JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2014. október 31., péntek

Vallomás

Minden kislány titkon arról álmodozik mesehallgatás közben, hogy lesz egy herceg, aki majd megküzd érte a sárkánnyal. Aztán nőni kezd, és már beérné egy szegénylegénnyel is, csak küzdjön, aztán már az sem számít, ha nem harcol a herceg, csak jöjjön fehér lovon… a végén a legtöbben kikötnek egy koldus mellett, aki nem is nemes, és nem is küzdött.

Én is vártam, álmodoztam, szerelmet adtam olyannak is, aki nem érdemelte. Aztán szinte nem is vártam, jött egy herceg. Nem volt fehér lova, nem volt királyi sarj, de nemes volt. A szíve, a tettei, az élete nemessé tette őt. Szép, barna szemei sugározták tisztaságát. Daliás termete biztonságot nyújtott. Szavai kedvességet, intelligenciát tükröztek. Nagy boldogságban éltünk, a sárkányról, a küzdelemről régen megfeledkeztem. De a szörny nem halt meg, csak elaludt. Pár szerelmes év után, úgy döntött, hogy felébred. Nem barlangban élt, távol a várostól, nem jött dirrel-durral a házunkhoz, nem rabolt el alattomosan. Sokkal gonoszabb volt. A hercegem elméjét és szívét támadta meg. Belülről érkezett, kúszott a vénáiban, megtelepedett az agyában, markolászta a szívét, mosolyát torz szenvedéssé változtatta.

A szerelmem nem hátrált meg, nem menekült el. Felvette pajzsát és kardját, megacélozta a szívét, erőt vett magán és küzdött. Néha csatát nyert, néha elbukott. Láttam győzedelmeskedni, láttam földbe tiportan szenvedni. Szerettem akkor is, amikor felemelkedett, és szerettem akkor is, amikor kardvonásaival engem is megsebzett. Ápoltam, ha sérült, ünnepeltem, ha sebet ejtett a sárkányon. Hosszú küzdelem volt, vérrel-verítékkel, nem lehetett tudni, hogy ki nyeri el a királylány kezét.

Ma már valóban hercegnőnek érezhetem magamat. A hercegem, a szerelmem megküzdött értem a sárkánnyal. Ez a leg szívből jövő vallomás. Mert nem attól királylány, a királylány, ha hosszú és selymes a haja, vagy ha toronyszobában lakik, de még attól sem, ha ő a király lánya, hanem attól lesz az, ha egy herceg azzá teszi. Így bármelyik szegény leány is lehet hercegnő.




3 megjegyzés:

  1. És arra mit mondasz, ha egy herceg megküzdene egy sőt nem is egy sárkánnyal, ráadásul ha nem is küzdene, hanem meg is küzd az ő szíve hölgyért, de a lánynak még sem kell a lovag?

    VálaszTörlés
  2. Szerintem az a lány, nem érdemli meg, hogy hercegnő legyen, és nem is érdemes küzdeni érte. Sajnos van ilyen is, nem is kevés...

    VálaszTörlés
  3. Szerintem, azaz igazi hercegnő, aki nem hercegnő, de egy férfi hercegnőként bánik vele.

    VálaszTörlés