"Itt van az ősz, itt van újra..."

„Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik kinyílik előttünk.”

Szeptember elsején még azt hittem sokáig tart majd a vénasszonyok nyara. Ennek ellenére pillanatok alatt beköszöntött az ősz. A lelkem még a nyárban élt, de a testem tagadhatatlanul a színesedő, lehulló falevelek között sétált. A forró hónapok búcsút intettek, bezárták zöldellő kapuszárnyaikat mögöttem és – bár előre néztem – csak lassan vettem észre, hogy az ősz tárt karokkal vár. Régi ismerősként ölelne, de én a nyár integető ágai után tekintek. Valaki megkocogtatta a vállamat.

- Most élvezd ezt az évszakot, mert aztán észre sem veszed és megérkezik a tél. – a hang felülről jött és tisztán csengett. Igaza volt. Ekkor megláttam a hozzá tartozó mutatóujjat, ami körbemutatott.

- Lásd meg a szépet a levelek táncában, ropogjon az avar a talpad alatt, bújj ernyő alá kopogó esőben, ízleld a szőlőt, a körtét, az őszibarackot! Kortyold meleg pokróc alatt a teát, ülj be szaunázni, olvass sokat! Merülj el az őszben, ihlessen meg, álmodj, tervezz!

Még egyszer visszatekintettem a nyár kapujára. Már nem integetett, zárva volt. Léptem egyet, bele az Ősz ölelő karjába. Leszakítottam egy fürt szőlőt, az apró gyümölcsgolyó szétpattant a fogaim között, édes-savanykás íze ráfröccsent a szájpadlásomra és valami új boldogság áradt szét bennem.