JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2013. január 16., szerda

Az utolsó szál

A srác letette a könyvet. Nem akart többet dohányozni. De mikor felnézett, meglátta az asztalon a dobozt. Még volt benne egy szál. „Oké” – nyúlt felé „ez az utolsó”. Kirázta a felfordított dobozból, és ajkai közé csípte a fehér dohány rudacskát. Kilépett az erkélyre, zsebéből előkotorta az öngyújtóját. Sütött a nap. A láng sercenve felgyulladt, a cigaretta parázslani kezdett, s ebben a pillanatban a napot eltakarta egy felhő. Emlékek ömlöttek fel benne: amikor kissrácként elszívta az első cigit, a koncertek utáni letüdőzött füst, kifújni a gőzt egy-egy kimerítő nap után… Aztán jöttek újak: edzés után már nem esett jól, randi előtt zavarta a kesernyés szájíz, tavasszal nem érezte a virágok illatát… Ekkor, a cigit még csak félig szívta el. Lenézett rá, és azt mondta: „Nekem ez nem kell” – és elnyomta. A nap ebben a pillanatban újra kisütött. Fényesen ragyogott. A fiú nem csak a szemével látta a ragyogást, hanem érezte önmagában is. Valami felszabadult benne és azt érezte, szárnyra tudna kelni, hogy belerepüljön a fényes napkorongba. „Mától nem vagyok rabja egy szokásnak, új utak nyílnak meg előttem.” – tört fel belőle, majd lenézett a kisasztalra, melyen ott feküdt az öngyújtó. Eddigi életének mindennapos kelléke. Felvette, megforgatta a kezébe, majd lenézett az utcán kóborló öreg csövesre. Füttyentett és egy íves mozdulattal odadobta neki:
- Nekem nincs már rá szükségem!
Azzal végleg kitisztította múltjának e darabját, hogy helyébe léphessen az újító ragyogás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése