JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2013. január 22., kedd

Eperfagyi tejszínhabbal

Június elseje volt, a nyár első napja, igazi meleg. A városligetben kinyitottak az árusok: büfé, pattogatott kukorica, vattacukor és természetesen fagyizók minden mennyiségben. Az egyik színes krémekkel megpakolt pult mellett egy leányzó állt, Ancsának hívták. Hét éves lehetett, de talán még csak hat volt. Csillogó szemmel nézett fel az apjára.
- Tényleg azt kérhetek, amit csak akarok? – kérdezte boldogan.
A magas, komoly ember elmosolyogott.
- Hát persze, tündérkém. Ma kezdődik a nyár, ezt meg kell ünnepeljük. Aztán elutazol a nagymamához és rengeteget játszhatsz az unokatestvéreiddel. Később majd én is lemegyek egy hétre.
A kislány arca szomorú lett.
- Nem szeretnék játszani a gyerekekkel, én veled szeretnék. – felelte foghíjas, eperpiros szájával.
- Kicsi kincsem – hajolt le mellé az édesapja – Nekem muszáj dolgoznom, de neked jó sorod lesz a nagyinál. Friss levegő, sok-sok játék és a nagymama nagyon finomakat főz ám! Szeretnék menni én is, de sajnos nem lehet. Majd kiveszek egy hét szabadságot és akkor én is ott leszek és csak együtt fogunk játszani. De most kérj valamit, válassz, amit csak szeretnél!
Ancsit felemelte az apukája és elétárult a sokféle fagylaltíz.
- Mi az a piros? – mutatott az eperre. – Olyat kérek! Meg soook tejszínhabot rá.
Amikor kezébe tartotta a tölcsért, alig tudta elhinni, hogy az övé és boldogan nyalt bele a fehér habba és az alatta pirosló eperfagyiba. Elkezdődött a nyár…

Június elseje volt, a nyár első napja, igazi meleg. A Balaton parton javában zajlott az élet, gyerekzsibongás, vitorlások vízre eresztése és sült kolbász illata úszott a levegőben. Egy gyönyörű pár sétált a parton, egy magas hölgy és mellette bronzbarna, jóképű párja. A nő a hajdani kislány volt, már nem Ancsa, hanem Köles Károlyné Harmos Anna. Mellette a férje, akivel a múlt héten volt az esküvőjük és a nászútjukat töltötték a magyar tenger partján. Sirályvijjogás szállt a víz fölött és egy bringóhintón fagyisfiú hirdette portékáját: „Tessék kérem a hűsítő fagylaltoooot!”
- Vegyünk fagyit, Szerelmem! – indítványozta Karesz, és le is intette a kocsit.
Anna végignézett a választékon és meglátta az epret. Eszébe jutott az a június elseje, az utolsó nyár az édesapjával. Amit ígért, az az egy boldog hét, amikor csak ketten voltak együtt, játszottak, élvezték a nyarat, csodálatos volt. Sajnos végzetes. Édesapja egy hét után hazaindult, de a vonatot, melyen utazott szerencsétlenség érte és apja a helyszínen meghalt. Ancsa egy darabig a nagymamájánál élt, de az idős rokon lassan maga szorult ellátásra és bevonult egy idősek otthonába, unokáját pedig nevelőotthonba adta. Ancsa így nőtt föl és az innen való szabadulást jelentette Károly, akivel hatalmas szerelem lobbant fel és megkérte a kezét.
- Eperfagyit kérek tejszínhabbal. – jelentette ki határozottan. Kicsit eluralkodott rajta a fájdalom, hisz apja nem lehetett ott az esküvőjén, de a tejszínhab fölött meglátta szeretetteljesen mosolygó szerelmét, immáron hites urát és elillant a szomorúság. Közös életük most lesz igazán teljes, a nászúttal koronázzák meg szerelmüket és talán egy új élet is megfogan benne. Boldogan nyalt bele a fehér habba és az alatta pirosló eperfagyiba. Elkezdődött a nyár…

Június elseje volt, a nyár első napja, igazi meleg. Szentendre utcái kezdtek megtelni turistákkal, zsongott a város, mint virágos rét a szorgos méhektől. Senkinek fel sem tűnt volna a mosolygós asszony, aki már felnőtt fiával sétált a macskaköves utcákon. Anna volt az, a hajdani kislány, a boldog feleség és mostanra háromgyermekes családanya.
- Anya – állt meg a fiú. – Most pedig elköltjük életem első rendes fizetését. – jelentette ki a magas, sportos fiatalember, aki kenutúrákat vezetett a közeli szabadidőközpontban. Ez volt az első munkahelye, s ezzel végre révbe ért az élete, hisz megtalálta már élete párját, megvolt az esküvő és a gyermekvállaláshoz mindössze a rendszeres állás megtalálása kellett. Éppen aznap kapta meg a munkájáért járó pénzösszeget.
- Mindenképpen megérdemled, hogy rád költsem, hiszen Te adtál életet nekem, Te neveltél, Te vagy az édesanyám. – egy fagyizó szabadtéri pultjához lépett és kérte az anyukáját:
- Válasz valamit!
Anna hálásan nézett fel a fiára, melyben meglátta édesapja komoly tekintetét és férje lágy vonásait. Oly szeretet folyt szét szívében, ahogy felidézte a régi június elsejéket…
- Eperfagyit kérek, tejszínhabbal.
A fia is rendelt, majd mikor elléptek a pult mellől, kotorászni kezdett az ingzsebében. Egy apró lapot húzott elő és ünnepélyesen megszólalt:
- Egy unokát is kapsz a fagyi mellé. – azzal átnyújtotta a leendő kisfiáról készült első röntgenfelvételt. Ancsa alig várta már, hogy nagymama lehessen. Boldogan nyalt bele a fehér habba és az alatta pirosló eperfagyiba. Elkezdődött a nyár…

Június elseje volt, a nyár első napja, igazi meleg. A gyerekek alig várták a vakációt, bár a suliban már semmit sem tanultak. A vidéki cukrászda vörös-terítős asztalai mellett ült az idős néni. A falakból kellemes hűvös áradt, az asztal közepén csipketerítő, rajta metszett üvegpohárkában a kert virágai. Legidősebb unokája, a foghíjas Karcsika éppen nála töltötte a hétvégét. Ez volt az elővakáció a nagyinál, melyet majd folytat, ha kitör a szünidő. Alig várta, hogy elkezdődjön, hisz akkor jönnek az unokatestvérek és reggeltől-estig játszhatnak majd. A nagymama is várta, hisz mindig oly boldoggá tette, ha unokák hada veszi körül.
- Ancsi mami, veszek neked fagyit. – jelentette ki a kisfiú és a tenyerén tartott aprópénzre mutatott. – Kaptam zsebpénzt az anyuéktól, mit szeretnél választani? – kérdezte a gáláns kisember. Anna már nagymama volt, sok-sok képpel a múltból és most előjöttek: Városliget, Balaton part, Szentendre…
- Eperfagyit szeretnék, tejszínhabbal. – felelte az unokájának, aki felnőttesen vonult a pulthoz, hogy leadja a rendelést. A helyi leány kimérte a gombócot és mosolyogva nyújtotta át, majd óvatosságra intette Karcsikát és odaszólt Ancsi néninek:
- Egészségére Ancsa mama!
Az asszonynak könny szökött a szemébe, ahogy kezébe vette a tölcsért. Milyen csodás élete volt! Egy édesapa, aki éjt nappallá téve dolgozott, hogy mindene meglegyen. Egy férj, aki szerette, aki kihozta az árvaházból. Egy fiú és két leány, akik unokákkal ajándékozták meg őt és mindig hálás gyermekei voltak. Sok-sok unoka, kisfiúk, kislányok, akik vidám kacagásukkal, önfeledt játékosságukkal, őszinte szeretetükkel megélénkítették a vidéki nyarait. Miután Károly meghalt, szentendrei házukat odaadta legkisebb lányának, hogy ott családot tudjanak alapítani. Ő maga pedig, Terénybe költözött, a nyugodt kis nógrád megyei faluba, ahol a nyaralójuk volt. Így élte idős napjait, de nem volt magányos, mert a kicsiny településen mindenki ismert mindenkit, szerették egymást, béke volt és nyugalom. Karcsikára nézett, majd le a hűs édességre. Boldogan nyalt bele a fehér habba és az alatta pirosló eperfagyiba. Elkezdődött a nyár…

Június elseje volt, a nyár első napja, igazi meleg. Ámbár ezt nem tartják számon a Mennyország lakói. Egy fehérruhás angyal épp Isten trónja mellett szállt el, amikor a hatalmas Úr megszólította őt:
- Ancsa! Már régóta angyal vagy itt körülöttem. Jó lélek voltál földi életedben, ezért kívánhatsz valamit!
- Köszönöm jó Atyám! Nékem nincs szükségem semmire. Itt él velem az édesapám, a drága férjem. Odalent szépek a gyermekeim, unokáim s már dédunokám is van. Sok kedves emberrel, baráttal találkoztam, például a fagylaltárus leánnyal. Istenem, Te látod lelküket, Te tudod, vajon az ő életük is e Haza felé vezet… Ezt nem tudhatom, de szeretném velük is élvezni az öröklétet. Ezért Atyám kérek mindannyijuk számára eperfagyit tejszínhabbal! Tudják egymást úgy szeretni, mint a lángoló eperpiros és legyen jellemük olyan fehér, mint a rajta csücsülő tejszínhab.
A Jóisten mosolygott, bólintott. Az angyal továbbrepült.


Reggel kitettem a fagyis táblát és egy papírt ragasztottam rá, mely ezt hirdette:
MAI AJÁNLATUNK: EPERFAGYI TEJSZÍNABBAL

Aztán felmentem és kimértem magamnak egy adagot, rányomtam a tejszínhabot. (Mégis meg kell kóstolnom, hogy mit ajánlok.) Eszembe jutott a sok kedves ember, akik nap, mint nap betérnek és köztük elém ötlött Ancsa néni arca, aki – bár távozott az élők sorából – oly sokak szívében tovább él. Boldogan nyaltam bele a fehér habba és az alatta pirosló eperfagyiba. Elkezdődött a nyár…

1 megjegyzés: