Fityegő

Régen egy csomó vicek-vacak lógott a táskáimon: főként kis plüssök, egész kis állatkert. Ma csak egy szegedi papucs kicsinyített mása. A minap elnézegettem ezt az apró tárgyat, és elgondolkoztam az élettelen dolgokhoz való kapcsolatunkon.

Miért is fontos, hogy ott fityegjen valami a mindennap hurcibált táskámon? Aztán rájöttem, hogy egy dolog, hogy magammal hordom az apróságot, de igazán a benne rejlő emlék, érzés, ami velem van. Mind történetet mesél nekem, mind emlékeztet valamire.

A szegedi papucs eszembe jutattja családom méltatlanul hanyagolt ágát. Édesapám családfáját van, aki kutatja, sok mindent tudunk róla, mi a legfiatalabb generáció, érdekes, izgalmas a múltunk. Ellenben anyukám családját kevéssé ismerjük. Még a közvetlen nagyszüleink testvéreiről is alig-alig tudunk.

Idén nyáron Szegedre utaztunk a családdal. Anya egy csodálatos késődélutáni piknikre hívta össze a fellelhető s ráérő családtagokat, akiket így volt szerencsénk megismerni. Másnap pedig meglátogattuk a szegedi papucskészítő műhelyt. Itt kaptam ezt az apróságot. Ami sokkal több, mint egy tárgy. Egy emlék.

Nektek van hasonló élménythordozó fityegőtők?
Írjatok róla! Milyen? Mit őriz? Hol hordjátok?

Üdv, Honey*