...

Összeroskadok! Fáj itt bent az élet,
Idegeim húrját össze-vissza téped.
Nem vagyok rock gitár, felejtsd el a nevem,
Vagy kiabáld harsogva: Szeretlek kedvesem!
 
Nem hiszem el, hogy játékszer vagyok,
Mért van, hogy tőled csak fájdalmat kapok!?
Húzd ki tőrödet kérlek a szívemből,
Fordulj el végleg szerető keblemtől!

Szakítsuk el a köteléket végleg,
Ez többé már senkit nem éltet.
Te menj el balra, én meg jobbra lépek,
Ne sodorjon feléd többé már az Élet!

Naivan hittem, szép lesz, ha távozol,
Később már nem fáj, ha nélküled álmodok.
Most már érzem, tudom, és szenvedek,
Nélküled reményem veszett el kedvesem...

Dobos fiú - 2

Öt srác ül az asztalnál. Szemtelenül fiatalok.

A Dobos fiú szólal meg először, a semmiből előkapva a témát. Bekapcsolódik a Szóló gitáros, majd véleményt fűznek hozzá a Basszusok is. Az Énekes teszi fel az i-re a pontot. A beszélgetés izzik. Lüktetését a pont jókor, pont jót mondó Dobos adja meg. A többiek szavai mindössze körítést jelentenek. Az ízét az ütemes, megfelelően irányzott mondatok adják.

Csendben ülök, hallgatom őket. A Szóló megszomjazik, elindul sörért. A Basszusok ráunnak a témára, kimennek rágyújtani. Kezd darabjaira esni a társalgás. Csak ketten maradnak. Az Énekes feláll, kihagy a szívverésem, a Dobos bejezi a mondatot, szívdobbanás, az Énekes még mond valamit, újabb lüktetés belül, majd követi a Basszerosokat.

Csönd, én pedig belül meghalok… Egy pillanatra.
- Szia! Te vagy az ájulós lány? – kérdezi tőlem a Dobos, és megtelik élettel a lelkem. Zavartan hebegtem:
- Ja, igen és bocsi, hogy ekkora galibát okoztam a koncerteteken.
- Semmi baj! – mosolyog rám. – Egyébként, hogy hívnak?...
…és beszél, és nem hagyja abba. A fejemben pedig ott motoszkál:
Csak mondd! Azzal tartasz életben. Az tart egybe Engem. Te vagy az Alfa és az Omega. Ha abbahagyod, nincs lüktetés, kialszik a Szív.
A fiúk visszaszállingóznak. A Dobos fiú szólal meg először, a semmiből előkapva a témát. Bekapcsolódik a Szóló gitáros, majd véleményt fűznek hozzá a Basszusok is. Az Énekes teszi fel az i-re a pontot. A beszélgetés izzik. Lüktetését a pont jókor, pont jót mondó Dobos adja meg.

Dobos fiú - 1

Öt srác áll az emelvényen. Szemtelenül fiatalok.

Kezdődik. A dobos verni kezdi az ütemet, a gitárosok belecsapnak a húrokba, majd énekelni kezd a középső fiú. Minden a helyére kerül.

Én pedig állok a terem közepén. Körülöttem tombol az embertömeg, de nem észlelek semmi mást, csak a Zenét. A hangszerek harmonikus összecsengését, melyek körbeölelik az énekes hangját. Bele olvadok, én vagyok a Zene, bennem születik a Dallam.

Aztán kiesik egy gitár hangja, eltűnik a szóló, nem hallottam. Majd megszűnik a basszus. Mintha esne szét az egész. Mégis tartja valami. Elhomályosul a világ. Már csak az ének van és a dob. A sorok végei visszhangzanak a fülemben. Már nem vagyok magamnál. Sötét. Nem hallom az éneket sem. Csak a dob ver. Ütemre. Szívdobbanásra.

Elhallgat. Megszűnik minden.

Éles fény világít a szemembe. Nem akarom kinyitni. Lassan bújok ki szemhéjam takaró függönye mögül. A dobos arcát látom. Engem néz. Kicsit felemelkedek és erőtlenül megszólalok:
- Te csak játssz!
Visszahanyatlok.
Azzal tartasz életben. Az tartja egybe a Zenét. Te vagy az alfa és az omega. Ha abbahagyod, nincs lüktetés, kialszik a Szív.
A koncert megy tovább. A dobos verni kezdi az ütemet, a gitárosok belecsapnak a húrokba, majd énekelni kezd a középső fiú. Minden a helyére kerül.

Lehet így is? ...

A gyerekek buta kis lények. - gondoltam magamban bosszúsan, ahogy a homokozóra néztem. A játszótértől nem messze ültem egy padon. Egy kisfiú éppen ette a homokot.
Csalódott voltam és elkeseredett. Mindig ugyanaz: Küzdök apám elismeréséért. Kiteszem a lelkem azért, hogy legalább egyszer megdicsérjen és büszke legyen rám.
Minden hiába, én már feladom.

Aztán megláttam egy kislányt. Elvarázsolva futott a hinta felé, mikor hirtelen elesett. Ijedten a számhoz kaptam a kezemet:
- Ó szegény!
Ő azonban felpattant és továbbszaladt.
Meglepődtem. Hát ilyen egyszerű lenne? Csak felugrunk a földről, letöröljük a térdünket és futunk tovább az életen át, a céljaink felé?

A kislány angyali mosollyal hajtotta a hintát. Szöszi fürtjei bolondosan szállongtak pofija körül.

Felálltam és azt gondoltam:
Mennyit lehet tanulni a gyerekektől!?...
Már láttam is magamat, ahogy felhőtlen örömmel szállok életem hintáján. Még mindig az apám lökött. Mint gyermekkoromban. De végre nem neki játszottam, hanem magamnak.

Bár azért a homokevést nem próbálnám ki. – tettem hozzá magamban, mosolyogva.

Írok

Van egy dolog, mely mindig éltet
Hitet, reményt ad a léthez.
Mikor képzeletem szemébe nézek
Dalokat írok bele a fénybe.

Mikor a tollat veszem a kézbe
Tavaszt hozok a hideg télbe.
Egy tett, mely mosolyra késztet,
Írok – számomra ez lett a végzet.

2013. január 24.
Terény

A NŐ

Egyedül van. Ráérősen zuhanyzik, lassú mozdulatokkal szappanozza testét. Elmélázva csorgatja magára a forró vizet.

Elegánsan érinti kezét a csaphoz, kecsesen csavarja el a rézkart.

A törölközőért nyúl. Minden idegszálával koncentrál a mozdulatra. Meg van tervezve az utolsó pillanatig. Minden. Mintha egy macska lenne. Gerinccsigolyái egyenletes távolba húzódnak egymástól.

Maga köré tekeri a fürdőlepedőt és lágyan dörgölni kezdi a nyakát, a vállait, a melleit gondos odafigyeléssel.

Lábát emeli és puhán helyezi a kád szélére. Lebegésszerűen ráhajol, hogy felitassa a vízcseppeket formás lábfejéről.

Kilép a szőnyegre. Válla fölött hátrapillant, elbűvölő mosolyt küld a tükörképének.

Minden olyan, mintha több száz fős közönség előtt játszana. A darab tökéletes. A megtervezés zseniális, a kivitelezés elbűvölő.

Leheletfinom csipkehálóingben, szaténpárnán hajtja álomra fejét. Egyedül.

Az alakításában semmi kivetnivaló nincsen. Mégis mit ér, ha nem tapsol neki senki?

***

Loccsan a víz. A hatalmas hab mögül kacagva bukkan fel egy arc. Belefúj a fehérségbe és a puha pamacsok a Férfi hajában kötnek ki.

- Megállj csak! – vigyorog a támadójára és a markába vesz a könnyed buborékhalomból. A Nő még időben bemenekül a víz alá.

Játszanak. Nevetnek. Bolondoznak.

Alig akarják abbahagyni, de hát ki hűl a víz, menni kell. A Férfi lekapja a törölközőt a fogasról, majd kiugrik a kádból. Onnan nyúl vissza, hogy kisegítse a Nőt. Odaadással kezdi törölni a szeretett testet.

A Nő egy világoskék franciaalsóban és halványsárga topban ugrándozik be a hálószobába. Jókedvűen forog, táncol.

A Férfi nevet és tapsol. Őszintén, szívből jövően.

A Nő bemászik mellé az ágyba és meleg csókot lehel szerelmese ajkára.

Hová tűnt a régi díva? Talán Ő, a Férfi nem érdemelne premier alakítást? Pedig mennyit gyakorolta. Most mégis elfelejtette a szerepét?

Ki bánja!? Hisz megtapsolták.

A piros kabátos lány

Szürkeség az égen.
Esik.
Szürkeség a szemekben.
Késik.
Szürkeség a szívemben.
Vérzik.
Szürke még a vér is.
Mért is?

Mi van itt? Hová tűntek a színek?
Mért nem látom? Mért rohanok vakon át a világon?

Kérdezek? De kit? Úgysem felel senki.
Monoton rabiga rabláncait nyögi. Ők is.

Nini, egy ajtó! Átjáró vajon?
Mi vár rám amott?
Egy még szürkébb világ, netán a színország?

Csak egy fénykép...?

A fiú ott feküdt a fűben és egyenesen a kamerába nézett. Ezúttal a fényképező lencséjébe.

A kép felkerült a Facebookra, sőt profilkép lett. Bárki láthatta. Bárki belenézhetett a fiú sötétbarna szemébe.

Azonban senki nem tudta, hogy a pupillákban csillogó fényen keresztül a fiú is látja őket.

Kevesen ismerték a titkát. Pedig mennyit tudott volna mesélni az a szem! Távoli csillagokról… elbűvölő emberekről… tájakról, eseményekről, mindenről. A világ szépségéről.

Igen, ez mind ott ül egy operatőr szemében, aki szereti nézni a csillagokat.

Téged is lát.

Vajon mit lát benned? És te Őbenne? Mondd, mit olvasol abból az izzó barna szemből? Kíváncsi vagy a történeteire?

...hogy az a húr csak megfeszülve zeng

- Nem megy! Nem megy! Nem megy nekem és kész! Én feladom! Egy csőd vagyok! – kiabálta Bence és letette maga mellé a gitárt. Sehogy sem sikerült lefognia az F hangot. Ekkor lépett be az apja.
- Mi nem megy fiam? – kérdezte melegséggel a hangjában.
- Jajj fater! Miki olyan tehetséges mindenben, meg Mici is. A bátyó bármihez hozzányúl, sikerei vannak. Mici, ha énekel, mindenki ámulva hallgatja. Én meg!? Látod, még gitározni sem vagyok képes megtanulni.
Ákos felvette a hangszert, és meglazított egy húrt, majd megpróbált rajta pengetni. Mondanom sem kell, semmilyen hangot nem sikerült kicsalnia a gitártestből. Aztán visszatekerte a huzalt és újra pengetett. Gyönyörűen zengett.
- Érted? Az a húr csak megfeszülve zeng. Te is ilyen vagy, de ott van benned a képesség, hogy eljuss a szívekhez. Neked ugyan küzdened kell érte, de megéri.
- Hallod, milyen szép hangja van? Te is így fogsz hangzani, ha keményen dolgozol.
Ákos játszani kezdett:

A halott világ

Játszunk olyat, hogy ez egy könyvborító és te ezt látod az elején, illetve a címet: HALOTT VILÁG



A könyv hátulján pedig ezt olvasod:

Költözés. A szülei válása. Új iskola. Ráadásul tél van.

Angéla utálja a hideget. Még inkább az új környezetében élők fagyos viselkedését. Itt nem csak a parkot borítja hó, hanem az emberek szívén is jégpáncél ül.

A lány írni kezd, hogy feldolgozza a változásokat és szórakoztassa magát ebben az unalmas világban.

Mi történik, ha hazafelé menet kiesik egy papírlap a mappájából? Vajon elolvassa valaki? A szavak továbbélnek vagy kukában landolnak, szemétként? Van olyan ember a városban, akinek a szívét fel lehet melegíteni?

Angéla észre sem veszi, hogy elhagyott egy történetet. Csak azt látja, hogy a ködöt áttöri a napfény és megcsillan a kopasz ágak között.

Mégis eljön a tavasz…?

***

Kivennéd a könyvtárból? Megvennéd a boltban? Elolvasnád?
Üdv, Honey*

Eperfagyi tejszínhabbal

Június elseje volt, a nyár első napja, igazi meleg. A városligetben kinyitottak az árusok: büfé, pattogatott kukorica, vattacukor és természetesen fagyizók minden mennyiségben. Az egyik színes krémekkel megpakolt pult mellett egy leányzó állt, Ancsának hívták. Hét éves lehetett, de talán még csak hat volt. Csillogó szemmel nézett fel az apjára.
- Tényleg azt kérhetek, amit csak akarok? – kérdezte boldogan.
A magas, komoly ember elmosolyogott.
- Hát persze, tündérkém. Ma kezdődik a nyár, ezt meg kell ünnepeljük. Aztán elutazol a nagymamához és rengeteget játszhatsz az unokatestvéreiddel. Később majd én is lemegyek egy hétre.
A kislány arca szomorú lett.
- Nem szeretnék játszani a gyerekekkel, én veled szeretnék. – felelte foghíjas, eperpiros szájával.
- Kicsi kincsem – hajolt le mellé az édesapja – Nekem muszáj dolgoznom, de neked jó sorod lesz a nagyinál. Friss levegő, sok-sok játék és a nagymama nagyon finomakat főz ám! Szeretnék menni én is, de sajnos nem lehet. Majd kiveszek egy hét szabadságot és akkor én is ott leszek és csak együtt fogunk játszani. De most kérj valamit, válassz, amit csak szeretnél!
Ancsit felemelte az apukája és elétárult a sokféle fagylaltíz.
- Mi az a piros? – mutatott az eperre. – Olyat kérek! Meg soook tejszínhabot rá.
Amikor kezébe tartotta a tölcsért, alig tudta elhinni, hogy az övé és boldogan nyalt bele a fehér habba és az alatta pirosló eperfagyiba. Elkezdődött a nyár…

Születésnapi hat gombóc

Születésnapom volt. Ültem a hűvös falak közt, élveztem a csendet és a hat gombóc fagylaltot, melyen még ráadásként ott csücsült a tejszínhab is. Ahogy olvadtak az ízek a számban, számot vetettem az elmúlt kerek húsz évvel.
Elsőként a tiramisuba kanalaztam bele, és eszembe jutott a családom. A csokikrém sokágú indaként kígyózott a vaníliaszín között, ők alkotják a gyökeret, ahonnan indultam. A barna és a vanília keveredésének különböző árnyalata, a sokszínű, változatos társaság, mely – mint a csoki és a krém – együtt alkotják a tökéletes tiramisu ízt, a család egységét. Ez a kedvenc süteményem is, mely csak úgy igazi, ha anyu készíti. Lágyszínű hála és csokoládé-édes szeretet melegítette a szívemet.

A joghurt-erdei gyümölcsös volt a következő gombóc. A barátok olyanok, mint az erdőben megbúvó gyümölcsök. Sokszínűek, de mindannyian édesek. Különböző helyeken fordulnak elő, de mindegyiket oly jó megtalálni, mint ízes bogyóra lelni az erdőben. Energiát adnak, mint a vitaminokban gazdag gyümölcs és mindig jókedvre derítenek, akárcsak egy pirosan mosolygó szamóca. Szép emlékként felidéztem, ahogy egyik barátnőmmel szedtük a szedret, csupa maszatok voltunk mind a ketten és a sebes munka közben átbeszélgettük életünk nagy dolgait, valamint néha-néha szánkba is csempésztünk az édes-kesernyés gyümölcsből. Egy másik barátnőmmel pedig ültünk a budai lakás asztala mellett és fáradtan kanalaztuk a házi joghurtot, melyet lilára festett a szintén házi készítésű szederlekvár. A barátok gyümölcsök, melyek megédesítik az életet. A joghurt pedig a minket összekötő, tejfehér boldogság.

Narancssárga koronás királylány

Már megint utolsó lettem a szavalóversenyen… Nagyon kibuktam, mert igazságtalannak tartottam a zsűri döntését. Mire hazaértünk, már ömlöttek a könnyeim. Részben a fáradságtól, részben a kudarctól. Belehuppantam a székbe, s a könnyeim még mindig potyogtak.
Kisöcsim épp a konyhafiókot rámolta ki. Megfogott egy narancssárga, műanyag szűrőedényt odajött hozzám és a fejemre tette.
- Megkoronázott. – gondoltam, mosolyogva, szeretettel és már sokkal jobban éreztem magamat. Tudtam, a családom szeret! Nekik nem számít, hogy utolsó lettem. (Az edény pedig ottmaradt a fejemen.)

Hazaúton

Ballagtam hazafelé.
A hó puhán hullott a kontyos palócházakra, betakarva őket fehér paplannal.
A XXI. században 20 évesen igazán kinőhettem volna az álmok világából, mégis ez a szikrázó hóesés meséket írt a szívembe.
Tudtam, Holle anyó rázza párnáit, a házak mézeskalácsból vannak, és a dombok fölött ott repül a Mikulás. Még csengettyűi csilingelését is hallani véltem.
A házba lépve meleg dallamot duruzsolt a sparhelt, sült alma illata úszott a levegőben.
Hazaértem Meseországba.

Tükör és újjászületés

Undorral néztek a tükörbe. Ez az az arc, ez az az ember, hát ez vagyok én! Még mindig csak ez… Beleesek újra és újra ugyanabba a hibákba, elkövetem megint a régi bűneim, végigjárom századjára is a jól ismert kálváriám útját.

Ez az arc! Ez a test! Ez! Nem változik! Nem tanul! El van ez átkozva!!! – üvöltenek bennem az indulatok.
- Igen te! – ordítok rá a tükörképemre. – Mi van!? Mit bámulsz? Tudod, legszívesebben összezúznám a képedet, hogy aztán soha többé ne lássalak. Fúj, hányok, ha rádnézek!
A kezem ökölbe szorul, elönti agyamat az ideg, és tiszta erőből belecsapok az üvegbe.
Reccsenés… könnyedén végigszaladó törésvonalak… és vér.
Piros, mint a körömlakkom. Vörös, mint a szenvedély. Folyik. Szépen csordogál. Most jó. Megnyugtató a fizikai káosz, amit a szétrombolt fürdőszoba ad. Ülök a csempén, némán sírok, észre sem veszem. Tompul az agyam, már nem gondolkozik, nem érez… aludni akar, megpihenni, álmodni egy jobbról, egy újról, egy százszorta szebbről.

***

Két napig be volt kötözve a kezem, és a tükröt sem cseréltem ki. Minden percben emlékeztettek bűnös mivoltomra. Kínoztam magam. Megérdemeltem.
Unatkoztam. A neten nézelődtem SK ötletek után. Gondoltam, valami alkotás majd megnyugtat. Megakadt a szemem egy discogömbön. A lány a képeken szétvagdosott CD darabkákat ragasztott egy hungarocell gömbre. „Ez nekem is menne. Sőt a tükör kiváló alapanyag lenne hozzá.”

Másnap megvettem a többi kelléket egy közeli hobbiboltba, majd zárt ajtók mögé bújva, alkotni kezdtem. Ahogy kihúztam az első tükördarabkát, mintha a szívemből vettem volna ki egy szilánkot, és így tovább. Elmerültem, megkönnyebbültem, kezdtem megbékélni magammal, megbocsájtani, hisz nem élhetek örökké önmagam kínzásában.
Ránéztem az elkészült műre. Csillogott. A tükör újjászületett. Képes voltam új funkciót adni valaminek, ami a közhiedelem szerint el van átkozva. Vajon Valaki engem is újraformál?
A szikrázó üvegdarabok fénylő villanással feleltek: „Isten képes rá. Higgy benne!”

Liliomillat

A lány a tükör előtt állt. Mélázva figyelte önmagát. Mit vegyen alulra a zöld, csipkés fölsőhöz?…
A fehér bugyi kacéran feszült sima szeméremdombján. A szemét festette. Spirállal meghosszabbította pilláit, fekete szemceruzával hangsúlyozta csillogó tekintetét, szemhéján aranyport satírozott szét. Elégedett volt a végeredménnyel.
Föltűzte a haját. Hosszú, csilingelős függőt akasztott a fülébe. Időközben egy világosszürke, fényes farmer mellett döntött. Teljesen fel volt öltözve. Már csak egy dolog hiányzott. A parfüm.
Csinos, keskeny üvegben aranyszínű folyadék gyöngyözött. Liliomillat.
Pár csöpp a hajára, egy spricc a kulcscsontjára. Beleszippantott a légbe, élvezettel sóhajtott, majd kiment a szobából.

Várta az elismerő pillantásokat. Tetszeni akart a Férfinak. De az elfoglalt volt, nem figyelt rá.
A lány már belenyugodott, hogy nem szeretik viszont. Elfogadta.

A víz forrón zubogott testére. A zuhanyfülke átlátszó falát fehérre festette a pára. Érezte a nyakából felillanó liliomillatot.
„Ő mért nem bódult el tőle? Mért nem szeret? Mért nem tetszek neki?” – mélázott és a parfümre gondolt. Elfecsérelt illat, célt nem ért, a Férfi szíve másé…
Narancsos trikóban és békás pizsamanaciban bújt be a paplan alá.
Kimerült volt. Elfáradt már a szerelem hajkurászásában. Csüggedten ejtette le fejét puha párnájára és a plüssbocijára nézett, majd lehunyta szemét.
Nem akart semmire sem gondolni, amikor megszólalt a játék:
-De jó illatod van…

Téli tánc

Kiléptünk a tánciskola ajtaján, bele a könnyed hóhullásba. Kesztyűbe bújtattam volna a kezemet, amikor elkapta.
- Várj, majd én melegen tartom.
A kezem pedig ottmaradt a puha, ölelő ujjak között. Így, kézen fogva haladtunk a tér felé. Az összes mosolyomat belesűrítettem az örömbe. Az örömbe, hogy esik a hó és a szerelembe, amit jelzett a sok réteg ruha alatt össze-vissza kalimpáló szívem.

A téren csak áthaladni kellett volna. A dóm úgy állt ott, mint egy őrző, védő istenség, mely nem hagyja, hogy baja essen az előtte elhaladóknak. Ránk is vigyázott, éreztem. A hólepte földet nem borították bántó lábnyomok. Mi voltunk az elsők, akik léptükkel szentelhettük a szűz fehérséget.

Talán csak véletlenül, talán direkt, lassultak a lépések. Ő megállt, s magához húzott. Keze tánctartásba emelte az enyémet. A városban éppen felcsendült a Once Upon a December, a lába megmozdult, lépett, én pedig belevesztem a zenébe, az ölelésébe, a hóesésbe. Egyként mozdult a két test, fejemet a vállára hajtottam és hagytam, hulljon minden kis jégcsillag rá az arcomra. Ragyogásuk pajkos keringőt járt szemem szerelmes fénylésével.

A zenének vége lett, a mozdulat megállt, forró ajkát ráolvasztotta az enyémre. A lámpák sárgás fényt vetettek a szikrázó fehérséget megtörő csigavonalra, melyet táncoló csizmáink hagytak maguk után…

Szeret a Halál?...

A lány ott ült a sziklán. Alatta hullámzott a végtelen tenger. Imádta nézni, hallgatni a hangját, pihentetni a szemét a végtelenségen. Mosolygott, a szél belekapott a kajába. Vitte az aranyszínű szálakat, valami csillámló örömöt hirdetve a világnak. Soha, senki nem járt arra. Magányban lehetett, békében. Örömében, bánatában. Most a boldogság vitte a sziklára.
Térdét felhúzta a mellkasához, állát a térdére támasztotta, haja a szemébe lógott, de nem söpörte félre. A tincsek közül kukucskált ki a végtelen kékségre.
Az éneklő szellő hangjába egyszerre beleszólt valami különös. Lépteket hallott. Ki járhat erre? Erre még a Halál sem jár.
- Pedig én vagyok az. – szólalt meg egy hang. A lány szörnyen megijedt. Maga mellé kapta a fejét, ahol ott állt egy magas, vékony alak, talpig fekete csuhában, kezében kasza. Sikított volna, de az agya tudta, senki nem hallaná. A halál elől pedig sosincs menekvés.
- Ez az én időm? – kérdezte szomorúan. Az alak leült mellé. A sötétségből jöttek elő a szavak:

A szappan útja

A kagyló alakú tartó felé egy erős férfikéz nyúlt. Ujjaival lágyan körbefogta a lila, levendula illatú, ovális szappant, és a tenyerébe rejtette.

A kád fölött gőz homálylott. A felszín lágyan fodrozódott az elmosódó mozdulatok nyomán. A kéz beleolvadt a vízbe, mely elnyelte a szappannal együtt. A síkossá vált formát kiemelte a kéz és a lány nyakához emelte.

A bronzbarna bőrhöz hozzáért a lila szappan. A férfikéz lassan simította végig vele a lány hátát. A gerinc mentén csúszott lefelé, majd ismét föl. A lapockákon siklott, s a vállgödrökbe is juttatott habjából.

A szappan kicsusszant a férfi kezéből, csobbanva bukott a víz alá. Senki nem nyúlt utána, csönd volt, csak a hullámok lágy nesze hallatszott.

A férfi vizet merített kezébe, majd a szeretett testre csorgatta. Az hegyi patakocskaként folydogált végig a hát felszínén, visszajutva saját közegébe.

A lány teste megremegett az érintéstől. A mozdulatban, a bőrfelületek találkozásában benne volt a törődés, a vágy, a szerelem.

A férfi a lányt akarta, a lány a szerelmet.

A két test eggyé vált a vízzel. Beleolvadtak a szappan tisztító illatába. A pára elmosta vonalaikat.