JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2013. január 30., szerda

Dobos fiú - 1

Öt srác áll az emelvényen. Szemtelenül fiatalok.

Kezdődik. A dobos verni kezdi az ütemet, a gitárosok belecsapnak a húrokba, majd énekelni kezd a középső fiú. Minden a helyére kerül.

Én pedig állok a terem közepén. Körülöttem tombol az embertömeg, de nem észlelek semmi mást, csak a Zenét. A hangszerek harmonikus összecsengését, melyek körbeölelik az énekes hangját. Bele olvadok, én vagyok a Zene, bennem születik a Dallam.

Aztán kiesik egy gitár hangja, eltűnik a szóló, nem hallottam. Majd megszűnik a basszus. Mintha esne szét az egész. Mégis tartja valami. Elhomályosul a világ. Már csak az ének van és a dob. A sorok végei visszhangzanak a fülemben. Már nem vagyok magamnál. Sötét. Nem hallom az éneket sem. Csak a dob ver. Ütemre. Szívdobbanásra.

Elhallgat. Megszűnik minden.

Éles fény világít a szemembe. Nem akarom kinyitni. Lassan bújok ki szemhéjam takaró függönye mögül. A dobos arcát látom. Engem néz. Kicsit felemelkedek és erőtlenül megszólalok:
- Te csak játssz!
Visszahanyatlok.
Azzal tartasz életben. Az tartja egybe a Zenét. Te vagy az alfa és az omega. Ha abbahagyod, nincs lüktetés, kialszik a Szív.
A koncert megy tovább. A dobos verni kezdi az ütemet, a gitárosok belecsapnak a húrokba, majd énekelni kezd a középső fiú. Minden a helyére kerül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése