JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2013. január 20., vasárnap

Téli tánc

Kiléptünk a tánciskola ajtaján, bele a könnyed hóhullásba. Kesztyűbe bújtattam volna a kezemet, amikor elkapta.
- Várj, majd én melegen tartom.
A kezem pedig ottmaradt a puha, ölelő ujjak között. Így, kézen fogva haladtunk a tér felé. Az összes mosolyomat belesűrítettem az örömbe. Az örömbe, hogy esik a hó és a szerelembe, amit jelzett a sok réteg ruha alatt össze-vissza kalimpáló szívem.

A téren csak áthaladni kellett volna. A dóm úgy állt ott, mint egy őrző, védő istenség, mely nem hagyja, hogy baja essen az előtte elhaladóknak. Ránk is vigyázott, éreztem. A hólepte földet nem borították bántó lábnyomok. Mi voltunk az elsők, akik léptükkel szentelhettük a szűz fehérséget.

Talán csak véletlenül, talán direkt, lassultak a lépések. Ő megállt, s magához húzott. Keze tánctartásba emelte az enyémet. A városban éppen felcsendült a Once Upon a December, a lába megmozdult, lépett, én pedig belevesztem a zenébe, az ölelésébe, a hóesésbe. Egyként mozdult a két test, fejemet a vállára hajtottam és hagytam, hulljon minden kis jégcsillag rá az arcomra. Ragyogásuk pajkos keringőt járt szemem szerelmes fénylésével.

A zenének vége lett, a mozdulat megállt, forró ajkát ráolvasztotta az enyémre. A lámpák sárgás fényt vetettek a szikrázó fehérséget megtörő csigavonalra, melyet táncoló csizmáink hagytak maguk után…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése