JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2013. február 12., kedd

Bűntudat

Fáradttá tesz a vonat zötykölődése. Legszívesebben lehunynám a szememet, de valami nem hagyja. A kíváncsiságom nem altat el. Mindig néznem, mindig figyelnem kell.

A havas tájat, a fehér takaró alatt alvó kidőlt fákat, a földre hulló indákat, nyuszikat, őzeket.

Lassan falu következik, előtte vasúti átkelő. Nézek előrefelé.
Ki az az őrült, aki ott integet? Már messziről látni. Mi a csuda baja van?

Elhalad a vonat. Egy nagydarab, mamlasz fiú. Talán fogyatékos. Mögötte az anyja áll és fogja. Talán, hogy ne fusson a szerelvény elé.

Csak nézek, nem integetek vissza. Morcosan bámulok kifelé…

…aztán fájni kezd. Belém nyilall: Ezt az embert olyan boldoggá tette volna, ha valaki viszonozza üdvözlő gesztusát. Én arra nem voltam képes, hogy felemeljem a kezemet.

Pedig annak idején, sőt néha most is hányszor szórakozok azzal, hogy vonatról, vagy vonatnak integetek.

Még mindig bánom… Ellenben remélem, hogy őt már az is boldoggá tette, hogy ott állt kint és a sűrű hóesésben lengette a karját pár ismeretlen felé. Talán ő többet adott nekünk, mint mi tudtunk volna őneki…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése