JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2014. április 21., hétfő

Cappuccino-nász

- Egy cappuccinót kérek! – mondta a lány kora reggel a barista fiúnak. Bíborvörös sálja fölött kipirult arccal húzta fáradt mosolyra ajkait. A magas, fiatal kávékészítőnek első látásra szimpatikus volt a barna szemű szépség. Csak ketten voltak bent a csöppnyi kávézóban. A fiú beteljesült álma volt ez a békés helyiség. A belső enteriőrt a meleg kávébarna szín határozta meg. Ezt egészítették ki a vajfehér bútorok. A székek puha vászonborítást viseltek magukon, az asztalokon kávébabokkal díszített gyertyák pislákoltak.

Hideg, téli reggel volt. A fiú bal lábbal kelt fel aznap, de ahogy a lány belépett az ajtón, magával hozta a reményt. A bizakodást afelé, hogy mégis jó lehet az a nap.
- Kíváncsi vagy, hogyan készül? – kérdezte a barista. A lánynak felcsillant a szeme. Mindig is úgy gondolkozott, hogy minden nap fel kell fedeznie, mért volt érdemes felkelni reggel. Aznap ez volt az első lehetőség, és élt is vele. Bólintott, a fiú pedig hozzálátott.
Kis fémkancsót vett elő, tejet töltött bele, majd habosítani kezdte. Lágy hangon mesélt mellé:
- Most készül a menyasszony. Hófehér ruháját díszítem, szoknyáját habos-babosra készítem. Csüccs, leültetem őt. – a fémkancsó pereméről áthuppantotta a tejhabot a csésze aljára.
- Várja a vőlegényét. A férfi egész valójának esszenciáját adja át a nőnek. – folyni kezd a sötét színű ital, bele a fehér habba. – Találkozik az ifjú pár. Elemi vággyal keverednek egymással, házasodnak, eggyé válnak. Az ő frigyük adja ezt az ízélményt. A karakteres kávét tökéletesen kiegészíti a tej lágysága. A habos túldíszítettség mellett megnyugtató a barna egyszerűség. Nagyon fontosak a minőségi hozzávalók. Olcsó tejből és vacak kávéból soha nem lesz jó a cappuccino-nász. – a fiú ránézett a lányra, és hirtelen zavarba jött.
- Cukrot?
A lány bólintott.
- Kérek, köszönöm.
Elvette a felé nyújtott italt, és leült az egyik asztalhoz. Lassan kortyolta a meleg folyadékot, közben nem tudott szabadulni az iménti élménytől. Csönd telepedett rájuk. Mindketten zavarban voltak. A fiú úgy tett, mintha fontos pakolnivalója lenne. Félt a lányra nézni, aki viszont nem akarta zavarni, pedig neki is szimpatikus lett a romantikus lelkületű kávésfiú. Már kiitta a cappuccinót. Elhatározta, hogy megtöri a kínos csendet, ekkor azonban új vendég érkezett. Csalódottan hagyta a csészét az asztalon. Az órájára pillantott, mennie kellett.

Másnap a fiú fütyörészve nyitotta ki a kávézó ajtaját. Reménykedett, hogy a lány újra betér. Vidáman pakolgatott, várta a vendégeket. Jöttek is a törzsvásárlók, kérték a szokásosat, jöttek idegenek, ők a különlegességeket keresték. A lány azonban messzire elkerülte a kedves kis helyet.
A barista minden nap bízott benne, hogy újra cappuccinót készíthet a barna hajú szépségnek, akit – mit sem sejtve ebből – elsodort az élet egy egészen más irányba…

Évekkel később a nő cappuccinója mellől tekintett fel a hófehér menyasszonyi ruhájára. Másnapra tervezték a menyegzőt. Bár élete legboldogabb napjának képzelte az esküvőjét, mégis inkább ürességet érzett. Mintha a vőlegénye számára csak egy kellék lenne. Munkahelyi románcnak indult, de mindenkit meglepve, a kollégája megkérte a kezét. Sokévnyi jegyesség következett, mely során lassan kiütközött személyének igazi valója. A nő kezdett ráébredni arra, hogy férfi remekbe szabott életének „i”-jére egy fiatal, csinos feleség tenné fel a pontot. Ez lenne az ő szerepe.
Belekortyolt a habos italba, és az íz hatására felidéződött benne a barista fiú meséje.
- Vajon, a vőlegényem lényének egész esszenciáját készül nekem adni? Vajon, mennyi munka van az ő kávé-íze mögött? Vajon, ő minőségi alapanyag? – ilyen kérdések ültek meg a gondolatai között, de a válaszokat inkább „nem”-nek érezte. – Vajon, én úgy várom majd őt, mint a tejhab a beléfolyó kávét? Vajon, vele szeretnék cappuccinó lenni, vagy maradnék még egy kicsit lágy, fehér ital? Vajon, elég finom volnék? – folytatta a kérdezősködést, de ismét „nem”-eket kapott, sőt úgy érezte, hogy lényének tej mivolta mintha savanyodni kezdett volna.
- Nem szabad tönkretenni az íz-élményt. – suttogta magának. Felállt, és elindult.

Hideg téli reggel volt. A férfi a kávéspult mögül tekintett fel az ajtó nyitódására. Már régen nem várta a lányt, a remény csak olykor-olykor pislákolt fel. Először nem ismerte meg a nőt, aki barátságosan, mégis félénken mosolygott rá.
- Egy cappuccinót kérek, de most én mesélek.
Ekkor már tudta, ki a vendége. Gyorsan lefőzte az italt, majd bezárta az ajtót és a nő mellé telepedett, aki pedig mesélt és mesélt. Mindent elmondott az életéről, az eltévedéséről, arról, hogy megszűnt szinte önmaga lenni a vőlegénye mellett, arról, hogy otthagyta a férfit, hogy nem érezte a cappuccino-nász varázsát, és a baristának köszönheti, hogy nem ment bele egy rossz házasságba. A teret betöltötték a vallomások. A kávékészítő mester felidézte a fájó napokat, amikor hiába reménykedett, amikor marcangolta önmagát, hogy az első találkozáskor nem kezdeményezett.
Ekkor váltak mind a ketten minőségi alapanyaggá.

Egy év múlva a nő mosolyogva nyitotta ki a szemét. Az ágy mellett ott ült az új vőlegénye, ölében tálcán kínálta a reggelit, az elmaradhatatlan cappuccinóval.
- Emlékszel? – kérdezte a nő, amikor átvette az italt.
- Hát persze, én a te kávéd, te az én tejhabom…
- Ásó, kapa, nagyharang! – nevettek fel egyszerre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése