A szilvesztert együtt terveztük, de még időre volt szüksége. Egyedül voltam otthon, csak pihenni szerettem volna, de azon az éjszakán sem tudtam elaludni. Vártam a csodát, hogy egyszer csak mégis bekopog, hazajön, megölel. Persze nem így történt. Sokáig virrasztottam a lámpafénynél, már elnehezültek a pilláim, de féltem, ha egyedül maradok a sötétben a gondolataimmal, akkor még rosszabb lesz. Egyszer csak leesett a fejem, és éppen elnyomott volna az álom, amikor kopogást hallottam. Hihetetlenül megijedtem, mert előtte nem volt motorberregés. Pedig Ő autóval érkezett volna – gondoltam. Azt hittem, hogy csak képzelődtem, de akkor újra hallottam a kopogást. Összerezzentem. Lekapcsoltam az éjjeli lámpát, a kezembe vettem az elemlámpát, magamra csavartam a takarót és heves szívdobogással elindultam az ajtó felé. Nesztelenül osontam, amikor ismét kopogtak. Nagyon féltem. Ahogy rásandítottam az ablaküvegre, kívülről akkorra világosság jött be, hogy szinte vakított. Így alig tudtam kivenni, hogy a fényben egy alak áll. Különös módon, nyugalom szállta meg a szívemet. Odaléptem és szélesre tártam az ajtót. Hideg szél csapott az arcomba egy pillanatra, majd puha melegség vett körül. Látogatómnak nem volt igazán kivehető alakja, sem arca, csillogott a levegő a fényben és nem féltem. A konyhában éjfélt ütött az óra, az arcomon simogatást éreztem:
- Nem vagy egyedül. – csak ennyit mondott. Szavait visszhangozták a szívem falai, a mondat értelme édes nugátként olvadt szét a bensőmben. Leborultam a földre és hálát adtam. Mást vártam, de aki jött sokkal jobb volt. Tudtam, hogy az új év másról fog szólni, mint az óév.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése