„Már megint egy kéregető!” – ott ült a lépcső tetején. „Hogy utálom az ilyeneket…” – fortyantam fel, majd megszólalt a szánalom hangja: „Elég reménytelen lehet az élete.”
Aztán felléptem még egy fokot és elvakított a napfény. Pont a rongyos asszony mögül tört fel és én rájöttem: „Mindig, mindenkinek van remény!”
Csak az eszünkbe kell vésni: A FELHŐK FÖLÖTT MINDIG RAGYOG A NAP!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése