Csipkecsoda

Áttört, légies, könnyed, nőies. A hölgy legfinomabb testrészét, a nyakát emeli ki, díszíti fel. A csipke ékszerként a legszebb. Egy minta a keskeny csuklón, egy motívum a fülek alján lebeg.

Ezt a nyakláncot szintén egy netes kép ihlette, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesanyám a Hunnia Csipkemúzeum tulajdonosa, így pillanatok alatt találtunk megfelelő gépi csipkét, ami alkalmas az ékszerhez. Kikeményítettem, megvártam, míg megszárad, aztán már csak a láncot kellett rászerelnem.

Te hordanád?

Üdv, Honey*

...és akkor táncolni kezdett

Ahogy belépett a perifériás látómezőmbe, egyből odakaptam a fejemet. Nem lehetett nem rá figyelni. Ruhája élénk színű, feltűnő mintás kacéran lengte körbe a testét. Frizurája magasra tornyozott, művészi. Extrém magassarkú cipőben tipegett, tökéletes smink, gondosan összeválogatott ékszerek. Szolárium barnította ruganyos bőr, fitness teremben kialakított formák. Szép volt, jelenség volt, de ahogy átvonult a színpad előtt, a nézőtér másik része felé, végül már a zene kötötte le a figyelmemet. Eszembe sem jutott volna többé, ha...

Ha körülbelül az ötödik számnál táncolni nem kezdett volna. Lerúgta magáról a tűsarkúakat, majd fellépett a magasított parkettre. A zene épp akkor váltott egy igazán tüzes számra. A nő meglepő szenvedéllyel mozdult a ritmusra. Olyan elemi erővel csavarta a csípőjét, rázta a mellét, lépett az ütemre, hogy minden szem rá szegeződött. Haja kibomlott, a sminkje elkenődött egy kicsit, a válláról lecsúszott a ruha pántja. Mindez nem zavarta, csak táncolt, táncolt, mintha az élete múlna rajta. A testét már nem ő uralta, hanem a zene démonja szállta meg. Kitört, leszaggatta a tökéletességének a láncait, emberré vált, szerethetővé... és ahogy táncolt, beleégett az ember emlékezetembe örökre.

Dugóból kulcstartó

Egy szolid pukkanás és a bor feltörő illata tölti be az orrlyukakat. Azután poharakba csordul, simogatja a torkokat, mámorít, szerelmet gerjeszt... A szédítő éjszakákban elgurulnak a dugók.

Aztán másnap esetleg megtaláljuk őket. Sőt netalántán még fel is használjuk. Én így tettem, amikor anyu jelezte, hogy kellene valami masszívabb kulcstartó a vendégházaink számára. Az egyszerű, műanyag lapos megkülönböztetők nem segítettek abban, hogy a vendégek el ne vigyék, el ne veszítsék a kulcsokat. Jött hát az ötlet, hogy parafadugókból készítsünk bilétákat. A kivitelezéshez egy éles bicska, fehér akrilfesték, alkoholos filc, lakk, kötözőzsinór, fúró kellett. Ilyenek lettek:

Üdv, Honey*

Megérkezett

Haragomba burkolózva menekültem a barlang legvégére. Lehuppantam a padkára és hagytam, hogy simogatóan körülöleljen a medence vize. Jobb szerettem volna, ha Ő ölel, de rosszul esett, amit mondott, menekültem inkább a közeledés helyett. Sértetten bámultam bele a párába, akaratosan próbáltam örülni az egyedüllétnek, mikor mindennél jobb lett volna, ha Vele vagyok. A lezubogó vízfüggöny mögött egyszerre megjelent egy alak, és felém közeledett. A körvonalaiból tudtam, hogy Ő az. A szívem huncutul ugrálni kezdett a mellkasomban. A fehér ködben jól kivehető volt fekete alakja. Karcsú nyaka szép ívben görbült gömbölyű, izmos vállába. Formás karjait hanyagul lógatta bele a hullámokba. Lépdelt befelé a barlangba, de úgy éreztem, hogy a lelkem falait töri épp át. Megölelt, bocsánatot kért, megérkezett.

Felelősek vagyunk egymásért

A lányok kint ültek a falalján, a fiú tett-vett. Csak Ő tudott magyarul. Aggódva tekintgettünk fel a szomszéd ház fölé, ahol vészjóslóan gyűltek a sötét fellegek. Villámok hasították az eget és hamar érkezett a dörrenés is, mely jelezte, hogy nincs már messzi a vihar. Odabent gyorsan készen lett az egyszerű tojásos tészta, melynek párája betöltötte a kis lakot. Jól esett bent, de a társaság kint várt. Aztán leesett egy hatalmas esőcsepp, majd megállás nélkül követte a többi. A lányok nem mozdultak. Az egész lényükből sütött, hogy tudják, hogy hol a helyük. Tudják, ezt akkor is meg kellene oldaniuk, ha messzi lennének a lakott helytől. Mégis éreztem, hogy azért jobban esne nekik bent. Gondolkozás nélkül invitáltam be őket. A kanapén sorban ültek körbe: a rövid hajú magyar fiú, a cseh göndör lány, a barna alacsony román, a fiús arcú, fekete hajú horvát, a lengyel és a másik horvát lány. Kinek mélytányér jutott, kinek lapos, ki kanállal, ki villával evett. Angol szavak röpködtek, majd csend lett. Élvezettel ették a meleg vacsorát. Gyorsan ürült a hatalmas, műanyag tál, és egyesével dőltek hátra, mind jóllakottan. Ketten felajánlották a mosogatást, én hálásan fogadtam el, majd jólesően néztem végig a multikulturális társaságon. 

Szombaton, még dolgoztam, amikor a Kávéházhoz érkezett egy srác és négy lány. Az első félmondat, amit elcsíptem ez volt: 

- Mindenünket elvették. 

Apámhoz intézte a szavakat, de ahogy elérkeztek a fülemhez, azonnal kimentem, hogy tudomást szerezzek a történtekről. A fiú elmondta, hogy egy túlélő túrán vesznek részt, nincs se pénzük, se telefonjuk, minden fontosat elvettek tőlük. Csak egy kevés ruhát vihettek magukkal. Szállást kerestek éjszakára, de hozzátették, hogy megdolgoznának érte. Apámon éreztem, hogy hirtelen nem olyan rugalmas, olyan vendégszerető, így hamar átvettem a szót. Mivel nem olyan régen tettem rendbe a házunk mögötti fedett színt, így ajánlottam, hogy alhatnak ott. A kerti slagnál zuhanyozni is tudtak, és amikor hazaértem nekiláttunk, hogy egy tojásos tésztát összedobjunk. Ők segíteni szerettek volna nekünk, mi segíteni szerettünk volna nekik. Ők hálásak voltak, én természetesnek vettem. Ők tudták, hogy nagyon megkönnyítem a dolgukat, én szerettem volna megkönnyíteni a dolgukat. 

A vihar hamar elcsendesedett odakint. A társaság aludni tért, másnap hamar kellett folytatni az utat. Mi még csendesen beszélgettünk. 

- Szerintem annyira fontos, hogy az emberek visszanyerjék az egymás iránti bizalmukat. Hogyha ez ma egy picit is sikerült, akkor már mindenképp megérte ez a vendéglátás. 

Szélcsengő

Amikor megszólal, amikor megcsendül, hallod a szellő hangját. Egy picit hozzád szól a természet. Jó kedve van, ha csak csilingel, de lehet, hogy haragos, ha már a szálak is összegubancolódnak. Pihen, ha csend van. Neked vajon mit üzen a szél? Régi emlékekről mesél? A nagyvilág híreit hozza magával? Netán egy messzi szerelmes dalt énekel neked? ... Hallgasd!

Amikor a garázsban pakoltunk, rábukkantunk ezekre az édes, kis kulcsokra. Tudtam azonnal, hogy nekem kell! Bár akkor még nem tudtam, hogy mire. Egyik nap, amikor a hobbiboltban válogattam, bejött egy hölgy, aki szélcsengőhöz keresett kis kulcsokat. Ekkor körvonalazódott ki bennem, hogy lekoppintom az ötletet. Pár gyöngy, egy fa függönykarika, némi damil és a kulcsok összeszerelésével el is készült ez a kis csoda:

Üdv, Honey*

Minikert

Gyermekként olyan nagynak tűnik a kert, megmászhatatlannak a gyümölcsfa, égig érő paszulynak a magasra nőtt gaz és hajónak hittük a függőágyat. Aztán, ha felnőttként hazalátogatsz, alig hiszed, hogy ugyanott vagy. Bele se férsz a homokozóba, ahol egykor várkomplexumot építettél, kis medencédet pedig egyenesen kineveted. Pedig valaha komoly vízi csaták helyszíne volt! Gyermekként óriások szerettünk volna lenni, hiszen minden tőlünk volt nagyobb. Felnőttként végre megtehetjük, hogy valódi Gulliverek lehessünk saját Liliputunkban. 

Ezt a lavórt nyár elején, egy garázs rendberakásakor találtam. Tudtam, hogy mivel viszonylag jó állapotban van, így nem kerülhet kidobásra. Először polcot szerettem volna tenni bele, de rájöttem, nem lennének kihasználva az adottságai. Így egy régebbi álmomat valósítottam meg. Elsőként a lavórt díszítettem egy kicsit ki, mégpedig a jól bevált szalvétatechnikával. Aztán hosszú idő telt el, mivel bonsait szerettem volna vásárolni bele, de sajnos nem kapható a környékünkön. Vagy csak én voltam türelmetlen ahhoz, hogy meghozzák a virágboltba. Pláne úgy, hogy aztán megláttam ezt a növényt, ami már nem kellett anyának. Egyből lecsaptam rá és még aznap beültettem. Következő nehézség a kis tó kialakítása volt. Eleinte valódi vízzel próbálkoztam, de az nem volt az igazi és macerásnak is tűnt. Aztán elvetettem, hogy legyen benne tó, mire megláttam a neten egy olyan megoldást, ahol kék üveggolyókat tettek a víz helyére. Én azonban az újrahasznosítás híve vagyok, így az én kis kertembe egy kék nejlonszatyor került, felé pedig egy akril festékkel kékre festett üvegdarab. Az udvarban találtam még egy kis növésű növényt, amit szintén beleültettem a földbe. Utána jött a mohaprojekt. Szerencsémre találtam a kerítésen megtelepedett puhaságokat. Kialakult hát a lavórkert flórája. A "berendezését" szintén újrahasznosított agyagokból készítettem el. Mivel Kávéházban dolgozok a frappéhoz, jegeskávéhoz adott szívószálat sose dobom ki. Elmosogatás után várja, hogy valahol még felhasználjam őt. Belőlük készült a minihinta és a minipad. Én nagyon beleszerettem. :) 

Üdv, Honey*

Tejfölös kenyér

Az első Nála töltött éjszakámat egy tejfölös kenyérnek köszönhetem.

Már besötétedett odakint, amikor megéheztem és a legegyszerűbb, legfinomabb, kevés alapanyagból álló tejfölös kenyeret kívántam meg. Nagy nehezen feltápászkodtam a képernyő elől, majd a hűtő és a kenyértartó felé vettem az irányt. Merész karéjt szeltem a friss házikenyérből, majd nem sajnáltam rá a hófehér, krémes réteget. A vacsorámmal besétáltam a nappaliba, majd újra helyet foglaltam a gépnél. Ahogy beleharaptam a kenyérbe, már ütöttem is le az első billentyűt. Ő írt, válaszolni kellett. Tudtam róla, hogy imádja a tejfölös dolgokat, a tejfölhöz is tejfölt eszik, így azonnal megjegyeztem, hogy „Tejfis kenyeret eszek. Kérsz?” Hevesen „bólogatott” a virtuális világon keresztül, mire nekem támadt egy merész ötletem.
„Oké, viszek be neked. Jaa, de akkor nem tudok már hazajönni…” – jutott az eszembe hirtelen.
Hogyan, már nem emlékszem, végül megszületett a döntés, hogy akkor ott alszok Nála. Sebesen kikapcsoltam a gépet és gyorsan beálltam a zuhany alá. Egy órám volt, hogy elkészüljek. Persze a legjobb formámat akartam hozni! A nagy sietségben, a tejfölt majdnem otthon is felejtettem.

Most is megízlelem a lágy, hűvös réteget, majd elér a fogam a puha kenyérhez. Már nem csak egy ízt jelent nekem ez az étel, hanem egy emléket. Egy olyan élményt, ami azóta meghatározta az életemet.

Néha félek

Néha félek,
Ha csúnya filmet nézek.
Néha félek, 
Ha magányomat érzem.
Néha félek, 
Ha villám cikázik az égen.
Néha félek, 
Ha mellettem egy pók feléled.
Néha félek, 
Ha valaki többé már nem ébred.
Néha félek, 
Ha fájdalom ér el.

Bár felnőttként élek, 
Néha én is félek.

Bezárt rózsa

A rózsát szülinapomra kaptam, de azóta eltelt már egy kis idő, így megszáradt azóta. Gondoltam, hogy felfüggesztem a falra, ami meg is történ. Jól nézett ki a hosszú szárával, de még nem volt az igazi. Eszembe jutott, hogy láttam ilyen keretet, ami milyen jól mutatna, főleg, ha félredönteném. Már csak festék kellett hozzá és tádáááám kész! :)

Nekem a Szépség és a Szörnyeteg jut eszembe róla. Van az a rész, hogy egy üvegben van a rózsa, aminek az elhervadtáig kell visszaérnie Bellának, különben a Szörnyeteg örökké csúf marad. Az én virágom már elszáradt, de a mi mesénknek is boldogság a vége.

Üdv, Honey*

Hippi óra és a készenléti vendéglátóság

Ennek az órának igazán kalandos élete volt már addig is, hogy elkészült. Eredetileg egy csipke alá kellett volna kerülnie, de ahhoz - mint kiderült - kicsi volt. Így elhatároztam, hogy készítek magamnak egy új faliketyegőt. Le is festettem vaníliasárga akrilfestékkel és egy gyönyörű, rózsás szalvétát terveztem rádequpageolni. Minden készen is volt hozzá...

Igen ám, csakhogy aznap kezdődött el a környékünkön tartott, hippik látogatott SUN fesztivál. Ráadásul az eső is egész nap esett, kisebb-nagyobb elánnal. Így aztán több alkalommal kellett a vendégházunkat kiadnunk. Ellenben nehezítette a helyzetet, hogy minden vendégünk külföldi volt, így angolul kellett mindent intézni. Utolsó vendégeink éjfél körül érkeztek meg. Miután átadtam nekik a szállást, hazajöttem és úgy gondoltam, befejezem még az órát. El is kezdtem kenni a ragasztót, rá a szalvétát, újabb réteg ragasztó... De állj! Akkor vettem észre, hogy amit nagy lelkesen kenek, az fehér festék... Színre is megegyeztek, dobozra is, én pedig már fáradt voltam.

Még frissiben leszedtem a szalvétát, majd mérgemben mindenhová fehéret kentem. Közben szakadatlanul járt az agyam a nap eseményein. Végül úgy gondoltam, ha már úgyis órát készítek, amiről az idő fog eszembe jutni, akkor jusson eszembe erről a tárgyról majd ez az éjszaka. Tehát úgy döntöttem, készítek egy hippi órát. Ehhez elővettem a színes akrilfestékeket és egy kis szivacsdarabka segítségével körbeszivárványoztam. Beszereltem az óraművet, majd zuhanyzás után bezuhantam az ágyba.

Az órára nézve az emberek sokszínűsége jut eszembe. Erről a fesztiválról az a hír járja, hogy csupa drogossal van teli. Így aztán meg voltunk ijedve, hogy milyen arcok fognak érkezni. Ezzel szemben mindenki nagyon kedves volt, hálás a segítségért, azért, hogy késő éjszaka is megvártuk őket. Eszembe jut, hogyan segítette őket egy magyar férfi a fóti Auchannál, aki velem egyeztette a srácok szállását, majd őket informálta angolul. Neki is idejébe, telefonszámlájába került, mégis... A magyar fuvarozó vállalat, akik a fesztiválhelyszín és Terény között hozták-vitték az embereket, ők is annyira készségesek, segítőkészek voltak.

Néha-néha melegebb éghajlatra kívántam volna az egész, díszes társaságot, de összességében nagyon sokat tanultam... előítéletről és annak helytelenségéről, emberségről, különbségekről, segítségről, kultúrákról. Illetve büszke voltam magamra, mert valódi helyzeteket kellett megoldjak az angol tudásom segítségével. Sikerült! :)

Üdv, Honey*

Cetlitartó

Ez már megint egy neten látott ötlet, ami azonnali megvalósításra várt. Mármint akkor, ha már van két ép ilyen formám (nem tudom, mi a hivatalos neve). Ez nem olyan régen bekövetkezett. Azt hittem, hogy ennél könnyebbre nem is vállalkozhattam volna. Mégis akadtak problémák. Az egyiket félbevágtam, majd akrilfestékkel kétszer átkentem a részeket. Száradás után Technokollal összeragasztottam a tartót. Állítólag a hungarocell nem bírja ezt a ragasztót, de végül is nekem nem marta szét. Mivel az alján volt valami írás, ami nem tetszett, így oda egy szalagot terveztem. Viszont ilyen kötöző épp kéznél volt, meg ez, a régen medálként funkcionáló virág, így kapta meg ezt a díszítést. Ezt dequpage ragasztóval erősítettem rá, ami lakk is egyben. Ilyen lett:

Még csak egy toll árválkodik benne, de lassan megtelik úgy érzem. Szerintem bájos, szerinted? :)

Üdv, Honey*

Bolondos képhez bolondos keret

Történt vala, hogy a tavalyi szülinapomra kaptam a barátnőmtől egy fotót, ami hűen tükrözi, hogy mennyire bolondosak tudunk mi lenni. Sokáig egyszerű papírként díszlett a falon, majd nemrég bele került egy egyszerű fakeretbe. Már, amikor belehelyeztem, tudtam, hogy át fogom alakítani, fel fogom dobni valamivel. Így is történt. Ezt a tojáshéjas technikát is szerettem volna kipróbálni. Technokollal ragasztottam fel az összetört héjakat, majd a megkötés után még egy réteg dequpage ragasztót is kentem rá. Amikor az rászáradt, egy szivacsdarabka segítségével kiszíneztem az egészet. Ilyen lett:

Üdv, Honey*

Tanulópénz...

Elég furcsa cím ez egy ilyen finomságnak, de majd mindjárt megértitek. Szóval csütörtök este a Nők Lapját lapozgatva rátaláltam egy isteninek tűnő receptre, és mivel nem tűnt nehéznek, így gondoltam, másnap el is készítem. Alapanyagok megvoltak hozzá, nekiláttam hát. Mindent a leírtak szerint tettem... Talán ez volt a baj!

Mentaparfé étcsokoládé-forgáccsal

HOZZÁVALÓK 6 SZEMÉLYRE: (Nekem 4 pohár lett belőle!)
2,5 dl tej, 5 dl tejszín (HABTEJSZÍN, ezt rendszerint elfelejtik megemlíteni. Én Hulalát vásároltam.), 15 dkg cukor (A Hulala eleve cukrozott, szóval lehet kevesebb is.), 2 csokor menta, 5 tojássárgája, 10 dkg étcsokoládé közepesen durvára aprítva

A tejet és 2,5 dl tejszínt forráspontig melegítjük a cukorral. A mentaleveleket megmossuk, egy edényben ráöntjük a meleg tejszínes keveréket. Lefedve egy órát állni hagyjuk, hogy átvegye a menta ízét. A mentát eltávolítjuk. Ismét felmelegítjük a keveréket (Kb. kézmelegnek kell lennie!), közben simára keverjük a tojássárgákat. Lassan hozzáöntjük a mentás folyadékot, simára keverjük, majd az egészet visszaöntjük a lábasba, végül állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. A krémet kihűtjük. A tejszín másik felét kemény habbá verjük. (A Hulalát előtte jó alaposan le kell hűteni. Anya szerint tökéletes, kőkemény habot lehet belőle verni. Nekem még sose sikerült... lehet, hogy nem volt elég hideg.) Óvatosan összeforgatjuk a mentás krémmel. A csokoládét közepesen durva forgácsokra aprítjuk, és a masszába forgatjuk. A parfét formába vagy poharakba töltjük, és mélyhűtőbe tesszük.

Én két helyen rontottam el:
1. Forrón öntöttem a tojássárgájához a keveréket, így a tojás megfőtt a hőben.
2. Valamiért megint nem sikerült felvernem a habot... :(

Végül szép is lett, és igazából ízre is finom, csak az állaga miatt olyan savanyú pofával kanalaztam... El voltam keseredve, de a tanulópénzeket meg kell fizetnem nekem is.

Jó étvágyat hozzá, ha kipróbáljátok! Nektek biztos jobban sikerül. :)

Üdv, Honey*

Üzenőfal

A konyha még olyan üres - állapítottam meg nemrég, majd kitaláltam, hogy vagány lenne táblafestékkel lekenni valamit, kiakasztani és minden nap krétával ráírni a napi menüt. El is kezdtem tenni a megvalósításáért, de elszörnyedve láttam, hogy ilyen festék csak 2 literes kiszerelésben van, több mint 8000 forintért. Így a szívemben már lemondtam e tervemről. Ellenben arról nem, hogy feldobjam valamivel a konyhát. Ezt a csipeszes megoldást a neten találtam és egyből beleszerettem az ötletbe. Vettem hozzá alaplapot, akrillfestékkel lekentem, majd ugyanígy tettem a csipeszekkel is. Száradás után lefújtam lakkal az egészet, majd faragasztóval rögzítettem a csipeszeket. Ilyen lett:

Nekem nagyon tetszik!

Üdv, Honey*

Kávészentély

Félve megsúgott álmom, hogy egyszer majd, ha nagy házam lesz, bizonyára kialakítok benne egy zugot, mely a kávézásról fog szólni. Még nem tartok itt, de a jelenlegi konyhámat próbálom úgy kialakítani, hogy a díszítésen visszatükröződjön a kávé iránti szenvedélyem. Ehhez a falra került a barátnőmtől kapott dequpázsolt kép, elhelyeztem egy ilyen kávébabból és  teamécsesből összeállított gyertyát, valamint készítettem egy faliképet. Még annak idején a nagypapám küldött nekem kávés vicceket, amelyeket sokáig őriztem, míg végre méltó helyet kaptak itt:

Ezek pedig körmöcskézett bögrealátétek: 

Terveim között szerepel még egy kis polc, amin a kávébögréimet sorakoztathatom majd fel.

Üdv, Honey*

Ellentét

A garázsrendezés során ronda alumíniumvillákat is találtam. Viszonylag sokat, és máris megfordult a fejemben, hogy ezekből majd fogast csinálok, hiszen könnyű meghajlítani ezt a fajta fémet. El is kezdődött a hosszas alkotási folyamat, ugyanis nem minden ment úgy, mint a karikacsapás. Az első problémába akkor ütköztem, mikor a forma kialakításánál vagy eltört a villa foga, vagy el sem akart hajolni. Sok törött landolt a kukába. Aztán négy evőeszköz maradt meg: ebből kettő meghajlítva, kettő csak a maga valójában. Elővettem a fúrógépet, hogy átlyukasszam ezeket. Itt ütköztem a következő problémába: hosszú és fárasztó volt, míg át bírtam fúrni egyet. Végül már fémhez való fúrófejet is vettem, de azzal sem volt sokkal gyorsabb. Mire volt két ép, átlyukasztott villám, úgy döntöttem, hogy a másik kettőt kidobom. Az egyik már időközben eltörött, a másikhoz pedig már nem volt energiám. A kétféle alakú fogas különböző színeket kapott, majd felszegeztem őket a falra. Most már csak a használatuk van hátra.

Ti használnátok?

Üdv, Honey*

Rájöttem, hogy tudok főzni :)

Ez a bejegyzés leginkább azoknak szól, akik félnek főzni kezdeni. Át tudom érezni... Sokáig voltam úgy, hogy nyálcsorgatva nézegettem szakácskönyveket, olvasgattam recepteket, látogattam gasztroblogokat. Ezek után mindig lelkesen ígértem meg magamnak, hogy megtanulok főzni. Aztán ott lett volna a lehetőség a koliban, hogy nekilóduljak a tudás megszerzésének, de aztán többnyire a szobatársamra hagytam e nem túl hálás feladatot. Néha-néha nekiálltam kreálni valamit a tűzhelyen, amik rendszerint sem is sikerültek rosszul. Mégsem éreztem, hogy elsajátítottam volna a tudományt. (Ráadásul legtöbbször olyan szerencsétlen voltam, hogy csoda, hogy nem gyújtottam fel a konyhát. Egyszer majdnem sikerült! :D)

Aztán a nyár elején összeköltöztünk a párommal, így kénytelen vagyok főzni. Magamat is megleptem azzal, hogy hosszú időn keresztül egyszer sem ettük ugyanazt. Szerintem tehát a főzőtudomány egyik alapja a változatosság, amihez kreativitás szükséges.

Egyik alkalommal anya mondta, hogy maradt még pörkölt odahaza. (Nem költöztem messzi a szülői háztól.) Ahogy belenéztem a csöpp kis fazékba, láttam, hogy kevés lesz az adag. Azonban rögvest jött az ötlet, hogy némi frissen fejt borsóval felgyógyíthatnám. Így is történt! Megpároltam a zöldséget olajon, majd elkevertem a felmelegített pörivel, tettem hozzá egy kis tejfölt ééés... nem akarom dicsérni magam, de isteni lett! Mellé zsályás krumpli volt köretként, ami önmagában is megérdemelné, hogy írjak róla. A burgonyát héjastól kell megfőzni, majd, ha puha, leönteni róla a vizet és megpucolni, összevágni. Lábas alján hagymát pirítani, beleönteni a krumplit, összevágott zsályával elkeverni, és kész is! Fejedelmi! Na és az élvezetek fokozása végett, addigra már elkészült a saláta. Ennek menete pedig így történt: délelőtt megláttam a boltban egy üveg olívabogyót, és annyira megkívántam, hogy nyomban álmodtam köré egy salátát. Megvettem a hozzávalókat: paradicsom, saláta, mozarella, olívaolaj, vöröshagyma. Innentől már csak a fűszerezésen (só, bors, friss bazsalikomlevél) múlik a siker.

A másik alappillér tehát, hogy az ember abból gazdálkodjon, ami van. Az utóbbi időben borsó volt, hát secperc alatt megtanultam elkészíteni a borsófőzeléket és a borsólevest. Itt pedig újra visszautalnék arra, hogy mindehhez mi szükséges? Kreativitás.

Így történt, hogy rájöttem: főzni nem olyan nagy ördöngősség!

Üdv, Honey*

Ui.: Plusz egy dolog, amiért megéri újat kipróbálni: leírhatatlan Gáborom arckifejezése, mikor közlöm vele "Amúgy ilyet még sose főztem." :D

Kávés tálca

Álom és ébrenlét határán lebegek még. Félig még a biztonságot adó álomba kapaszkodok, de már agyam józanabbik része kávéért kiált. Valahol érzem az illatát, mintha a kotyogást is hallanám. Talán még mindig álmodok... Aztán csókot kapok az orcámra.
- Szívem, itt a kávéd. - teszi mellém a tálcát, rajta ott a gőzölgő fekete. Nem is kezdődhetne szebben a nap.

Igen, igen, ezt is a garázsban találtam. Na persze, nem ebben az állapotában, hanem sokkal inkább kopott, koszos, csúnya volt. Ilyen:

Találtam régebbről megmaradt gesztenyeszín lazúrfestéket. Ezzel kentem át kétszer is. Utána az aljára vanília sárga akrilfesték került, majd a kávémintás dequpázsolással el is készült a régi-új tálca:

Ti el tudnátok képzelni, hogy ezen kapjátok ágyba a kávét? :)

Üdv, Honey*

Csipkében mért idő

A garázsrendezésről már írtam. Ott kezdődött e tárgy története is. Megtaláltuk anya régi horgolt csipkéit. Amikor megláttam a szabályos kör formájukat, egyből eszembe jutott egy kép, ami az Interneten köszönt szembe velem. Ez pedig egy csipkeórát ábrázolt. Már csak a megvalósítás maradt hátra. Ehhez kikeményítettem a csipkét, vettem óraművet. Akrilfestékkel átfestettem a mutatókat (a fekete nem látszott volna), majd összeszereltem. Így mutat a falon:

Elgondolkoztató az idő relativitása... Tegnap 6-kor keltem és így éreztem azt a nap végén, hogy végre csináltam valamit (egész nap talpon voltam). Érdekes, ma fél 8-kor keltem, nem mondom, hogy tétlen voltam, de nem is hajtottam úgy, mint tegnap, mégsem érzem, hogy nem töltöttem ki a napomat. Néha az idő azért van, hogy sürgessen és minél több dolgot megcsináljak. Néha pedig azért van, hogy ne foglalkozzak vele, hogy megfeledkezzek róla és szabadnak érezzem magam. Ilyenkor az idő is olyan, mint egy csipke... leheletkönnyű, finom, áttetsző...

Üdv, Honey*

Mire jó, ami már nem jó semmire?

Szerintem már jó hónapja is van, hogy anyával nekiálltunk rendezgetni a garázst. Sok kincsre bukkantam, melyeknek az újraálmodott verzióját közzé is fogom tenni. Ezt a saroglyát anya tolta elő valahonnan, én meg értetlenül néztem rá, hogy mit akar ezzel csinálni. Az ötlet, hogy nyugágy legyen belőle, tőle származik. Egyből beleszerettem az elképzelésbe, és lelkesen álltam neki a megvalósításának. Mivel a szerkezettel semmi gond nem volt, így csak a külalakját kellett egy kis lenolajjal és fekete fémfestékkel kicsinosítani. A fészerben pont találtunk megfelelő méretű szivacsot hozzá. A huzatkeresés azonban váratott magára. Többször elázott a viharban a leendő nyugágy, majd tegnap végre elnyerte eredeti formáját. Anya ajánlott egy huzatot (két nagypárnára való), ami tökéletes állapotban van, csak az anyagával nem volt megelégedve drága szülém. Nekem azonban teljesen megfelelt, sőt kifejezetten tetszik, hogy kicsit olyan hatása van, mint a fodrozódó víznek.

Amikor megláttam készen, egyből az jutott eszembe, hogy milyen szuper, ezzel is kipipáltam valamit a "Do it" listámról. Aztán beugrott, hogy ez nem is szerepelt rajta. Ez elszomorított, mert mindig felszabadító valamin túllenni, majd törölni "Na ez is megvolt!" megállapítással. Aztán meg elnevettem magam, mert milyen mókás lenne csak azért felírni, hogy kitörölhessem. :)

Üdv, Honey*

Ui.: Most a saroglya-nyugágyból írom ezt a bejegyzést, és meg kell valljam: nagyon kényelmes!

Bocsi, mi az a bocsa?

Jó kérdés, de én most nem fogok rá tudományos választ adni, hiszen arra ott van a Magyar Golyósportok Szövetsége. Az, hogy nekem mit jelent, persze más kérdés.

Röviden összefoglalva az a lényege, hogy a játékosoknak a saját bocsa golyójukkal kell megközelíteniük a kis piros golyót (palino). Mindenzt gurítással teszik egy meghatározott hosszúságú pályán. A pontot az írja, akinek közelebb van a golyója. Hivatalosan 12 pontig tart a játszma.

Ez persze így eléggé száraz, viszont megéri megismerni. Miért?

- Mert a bocsás rendezvényeken, versenyeken sok nagyon jófej emberrel lehet megismerkedni.
- Mert a bocsával és a bocsás kapcsolatokkal sok helyre el lehet jutni belföldön és külföldön egyaránt.
- Mert kis gyakorlással sokat lehet benne fejlődni.
- Mert nem csak sport, hanem elmejáték és pszichésen is toppon kell lenni közben.
- Mert a bocsa mellett mindig van ital, étel, nevetés, zene...
- Mert még 11-2-ről is lehet nyerni!
- Mert a magyarországi, kültéri bocsapályák nagyon szép településeken helyezkednek el, így garantáltak: a jó levegő és az izgalmas kiegészítő programok.
- Mert Budapesten egy szuper bocsaklub van, a belváros szívében, ahol rendszeresen vannak versenyek (nem csak bocsa, hanem pl. darts is) és mennyei ízesített sör kapható! :)
- Mert ...

Szerintem, ezek közül egy is elég ahhoz, hogy valaki megismerje a bocsát. Mégis azt javaslom, hogy ne ez alapján döntsetek, hanem tapasztaljátok meg!

Innen tudtok tájékozódni:
Ászgárd Bocsa Klub

Jó játékot! :)
Üdv, Honey*

Létra a csillagokba

Az élete átlagos, semmilyen, fehér asztali lámpaként indult és sok-sok éven keresztül szolgált engem. Fénnyel borította be az íróasztalomat akkor is, amikor valamelyik este festegettem. Amit elterveztem nem sikerült és ez felmérgesített, plusz az is, hogy pazarlásnak tartottam, hogy maradt egy csomó kék festék kinyomva a palettámra. Ekkor történt, hogy szétnéztem, mi az, amit befesthetnék. A lámpára néztem és megszületett a terv. Aznap este csak a búrát pingáltam ki, de már az is nagyon tetszett, és végül boldogan feküdtem le. Vagy már másnap vagy pár nappal később viszont zavarni kezdett, hogy olyan félkész, így újra elővettem a festéket, ecsetet és nekiláttam, hogy befejezzem. Nos ez lett belőle:

Üdv, Honey*

Hope & Pearl Photo

A fénykép egy különös találkozás. Egy kattanás és egy pillanat találkozása. Mögötte mégis sokkal több van. Van benne valami sorsszerűség, kell hozzá két ember találkozása, valamiféle belső indíttatás, hogy megörökítődjön a perc töredéke.

Egy tavaszi napon a párommal sétáltam, amikor találkoztunk a volt osztálytársával. Ők jól elbeszélgettek, engem inkább a fiatalasszony kislányának sapija kötött le:

A rövid bemutatkozás és párbeszéd után, Klaudia megkérdezte, hogy lefotózhat-e bennünket. Örömmel igen-t mondtunk és pár nappal később megérkezett egy Facebook üzenetben ez:

Rövid időn belül követni kezdtem az oldalát (Hope & Pearl Photo by Klaudia Strancsik-M), majd nemrég hírt kaptam róla, hogy megnyílt a blogja:
Hope & Pearl Photo


Mindkettőt szívből ajánlom nézegetésre, olvasásra.
Szerintem nincs olyan ember, aki ne lapozgatná szívesen a fotóalbumot, melyben az emlékei vannak megörökítve. Az élményt csak fokozza, ha profi fotós készíti a képeket, különleges helyszíneken, érdekes kiegészítőkkel, sejtelmes fényekkel, trükkös szögekből, tökéletes utómunkával. Fontos kiemelni, hogy Klaudia az újszülött, baba és kismamafotózással foglalkozik elsősorban, de családi- és portréképeket is készített már.

Egy nő életében csodás időszak, amikor anyává válik. Majd legnagyobb boldogsága a kis csöppség, akinek életet adott. Szeretnénk őrizni magunkban ezeket a pillanatokat, de a gyermek gyorsan cseperedik, és azon kapjuk magunkat, hogy már totyog, már maga fedezi fel a világot, hogy nem lehetünk eléggé szemfülesek, amikor rájuk figyelünk. Ezeket a mosolyogtató, felettébb aranyos kópéságokat is örökké magunkban hordoznánk. Természetesen az édesapákról és a nagyobb testvérekről sem szabad megfeledkeznünk, hiszen ők ugyanúgy részesei egy új élet születésének.

Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, mindenképp nézzetek szét Klaudia oldalán! Akkor is kukkantsatok be hozzá, ha csak szép képeken pihentetnétek a szemeiteket!

Üdv, Honey*

Körömlakk-Lak

Mit ér egy régi ócskaság!? Főleg, ha anyum úgy harangozza be, hogy „apa hazahozott valami …”, és itt csúnyát mondott. Ennek ellenére a húgom és én úgy csaptunk le a két tárgyra, mint a ragadozó a zsákmányára. Mondjuk Luca szemfüles volt, egyből lenyúlta a kincses ládikát, nekem meg maradt ez:

Ez már a polcszerelés után készült. A festést már elkezdtem.

Mondjuk, azért egy percig sem búslakodtam, mert ötlet ötletet követett. Először is körömlakktartó kispolcnak használom majd. Ehhez megkértem öcsémet, hogy vágjon méretre egy lécet, ami a polcokat képezi majd. A két darabot, helyére szögeztem, majd levettem a tetejét az alsó tárolónak. Így kapta meg eredeti formáját. Mire ez elkészült, már megálmodtam, hogy az egészet fehérre festem majd. A díszítést illetően még nem volt ötletem, de a fehér színben biztos voltam. Magam sem tudom, hogy miért. Aztán megtörtént az átszínezés is, de nem tudtam folytatni. Fel-alá járkáltam a munkahelyemen, ahol az udvaron van egy gyönyörű rózsaborok, kis labdacs alakú virágokkal. Jött is az isteni szikra, hogy legszívesebben ilyeneket ragasztanék a kis polcra. Élő virággal dolgozni nem túl szerencsés, a szárított virág is macerás, úgyhogy maradt a művirág. Ellenben egy petákot sem akartam kidobni emiatt, úgyhogy egy kissé morbid ötlettől vezérelve a temető „szeméttelepén” kutakodtam. (Az a hely, ahová kidobják a hervadt virágokat és egy-két művirág csokor is található.) Nos, meg is akadt a szemem egy félreeső színfolton, amit közelebbről megvizsgálva, megállapítottam, hogy nem is csúnya. Így került haza a díszítés alapja. Alaposan megmostam, megszárítottam a virágokat és leveleket, majd találomra felragasztottam ide-oda. Végül ilyen lett:

Üdv, Honey*

Sminktartók

Ahogy az ékszereimet és a sminkcuccaimat rendezgettem, igény merült fel még pár tartóra. Így készült a maradék parafalapból egy kisebb tartó és mivel mással, mint szalvétatechnikával és konzerv doboz újrahasznosítással egy kissé magasabb sminktartó.

Én sokkal szívesebben festem az arcomat ezek után…

Ti hogy vagytok vele? Jobb a kedvetek reggel, ha szép fürdőszobakellékekkel találkoztok még félálomban?

Üdv, Honey*

Törött tükör újrahasznosítása

Körülbelül másfél hete a barátom hajnalok hajnalán közölte velem, hogy eltörött a fürdőszobai tükör. Félálomban alig fogtam fel. Mivel nem volt rögzítve, csak a falhoz támasztva, így ledőlt és három részre repedt. Mikor felébredtem, és képes voltam felfogni a veszteséget, valahogy egy pillanatra sem szomorodtam el. Egyrészt, mert volt egy másik tükör, amit a helyére lehetett támasztani, másrészt, máris több ötletem is támadt, hogy mit fogok készíteni a széttört tükörből. 

1. Egy gumi végű kalapáccsal, az udvaron még kisebb darabokra törtem a tükör felét. Ezeket a darabokat pillanatragasztóval rögzítettem a konyha előre letisztított csempéjére. Így nem csak feldobtam az unalmas sarkot, hanem kicsit tágítottam is a teret. Az előtte álló gyertyával varázslatos hangulatot teremt a vacsorához. 

2. Maradt még egy nagy keretem és egy viszonylag épen maradt fél tükröm. Ezt elvittük üvegeshez, aki nagyon aranyos módon ingyen egyenesre vágta a törött felét. (Sőt még két érdekes formájú hulladéktükröt is adott, ami már nem kellett neki.) Tehát a fél tükör visszakerült a keretbe, a maradék részbe pedig kartonból és parafalapból (otthon találtam) készítettem ékszertartót. Csak méretre vágtam az anyagokat, majd beillesztettem a helyére és némi rajzszöggel rögzítettem még. Utána már csak az ékszerek felhelyezése maradt gombostűkkel. Ilyen lett:

Nektek hogy tetszik?

Üdv, Honey*

Citromos álom

Ez a desszert olyan, amire valóban igaz, hogy könnyű és finom! Sőt a nevét is méltón viseli, mert mikor először belenyalsz, felsóhajtasz: „Mint egy álom!”

A recept:

- babapiskóta
- 4 dl tejföl

- 4 dl habtejszín
- 2 citrom lereszelt héja
- 1 citrom leve
- 9 ek porcukor
- gyümölcs a tálaláshoz

Egy tálban összekeverjük a tejfölt, a citrom héját és levét, valamint a porcukrot. Egy másik tálban felverjük a habtejszínt. A két elegyet összeforgatjuk. Egy 2-3 literes edénybe rétegezzük a babapiskótát és a krémet. Alul is és felül is krém legyen. Tálalás előtt 2 óráig hűtőben pihentetjük.

Én nagyon szeretem!!!
Ha kipróbáltátok, írjátok meg, nektek hogy ízlett!

Üdv, Honey*

Laptop új köntösben

Igazából idejét sem tudom, hogy mióta van meg a laptopom… Körülbelül öt éve koptatom a billentyűzetét. Nem mondom, hogy olyan, mint újkorában, sőt sokszor nem bántam vele kegyesen. Kollégista éveim alatt sanyarú sorsok között cipeltem stb. Ennek ellenére azért nincs olyan rossz állapotban. Egy ideje azonban csúnya karcolás ékesítette és a felszínén meglátszott az idő múlása. Ez ellen szerettem volna tenni, amikor eszembe jutott, hogy újra bevetem a szalvétatechnikát.

Először letisztítottam, majd akril festékkel kentem le. Ezt követte a szalvétaminták ráragasztása, majd még színek felvitele egy kis szivacsdarabkával. Minden szín után kimostam és megtöröltem, így csak egy darabot használtam fel a mosogatószivacsból. A végén hajlakkot használtam a tartósabbá tételéhez.

Nektek, hogy tetszik?

Üdv, Honey*

Emlékdoboz

Te is arra gondolnál a cím alapján, hogy van egy doboz, amibe beleteszed az emlékeidet? Nos, lehet olyan emlékdobozod is. Én azonban valami mást eszeltem ki. Amikor kiköltöztem a szobámból, rengeteg rajz, versek, újságkivágások kerültek le a falról. Nem akartam, hogy ezek elkerüljenek szem elől, hiszen mind kedves a szívemnek. Viszont az új lakhelyem falait sem szerettem volna kitapétázni velük. Úgyhogy elkészítettem ezt a kis újságtartó asztalkát. Semmi más nem kellett hozzá, csak egy kartondoboz, néhány papír, aminek az egyik fele fehér, a másik oldalán lévő szövegre pedig már nincs szükségem, technokol, valamint dequpage ragasztó és ecset. Először bevontam a papírral a dobozt. Aki szeretné színesre, utána be is festheti, úgy is szép lenne. Utána ráragasztottam a papírdarabokat. Végül, hogy ne jöjjön fel a szélük, végigkentem dequpage ragasztóval. Mivel úgy hatásosabbnak tűnt, rávittem a ragasztót, majd az ujjamat végighúztam a szélén. Szerintem nagyon aranyos, és szívet melengető ránézni is. Egyetlen baj, hogy nincs már hely rajta… :)

Nektek van emlékdobozotok? Eldugjátok-e a kis papírokat, vagy szem előtt tartjátok?

Üdv, Honey*

Egy fiúnak olyan nehéz ajándékot adni...

Ti is egyet értetek a címmel? Persze, nem olyan nehéz, ha ismerjük őt, illetve, ha van valami olyan hobbija, amit nagyon szeret, vagy, ha egyértelműen a tudtunkra adja, hogy minek örülne. Van, mikor ezek közül egyik sem teljesül.

Adok egy kis segítséget, hátha valaki úgy gondolja, hogy ez az ő párjának is tetszene. Milyen jó is együtt aludni a szeretett fiúval. Főleg akkor, ha saját ágyneműtök is van. Én erre gondoltam, amikor elkészítettem ezt a fekete-fehér kreációt. Ezt a színkombinációt nehéz beszerezni, sőt egyszínű ágyneműt szinte lehetetlen vásárolni. Nekem mázlim volt, mert anya tudott két fehér ágyhuzatot adni. (Javaslom, hogy turkálóban keressetek egyszínű ágyneműt.) Az egyik huzatot kifehérítettem, a másikat befestettem feketére. Én Impera fekete textilfestéket használtam, és mosógépben történt az átszínezés. (Két doboznyi kell egy ekkora textilre!) Ezek után láncöltéssel került rá a huzatokra a két fél szív.

Láncöltés:

Az anyagba hátulról szúrod a tűt, áthúzod a cérnát a másik oldalra, majd ahol átjött a tű, oda visszaszúrod, de nem húzod át, hanem alulról, egy kicsit előre haladsz.

Közben a cérnából formálsz egy hurkot a tű körül.

Ebből lesz az első láncszem. Ugyanígy folytatod a minta mentén. Célszerű hímző rámát használni.

Persze egészen más mintát is lehet készíteni. Én először a neveinket, vagy monogramjainkat képzeltem el rájuk. Az utolsó pillanatban jött ez az ötlet. Más színekkel is lehet dolgozni, de ha már a fiúnak készítjük, akkor az ő kedvenc színkombinációjával érdemes.

Kipróbáljátok? Írjátok meg, hogy sikerült!

Üdv, Honey*

Tejszínes-kukoricás tészta

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki nem tudott főzni, mégis el szerette volna kápráztatni a barátját valami finomsággal. Mivel kreatív lélek volt és értett az ízekhez, így elképzelt valami újat. Vásárolt tésztát, tejszínt, császárszalonnát, kukorica konzervet és hagymát. Megfőzte a tésztát. (Ennyit még ő is tudott!) Majd egy serpenyőben megfutatta az összevágott hagymát és császárszalonna darabokat. Mikor nagyjából üveges lett mindkettő, beleöntötte a tejszínt és a kukoricát (lé nélkül). Sózta, fűszerezte, majd összemelegítette az elegyet. Végül összeforgatta a tésztával. Szívdobogva tálalta fel a párjának.
- Hmm! – hümmögte a fiú az első falat után, majd elismerő pillantással jelentette ki: - Újra beléd szerettem!

Próbáljátok ki, ha még nem vagytok mesterszakácsok, de valami nagyon finomat, olcsót és könnyűt szeretnétek főzni! ;)

Üdv, Honey*

Ananászos teabólé

Valamelyik szülinapomra vagy karácsonyra… már nem emlékszek, kaptam egy fémdobozt, benne kártyákkal. Ezeken a kis lapokon receptek szerepeltek, többnyire olyanok, amelyek teát tartalmaznak. Három kategóriára van bontva:
- HIDEG ITALOK
- FORRÓ ITALOK
- DESSZERTEK&SÜTEMÉNYEK
Eleinte úgy gondoltam, hogy sosem fogom ezeket elkészíteni, de amióta összeköltöztünk a barátommal, igényem van arra, hogy olykor-olykor meglepjem valami finomsággal. Így előre vettem a HIDEG ITALOK-at, majd találomra kihúztam egyet. Ananászos teabólé – olvastam, és a hozzávalók sem tűntek vészesnek.

Hozzávalók 10 pohárhoz:
- 1 l gyümölcstea
- 1 rúd fahéj
- 1 alma
- 300 g ananász (darabok)
- 500 ml narancslé
- 500 ml ribizlilé
- cukor
- 300 ml ásványvíz

1. Készítsük el a gyümölcsteát, és tegyünk bele egy rúd fahéjat. Ezután hűtsük ki.

2. Az almát hámozzuk meg, a magházát vágjuk ki, majd a húsát kockázzuk fel. Az ananászdarabokkal együtt tegyük bóléstálba.

3. A teát és a gyümölcsleveket öntsük a gyümölcsre, és a tálat töltsük fel ásványvízzel. Ízlés szerint édesítsük.

Én PICKWICK Fruit Variations Black Tea-t választottam, ebből pedig a barackosat használtam fel a készítéshez. Konzerv ananászt és Sió gyümölcsleveket vettem. Végül aztán nem a recept szerint készítettem el, mert kettőnkre nem terveztem 10 pohárnyit csinálni. A hozzávalókat érzés szerint öntöttem össze, s végül kimaradt a cukor és az ásványvíz.

A végeredmény pedig? A tea lágyságot adott bele, a fahéj karakteressé tette, a gyümölcsdarabok megbolondították a gyümölcslevek savanyították kicsit. Jégkockával kiváló nyári ital azoknak, akik szeretik a különlegeset.

Megjegyzés: Ha kínáljuk, érdem kis, dekoratív villát tenni a pohárba, ugyanis a végén a gyümölcsdarabokat ki kell szedni.
(Én még annyi hátrányból indultam, hogy nem nagyon volt semmi, amit bólés tálnak tudtam volna használni, így egy kancsóba készítettem el. Így viszont az alma- és ananászdarabok benne maradtak. Tényleg érdemes keresni valami erre alkalmas edényt és merőkanállal kimerni a poharakba.)

Kellemes fogyasztást a nyári napokra!

Üdv: Honey*

Pillangóhatás - avagy a szociális szerepek, társas kapcsolatok

Egy iskolai beadandó volt ez Pedagógiai szociálpszichológiára, de ez ne ijesszen meg senkit, szerintem elég érdekes. Kommentben jelezzétek, hogy Ti mit gondoltok!

1. Társas kapcsolatok fontossága

Ahogy betegségekhez és végső soron halálhoz vezet az étel vagy a víz hiánya, éppígy nem lehetünk meg társas kapcsolatok nélkül sem.

MASLOW, a szükségletek öt szintje:
1. Fizikai és biológiai szükségletek (étel, víz, levegő és szex)
2. Önmagunk óvása és biztonság (védelem, törvény, rend, félelem, szorongás nélküli élet)
3. Szeretet és tartozás valahová (barátság, szeretetteli kapcsolatok, annak érzése, hogy mások elfogadnak)
4. Önbecsülés és büszkeség (önértékelés, erő, teljesítmény, kompetencia, siker, státus, hírnév)
5. Önmegvalósítás (önbeteljesítés, képességeink kihasználása)

2. Egymásra hatás

A pillangó-effektus, ami kimondja, hogy a kezdeti feltételek apró változásai nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszútávú működését. Ez igaz lehet a természet működésére, de ugyanígy vonatkoztatható az emberi kapcsolatokra is. Annyira érzékeny lények vagyunk, hogy egyetlen rossz szárnycsapással elindítjuk azt a dominóhatást, mely megállíthatatlan. Amit ma teszünk, vagy nem teszünk, nem csak magunkra van hatással a mában, hanem jelentősége lesz más életében holnap, avagy évek múlva. Legegyszerűbb példa: Ádám és Éva ketten voltak a Földön. Hihették, hogy csak kettejük dolga, hogy esznek-e az almából vagy sem. Övék a döntés, meghozták, de a mai napig hatással van minden egyes emberre a Földön. Rád, rám, ránk mindannyiunkra. Bűnösök lettünk.

3. Szociális szerepek

Státusok azok a pozíciók, amelyeket a társadalom tagjainak biztosít. Lehetnek:
- életkori státusok: gyermek, felnőtt, öreg
- családi, nemi státusok: szülő-gyermek, férfi-nő
- foglalkozási státusok: tanár-diák
Nem minden foglalkozáshoz kapcsolódik szociális szerep, csak azokhoz, ahol a szereppartnerek kimutathatók.

4. Férfi szerep, női szerep

A társas kapcsolatok közül leginkább a férfi-női kapcsolatok érdekelnek, ezekről olvastam eddig a legtöbbet. Most is ezt emelném ki, melyhez segítségül hívom Maslow elméletét a szükségletek öt szintjéről. A szeretetteli kapcsolatok a harmadik helyre kerültek, ami azt jelenti, hogy bizony igen fontosak. Fontosabbak, mint az ötödik helyen lévő önmegvalósítás. Ezzel szemben a média folyamatosan azt közvetíti, hogy mindennek az alapja, ha megvalósítod önmagadat.
Ha ezt az öt szintet nézem, akkor az jut eszembe, hogy a férfiakat legtöbbször azzal vádolják, hogy nekik csak az első szintre van szükségük („kaja, pia, szex”), ezzel szemben a nők felé minden azt sugallja, hogy „Légy önmagad!”, „Szeresd a tested”, „Törődj magaddal!” stb. Valójában elveszni érzem azt, hogy EMBER a nő is, a férfi is. Mindenkinek szüksége van az öt szint közül mindre, de fontos lenne, hogy ezek egymásra épüljenek.
Talán ahhoz, hogy legkevésbé ártsunk, legkevésbé borítsuk fel a rendszert meg kellene tanulnunk helyesen hozzáállnunk a szükségleteinkhez. Hogyha végiggondoljuk az életkori státusokat és melléjük állítjuk a szükségleteket, akkor csecsemőkorban még a fizikai és biológiai szükségletek a legmeghatározóbbak. Gyermekkorban önmagunk óvása és biztonság, ami fontos. Kamaszkorban, felnőtt életünk kezdetén főként a szeretet és a valahová való tartozás jelenti a legtöbbet. Életünk fénykorában nagyon befolyásoló tényező, hogy milyen az önbecsülésünk, és lehetünk-e büszkék. Mindezeket, ha elértük, ha helyesen kezeltük, akkor tapasztalataink fényében, életünk derekán elérhetjük az önmegvalósítás szintjét. Ezek az egymásra épülő szükségletek elkezdtek felborulni, összekeveredni. Mindez minek a hatására… Nem taglalnám, de tény, hogy a mai napig ez árad a TV-ből, reklámokból, magazinokból stb.

Elindul egy pillangóhatás. Valahol sérül Valaki és ő továbbkarcol.
Remek könyvek, cikkek szólnak erről. Szerencsére van, aki felismeri az élet folyásának helyes medrét, de amíg nem ez szól a csapból, hanem pont az ellenkezője, addig nem lesz gyökeres változás. Ámbár, ha visszakanyarodunk a pillangóhatás elméletéhez… Működhet akár építő módon is.

A mi felelősségünk pont akkora, mint egy pillangóé. Óvatosan hát a szárnyainkkal!

Tükörtánc

Tervezz egy koreográfiát! - olvasta századszorra is Adél, majd gondterhelten görnyedt tovább felette. "Legyetek kreatívak! Nagyon egyedi ötleteket várok!" - utasította őket a tanár. A lány azonban egyáltalán nem hitte, hogy ez menne neki. Felpillantott a papírból és bámulni kezdett ki az ablakon. Pont vele szemben állt egy facsemete, amit tavaly ültettek az édesanyjával. A gyönge törzsű növény még nem tudott ellenállni a szeszélyes tavaszi szélnek, így alázatosan hajlongott a nagyobb úr ereje alatt. Adél egy ideig csak nézte a fácskát, majd mintha valaki marionett bábként használná, szinte akaratlanul állt fel és követni kezdte a fa mozdulatait. "Tükörtánc" - jutott eszébe a cím, és hirtelen felocsúdva gyorsan papírra vetette. Azután fogta a kis kézi kameráját és kiszaladt az udvarra. Izgatottan nyomta meg a felvevő gombot, majd szakszerű mozdulatokkal járta körbe főszereplőjét. Az operatőr bátyjától ellesett technikákat próbálta feleleveníteni, majd mikor hiába járatta az agyát, feladta. "Csak az sikerüljön jól, amit elképzeltem." - kívánta, mert a fejében már összeállt a mozdulatsor. Miután felvett 10 percnyi anyagot, leállította, majd visszaszaladt a házba.
- Erik! Gyere, segíts nekem! - kiabált be a testvére szobájába, aki azonnal ugrott is.
- Mi kellene hugi?
- Ezt kéne megvágni 3 percesre, majd valami olyan effektet kellene alkalmazni, hogy réginek hasson. Lehetne fekete-fehér és egy csöppet zavaros a kép.
- Mihez kell? - kérdezte a bátyja, de Adél csak sejtelmesen mosolygott.

A lány izgulva ült a sötét nézőtéren és figyelte a csoporttársát, aki egy modern darabot adott elő. Erotikával és bulizással fűszerezve. Tetszett neki az ötlet, de távol állt tőle ez a durva világ. Az ő lelke sokkal finomabb dolgokhoz szokott.
- Tarizmann Adél. - hallotta meg a nevét, és tudta, most már ő következik. Odaszaladt az előre elkért projektorhoz és becsúsztatta a CD-t.
- Csilla, elindítanád nekem, ha biccentek a fejemmel? - kérdezte az asszisztens nőt, aki készségesen rábólintott. Adél barna harisnyát viselt, halványzöld tütüt és virágos trikót. Felment a színpadra, majd jelzett. A hófehér áttetsző függönyön megjelent a fa, felcsendült a zene, pörögni kezdett a film. A lány a kép mellett állt, majd ahogy a törzs jobbra dőlt, Adél követte a mozdulatot, balra hajlott, Adél is így tett. A szél megcsavarta a növényt, a lány elfordult egyik, majd másik irányba. A lába szorosan a földre szegezve maradt, mintha ő maga is fa lenne, aki erős gyökerekkel kapaszkodik a földbe. Ennek ellenére a lábai, a törzse, a karjai pontosan tükrözték a fa küzdelmét a széllel. Egy ideig csak kecsesen ringatózott, de az utolsó fél percben vadul megdolgoztatta őt a természet erős eleme. A fa ágait cibálta a hirtelen jött szélvihar, Adél valami transzállapotot játszott el a színpadon, majd a markában tartott virágszirmokat szétszórta maga körül. A feszültség a tetőpontra hágott, majd a szél hirtelen elült és a fával együtt, Adél mozdulatai is kisimultak, elhalványultak, majd újra egyenesen állt.

A nézőtéren felcsendült a taps. Adél meghajolt és mindaz a nyugodtság, amit a tánc közben átélt, szertefoszlott. Ugyanúgy érezte bizonytalanságot, a félelmet. Lelépdelt a lépcsőn és kikapcsolta a projektort. Ekkorra ült el a taps. A lány tudta, hogy az elismerés mindenkinek kijár, aki dolgozott vele, de már várta, hogy megy tovább a műsor, hiszen a tanárnő senkit sem elemzett ki a helyszínen. Ezzel szemben most csettintett a nyelvével.
- Na fiatalok! Ez az, amire vártam! Ötletes, lenyűgöző, Adél önmagát adta benne, mellette elképesztően művészi lett. Egyszerre volt mindenki számára érthető, de sejtelmes is. A kivitelezéssel pedig Adél esetében sohasem volt gond. A szenvedély, a táncban való élés most először megjelent a munkádban. - fordult most már a tanítványához. - Köszönöm!