JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2014. december 30., kedd

Óra matekzseniknek

Kiszámíthatóság, rendszer, szabályok… teljesen ellentétben állnak a kreativitással, az alkotással a fantáziával. Mégis olyanok, mint a fekete-fehér. Kiegészítik egymást.

Az ötlet nem saját, a kivitelezés azonban maximálisan SK. A hobbiboltban megvásároltam a fa óralapot, az óraművet, fekete és fehér matt akrilfestéket. A mattság miatt lett olyan, mintha táblára lennének krétával írva a képletek. Először lekentem a lapot feketével, kétszer is, hogy rendesen befedje. Utána jött a macerás rész, a szerkesztés. Bevetettem olyan eszközöket is, amelyek használatát szinte el is felejtettem. Előkerült a körző, szögmérő, vonalzó. Egyik-másikról azt sem tudtam, hogy van itthon. :) Egyébként régen pont a geometria volt a kedvencem, úgyhogy annyira nem esett nehezemre az alkotás eme kötöttebb része. Ellenben, volt három olyan képlet, ami nagyon furcsán volt jelölve, és sehogy se jött ki az a szám, amelynek kellett volna. Ezért aztán mégis csak benne van az én ötletem is. :) Szerencsére grafit ceruzával remekül lehetett írni a matt festékre, s le is lehetett radírozni. Így egy kicsit bátrabban, de azért félve fogtam hozzá a számok megfestéséhez. Végül is ilyen lett:


Én maximálisan elégedett vagyok vele. Ti mit szóltok hozzá? Van ismerősötök, aki örülne neki? :)
Üdv, Honey*

Ui.: Szilveszterkor majd nézzük, hogy mikor ér a 6x2-höz! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése