JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2014. december 19., péntek

Óvodai játékok SK

Gyermekként végtelen kreativitással rendelkezünk. Szerencsés esetben marad ebből felnőttkorra is. Amennyiben így van, továbbadhatjuk a bennünk élő kincseket.

Óvodai gyakorlatom során készítettem ezt a két rendkívül egyszerű játékot. A heti témám a széles és keskeny fogalompár megismertetése volt, mégpedig kiscsoportban. A motivációt ez a krokodilos játék adta meg. Ehhez kartonlapra festettem rá a "dzsungelt", melyben végigkanyarog a két folyó, ezek közül egyik szélesebb, másik keskenyebb. Készült hozzá két kartonkrokodil, melyeket végig kell tolni a folyókon, s megállapítani, hogy melyik a könnyebb. Nagyon jól fejleszti a finommotorikát is. A kartont, az óvónő segítségével végighúztuk széles szigszalaggal, hogy tartósabb legyen.


A másik játék elkészítéséhez kaptam egy alapkockát. Erre ragasztottam rá a képeket.





















Ezek a szimbólumok szerepelnek rajta: cica, méhecske, csengő, kígyó, lufi és szél. A játék menete: ülünk körben a szőnyegen, s valaki dob. A cicánál ciccegni kell, a méhecskénél zümmögni, a csengőnél a csin-csin hangot ismételni, a "csé" gyakorlására. A lufinál az "f" hangot próbálják, a szélnél susognak, a kígyónál sziszegnek. Ennek nehezítése végett játszottuk úgy is, hogy mi, felnőttek behúnytuk a szemünket és a hallott hangból ki kellett találni, hogy mit dobtak a gyerekek. Végül már a gyerekek közül valaki csukta be a szemét, s találta ki a többiek által kiadott hangot.

Mit gondoltok, ötletesek?
Üdv, Honey*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése