Későn jött a Tavasz. Húsvét után kezdtek nyiladozni a virágok. Március 15-én még esett a hó, még fagyott. A színes tojások, a feltámadás, az újrakezdés ünnepe meghozta a születés évszakát. A felmelegedés ajándékba adta nekem a szerelmet is. Úgy éreztem, mintha átnyújtottak volna egy piros bimbót. A tavaszi szellő simogatta, a napsugár megcsókolta, a virág szirmot bontott, illatával körülölelt. Fürödtem a szerelem csodájában. A szívemet virág módjára kellett kinyitogatnom a rég feledett érzés befogadására.
A Nyár nagy hévvel érkezett. Tombolt a hőség. Fülledten feszültek össze testeink a forró éjszakák csillagboltozata alatt. Lángolt a szenvedély, az érzéseink. Vágy a vággyal járt keringőt. Düh nyílt, harc égett. Olykor martuk, haraptuk egymást. Csatáink tüzének parazsában olvadtunk újra eggyé. A nyár vöröslő lávája így ömlött szét bennünk.
Az Ősz hirtelen köszöntött minket. A színes falevelek szomorú sóhajjal búcsúztak a faágtól, kecses táncot járva hulltak alá, hogy lepihenjenek avar-ágyukban. A szerelem elcsendesedett. Érzéseink ráhangolódtak a természetre. Kicsit mintha múlna. Azonban tudjuk: nem hal meg, csak elalszik. A szerelem él, pihenésre van szüksége, mélázni, átalakulnia kell. Eddigi harsány-zöld lelkivilágunk most meleg bíborba, narancsszínbe öltözik.
A Telet még várjuk. Vajon mit hoznak a forralt boros beszélgetések? A fehér hideg egymáshoz bújtat minket vagy közénk ékelődik a fagy? Sikerül-e a szerelemnek megélnie az Őszt és átengedni magát a Télnek? Tudtunk-e annyi mosolyt, kedvességet, ölelést, csókot adni egymásnak, hogy kitartson az ínséges hónapokban?...
Úgy élném veled a telet,
Mellkasod párnáján pihenjen fejem,
Ölelésed legyen velem,
Fagyos, téli hidegekben.
Ott szeretnék ülni melletted,
Kezedet fogni hő szerelemben,
Kandalló előtti melegben,
Veled várni tavasz-kezdetet.
JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!
2013. szeptember 30., hétfő
2013. szeptember 22., vasárnap
"Itt van az ősz, itt van újra..."
„Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik
kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük
észre, amelyik kinyílik előttünk.”
Szeptember elsején még azt hittem sokáig tart majd a
vénasszonyok nyara. Ennek ellenére pillanatok alatt beköszöntött az ősz. A
lelkem még a nyárban élt, de a testem tagadhatatlanul a színesedő, lehulló
falevelek között sétált. A forró hónapok búcsút intettek, bezárták zöldellő
kapuszárnyaikat mögöttem és – bár előre néztem – csak lassan vettem észre, hogy
az ősz tárt karokkal vár. Régi ismerősként ölelne, de én a nyár integető ágai
után tekintek. Valaki megkocogtatta a vállamat.
- Most élvezd ezt az évszakot, mert aztán észre sem veszed és
megérkezik a tél. – a hang felülről jött és tisztán csengett. Igaza volt. Ekkor
megláttam a hozzá tartozó mutatóujjat, ami körbemutatott.
- Lásd meg a szépet a levelek táncában, ropogjon az avar a
talpad alatt, bújj ernyő alá kopogó esőben, ízleld a szőlőt, a körtét, az
őszibarackot! Kortyold meleg pokróc alatt a teát, ülj be szaunázni, olvass
sokat! Merülj el az őszben, ihlessen meg, álmodj, tervezz!
Még egyszer visszatekintettem a nyár kapujára. Már nem
integetett, zárva volt. Léptem egyet, bele az Ősz ölelő karjába. Leszakítottam
egy fürt szőlőt, az apró gyümölcsgolyó szétpattant a fogaim között,
édes-savanykás íze ráfröccsent a szájpadlásomra és valami új boldogság áradt
szét bennem.
2013. szeptember 21., szombat
1. Pályázat - Csöppnyi csodám
Sziasztok!
Mindig is vágytam arra, hogy jobban megismerjelek titeket. Azt vallom, hogy a "Szavak ablakok a szívekre", bár sokszor van, hogy elkendőzzük vele az érzéseinket. Ki ezért, ki azért ír. Mindenesetre, akármi is legyen az ok, belelátni a másik világába a művein keresztül sikerülhet legjobban. Én pedig kíváncsi vagyok Rátok, a műveitekre. Épp ezért gondoltam arra, hogy pályázatot hirdetek. Első alkalommal és talán nem utoljára.
Mivel kezdő vagyok a témában, nézzétek el az esetleges hibáimat. Ha nem érthető valami kérdezzetek és próbálok korrigálni.
Feladat: Minden nap történnek velünk egyszerű dolgok. Megiszunk egy teát, látunk valami szépet, megöleljük egymást... Ezek a "semmiségek" olykor hatalmas erővel bírnak. Egy ilyen teljesen hétköznapi/mindennapos dolgot írjatok le úgy, mint egy csodát, mintha gyermekként rácsodálkoznátok. Annak a csöpp kis történésnek legyen kultikus ereje, változtasson meg bennetek valamit, legyen oka annak, hogy leírod, és nem csak a pályázat miatt.
Határidő: 2013. október 5. (szombat, éjfélig) - ez két hét alkotási idő
Terjedelem: egy Word-beli oldalnál ne legyen több!
Díj: A győztes pályázatot megjelenítem a blogomon, ezen kívül, ha blogger, írok ajánlót a blogjáról vagy véleményezem egy novelláját. Ha nem blogger akkor véleményezem a nyertes művet és még egy művét.
A műveket a fayhanna444@gmail.com - ra küldjétek és kérlek titeket, hogy másoljátok be az üzenet mezőbe, tehát NE csatolt dokumentumként jelenjen meg!
Jó alkotást kívánok!

Hogyan készül a pityókapálinka?
Még mindig nem a megszokottat hozom, de már van a tarsolyomban egy-két szösszenet, novella, csak még csiszolásra várnak. Addig pedig egy aranyos, mókás, igaz történet.
Talán először felmerül, hogy mi is a pityóka? Na, hát ugyanaz, mint a kolompér! :) Ettől izgalmas a magyar nyelv, itt így, ott amúgy hívják például a krumplit. Erdélyben pityókának nevezik.
Mikor legutóbb kint jártam Csángóföldön, kínáltak bennünket pálinkával, mégpedig pityókapálinkával! Én ugyan nem ittam, mert nem szeretem, de bennem is felmerült a kérdés: A krumpliból hogy csinálnak pálinkát? Valaki fel is tette a kérdést, melyre egy huncut mosoly kíséretében meg is érkezett a válasz:
- A pityókát el kell ültetni s mikor beérett, ki kell ásni, zsákokba kell tenni. Majd elvisszük a piacra, ahol eladjuk és a kapott pénzből veszünk pálinkát. No, így készül a pityókapálinka!
:D

2013. szeptember 19., csütörtök
Melyek is az angol rendhagyó szavak?
Ez most egész más bejegyzés, mint az eddig megszokottak. Gondoltam, okoskodok egy kicsit. Azért hátha valakinek ez is tetszik. :)
Az egyik angol tanárnőm mesélte:
Az angol nyelv a francia és a német nyelv különös keveréke, melyet az elszigeteltsége finomított ki egy nagyon változatos nyelvvé.
Régen Angliában nagyon sok szót használtak. Minden szó mást jelentett. Kb. 3000 szót ismertek. Ettől nehezen megtanulható volt az angol nyelv, de nagyon változatos és igényes. Amikor azonban megtörténtek a hódítások, a nagy szemű négerek egyáltalán nem értették, hogy mit akarnak tőlük az angolok. Nem bírták befogadni a sok új szót, az új nyelvet. Ekkor volt szükség az angol nyelv megújítására. Így találták ki, hogy múlt időben a szavak kapjanak sima ’-d or -ed’ végződést. Ezt azonban az angolok nem bírták teljesen megemészteni, ragaszkodtak ahhoz, hogy a mindennapokban használt szavaik múlt ideje megmaradjon. Azok a szavak tehát, amiket mi rendhagyó szavaknak nevezünk, valójában az eredeti szavak.

2013. szeptember 15., vasárnap
Anna és a francia csók
Találomra vettem le a polcról a könyveket, majd az ajánlók alapján
belekezdtem. Jónak ígérkezett, kivettem hát (szerdán), hogy pénteken - a
vonaton hazafelé - legyen mit olvassak. Csütörtök délután semmi
izgalmasat nem találtam az Interneten, így nekifogtam a könyvfalásnak.
Be kell valljam, péntekre nem maradt belőle betű. :)
Mivel a jászfényszarui könyvtárban arról panaszkodnak, hogy nehéz tanácsot adni a fiataloknak arról, hogy mit olvassanak, gondoltam megírom ezt az ajánlót, hátha valakinek felkelti az érdeklődését.
AMI TETSZETT BENNE:
Szórakoztató, vicces, szerelmes és hozzáteszem a minőségi fajtából, tehát tényleg jó!
Nagyon jól eltalált karakterekkel dolgozik az írónő.
Kellőképpen, kellő ideig van húzva a végkifejlet.
A párbeszédek pörgősek és hűen tükrözik a mögöttes indulatokat, érzéseket.
Európa egyik legvarázslatosabb városában, Párizsban játszódik. Ezt fantasztikusan érzékelteti a szerző.
AMI NEM ANNYIRA TETSZETT BENNE:
Mondhatni tipikus romantikus lányregény. Ezzel még nem is lenne baj, mert szeretem az ilyeneket. Ellenben vigyázni kell az ilyenekkel, mert az olvasás után képesek vagyunk irracionális elvárásokat támasztani a fiúk iránt.
A párbeszédeket olykor vissza kellett olvassam, hogy most ki mit mond.
A KEDVENC RÉSZEM BELŐLE:
És most először, mióta itthon vagyok, teljesen boldognak érzem magam. Ez furcsa. Otthon. Milyen sokáig vágyakoztam utána, és amint ideértem, rájöttem, hogy minden megváltozott. Itt vagyok a technikailag saját házamban, és ráébredtem, hogy az otthonom most egészen máshol van.
De ez így sem egészen igaz.
Hiányzik Párizs, de az nem az otthonom. Sokkal inkább hiányzik... ez. Ez a melegség, ami most a telefonból árad. Lehetséges volna, hogy az otthon egy személy, nem pedig egy hely? Az előtt Brigitte volt számomra az otthon. Az új otthonom talán St. Clair.
Jó olvasást!
Üdv, Honey*

2013. szeptember 11., szerda
Egy Vízcsepp elindult...
A vízcseppek fura táncokat jártak a testén. Gyorsan száguldottak végig a bőrén. Öntudatosan, vadul.
Csak az a Vízcsepp volt más. A füle tövébe csöppent, szétnézett, majd óvatosan elindult felfedezni a testét. Lassan, ráérősen csorgott végig a nyakán, gondosan egyensúlyozva az ütőere vonalán. A válla szélén megállt, megpihent. Csücsült áttetsző gömbformában, nézelődött. Visszatükröződött benne a Nő szemének írisze, ahogy odapillantott. A Vízcsepp folytatta útját. Hullámzó ívben kanyarodott melleinek völgyébe, végigsimította a hasát. Beúszott a köldök titkos barlangjába. Menedéket keresett. Az életét jelentette a vágyakozás, melyet belesűrített ebbe az erotikus felfedezőútba. El akart előle bújni, önmaga elől, a szerelem elől, az áhított test elől, amelyre ráhullott. A kívánkozás ereje azonban továbbindította. Nem engedhette, hogy az elmúlás egy menedékzugba érje.
Az életet élvezve kell befejezni – vélte, s azzal befolyt a Nő szeméremajkai közé, hogy elemésztő utazása végén kéjes szeretkezésben hunyjon el. Apró, elhagyott gyermekei gyémántként csillogtak szőrpihéin.

2013. szeptember 10., kedd
Erósz üzenete
A lány pőre testén zubogott alá a forró víz. Be volt zárva abba az üvegkalitkába, de még inkább rabságba fogta a belőle feltörő vágy. Pára gomolygott a kabinban, s ahogy szállongó kanyarokban körbeölelte, úgy vette uralma alá a megálmodott erotika. A falakat belepte a sejtelmes ködfehérség és a bódító létben halványan előrajzolódott a Férfi. Képzelte, ahogy belép mellé. Nem szólt, csak érintett. Szája csókolt, keze siklott a nő nedves bőrén… Szinte érezte, és mégsem. Mert csak álom volt. Legyintően eresztette le a kezét, hegyeskörmű ujjaival szántva a szürkés-kék leheletet, mely az üvegfalra simult. A minta beleégett az elméjébe. Mintha egy üzenet lett volna a továbbgondolásra… Érzékiség volt benne, pont, mintha tényleg ott lenne Ő, a Férfi. Mintha testével birtokba venné, a falhoz préselné, keményen, mégis lágyan, vággyal. Az ujjai, pedig – akaratlanul is – pennaként írták a páralapra Erósz üzenetét.
Fájón síró sorok

Könnyeimben ázok,
Rácsaimat rázom,
Old ki a pórázom,
Fázok!
Emelj fel!
Adj hitet!
Reményt, mi elveszett!
Ne légy kemény,
Fáj a sötét!
Sírnak a láncaim,
Lehullnak álmaim,
Nincsenek vágyaim,
Hol vannak táncaim?
Megnyúznak, megesznek,
Ketrecbe kergetnek,
Zsebelnek, nevetnek,
Elvisznek, eltesznek.
Megveszek!
Megmentesz?
2013. szeptember 7., szombat
A Hírnök
Pöfögött az autóm a kereszteződésben. Piros volt a lámpa, izzott a beton a forró napsütés hevében. Hétköznap volt, munkából tartott mindenki haza. Körülöttem a város piszkosszürke ráncokat vetett. Megült a por a bőrredőiben, fáradt volt, öreg. Én is ilyennek éreztem magamat. Kiszívott belőlem a munka minden színt. A város folytonos lüktetése elgyötörtté tett.
Kinéztem az ablakon. Az árkádok egyik oszlopa mellett megláttam Őt, a Hírnököt. Ott kókadozott, fakó színesen. Árva volt, egyedüli, az utolsó, de még virágzott. Az az egy szál napraforgó sárgán-barnán, áhítattal nézett a tündöklő Nap felé. Mi szidtuk, átkoztuk, hogy miért süt annyira, ő szerelmes volt belé. Bár elemésztette a vágyakozás, a forróság őt is aszottá, már-már hervadttá tette. A lényéből mégis szerelmes ének áradt, mégis üzenetet hordozott.
Egy pillanatra felém nézett és súgott:
- Van, ahol jobb! Menj oda!
Ekkor eszembe jutott a nagymamám. A vidéken élő ráncos asszony, aki tudtam, hogy mindig vár rám, de sose mentem. Fontosabb volt a rohanás, a nyüzsgés. Addig.
Áthajtottam az időközben zöldre váltott jelzőlámpán és a következő lehetőségnél visszafordultam. Szembe néztem az autóhaddal, akik haladtak befelé és a lelkem kezdett felengedni.
A mama boldog mosollyal üdvözölt, sokáig beszélgettünk a tiszta levegőn, a virágok közt, az élénk színek világában. A nyár értelmet nyert. Mikor távozni készültem, megpillantottam a Hírnök társát. A virág életerősen kapaszkodott a talajba, ragyogott rajta a sárga, melegséget árasztott a barna, levelei zölden fénylettek. Eszembe jutott a Hírnök. Várni kezdtem a másnapot.
Munka után, megkerestem ugyanazt a kereszteződést. Vittem magammal egy kis ásót. Gondosan kiemeltem a földből a növényt, majd a helyére ástam egy műanyagvirágot, melynek közepébe írtam a napraforgó történetét, üzenetét. Aki arra jár, láthatja, elolvashatja, szívére veheti és hallgathat a Hírnökre, aki máig is szólna, hogy:
- Menj! Van, ahol várnak rád!
Utóiratként azt üzeni: „Engem ne félts, jó helyen vagyok. Megtaláltam a szerelmet, ami nem emészt el, hanem épít. Te is keresd ezt! Válaszd a pihenést olykor a munka helyett, a vidéket a város helyett, a csendet a zaj helyett. Az éltetőt, a halálhozó helyett.”

***

2013. szeptember 5., csütörtök
Pókerszett
Te vagy pókerrajongó? Esetleg tudod, hogy a testvéred, fiúd örülne
egy pókerkészletnek? A boltit drágállod, meg egyébként is jobb szeretsz
egyedi holmikat gyártani?
Én is valahogy így voltam. A szerelmemmel játszottunk olykor-olykor pókert, de zsetonok nélkül kicsit uncsi volt. Eleinte zsepi és teamécses volt a tét, aztán elkészült ez a készlet. Nagyjából egy hétig készítettem, végül elégedett lettem az eredménnyel. Kellett hozzá egy csomó felesleges karton, vízfesték, alkoholos filc és rengeteg türelem.
Te is elkészítheted a sajátodat! Jó munkát!

A női agy
Egy műnek a valódi értékét csak maga a mű mondhatja el, mások csak beszélhetnek róla.
/Egry József/
Ajánlást még sosem írtam, de most mégis megpróbálom, mert annyi jó könyv akad a kezembe, hogy nem szeretném magamban tartani azt a tudományt, melyet ezekből merítek.
Elöljáróban pár szót mondanék a könyvekkel való kapcsolatomról: Sokszor érzem, hogy nagy élettapasztalattal rendelkezek, pedig még csak 20 éves vagyok. Ellenben rengeteg könyvet olvastam el, melynek a való életből merít, és manapság nagyon szívesen bújom azokat a műveket, melyeknek pszichológiai, embertani alapja van. Szeretem az emberekről, sorsokról, kapcsolatokról szóló írásokat. Valami ilyesmivel is szeretném kezdeni.
Igaz lenne, hogy a férfiak és nők külön bolygóról jöttek? Avagy mért különbözünk olyannyira, hogy a nők a férfiakra panaszkodnak, a férfiak pedig a nőkre bosszúsak?
Valóban nem vagyunk egyformák, de ennek örülnünk kellene, nem pedig konfliktusforrásként kezelni. Ehhez azonban ismernünk kell, hogyan gondolkoznak, éreznek a nők, és mért pont úgy, valamint tisztában kell lenni azzal, hogy mi játszódik le a férfiak agyában.
Ehhez a megismeréshez szeretném ajánlani Louann Brizendine A NŐI AGY című könyvét, mely választ ad mindarra, hogy
MÉRT KOMMUNIKÁLNAK JOBBAN ÉS TÖBBET A NŐK, MINT A FÉRFIAK?
MÉRT KÖTŐDNEK JOBBAN A NŐK A BARÁTAIKHOZ, MINT A FÉRFIAK?
MÉRT EMLÉKEZNEK TISZTÁBBAN EGY VESZEKEDÉS RÉSZLETEIRE?
Daniel Goleman ezt írja a könyvről: "Hasznos a nőknek, kihagyhatatlan a férfiaknak."
Igaza van, sőt határozottan tudom ajánlani a teremtés koronáinak is. Nemcsak azért, mert rendkívül sok információt ad, akkor, ha leányt nevelnek, vagy ha meg akarják érteni a hölgyeket, hanem azért is, mert tudományos alapokra támaszkodik, az agyban lejátszódó kémiai folyamatokat írja le, és ezzel magyaráz, ami segíti megérteni, hogy a nők nem logikátlanok, csak másként működik az agyuk.

Legvégül szeretnék kiragadni egy részletet a könyvből:
"A biológia valóban meghatározza személyiségünk és viselkedésünk alapjait. Mikor a szabad akarat - és a politikai korrektség - jegyében megpróbáljuk tagadni agyunk biológiai meghatározottságát, saját természetünket tagadjuk meg. Ha viszont elfogadjuk, hogy biológiai működésünkre számos egyéb tényező, többek között nemi hormonok is hatnak, elkerülhetjük, hogy ezek a hatások az életünket uraló megmásíthatatlan tényezőkké váljanak. Mit érne az agy, ha nem volna ilyen zseniális tanulógép? Semmi sem egészen megváltoztathatatlan. A biológia hatása erős, de nem zárja börtönbe életünket, változtathatunk rajta, de szükség esetén át is fordíthatjuk a nemi hormonoknak agyi struktúráinkra, viselkedésünkre, valóságképünkre, kreativitásunkra - végeredményben tehát egész sorsunkra - gyakorolt hatását."
Amennyiben megragadott benneteket ez a pár sor, keressétek meg Louann Brizendine A NŐI AGY című könyvét és olvassátok el! Szeretettel ajánlom! Jó betűfalást kívánok hozzá! :)

2013. szeptember 3., kedd
A kapcsolat
Össze-vissza lapozgattam mindenfelé a könyvtárban. Kezembe vettem egy kötetet, nem tetszett, visszatettem. Így bolyongtam, nem találtam a helyemet. Eltévelyedtem a gyermekrészleg felé és leemeltem a polcról egy téglavörös könyvet. Ki tudja mért éppen azt.
Találomra felütöttem és olvasni kezdtem:
„Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás életéről, egészségéről, a másik sorsának alakulásáról ebből a jelből szereznek majd tudomást: ha a jel véres lesz vagy elszárad, az azt jelenti, hogy a másikkal baj történt, sőt az élete is kockán forog. A változást megpillantó hős gondolkodás nélkül útnak indul, hogy megmentse bajba jutott testvérét, ami sok viszontagság árán sikerül is neki. A mese törvénye azt állítja, hogy a testvérek semmilyen körülmények között nem hagyhatják cserben egymást, s még akkor is útnak kell indulniuk a másik megmentéséért, ha előtte évekig nem találkoztak egymással, netán mindenféle látható kapcsolat megszakadt közöttük.”

Vágysuttogó
Feküdni és olvasgatni,
a szavakba belebújni.
Álmodozni, elaludni.
Teát inni, lassan, lágyan.
Mesét suttogni az ágyban.
Verset írni, semmitmondót.
Játékot űzni a szavakból.
Feküdni, nézni árnyékokat.
Hallgatni a kongó harangokat.
Várni a szeretett férfira.
Kérni simító kezeket.
Olvadni a szeretetben.
a szavakba belebújni.
Álmodozni, elaludni.
Teát inni, lassan, lágyan.
Mesét suttogni az ágyban.
Verset írni, semmitmondót.
Játékot űzni a szavakból.
Feküdni, nézni árnyékokat.
Hallgatni a kongó harangokat.
Várni a szeretett férfira.
Kérni simító kezeket.
Olvadni a szeretetben.
2013. szeptember 2., hétfő
Bocsánat
Sziasztok!
Bocsánat, amiért kicsit eltűntem a világ elől! Némi változtatásokkal bajlódtam az oldal külalakját illetően. Még messze nem tökéletes, úgyhogy az elkövetkezendőkben biztos, hogy lesznek még változások. Ezzel kapcsolatban kérem megértéseteket!
Remélem, mire végzek vele, teljesen átlátható, igényes és minden mértékben engem tükröző oldallal találjátok szemben magatokat, melyben - bízom benne - megtaláljátok mindazt, ami titeket érdekel.
Aki esetleg nyomon követte a másik két blogomat, annak jelentem: mindkettőt be fogom zárni, de a lényegesebb írásokat megjelentetem ezen az oldalon. Ezen kívül szeretnék új érdekességekkel szolgálni, de ez legyen inkább a jövő zenéje!
Szeretettel: Honey*
2013. augusztus 29., csütörtök
WC papír guriga újrahasznosítás
Mostanában az a dilim, hogy amire első
ránézésre azt mondom, hogy „Ebből még lehet valami…”, azt nem dobom ki,
hanem elteszem. Így voltam a WC papír gurigákkal is. Elkezdtem gyűjteni,
és persze mellette ki is találtam, hogy mire használhatnám. El sem
hiszitek, hogy mennyi szuper dolgot lehet belőle készíteni. Itt van
mindjárt egy kis kerti virág:
(Csak
esőmentes időbe érdemes kitenni az udvarra. Cserépben nagyon mutatós az
ablakpárkányon, egymagában vagy igazi virág mellé szúrva. Lehet belőle
ajándék is akár.)
Készülhet belőle mécsestartó:
Szívecske:
(Ezt a szerelmem készítette nekem és ne kérdezzétek, hogy miért néniz! :))
Azt
hiszem a lehetőségek tárháza végtelen. Július 28-án, a Palóc Búcsúra
még kézműves foglalkozásra is ezt az alapanyagot vittem. Sajnos az
alkotó gyermekkezekről nem készült fénykép.
Mellé
pedig megosztom veletek, hogy volt ott egy 10 év körüli kislány. Mikor
figyelmeztettem őt valamilyen hiányosságra, valamire, amit talán
precízebben is meg tudott volna csinálni. Ő csak ennyit mondott:
- Szerintem pont így szép! Nekem így tetszik!
Ezzel megmutatta, hogy sokszor a szabálytalanabb szebb, mint a tökéletes! Milyen igaza van!
2013. augusztus 25., vasárnap
Kérdező
Mit érnek majd a szerelmes szavak,
Ha elvonul a csicsergős tavasz?
Lesz-e még súlya a tettnek,
Ha lankadnak majd a testek?
Lesz-e értelme az ígéretnek,
Ha az élet mihozzánk kíméletlen?
Lesz-e jelentősége a mosolynak,
Ha megfakul a színe a fogsornak?
Ezernyi kérdés a fejekben,
Mire nincs válasz a jelenben,
Megadja azt majd a jövő,
Vagy a Hang, a felülről jövő.
Higgy benne: a ma holnapot szül,
Az ember e létben ünnepet ül.
Várd a másnapot, de ne feledj élni,
Hiteden keresztül felejts el félni!
Ne kérdezz, élvezd a pillanatot,
Éld át az éjjelt, a pirkadatot.
Tedd emlékeid az öreg napokra,
Akkor választ kapsz a kérdő sorokra.
Ha elvonul a csicsergős tavasz?
Lesz-e még súlya a tettnek,
Ha lankadnak majd a testek?
Lesz-e értelme az ígéretnek,
Ha az élet mihozzánk kíméletlen?
Lesz-e jelentősége a mosolynak,
Ha megfakul a színe a fogsornak?
Ezernyi kérdés a fejekben,
Mire nincs válasz a jelenben,
Megadja azt majd a jövő,
Vagy a Hang, a felülről jövő.
Higgy benne: a ma holnapot szül,
Az ember e létben ünnepet ül.
Várd a másnapot, de ne feledj élni,
Hiteden keresztül felejts el félni!
Ne kérdezz, élvezd a pillanatot,
Éld át az éjjelt, a pirkadatot.
Tedd emlékeid az öreg napokra,
Akkor választ kapsz a kérdő sorokra.
Hatodik díjam
Köszönöm a díjat a legjobb barátnőmnek: Zuzunak!
Zuzu kérdései:
1. Mi a legnagyobb álmod?
Jelenleg az, hogy el tudjak végezni egy bizonyos esküvőszervező tanfolyamot.
2. Miben hiszel? (Isten, szellemek, vámpírok, reinkarnáció...stb)
Istenben
3. Hol élnél szívesen?
Abban a kis Nógrád megyei faluban, ahol jelenleg is élek, csak felnőttként majd szeretném, hogy itt munkám legyen és jó életkörülményeim...
4. Ha volna rá lehetőséged, utaznál az űrben? :)
Ezt a lehetőséget átadnám a Szerelmemnek, aki odavan a csillagászatért. Ő jobban élvezné :)
5. Hova szeretnél mindenképpen eljutni az életben? (Ország, város)
Mindenhová, de most legjobban Barcelonába
Üdv, Honey*
2013. augusztus 22., csütörtök
Vörös és Hófehér
Az egész életét végigkísérték.
Mikor ott ült a pókerasztalnál, a Vörös mindig azt súgta:
- Emeld a tétet! Add meg! Mondj all in-t!
A Hófehér kérlelte:
- Szállj ki! Hagyd abba! Mindenedet elveszíted!
A Vörös hangja kellemesen melegítette a fülét, a Hófehér fagyosan szorította a karját. Nem rá hallgatott.
Mikor megpillantott egy vonzó nőt, a Vörös erotikusan fölébe hajolt:
- Csábítsd el! Feküdj le vele! Élvezd a testét!
A Hófehér csendben szólt:
- Ne bántsd a lányt! Ne használd ki! Legyél úri ember!

Mikor alkoholmámorban tobzódtak a haverjaival, a Vörös maga töltött neki újabb pohárral.
- Igyál még! Húzz le egy felest! Élvezd!
A Hófehér erőtlenül, szinte csak a tekintetével mondta:
- Hagyd abba! Megárt! Féltelek!

Összecsaptak a feje fölött a hullámok... a nőknek nem kellett, mindenét elveszítette a kártyán, az életét tönkretette az alkohol. Már csak a pisztoly jelentett neki menedéket.
Mikor ott ült az asztalnál, rajta a fegyver, a Vörös érzékien búgta:
- Csak emeld fel, tedd a fejedhez és húzd meg a ravaszt! Utána hidd el, jó lesz! Már nem fáj semmi.
A Hófehér csöndben volt, csak fagyosan szorította a karját. Így elgémberedett karjának nem volt ereje megemelni a revolvert. Hófehér kitartó volt... egy ideig, majd lassan engedni kezdett a szorítása. A végtag visszanyerte a vérellátását, nyúlt a pisztolyért, felemelte. A Vörös felizzott:
- Itt az idő! Lőj!
A Fiú odakapta a fejét és a Vörös démonra szegezte a fegyvert, majd meghúzta a ravaszt.
- Most véged! - sziszegte.
A golyó kitörte az ablakot, pillanatra elsötétült a világ és, mikor újra magához tért nem volt ott egyikük sem. A hangra berohant a Fiú kishúga, hófehér ruhácskában és melegen megölelte:
- Jól vagy bátyus? - kérdezte aggódva, mire a Fiú szemét forró könnyek árasztották el. Új élet kezdődött.

2013. augusztus 11., vasárnap
Apró öröm
Csak telnek a napok gyors egymásutánban. Korán kelés, későn fekvés, reggeltől estig tartó dolgozás a hét hat napján keresztül... Így telik a nyaram. Nem panaszkodni akarok, csak egy kis megértést kívánok, amiért nem publikálok, bár az is lehet, hogy oly sokan nem is igénylik.
Azért most mégis elmesélem, hogy egy fáradt, kedvetlen napomon csoda történt velem:
Apró öröm
Hazaértem fáradtan, unottan;
Mint egy robot végeztem dolgomat.
Egyedül voltam, kiégve,
Rosszkedvűen merengve.
Aztán kinéztem az ablakon,
Egy jó barátom, a Hold rám kacsintott.
Csöngetett valaki, beengedtem,
Egy szőke kislány állt előttem.
Rám mosolygott, felvidultam,
Százszorszépet szórt markomba.
Eldalolt egy dalt, boldoggá tett vele,
Aranyport szórt kicsike lelkemre.
Ezt a verset sok-sok évvel ezelőtt írtam és meglepő, amikor egyszer valósággá válik, amit egyszer papírra vetettem. Aznap mégis ez történt. Dolgoztam, de szívtelenül. Csak a kezem tette, amit tennie kellett, lélekben máshol jártam. Aztán megérkezett Lilike, az angyalarcú, szőke kislány, aki eleinte olyan félénknek tűnt, később pedig teljes bizalommal kereste a társaságomat. Fagyit adtam neki, beszélgettünk, játszottunk. Aznap ez volt az egyetlen, ami erőt adott, ami megmosolyogtatott, ami megmutatta, hogy apró örömök még a legrosszabbnak tűnő napokon is vannak.

2013. július 9., kedd
Máris hiányzol!
Még ki sem hűlt testednek melege az ágyból,
Máris hiányzol!
Még nem illant el illatod orromból,
Máris hiányzol!
Még csókod íze ki sem szállt a számból,
Máris hiányzol!
Még nem is kattant mögötted az ajtó,
Máris hiányzol!
Már a gondolattól, hogy távozol,
Attól is HIÁNYZOL!
Máris hiányzol!
Még nem illant el illatod orromból,
Máris hiányzol!
Még csókod íze ki sem szállt a számból,
Máris hiányzol!
Még nem is kattant mögötted az ajtó,
Máris hiányzol!
Már a gondolattól, hogy távozol,
Attól is HIÁNYZOL!
2013. július 8., hétfő
Veszteség...(?)
Odamentem az ékszeres polchoz. Egy aranyszín, pillangó fülbevaló tetszett meg elsőként. Az ára is elfogadható volt. Megvettem...
Ahogy hazaértem, csak akkor vettem észre, hogy a megvásárolt ékszer nincs a táskámban. Pedig olyan lelkesen akartam megmutatni a húgomnak. Kirámoltam a kis retikült újra, de nem találtam.
Amint lehullt a földre a fülbevaló, még egy utolsót csillant a lámpafényben, majd felröppent. Sárga szárnyát kék folt díszítette. Megpördült a légkondi keltette szellőben, majd kiszállt a fotocellás ajtón. Mikor újra megérezte a szabadságot, eszébe jutott a múltja, az átok, majd a lány, aki megmentette.
Utána eredt, röppent jobbra, szárnyalt balra, kereste a lányt.

2013. július 7., vasárnap
Jössz-e már?
Menni kéne. Már nagyon fúj a szél. Fázok.
De mégse indulok. Várok.
Ülök ezen a kopott padon.
Nézem a rozsdás kaput, zárat.
Várlak.
Szemben a hegyek fölött sötét felhők gyűlnek.
Vihart szavazóan körben csücsülnek.
Még mindig nem vagy itt.
Csupa libabőr a testem.
Hiányzol!
Félek...
Csepp... megjött. Nem Te, az eső.
Csepp-csepp-csipp-csöpp...
Mintákat rajzolnak fekete blézeremre.
Már érzi a bőröm,
Sajnos nem a jöttöd.
Hol vagy? Mért nem jössz?
Teljesen elázok.
Fázok, fájok, bússá tesz hiányod.
A kapu csukva, tombol az orkán,
Szakad az eső, többé már nem várok.

Felállok, indulni próbálok.
Első lépés, utolsó remélés,
Hallgató visszanézés...
Mintha most!
Csikordul a zár,
Te is eláztál.
"Bent meleg szoba vár,
Gyere már!"
Te csak állsz, karod ölelésre tárod,
Ölelésem várod, bűneid megbánod.
Végre bezár karjaid melege,
Tombolhat a vihar, orkánnak ereje.
Nem fázok, nem félek, újra remélek...
Karjaidban ÉLEK!
Első lépés, utolsó remélés,
Hallgató visszanézés...
Mintha most!
Csikordul a zár,
Te is eláztál.
"Bent meleg szoba vár,
Gyere már!"
Te csak állsz, karod ölelésre tárod,
Ölelésem várod, bűneid megbánod.
Végre bezár karjaid melege,
Tombolhat a vihar, orkánnak ereje.
Nem fázok, nem félek, újra remélek...
Karjaidban ÉLEK!
2013. június 8., szombat
A világ ezer sebből vérzik
A barátom most nem érti,
Mért könnyes két szemem.
A világ ezer sebből vérzik,
Helyette könnyezek.
Fájnak nekem üvöltő sorsok,
Megkínzott ráncok a homlokon.
Bennem égnek a panaszos sorok,
Melyeket szemetekben olvasok.
Világom félrecsúszott életei,
Mit esznek az alvilág férgesei,
Terhetek én sem cipelhetem,
Így hát élő Jézusom vállára teszem.
Mért könnyes két szemem.
A világ ezer sebből vérzik,
Helyette könnyezek.
Fájnak nekem üvöltő sorsok,
Megkínzott ráncok a homlokon.
Bennem égnek a panaszos sorok,
Melyeket szemetekben olvasok.
Világom félrecsúszott életei,
Mit esznek az alvilág férgesei,
Terhetek én sem cipelhetem,
Így hát élő Jézusom vállára teszem.
Címkék:
hit,
író-tár,
Isten,
tollficamok,
vers
2013. május 23., csütörtök
Elmentél...
Álmodsz-e rólam?
Szemed behunyva, pilláid éjében.
Suttogod-e nevem,
magad szépségére?
Félve mondva a szót,
szívet dobogtatót.
Őrized-e arcom,
Melyen csattant csókod,
S ajkad tüzelt tőle.
Borzong-e tested,
ha a szép emlékeket,
visszavetíted.
S velem vagy újra.
Én álmodok rólad,
Suttogom neved,
Őrizem az arcod,
S megborzong a testem
Mert egész egyszerűen:
Még mindig szeretlek!
Szemed behunyva, pilláid éjében.
Suttogod-e nevem,
magad szépségére?
Félve mondva a szót,
szívet dobogtatót.
Őrized-e arcom,
Melyen csattant csókod,
S ajkad tüzelt tőle.
Borzong-e tested,
ha a szép emlékeket,
visszavetíted.
S velem vagy újra.
Én álmodok rólad,
Suttogom neved,
Őrizem az arcod,
S megborzong a testem
Mert egész egyszerűen:
Még mindig szeretlek!
2013. május 15., szerda
Mondd el!
Mondd el! Mit érzel,
Mikor a szemembe nézel?
Mondd el! Dobban-e szíved,
Mikor mosolyod engem illet?
Mondd el! Bizsereg-e bensőd,
Mikor kezem kezedbe menekül?
Mondd el! Forróbb-e a lényed,
Mikor tüzesen egymást szeretjük?
Mikor a szemembe nézel?
Mondd el! Dobban-e szíved,
Mikor mosolyod engem illet?
Mondd el! Bizsereg-e bensőd,
Mikor kezem kezedbe menekül?
Mondd el! Forróbb-e a lényed,
Mikor tüzesen egymást szeretjük?
2013. május 12., vasárnap
Furulyaszó
A fürdőszoba ablakában ülök, a csempézett falak körülvesznek némaságukkal. A teret furulyaszó tölti be. Készülök a holnapi vizsgára. Kint a szél zenél, bizony sokszor túljátszva engem. Idejön az ablakhoz, direkt nekiszalad, hogy megijedjek az üveg koccanásától. Benéz, ő lát engem. Visszanézek.
Fejét fordítja felém egy virágos pulcsis lány, gubbaszt a kotta fölött, kezében hangszer.
A tükörképem.
„Én szurkolok.” – kacsint a szél, és továbbnyargal messzi útjaira.

2013. május 10., péntek
Köszönöm!
Sziasztok kedves Olvasók!
Tegnap egy nagyon jó dolog történt velem:
Elértem a 3000 látogatót, aminek nagyon-nagyon örülök! Annak meg még inkább, hogy a visszajelzések alapján, volt akit megérintett a mondanivalóm.
Ezeket NEKTEK köszönhetem!
Üdv, Honey*
2013. május 8., szerda
Ötödik díjam

Köszönöm a díjat Linanak!
Szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat
2. Felsorolunk 4 bloggert, akiknél 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról!
Zuzuherceg
GabriElla Fisher
Bells
Nicole
Viharos szeretőm
Tomboló elemek odakint, idebent,
Odakint villámlik, bent vágytól remegek.
Villám villanásban fénylik fel a tested,
Az alabástrom szobor nem fénylene szebben.
Villámnak tört nyila izzik a szemedben,
Meleg tekinteted most lángolva perzsel.
Félek a villámtól, de Te itt vagy velem,
Testeink vihara megnyugtatja lelkem.

2013. május 4., szombat
Üzenet a Hargitáról
Üzenem a Hargitával:
Szeretlek,
Szívemben suttogom:
Szeretlek,
Csicsergi a vidám patak:
Szeretlek,
Messzeségből lükteti lelkem:
Szeretlek,
Bólogatják a nagy fenyők:
Szeretlek,
Éneklik a szálló felhők:
Szeretlek,
Táncolja a réti szellő:
Szeretlek,
A virág is azt mondja,
Helyettem:
Mindennél jobban SZERETLEK!
Szeretlek,
Szívemben suttogom:
Szeretlek,
Csicsergi a vidám patak:
Szeretlek,
Messzeségből lükteti lelkem:
Szeretlek,
Bólogatják a nagy fenyők:
Szeretlek,
Éneklik a szálló felhők:
Szeretlek,
Táncolja a réti szellő:
Szeretlek,
A virág is azt mondja,
Helyettem:
Mindennél jobban SZERETLEK!
2013. május 1., szerda
Hajszabadság
A nő fáradtan rogyott le a játszótéri padra. Nem értette, hogy a három gyerekének még honnan van energiája mászni, csúszni, hintázni, futni, mozogni. Őt teljesen elfárasztotta a munka, az anyaság, a házi asszonyság, a feleségi lét. Mindenben 110%-on akart teljesíteni.
Otthon katonás rendben álltak a polcon a tányérok, egymással párhuzamosan feküdtek az illatos, tiszta törölközők. Ragyogott minden, pornak helye nem volt. Az irodában becsülték, tisztelték a munkáját. Várták kreatív ötleteit, pontos feladatvégzéséért egyre jobb szakmai eredményeket ért el. Férjét minden este meleg étellel várta haza, szerelmi életüket táplálta, s hogy életben tartsa a tüzet, próbált kívánatos maradni, és nyitott volt férje szexuális közeledésére. Gyermekeit a legjobb iskolába íratta. Különórák, szakkörök, zenetanulás, sport... Egyik helyről a másikra vitte őket. A nevelésben konzervatív volt, ezt látta otthon, ezt követte ő is.
Kívülről úgy tűnt, hogy minden működik. Fizikailag így is volt, ő mégsem érezte boldognak magát. Üres volt, fáradt és hiába a tökéletesség, mégis elégedetlen. A nagy hajtásban ideje sem volt ilyeneken gondolkodni, de ott a napfényes tavaszi ücsörgésben, előjött egy élet problémája.
Hintázó nagylányát nézte. Meglazult a kontya. - jegyezte meg magában. Ki fog esni a hajgumija, meg kéne igazítani. - szólalt meg benne a maximalizmus, de ereje nem volt, hogy figyelmeztesse gyermekét. Azután valami különöset érzett:
"Milyen gyönyörű ez a lány, így félig kibomlott hajjal."
A szívét szeretet öntötte el. Már régen érzett ilyet. A napok rohanásában, a törtetésben a tökéletesség felé már arra sem volt ideje, hogy érzéseket tápláljon.
Kinek akarok én megfelelni? - kérdezte önmagától. Eszébe jutottak a magazinok, a TV műsorok, az emberek... Minden, ami elvárja, hogy minden perfekt legyen minden és mindenki. Gondolatai mögül kitekintve azt látta, hogy a világoskék hajgumi végleg kioldódik lánya barna hajkoronájából és szabadon száll a levegőbe, lágyan lelibbenve a színes kavicsok közé. A gyönyörű hajzuhatag repült a Duna-menti ég kéklő hátterével maga mögött.
"De jó volna így szállni nekem is...!"
Onnantól kezdve tudatosan próbálta kioldani az életéből a szoros hajgumit. Lelkivilágát nem tekerte szigorú kontyba, hanem igyekezett hajszabadságban létezni, és ha olyan napja volt, még kócosan is tetszett magának, sőt másoknak is. Kibontott életfrizurával érdekes módon már nem 110%-on, hanem 150%-on teljesített, mert önmagát adta és belső boldogsága meghálálódott, megsokszorozódott.

2013. április 30., kedd
Negyedik díjam
A díjat köszönöm Reni-nek!!! Köszönöm, hogy mindig fűzöl véleményt a verseimhez! :)
.jpg&container=blogger&gadget=a&rewriteMime=image%2F*)
11 dolog rólam:
♥ Rák a horoszkópom. Az erre a csillagjegyre jellemző tulajdonságok közül a családcentrikusság és a hangulatváltozékonyság érvényes rám.
♥ Néha van olyan, hogy valamiről azt gondolom: "Ez már annyira gáz, hogy jó." A legutóbb egy csillogó, mosolygó műanyag virágot láttam meg egy kertben. Giccses volt, mégis azóta KELL egy olyan! :)
♥ Imádok utazni! Ez számomra egyenlő a kalanddal, élménnyel, ismeretszerzéssel, élettapasztalással.
♥ Sokszínű személyiség vagyok, rengeteg dolog érdekel. Terveim között szerepel egy olyan blog, ahol meglátásaimat, gondolataimat, tapasztalataimat megoszthatom különféle témákban.
♥ Kávéfüggő vagyok. :$
♥ Zeneileg mindenfélét szívesen hallgatok. A mulatós, a komolyzene, népzene, rock, romantikus slágerek közül is vannak kedvenceim. A magyar dalokat jobban szeretem, mint a külföldi szövegűeket.
♥ A blogon szerepel egy fénykép, amin a barátom látszik. Ő az! :) Nagyon szeretem ŐT! :)
♥ Az igazi nevem Hanna. A Honey abból jött, hogy mikor Németországban babysitterkedtem, akkor a kisfiúk, akikre vigyáztam Hanninak hívtak, ami kicsit "háni"-san hangzott. Ebből már csak egy lépés volt a méz angol megfelelője. A mézet egyébként nagyon szeretem. A csillag pedig utalás erre a versemre:
Csillag szeretnék lenni... (Elsősorban neked Reni! :))
♥ A legjobb barátnőm egyben a kolis szobatársam, csoporttársam, szerkesztőtársam (Kanapé), valamint együtt kezdtünk blogolni. Ő itt tevékenykedik: Zuzu herceg világa
♥ A barátaimat Isten ajándékának tekintem.
♥ Van egy bolond, koromfekete cicám, akit Bagirának hívnak.
Válasz a kérdésekre:
1. Mért kezdtél el írni?
Élénk képzelőerővel rendelkeztem már egész kis korom óta. Miután alsóban megtanultam a betűket, már bármit papírra tudtam vetni, amit az agyam kigondolt. Azóta élek az írás varázsló erejével.
2. Mi az, amit szeretsz benne?
Az általa kapott teremtő erőt, illetve én itt élem ki a művészet iránti elsődleges hódolatomat.
3. Mi a kedvenc időtöltésed?
Szeretek sétálni, a szeretteimmel lenni, sportolni, olvasni, írni, játszani, zenét hallgatni, kirándulni, utazni, néha még takarítani is... :) Rengeteg minden van, amit szívesen csinálok! :))
4. Szereted olvasni mások blogjait?
Igen. Főleg, ha belelátok kicsit a sorok mögötti személyiségbe. Érdekesek az emberek, jó felfedezni a másikban, ami bennem is élő és eleven dolog.
5. Szereted a költészetet?
Igen, bár ritkán, de volt rá példa, hogy csak leültem egy verses kötettel és elmerültem a szavak összecsengésében és a versek tartalmában.
6. Vannak-e kedvenc könyveid és melyek azok?
Természetesen akadnak. :) Regény kategóriában: Babay Bernadette - Bombajó nagyanyó. Ezen kívül egy ideje szívesen olvasok pszichológiai jellegű könyveket, melyek párkapcsolatokról, önismereti kérdésekről szólnak.
7. Kit tartasz a blogvilágból tehetségesnek?
Nem szeretnék senkit megnevezni, mert a tehetség megállapításához nem értek. Van, aki jobban fejezi ki magát, jobban átjön a stílusa, de aki önmagát adja a műveiben az mind tehetséges. Legalább az önkifejezésben. :)
8. Mi az, ami inspirál?
Mindig más... A természet, az emberek, élethelyzetek, érzések, zenék, képek... bármi.
9. Szereted kritizálni magadat írás terén?
Nem igazán szoktam. Persze, ha érzem, hogy valami még nem az igazi, akkor addig próbálok javítani rajta, amíg nem találom megfelelőnek. Mások véleményére azonban nagyon kíváncsi vagyok és az építő kritikának mindig örülök, bár nem mindig javítok/változtatok, csak ha magaménak érzem az újított művet.
10. Hova szeretnél mindenképp eljutni az életben?
Mindenhová!!! :) Görögországba, Spanyolországba (főleg Barcelonába) és a Bahama-szigetekre. Legalábbis ezek az elsődlegesek jelenleg. :)
11. Vannak félelmeid? Melyek azok?
Félek a szeretteim halálától. Nem szeretem a bezártságot, és a villámlás/dörgés/vihar sem tartozik a kedvenc dolgaim közé.
11 kis kíváncsi kérdés Daydreamer számára:
1. Mért pont a dráma műfajt választottad az érzéseid megfogalmazására?
2. Az ország melyik részében laksz?
3. Mennyi idős vagy most?
4. Mikor és mért kezdtél bele a blogolásba? Mik a tapasztalataid?
5. Mit gondolsz a blogomról?
6. Mit jelent számodra az írás?
7. Nevezz meg egy olyan blogot, ami sokat jelent neked!
8. Ha nem fekete/szürke lenne a háttér a blogodon, milyen szín jönne még képbe?
9. Milyen különleges képességet választanál, ha lehetne?
10. Kérdezz valamit te is tőlem! :)
11. Máshol is írsz, mást is írsz, van-e másik blogod? Ha igen, miféle?

2013. április 29., hétfő
Csillag szeretnék lenni…
Csillag szeretnék lenni.
Fényesen csillogó,
Boldog életeknek utat mutató.
Fénylenék mindig,
Hogy mindenki lásson,
S világos testembe belekapaszkodjon.
Fényesen csillogó,
Boldog életeknek utat mutató.
Fénylenék mindig,
Hogy mindenki lásson,
S világos testembe belekapaszkodjon.
2013. április 26., péntek
Bókok
A szélcsengő játékos csilingeléssel jelezte a hobbibolt tulajdonosának, hogy beléptem. Vidám hangjával nem tudtam azonosulni. Rossz kedvem volt. Vagyis... vagyok annyira felnőtt, hogy bevalljam, a Zöld szemű szörnyeteg nem hagyott nekem nyugtot. Féltények voltam. Mindenkire.
Pedig tudtam ennek csak az önbizalomhiány az oka, rémeket látok, de valahogy aznap utáltam magamat. Semmi sem volt jó.
A bácsi mosolyogva jött ki a pult mögül.
- Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Üvegfestéket keresek. - feleltem, mire rámutatott egy polcra, ahol a szivárvány minden árnyalatában sorakoztak a színes folyadékok. A kinti napsütés éppen hátulról világította meg az üvegcséket. Pompáztak, ragyogtak, fénnyel árasztották el a helyiséget. A színek beszélni kezdtek:
A lila azt mondta:
- Olyan szép a hajad! .. mint egy királylánynak. :)
... mintha ezt már hallottam volna az egyik csoporttársamtól.
A zöld így szólt:
- Tetszett a tegnapi írásod.
... ezt nem a barátom írta nekem?
A halvány-rózsaszín elfogultan dicsért:
- Istennő vagy!
... ugyanezt mondta az egyik lány az éjszaka. Pedig csak egy műanyag poharat adtam neki.
Így tovább... és tovább, míg végül rá nem jöttem:
A bókok színes üvegcsék az agyunk egyik polcán, s mikor önbecsülésünk hiányával küszködünk, csak fel kellene pillantanunk arra a bizonyos polcra, hogy kiszínesedjen a világ, valamint rájöjjünk, hogy ezek a színek igazából belőlünk fakadnak.

2013. április 21., vasárnap
Harmadik díjam
Köszönöm szépen a díjat Dorothy Large-nak!!! Nagyon jól esett, hogy akkor sem felejtettél el, ha az utóbbi időben eléggé inaktív voltam!
1. Mi volt az a könyv/film/blog, ami teljesen megváltoztatta a nézőpontodat?
Voltak sztorik, amik alakították/változtatták/továbbvitték az életemet, de olyan, hogy 180 fokos fordulatot vett volna az életem valamitől, olyan nem volt.
2. Kiről mintázod a szereplőidet?
Leginkább a körülöttem élők személye ihlet meg, de sose teljes ábrázolást adok, hanem azt jelenítem meg a lényéből, ami elsőként megragadott.
3. Mi ihlette a történetedet?
Ez a blogom nem folytatásos történet, hanem kis szösszenetek, melyek persze apró, rövidke cselekménnyel is rendelkeznek többnyire. Minden ihletet adhat, és adott is. Kevesen tudják, de egyébként próbálkoztam regénnyel is, sőt ezt nem adtam még fel. Egyszer azt is fel fogom tenni, ha úgy látom jónak. Azt egy vonaton dolgozó kalauz ihlette... :) A már kész (14 oldalas) "regényemnek" pedig egy buszsofőr adta az alapját.
4. Ki a kedvenc bloggered?
Kettő is van. Egyik sincs előbb, mint a másik!
-Zuzu herceg világa
Aki ezt szerkeszti, nem csak egy blogger, hanem az egyik legjobb barátnőm, csoporttársam, szobatársam, blogtársam (Kanapé) stb. A szerkesztésben lehet, hogy nem olyan látványos az oldala, viszont együtt kezdtünk bele az írásaink internetes megjelenítésébe, egymás kritikusai vagyunk és én látom a külsőségek mögött az írásainak a tartalmát, úgyhogy ezért ő az egyik kedvencem!
-The Soul's Journey
Szattit sokan ismerhetik a blogvilágban. Nem ez az egyetlen oldala, de ő sem feltétlenül az írásai miatt a kedvencem (Persze azok is remekjók!!!), hanem mert a virtuális életben nagyon jó barátnők lettünk.
5. Melyik blogot olvasod rendszeresen?
Sajnos, most, hogy a sajátomat sem frissítem rendszeresen, így olvasgatni sem nagyon szoktam, pedig szeretnék!! Több van, amit kifejezetten kedvelek. Főleg azok ragadnak meg, amelyekből árad a szerkesztője személyisége, akik önmagukat adják. Tetszik, hogy 13-14 éves lányok is vannak, akik merik vállalni a gondolataikat, melyek ráadásul mélyek és őszinték. Szeretem a verseket, novellákat, a kritikás blogokat és a pályázatokat is. A fanfictek nem állnak annyira közel hozzám, de folytatásos/történetes oldal is van, melyet szívesen olvasok.
Akinek küldöm:
életszemlélet.
Kérdéseim pedig:
1. Mennyi idős vagy jelenleg? Mit tanulsz?
2. Mondj öt szót, amit éppen jellemzi a szerelemmel kapcsolatos érzéseidet!
3. Mit jelent számodra, ha kapsz egy díjat?
4. Mesélj 5-10 mondatban a kutyusodról!
5. Fejezd be: Nagyon szeretnék most egy...

2013. április 18., csütörtök
Változás#1
"A tűzálló üveg fényes felületén szivárvány színben csillogott az üvegmosó folyadék. Lassan szívódott fel, maga után hagyva a tökéletes tisztaságot. A papírtörlő és én alig kellettünk. Az ablakon beáramló tavaszi friss levegő csókot lehelt a sütő ajtajára, odavarázsolva az újjászületést."
Sziasztok!
Ezzel a kis szösszenettel szeretném bevezetni a mondandómat, melyben több mindent szeretnék összefoglalni.
Először is, bocsánatot kérek azért, mert az utóbbi időben eltűntem a blogvilágból. Ez lehet, hogy csak nekem okoz némi lelkifurdalást, de talán a kevés olvasóm, a cseréim, Ti mégis hiányoltatok kicsit... Szóval BOCSÁNAT!!!
Másodszor, szeretnék köszönetet mondani. Hálás vagyok azért, mert offline életem alatt is érkeztek cserefelkérések, kritikák, díjak, kommentek stb. Jól esett látni, hogy nem felejtettetek el, úgyhogy KÖSZÖNÖM!!!
Végül, de nem utolsó sorban ígéretet szeretnék tenni. Erre utal az első pár sor. Ahogyan a takarítás újjávarázsol egy tárgyat, egy lakást, így szükséges a blogomat is megújítani. Szeretnék változtatni, kicsit csinosítani rajta, de még "kezdő vagyok a szakmában", meglátjuk mennyire lesz átláthatóbb, tetszetősebb. Ezen kívül bepótolom a díjak megválaszolását, mert azzal nagyon el vagyok maradva. Tehát ÍGÉREM, hogy visszatérek és hozzátok is igyekszek sűrűbben benézni!!!

Első díjam
(Ez a bejegyzés már régóta fent van a blogon, csak nem az átalakítás során kerül most /pár hónappal később/ ki a főoldalra. Amikor kaptam: 2013. február 12.)
Tegnap este fáradtan, mérgesen, borzasztó rossz kedvvel értem haza. Nem kellett volna már bekapcsoljam a gépemet, de gondoltam kínzom még egy kicsit magamat. Erre ez fogadott!

Annyira jól esett, hogy ezt a Facebookos posztot szülte: "Mikor fájó szívvel becsuksz magad mögött egy ajtót, biztos lehetsz benne, hogy valahol kinyílik egy másik, ami majd megmosolyogtat. :)"
Köszönöm a díjat Szanii-nak!!! <3
Szabályok:
- Tedd ki a blogodra! Ha ez kész...
- Írj öt dolgot magadról! Ha ez is kész...
- Válaszolj azokra a kérdésekre, amiket feltettek neked! És ha ez is kész...
- Tegyél fel öt kérdést annak, akinek küldöd! Végül...
- Küldd tovább öt embernek.
Öt dolog rólam:
- Van 5 fiatalabb tesóm és imádom a családomat
- Néha úgy érzem magam, mint egy csiga, aki a hátán cipeli a házát, amikor napokig egy utazótáskából élek és körbejárom életem 4 fontos színterét
- Nagyon sok minden érdekel, amit néha nehézségként élek meg
- Apró dolgokban látom az élet szépségét, az élet értelmét
- Meg akarom menteni a világot! :D ...bár tudom, hogy képtelen vagyok rá...
Szanii kérdéseire adott válaszaim:
Mikor kezdtél el blogolni, és miért pont ezt a témát választottad?
Nagyjából másfél hónapja. Előtte volt weboldalam és facebook-os oldalam, aztán egy barátnőm tanácsolta, hogy blogon keresztül még több embert el lehet érni. Így megpróbáltam. Azt kell mondjam, tetszik. :)
Milyen gyakran szoktad látogatni a blogomat? Mi az ami a legjobban tetszik, és mi az, amin te változtatnál?
Amikor valami újat látok megjelenni, be szoktam kukkantani, aztán, ha megragad valami, akkor olvasni kezdek. Tetszik, hogy sokféle vagy és sok minden érdekel. Bár egy kicsit zavaró, hogy mindent egy oldalon próbálsz megmutatni, ami szerintem kicsit zsúfolttá teszi a blogot. Amin én változtatnék, hogy tennék fel önálló gondolatokat is.
Hány éves vagy és hányadikos?
Az első évente változik. :) Jelenleg 20 vagyok és első éves óvodapedagógus szak hallgató.
Vannak saját idézeteid, verseid, történeteid?
Ezekkel van tele a blogom :)
Van meghatározó dátum az életedben?
A legmeghatározóbb 1992. július 6., amikor megszülettem. Sokat veszítettem volna, ha ez nem történik meg :))
Kérdéseim:
- Mi késztetett először írásra? Hogyan kezdődött az írás szeretete?
- Vers, novella, regény (hosszabb történet), idézetek, esetleg egyéb... melyik műfaj áll hozzád legközelebb?
- Mit tanulsz/dolgozol?
- Van-e olyan nagy világrengető álmod, amit szívesen megosztasz velünk? :)
- Mi a véleményed a blogomról? (Kíméletlenül jöhet bármi! ;))
Akiknek küldöm:
http://alwaysrememberwhoareyou.blogspot.hu/
http://zuzuhercegvilaga.blogspot.hu/
http://bells-novellak.blogspot.hu/
http://thesouls-journey.blogspot.hu/
http://titokzatosversek.blogspot.hu

2013. április 9., kedd
Összetört üvegek - kiteljesedett énkép
Addig csak távolról néztem a hatalmas, de már üres gyárépületet.
Akkor azonban átléptem a nyikorgó vasajtó túloldalára. Por szállt föl és sitt szag uralta a teret. A sarokban nedvesen ült a penész. Óvatosan lépkedtem az üvegcserepeken, melyek csikorogva daloltak a cipőm talpa alatt.
Mindezt könnyeim sós függönyén keresztül érzékeltem. Az egész gimis osztályom cikizett. Nekem, aki mindig a tökéletesre törekedett, fájt, hogy a hibáimmal szembesítenek nap, mint nap.
A felnőttek sokszor mondták, hogy ne foglalkozzak velük, hisz, ami a fiatalok értékrendje szerint hiányosság, az a világ szemében erény lehet. „Az, hogy kitartóan küzdesz jó célokért, igenis hasznos dolog. Még akkor is, ha az osztálytársaid utálnak, mert a munkavégzés kapcsán olykor hiányzol a tanórákról. Ugyanakkor én tudom, hogy a karitatív tevékenységed egyáltalán nem megy a tanulás rovására.” – mondta a minap a kedvenc tanárom.
Hittem is, nem is a szavait. Örültem, hogy a felnőttek becsülik munkámat, mégis fájt, hogy a kortársaim szemében nulla vagyok. Pedig próbáltam nekik is megfelelni. Együtt cigiztünk, ott volt a helyem az összes buliban, oszlopos tagja voltam a társaságnak. Ez az életmód odáig juttatott, hogy megbántottam vele valakit, akit nem szerettem volna. Hiába kértem bocsánatot, hiába tűnt úgy, hogy megbocsájtott, mégis ellenem fordított mindenkit, az egész osztályt.
Lassan egyedül maradtam. Magányom csendjében volt időm ráébredni, hogy olyanoknak akartam megfelelni, akik meg sem érdemlik és olyan eszközökkel, melyekkel önmagamnak is hazudtam. Álarcban töltöttem éveket, görcsösen. Mit kaptam érte? Egy rakás hamis barátot.
Bár már rájöttem ezekre, még mindig fájt. Az összes beszólásuk, cselekedetük ellenem, égetett odabent.
Az a nap is ilyen volt, ezért menekültem a rég elhagyott gyárépületbe. Egy rozsdás fémkorláton ültem. Keménysége, hidegsége, kényelmetlensége kevésbé zavart, mint társaim maró szavai. Könnyeimen keresztül felnéztem az ablakokra. A homályos üvegeket szinte mindenhol megszakította a hiány. Sok-sok kitört részlet, nem egész, hibás. Mégis, ezeken keresztül láttam ki. Tisztán kéklett az ég, egy fa ágai között madárka család trillázott. Mindezt csak a hibákon keresztül láttam, láthattam.
Lehet, hogy, amit valaki hiányosságnak fog fel, másnak az a szép énbennem? – tettem fel a kérdést önmagamnak. A válasz pedig ott volt a régi gyár összetört ablakaiban.

2013. április 8., hétfő
Az én Univerzumom
Néztem a képernyőt. A nő remegve, fizikai fájdalmakat átélve utazott az Univerzumon át. Mégis tudtam, boldog. Boldog, mert a végtelen, a hatalmas bolygóközi tér összes csodáját láthatja. Csillag-milliók mellett suhant el, átúszott a Tejúton. Utazott, repült egy varázslatos, ismeretlen, gyönyörű világban. Felfedezte, átélte mindazt, amit az nyújtott neki.
Miután vége lett a filmnek, Ő még félálomban megkérdezte:
- Te beleültél volna abba az űrkapszulába?
Megráztam a fejemet.
- Nem hiszem. Valahogy engem sosem vonzott annyira a Földön kívüli lét.
Nyugodt szuszogásából ítélve, szinte éreztem, hogy már a válaszomat sem hallotta. Elaludt. Befészkeltem magamat a karjai közé és tovább gondolkoztam a filmen, meg a kérdésen. Fülem alatt ott lüktetett a szívverése.
Becsuktam a szememet és az Ő arca jelent meg előttem. Elárasztott a puszta tudat, hogy van nekem és ez szeretettel töltötte fel a lelkemet.
Olyan Ő számomra, mint egy saját Univerzum. Hatalmas, kiismerhetetlen, felfedezésre váró, ugyanakkor lenyűgöző, izgalmas, fenséges. Kettőnk kapcsolatába belépve, beleültem abba a bizonyos űrszerkezetbe. Azóta repülök… egyenesen a csillagokba.
(FILMÉLMÉNY – A KAPCSOLAT)

2013. március 16., szombat
Nem tudok...
Nem tudok játszani,
Nem tudok mást adni,
Nem tudok más lenni,
Nem tudom elfedni.
Azt adom, mi vagyok,
Nem játszok darabot,
Önmagam maradok,
Ha bele is halok…
Nem tudok mást adni,
Nem tudok más lenni,
Nem tudom elfedni.
Azt adom, mi vagyok,
Nem játszok darabot,
Önmagam maradok,
Ha bele is halok…
2013. március 15., péntek
Az ég hangja
Mosolyogva érkezett a hintákhoz, akkor még napsütésben fürösztöttem a Duna-partot.
Éreztem, hogy a lány lassan olyanná alakul, mint én. Végig láttam a folyamatot.
Mikor fellegeket terítettem a tájra, beborult az ő szíve is. Nem miattam, a fiú miatt. Túl sokat agyalt rajta, gyötrődött, a lelkét köd fedte be. Ekkor én is szürke gomolyagot eresztettem a hullámok hátára.
Elindult visszafelé. Figyeltem, ahogy felfelé baktat a szűk, macskaköves utcán. Már képtelen volt sírni. A lelkemben volt a lelke és üresség ült benne. Tudtam, a könnyek segítenének, de száraz volt a szeme, a szíve.
Helyette kezdtem folyatni cseppjeimet, sírtak a fellegeim. Ő felnézett rám. Arcán csorogtak végig esővizem vékony patakjai:
„Köszönöm.” – gondolta a lány és nem bánta, hogy eláztattam, mire hazaért. Tudta: az ő könnyeit sírom.

ég,
hang,
író-tár,
mosoly,
szösszenet
2013. március 14., csütörtök
Az én barátnőm
Hétfő reggel másra sem vágytam, minthogy az ablakon besütő napfényben elkortyolgassam a kávémat. Nem lehetett volna szebb a nap kezdete, hisz drága szobatársam kikészítette az asztalomra a mindennél jobban óhajtott tejeskávémat. Mosolyogva bújtam ki az ágyból és álmosan botorkáltam ki a koli konyhájába, hogy felmelegítsem a karamell-barna folyadékot.
Félig kinyílt szememmel nem észleltem, hogy a mikró tálcáját valaki kiemelte és elfelejtette visszatenni. Meg aztán nem is számítottam rá. Ahogy azonban belehelyeztem a bögrémet, az alul lévő mélyedés elnyelte azt. A kávém szétfröccsent, szinte az egész helyiséget beborítva. Mérgelődve, de alázattal takarítottam össze és kitöröltem az agyamból reggeli, békés kávézásom képét.
***
Még volt tíz percünk az órakezdésig, de barátnőm már sürgetett, ami nem jellemző, hisz már szinte hozzászoktunk, hogy örökké késve érkezünk.
- Hová sietsz? – kérdeztem.
- Még akarok venni valamit a büfében.
Ez elfogadható válasznak tűnt, így elindultunk. Belépve a kajaillatú helyiségbe, megszólalt:
- Egy kávét kérek.
Megdöbbenve vetettem oda:
- Még egyet!? Most ittál.
A következő szavai hallatán azonban a meghatottság apró könnyei gyűltek a szememben:
- Te hülye, NEKED.
Kipislogva a sós cseppeket, csak ennyit mondtam:
- Hát ilyen barátnőm van nekem.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

.jpg)