JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2015. március 16., hétfő

3. Miss Komornyik - Beszélgetés az íróval

Ez egy három részes sorozat második része. Az első kettőt itt találod:
1. Miss Komornyik - Mangaajánló
2. Miss Komornyik - Beszélgetés a rajzolóval


Zuzu barátnőmet már ismerhetitek pár bejegyzésemen keresztül, sőt, ha látogattátok már a blogját, akkor tudjátok milyen tehetséges az írás terén. Talán azt is tudjátok, hogy szépen is rajzol. Most egy új oldalát mutatom be nektek.

Azt tudom, hogy írsz és rajzolsz is, de honnan jött az ötlet, hogy képregény készítésbe fogjatok? Mindezek előtt, hogyan indult, hogy ezzel a két műfajjal foglalkozol?
Zuzu: Először 11.-es koromban merült fel bennem az, hogy írjak egy történetet és utána rajzoljam meg. Egyik barátnőm eleinte nagyon lelkes volt ezzel kapcsolatban. Egy idő után azonban már nem érdeklődött. Mivel csak ő olvasta a történeteimet, így nekem is elment a kedvem. Abba is maradt a történet, habár mindmáig az a leghosszabb regényem, amit valaha írtam. (Annak ellenére, hogy a Miss Komornyik hamarosan befejeződik.) Ezek után teljesen felhagytam az írással és a rajzolással is. Az előbbivel a főiskola első fél évéig nem foglalkoztam, az utóbbival meg addig míg Katával fel nem merült az ötlet, hogy alkossunk együtt. (Megjegyzem, egy nagyon unalmas óra volt a történelmi pillanat.)

Ezeket a munkáidat közzéteszed valahol?  Zuzu: Igen, a zuzuhercegvilaga.blogspot.com blogon találhatjátok meg a novelláimat és rövidebb eszmefuttatásaimat. Rajzokat az Alex Everett Facebook profilján osztok meg (jóval kevesebbet, mint Kata), illetve a saját nevem alatt.

Térjünk rá a mi kis mangánkra! :) Számodra mitől különleges a Miss Komornyik?
Zuzu: A Miss Komornyik igazából nem annyira különleges. Csupán annyiból, hogy kipróbáljuk magunkat ezen a téren. Hiszen aki olvasta, tudhatja, hogy rengeteg klisé van benne. Ami mégis különlegessé teheti, az az, hogy mind a kettőnk humora megtalálható benne. Aki olvasott Rejtő Jenőt annak elárulom, hogy az egyik kedvenc íróm, a spontán poénjai rám is rám tapadtak az évek során, ahogy egyre többet és többször olvastam tőle.

Az látszik, hogy nagyon lelkesek vagytok, hadd pillantsunk bele az alkotómunkába!
Zuzu: Úgy szokott kinézni, hogy Katával leülünk valahova, kávézóba, mekibe, hévre... és elkezdjük felvenni a szálat, onnan ahol abbahagytam az előző fejezetet. Egy kis idő után elkezd szárnyalni a fantáziánk, szinte hadarva, szapora szívverrésel osztjuk meg egymással a gondolatainkat. Közben jegyzetelem az ötleteket, aztán otthon leülök és emésztem még rajta magam. Utána elkezdem írni úgy, ahogy megbeszéltük, majd jön egy ötlet és a történet teljesen más irányba kezd terelődni. Ezt Kata egy csöppet sem bánja, mert így neki is meglepetés. Ezek után ő is alakít a történeten, amiért meg én nem haragszok, mert így meg nekem meglepetés! :D Egyszer Kata (azóta már többször is) mondta, hogy azért szeret velem dolgozni, mert inspirálom. Ami azért fura, mert nem sok mindent teszek ennek az érdekében, ellenben én is ezt érzem vele kapcsolatban. Bármikor, mikor leültünk beszélgetni a történetről, olyan légkört teremtettünk magunk körül, amiben csak mi és a történet létezik. Ebben a légkörben megyünk haza és én ebben a légkörben írom meg a fejezeteket.

Gondolom, Katához hasonlóan, te is elfogult vagy minden résszel kapcsolatban, de esetleg mégis van kedvenced...
Zuzu: Nekem a poloskás rész! :D Főleg azért, mert nagyon retardált. Kata mondta, hogy legyen valami fura hobbija a lány karakternek. Azt hozta fel példának, hogy fonjon disznószőrből karkötőt. Ez nekem nem tetszett, viszont nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy mégis milyen idióta, hobbija legyen szegénynek. Az ötlet pedig villámcsapásként ért. Ha láttatok volna, akkor írás közben! Muhahahaha... :D

Miss Komornyikhoz hasonlóan, te is jártál már cosplay-en? Milyen volt?
Zuzu: Ez az esemény számomra olyan, mint egy farsang. Beöltözöl valaminek a kedvenc animédből, mangádból, és utána olyanokkal fotózkodsz, akik szintén voltak olyan idióták, hogy télvíz idején, bikinit húzzanak, csak mert nyáron lemaradtak erről az eseményről és most kell bepótolni. :D

Ez eléggé beteg, bár jó is néha őrültségeket csinálni! :) Neked vannak további terveid az írással kapcsolatban?
Zuzu: Sok novellát, idővel könyveket szeretnék írni és mindezeket kiadni. Értékesíteni szeretném. Nem azért, mert nem adnám oda ingyen, de van egy ilyen mondás, hogy "minden annyiba kerül, amennyit ér". Ha ingyen adom, akkor az semmit nem ér. 

Végső soron, neked mi a legnagyobb álmod mindezekkel kapcsolatban?
Zuzu: Természetesen az, hogy híresek legyünk, kiadhassuk a történeteinket és egy csomó pénzt bezsebelhessünk a rajongóktól... :D Viccet félretéve, a fejlődést szeretnénk folyamatosan fenntartani, és ezzel párhuzamban mindketten fejleszteni szeretnénk önmagunkat. Szerintem mind a történet terén, mind a rajz terén rengeteg minden javult az elejétől fogva, egészen mostanáig. A határ pedig a csillagos ég!

Sok sikert kívánok Nektek a továbbiakban! ;)

Amennyiben, kedves Olvasó, felkeltette az érdeklődésedet ez az újfajta kezdeményezés, tekintsd meg a barátnőim képregényét a Facebookon és a saját blogukon: Miss Komornyik

Jó szórakozást!
Üdv, Honey*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése