A szerelem évszakai

Későn jött a Tavasz. Húsvét után kezdtek nyiladozni a virágok. Március 15-én még esett a hó, még fagyott. A színes tojások, a feltámadás, az újrakezdés ünnepe meghozta a születés évszakát. A felmelegedés ajándékba adta nekem a szerelmet is. Úgy éreztem, mintha átnyújtottak volna egy piros bimbót. A tavaszi szellő simogatta, a napsugár megcsókolta, a virág szirmot bontott, illatával körülölelt. Fürödtem a szerelem csodájában. A szívemet virág módjára kellett kinyitogatnom a rég feledett érzés befogadására.

A Nyár nagy hévvel érkezett. Tombolt a hőség. Fülledten feszültek össze testeink a forró éjszakák csillagboltozata alatt. Lángolt a szenvedély, az érzéseink. Vágy a vággyal járt keringőt. Düh nyílt, harc égett. Olykor martuk, haraptuk egymást. Csatáink tüzének parazsában olvadtunk újra eggyé. A nyár vöröslő lávája így ömlött szét bennünk.

Az Ősz hirtelen köszöntött minket. A színes falevelek szomorú sóhajjal búcsúztak a faágtól, kecses táncot járva hulltak alá, hogy lepihenjenek avar-ágyukban. A szerelem elcsendesedett. Érzéseink ráhangolódtak a természetre. Kicsit mintha múlna. Azonban tudjuk: nem hal meg, csak elalszik. A szerelem él, pihenésre van szüksége, mélázni, átalakulnia kell. Eddigi harsány-zöld lelkivilágunk most meleg bíborba, narancsszínbe öltözik.

A Telet még várjuk. Vajon mit hoznak a forralt boros beszélgetések? A fehér hideg egymáshoz bújtat minket vagy közénk ékelődik a fagy? Sikerül-e a szerelemnek megélnie az Őszt és átengedni magát a Télnek? Tudtunk-e annyi mosolyt, kedvességet, ölelést, csókot adni egymásnak, hogy kitartson az ínséges hónapokban?...

Úgy élném veled a telet,
Mellkasod párnáján pihenjen fejem,
Ölelésed legyen velem,
Fagyos, téli hidegekben.

Ott szeretnék ülni melletted,
Kezedet fogni hő szerelemben,
Kandalló előtti melegben,
Veled várni tavasz-kezdetet.